T.T.

kézzel írott sor(s)ok

Olvastam, hogy a vidám embereknél a szerencsés véletlenek nagyobb százalékban jelentkeznek, mint a morcosabb típusoknál.

Ezen információ tudatában megfigyeltem egy napom, és tényleg igaz, hogy sokkal több információ és összefüggés látható,
ha vidámsággal vagyok feltöltve,
maximumon van a jelolvasási képességem és sokkal szélesebb spektrumban látom a világunkat,
mint akkor amikor morcos vagyok.
Ez utóbbikor teljesen beszűkül a látótér és semmi más nem látszik csak a probléma felturbózva egy atomtöltettel…

Most

Csak azt nem tudom, hogy mikor veszítem el a tudatosságom s süllyedek bele a sötétségbe.
Olyan ez pontosan, mint az ébrenlét és az alvás közti lépés…
Nem veszem észre nem tudatosul a pillanat, csak azt veszem észre hogy megint lent vagyok,
hideg van, fájok, semmi sem jó és holnap világvége.

Aztán összekaparom magam, elkezdtek menni a fény felé,
újabb igazságokat ismétlek magamnak (s neked),
újra és újra csak ismétlem, s nem értem, ha elméletben megy, hol marad el a gyakorlata?

Pedig bármit meg tudunk teremteni, ha képesek vagyunk a figyelmünket nem levenni róla.
Bármit…
A legirreálisabb dolgot is össze tudjuk hozni,
ám ha egyszer is elbizonytalanodunk, vagy hitünket vesztjük,
a projektünk úgy dől össze mint a kártyavár.

Pedig birtokoljuk a tudást, csak megtanultunk nem hinni benne…

A poltergeist jelenségtől indulva…az “én (érték) rendemig

A poltergeist ismeretlen erő, amely megmagyarázhatatlan zajokat vagy tüzeket okoz, tárgyakat mozgat anélkül, hogy láthatóvá válna.
A jelenséget tudományosan rekurrens spontán pszichokinézisnek (RSPK) nevezik “( Wikipédia)

Tanultam némi pszichológiát és tudom, hogy a szavakhoz, gondolatokhoz az agyunkban tárolt információk úgy vonzódnak, mint fémhez a mágnes…
Szerettem azt a “játékot” pszichológia órán, mikor mondott egy szót a tanár és le kellett írni egy szóban,
hogy mi jut eszünkbe arról a szóról, majd azt, amit arról ésatöbbi.
Aztán a végén nagyon érdekes volt, hogy értelmében milyen távoli is volt az utolsó szó,
mint az első…és valójában semmi kapcsolat nem állt közöttük.
Így történt, hogy amikor tegnap részt vettem Paulinyi Tamás szerdai LIVE-szeánszán,
a poltergeiszt tevékenységről beszélt kedvcsinálóként az általa vezetett egyetem kurzusaihoz, eszembe jutott egy csomó másféle gondolat.

A mai kiindulási szavam tehát a : poltergeist avagy a “kopogó szellem” volt…

Erről az “energiajelenségről” az jutott eszembe, hogy az első film amit ebben a témában láttam az a Tűzgyújtó volt,
a kislány, aki ha dühös volt lángra lobbantotta maga körül a világot és ezt kontrollálatlanul tette.
Az energiák akaratlan átcsoportosítása lehet ez a “kopogó” szellem, ami akkor jelenik meg,
ha azt valaki vagy valami egy helyre koncentrálja.
Megragadott az előadásban az a gondolat, hogy nem okozott kárt az élőlényekben, csupán a tárgyakra,
elektromossággal működő eszközökre hat.
Tehát a kopogó szellem ezen irányon haladva “fogva tartott energia”, ami a szabadulása közben képes a sűrűbb kötésű ,
kisebb mozgást tanúsító energiákat (mint a szilárdnak látszó tárgyak) kimozdítani a helyzetükből.

Erről a fogva tartott energiáról az jutott eszembe, hogy miképp működik tudatosan az energiák koncentrálása,
amikor én akarom megmozdítani a tárgyat anélkül hogy ezt látható eszközökkel tennèm,
kell-e hozzá a jelenleg ismeret fizikai összefüggéseket tudni,
vagy elég gondolni arra hogy ez a tárgy innen egy másik helyre telepítése át magát?

Ha elég hozzá a tudat, az akarat vagy a szándék, akkor vajon kell-e hozzá valami “zavar” a “normális” idegrendszerben?
A normális idegrendszer, avagy a normális ember nem azt jelenti ezek után,
hogy az a “jó”, hanem azt jelenti, hogy valaki normális, hogy megfelel
a fizikai felépítménye a sablonnak.

Azaz mindenből pont annyi van benne, amennyit megtervezett a Teremtője..
A programja “normális”, a kémiája, a hormonok által vezérelt teste “normális”, mindent úgy “lát” ahogy az elő van írva,
mindent úgy tesz, ahogy az elő van írva… ez a “normális”…
Ha valaki “nem normális” tehát nem működik a program szerint, ha valamiből más benne az összetétel, akkor annak találtak valami
betegséget , és amíg tudták jól bezárták őket valahová. nehogy valaki meghallja, hogy ők miképp látják maguk körül a világot.
Egy csomó dolog van, ami nem felel meg a fizika törvényeinek,
néha úgy érzem, hogy igenis a gondolataink által és a belénk táplált hitrendszer miatt vagyunk
egy mintába zárva, rabságban …és a gondolataink megváltoztatásával akár az energiák felett is képesek lehetnénk uralkodni.
(de talán, hogy ha nem)

Azt mondják, hogy nem lehetséges, hogy valaki lebegjen a föld felett, mert a gravitáció mindenre hat…
Mégis van aki erre képes rácáfolni.
Ő azért képes rá, mert szembe tud az elméje fordulni a programmal, ami a gravitációt beleépítette a tudatba és ezáltal hatása alá kerültünk
vagy tudja azt a “titkot” amivel meg tudja szüntetni ezt az energiát,
vagy képes olyan ellenenergia kibocsájtására, ami által ezt az energia visszahatást gyakorol a fizikai valóságára?

Szóval ott tartunk, hogy a gondolataink által képesek lehetnénk egy másik valóságot is létrehozni,
de csak akkor, ha mindenki egyformán azt a valóságot “akarná”.
Erről meg az jutott eszembe, hogy képtelenség lenne az embereket egy irányba terelni még egyszer a gondolataik által,
illetve nem is annyira biztos hogy képtelenség, mert éppen ezt teszi a médián keresztül a felénk tornyosuló hatalom…
Az elménket próbálja úgy programozni, hogy azt a valóságot lássuk, amivel az ő(k) szolgái maradunk úgy, hogy még ezt önként és dalolva akarjuk is…
Azzal nem számol ez a hatalom, hogy ők is emberek és ők is ez szerint a program szerint léteznek,
amelynek felülírásához nekik sincs meg a kulcsuk ,mert a közprogram az elme/ego rendszert irányítja,
a hatalom, az irányítás feletti vágy csak az egoban létezik, tehát önmagát nem fogja megszüntetni.
(ne menjek már bele, mert tudom, de nem értem úgysem)
Egyszóval biztosítva afelől, hogy mindannyian ugyanazt a képet
látjuk, amikor az utcára lépünk, csak a részletekben lesz eltérés a lelkünk állapotának függvényében.

A lelki állapotunk nagymértékben befolyásolja körülöttünk az események alakulását.
A magas frekvencián rezgők körül sokkal több számukra pozitív változás következik be mint a pesszimistáknál.
Az utóbbi idők eseményeiben találtam meg ennek az igazságát.
Szerettem volna érteni azokat a folyamatokat melyek bennem zajlanak a változások miatt, mert veszélybe került az egészségem,
és a megoldást megtaláltam amikor a kopogó szellemekről hallgattam az előadást.
A lelki állapotom befolyásolja az energiákat körülöttem…itt ebben volt a kulcs.
A lelki állapotom szintje annak a függvénye, hogy mennyire kanyarodok le arról az útról, amit magamnak jelöltem ki.
Tehát…keresek egy életszerű példát…
Nekem van egy (érték)rendem.
Az én értékrendem azt jelenti, hogy úgy élek, az szerint cselekszem vagy nem cselekszem, hogy én
mit tartok fontosnak, jónak.
Például… van egy társkapcsolatod, vagy egy barátod/ barátnőd…de vannak ebben a kapcsolatban konfliktusok.
Közben érkezik egy új barátnő/ társ jelölt, aki látszólag sokkal könnyebb eset, Te hogy döntesz?
Lepasszolod a régit, és megmagyarázod a világnak, hogy fejlődni, változni kell és ehhez kell az új eszköz, az új barátság?
Vagy küzdesz tovább a régivel, mert a Te rendedben elsősorban a hűség a fontos?
Teljesen mindegy hogyan döntesz, ha az a TE döntésed…
Mert ha a TE döntésed, akkor a TE értékrended követed és az energiák, melyeket mozgatsz magad körül tudatlan
azt az utat fogják támogatni, amit választasz…
De ha szembe mész önmagaddal, mert egy másik embert értékrendjét követed, akkor az energiák
ellened fognak fordulni, mert a belső rended pontosan ellentétes energiákat fog mozgósítani, mint egyféle “vírust” azonosítja az új utad, a más rendjét.
Ebben folyamatosan problémát fogsz teremteni, egyfolytában konfliktusban leszel önmagaddal, és akár meg is betegedhetsz.

Mi a lényeg?
Eljutottam a Poltergeiszttól ide az Én rendembe.
Csupán az agyam, a folyamatosan összefüggéseket kereső és jelolvasó agyam most ébresztett rá,
hogy egyetlen egy dolog tud számomra fix pont lenni, ahová mindig visszatérhetek , ahol mindig van helyem az az ÉN, az ÉN világom.
Nem érdekes, hogy másoknak ez nem tetszik és szerintük miért döntök rosszul szinte mindig.
Senki sem támogatja az embert sem a jó sem a rossz döntései következményében.
A jó döntések következményeire irigyek, a rosszakon meg szórakoznak.
Akkor miért is lenne fontos bárki véleménye a mi életünkről és a benne meghozott döntésekről?
Nagyon boldoggá tesz, ha vannak körülöttem hasonló értékrenddel szerelt emberek,
mert nem érzem magam annyira egyedül, de egyik sem dönthet helyettem az élet semmilyen területén.
Azért van ekkora feszültség a világban, mert olyan “rendet” akarnak ránk erőltetni, amivel nem tudunk együtt élni.
És ez a vírusos mizéria pont ilyen..az arcunkat maszk takarja, az érzelmeinkre szájkosár került,
most a lelkünk jön, hogy elektromos ketrecekbe kerüljön,
nehogy valahonnan valaki mégis rávilágítson arra, hogy mi az igazság….

Furcsa, vicces, de mégis nagyon jó gondolatom támadt reggel,
mikor hazafelé autózva az utat felújító munkások közül a munka jobbik végét megnyerő “forgalomirányító” munkatárs,
– ja ja a szaki a piros tárcsával- egy bazinagy “jó reggelt”-et kívánt és dobott mellé egy széles mosolyt ahogy elhaladtam mellette lehúzott ablakkal…
Hirtelen úgy éreztem magam mint egy kutya, aki meglát egy másikat, akit szintén pórázon vezetnek a gazdik és farokcsóválva, széles vigyorra húzódó
pofával loholna a másik irányába, hogy héééééé végre egy fajtabeli, egy testvér…!
Nyilván visszapattintottam a jó reggeltet boldogsággal felturbózva egy nagy mosollyal.
Mivel ma MOST nap van, és leszarom a holnapra koncentráló gyomorgörcsöm, elgondolkodtam ezen a hirtelen hatalmas melegséggel és
boldogsággal megtöltött pillanaton.
Írhatnám, hogy szomorú, hogy egy jó reggelt mosollyal megszórva ekkora nagy dolog…
Én régóta gyakorlom ezt és szórom szerteszéjjel, de egyre több irányban talál csukott ajtót és ablakot ez a valaha természetes reakció
embertársaink felénk forduló figyelme láttán.
Nemrég hasonló posztot találtam a Faszbukon, amiben szintén -számomra- hétköznapi reakción örömködött valaki és még gondoltam is, hogy
milyen kedves, hogy így örül ennek a dolognak. Aztán most jöttem rá, hogy én épp ugyanezt teszem. Annak örülök, hogy valaki rám mosolygott és azt mondta jó reggelt anélkül, hogy valamit akart volna ezzel elérni önmaga számára.

Tegnap mondtam pont egy kedves utasomnak, hogy nagyon nem vagyok boldog amióta a becsületesek útját járom.
És hoppá, meg is van az a pont, hogy hol romlott el minden az életemben. ITT … a becsületes résznél….
Nem tudok egyetlen olyan embert mutatni a környezetemben, akit ne taposnának, vagy ne próbálnának kihasználni azért, mert
becsületes… A tisztesség és a becsület nem alaptulajdonság ezek szerint, mert nem párhuzamos az életösztönnel.
A túlélésért is, de jobban az anyagi gazdagságért folyamatosan trükköznek az emberek.
Számomra teljesen hihetetlen, hogy létezik olyan,
hogy valakit azért szeretnénk, vagy akarna például egy cég foglalkoztatni, mert tisztességes.
A tisztességes embert nem szeretik sehol, mert szabálykövető.
A szabályok betartása viszont akadályozza a csalás lehetőségét…
Szerencsére azért annyira nem vagyok “tisztességes”, mert saját értékrendbe nem fér bele az emberekkel szemben hozott törvények
vagy utasítások betartása, de -már rég, a 2000-res világvége óta (nem vicc, ott megfordult minden)-nem csalok, nem lopok(gondolatokat vettem el előtte) és nem hazudok.
(Mert aki hazudik az csal, aki hazudik az lop, hazudni csalni csúnya dolog)
( a hazugság szó alatt most értsd azt, hogy saját előnyhöz jutás, avagy érdekből,
illetve mások kárára nem ferdítem el a valóság ívét, mert én tudom, hogy aki hazudik,
az bizony megkapja érte a jutalmát, ha nem is azonnal..
Például, aki betegségre hivatkozva húzza ki magát valami alól,
az biza megbetegszik… mivel ezt vágyat a hazugsága által)

Szóval mint a “kutyák”,mi is felismerjük egymást…és látványos, ahogy örülünk…
Eláruljak egy titkot? Nekünk,a mi fajtánknak nem számít, hogy emberi minőségedben épp ki vagy.
Hogy orvos, tanár, eladó, ápoló vagy éppen egy otthon nélkül maradott. Az számít, hogyan szólsz hozzám, hogy mit mutat az arcod, vagy ha az most nincs is,
mit sugallnak a szemeid. Ahogy hozzá fordulsz, ahogy megszólítod, , ahogy reagálsz a másikra függetlenül attól, hogy ő milyen jeleket küld feléd.
Már nem keseredek el, ha nem úgy reagálnak, ahogy én, mert nem várom, hogy reagáljanak, viszont nagyon boldog tudok lenni attól a pillanattól, ha
nem fekete lyukba, hanem egy tükörbe szalad a mosolyom… Egyre kevesebb a tükör ember és egyre több a sötét fekete tátongó üresség, ami csak magába
engedi mindazt amivel találkozik, de nem hat rá, csak elnyeli, eltűnik benne, mint egy süllyesztőben.

Régen többet nevettem, sokkal többet és mindig mosolyogtam….
Most jöttem rá, hogy önző dolog volt tőlem abbahagyni a nevetést.
Egy tök”egyszerű” ember, egy idősebbnek látszó úr, narancssárga szerkóban egy piros tárcsával az út szélén állva ma
megmentette az életem.
Köszönöm!

Keservesen fájt a lelkem s tőle a gyomrom napok óta. Nem alszom. Nem, nem gondolkodom … Csak aggódom. Sok ember aggódik valamiért. Nem is fontos miért, inkább az a fontos, hogy van-e értelme a holnapon aggódni a tegnap megéléseivel felpakolva?

Ma egy előre bejelentett szituációra reagáltam előre,hogy én aztàn nem fogok szólni egy kurva szót sem. Aztán nyilván szóltam, mert “adni vágytam” egy kis ént… Most tudatosult,hogy teljesen felesleges a forgatókönyvírokat meghazudtoló módon előre eltervezni, hogy más leszek,mint ami vagyok, mert a szituációkban mindig önmagam fogom adni. Ez a szerencse és azt hiszem ahogy ez tudatosult bennem akkor jöttem rá, feltétel nélkül bízom a Felsőbb Énben, a Belső Hangban…mindegy hova visz,az a jó út számomra. A Feladat!

Sokkal könnyebb elfogadni azt a reakciót, ami bizonyos helyzetekben belőlünk szakad fel, mert azok vagyunk mi, mint egyfolytában mások elvárásai szerint megpróbálni saját magunkat megszexuálni,hogy igazodjunk egy olyan puzzle képbe,amihez nincs is csatlakozási pontunk. El kell fogadni,hogy ez van, ilyen vagyok, nem kellek így akkor menni kell tovább… Szószátyár, szókimondó, olykor ostobán fecsegő, de valódi, tiszta és kevésbé rossz szándékú…

Ma azt is kimondtam végre, hogy nem érdekes,hogy kinek milyen az értékrendje, én csak a sajátom szerint tudok létezni! Az én értékrendem, az ”én rendem”, az szerint élek s ítélek csendben, az szerint nyitok vagy zárok emberek előtt kaput a lelkemhez.

Két évtizede próbálom érteni a MOST, a JELENLÉT lényegét, és azt hiszem kezd derengeni valami fény ennek az alagútnak is a végén. Az összes fájdalom bennem a holnapba kivetített gondolatok visszatükröződéséből fakad. A múlt nem opció, a múltat nem piszkálhatom, nincs is értelme, csak tudni kell,hogy minden úgy van jól, s tanulni abból,ha nem úgy döntöttünk,ahogy vágytunk,hanem más vágyait követve. Nem okoz blokkot, inkább csak a kivetített jövő pesszimizmussal festett képe hoz létre bennem folyamatosan szörnyeket és ezek a szörnyek tartanak ébren, ülnek a mellkasomra és rágják szét a testem belülről szép titokban.

Most nagyon szeretnék egy szőrnytelen időszakot, egy kicsit legalább és erre a legjobb idő van most, amikor a változás tisztába teszi bennem az embereket, azt,hogy hol szerepelnek bennem és azt is, hogy én hol szerepelek ebben a világban. Az én rendem szerint.

Az éjszaka újra átéltem a “most biztos meghalok” érzést…
Valószínűleg az őszi menetrend szerinti gyomorfekély is hozzájárult, de nálam is dúl a második hullám ( illetve az első hullám második hulláma)
mert hullafáradt vagyok, de nem a munkától, hanem attól, hogy nem hagyják végezni.
Megdöbbentő volt a tegnapi napom, ám nyilván a megdöbbenés azért jöhet létre az emberben, mert vannak elvárásai.
Szerintem olyan nem létezik, hogy az embernek ne legyen elvárása.
Például egy munkahelyen..
Ha nem lenne elvárás, akkor nem lehetne minőségi munkát végezni.
Néha azt vágyom, hogy bárcsak lenne valakinek elvárása a minőségi munkára,
és ehhez biztosítaná is a feltételeket például azzal, hogy különböző üzemterületek együttműködésére nagyobb hangsúlyt fektet.
Erről legyen ennyi elég.
Szívesen megosztanám mi történt tegnap, mert alig van olvasóm, ami nem baj, mert nem ebből élek,
csak az “alig vanban” jelen van olyan is, aki nincs irányomban segítő szándékkal.
Így átadom az “ügyet” az Teremtésnek és majd az rendezi a sorokat, ahogy eddig is tette.
Szóval elvárná az ember, hogy segítsék és ne hátráltassák a munkavégzésében, főleg, mert azt becsülettel teszi. Ennyi.
Megdöbbentő, hogy bár senkinek nem okoztam kár, mégis én vagyok akit lehet alázni felsőrendűségben szenvedők által, mondjuk régen még meghatott,
mára annyira nem, legalábbis azt hittem, hogy nem.
Ehhez még hozzájön a fészbukon nyomott szintén számomra megdöbbentő kommunikációja ennek a kovidos szarnak.
Megdöbbentő az, hogy rákban, egyéb betegségekben meghalt emberek felett léptünk át évezredeken át és most a félrekommunikált
kovidos áldozatokból politikát csinálnak a közemberek.. “a kormány hiábája”
Ez nem a kormány hibája ember…
A Tiétek.. mert mindent elhittetek és ezt akarjátok hinni és ezt tápláljátok!

Az egész világ egy gondolat, melyet a gondolkodó hoz létre a gondolatai által és aki ezt elfogadja azt teremti, amit a gondolkodó akar….,
mert két kib@szott programod van melyekre csak akkor jössz rá,
mikor Szent Péter átad majd a Lucifernek és arra a buszra raknak fel,
ami megint csak idehoz, hogy ismételd a ” materiális valóság” osztályt a Teremtés játékai egyetemen, az egyik az “életösztön”,
amit csak nagyon mély “katarzisban” tudsz felülírni, a másik meg a “közmegállapodás”… EZT LÁTJUK… EZ VAN..
De nem ez van.. 🙂

Tegnap újra beindult a “gyomoridegem”, de olyan szinten, hogy az ágy is hullámzott velem felvéve a gyomrom ritmusát..
Nem tudtam eldönteni, hogy mit tegyek.
Feküdni nem tudtam, ülni fáradt voltam,forgott velem a szoba, ki akartam menni a testemből..
El akartam menni innen a f@szba, mert ebből az egészből( mindenből)kurvára elég..
Ez a háború nem az a háború, amikor ezerrel nyomatod az adrenalint, mert küzdesz az életedért.
Az agyunk nem talál emléket a kollektív szopásra, a kollektív szivatásra,
pedig biztos volt a történelemben, hiszen nem csak vírusok okán,
hanem például “jó célból mégis félremenve” voltak generációk laboratóriumi kísérletek szenvedői,
de inkább kicsit a holokausztra hasonlít bennem az élmény, bár arról sem lehet
közvetlen megélésem, de mégsem hasonlít, mert őket fegyverrel kísérték a halálba,
mi meg önként megyünk, miközben a testünk a sok
hazugság miatt önmagát megbetegítve fog minket visszaküldeni az anyarezgésbe,
ahonnan jöhetünk újrajátszani a történetet, hogy újra és újra eltévesszük azt
az útkereszteződést…

Rájöttem, hogy tudni kell kockáztatni.
Be kell tudni vállalni a bukás lehetőségét, főleg azért, mert már rég nem számít senki véleménye,
vagy látható öröme a bukásaink láttán.
Meg kell kockáztatni, hogy merjünk hinni valami másban, mint amit mások akarnak
ránk kényszeríteni.
Sokat kibír az ember.
Nincs olyan helyzet, amiből ne tudna kijönni, ha hisz benne.
De hinnie kell benne és
igaz az a tanítás, hogy nem arra kell koncentrálni, hogy mint NEM akarunk, hanem csak arra, hogy mit IGEN!!!
A falakat csak akkor tudjuk magunk mögött, ha látjuk mi van mögötte. Ha célunk eljutni valahova, akkor fel kell állni és lépni kell.
Akadály addig van az ember előtt, míg nincs hite önmagában. Az akadályok tesztek… Tesztelik az akaratunk…
Magamról tudom, hogy nem volt régen előttem lehetetlen. tegnap sem volt.
Ha én azt akartam, hogy megoldjunk egy problémát, akkor
megjött rá a válasz.
Tegnap olyan szituációban kaptam választ egy probléma megoldására, amihez nem értek, nem tanultam és mégis kimondtam
és azonnal megoldotta a problémát.
Nem először élem meg, hogy kimondom , hogy MEG KELL OLDANI, ENNEK MŰKÖDNIE KELL,
ENNEK SIKERÜLNIE KELL.. Akkor is, ha mások nem akarják…
Én sosem akarok olyat, ami másoktól elvesz.., ami másoknak kárt okoz.
Én nem akarok embereket megváltoztani, nem akarok az emberektől semmit,
de ahogy én odalépek nem tudatosan és segítek, és az élet
minden területén képes vagyok odaállni- csak spontán- és belenyúlni bármibe és érzem,
hogy valami nálam erősebb, nagyobb, okosabb vezeti a kezem,
vagy képes vagyok megállni és azt mondani, hogy NEM, mert TUDOM, hogy NEM SZABAD akkor egy lépéssel tovább lépni,
és nem lépek és nem kutatom, hogy miért jött ez az utasítás,
mert feltétel nélkül hiszek abban az erőben, aki/ami a bajban segít, a bajban sokkal erősebbé, okosabbá és bölcsebbé képes tenni
aki képes arra, hogy olyat tudjak amit senki egy pillanatra csupán és képessé tesz arra,
hogy higgyek benne, ne kérdőjelezzek, csak cselekedjek az Univerzum minden tudása segítségével,
akkor képes kell legyek akarni, hogy JÓ IRÁNYBA FORDÍTSAM A FIGYELMEM és ne vegyem le szemem a célról.

Eddig sem az volt a baj, hogy nem tudok irányt tartani, hanem az, hogy nincs CÉL….
Annak , aki tudja, hogy ez számára felfoghatatlan az élet(?) a materiális világ létezésének célja, azon felül, hogy ez inkább
egy fejlődésben lévő kisded tudat gyerekjátéka, nagyon nehéz célokat kitűzni, ami után tűzön vízen át kergeti magát.
De most van célom…
Nem akarok idejönni többet.
Éppen ezért… tovább kell menjek az önismeret útján és növelni kell a tudatosságom, ez a CÉL..
És ehhez a folyamatosan fejlődő célnak egyik állomásán jöttem rá, hogy valahol kell lennie egy pontnak, ahol
az az én, akit senki és semmi nem tudott megállítani a céljában egyszer csak gyomorgörccsel fetreng és végrendelkezik, mert
elviselhetetlenségig feszül benne a kilátástalanság hite és a stressz!
Hol van ez a pont?
Kell-e tudni ezt a pontot ahhoz, hogy megváltozzon a hitem önmagamban?
Nem.
Hinni kell Önmagunkban!
Lehetetlen elbukni, ha az ember hisz önmagában, mert minden ajtó, mely a fejlődését szolgálja ki fog nyílni előtte.
De ehhez le kell nyomni a kilincset.
😉

Röviden és “gyönyören” a lényeg az, hogy önmagunkkal kell tisztában lenni és támogatni a vágyaink, tudni kell, hogy mit akarunk,
tudni kell hova tartunk. Senki nem mondhatja meg.
ÁM ha nem tudjuk , hogy mit akarunk, mi a vágyunk, akkor be kell menni egy közösségbe
és beállni a sorba. Nem kell szenvedni. Akkor megmondják majd mások, hogy mit tegyünk és tegyük azt..
Majd elkezdjük újra a játékot.
Nem kell összehasonlítani az emberi közösségek egységét a “minden és mindenki egy” elmélettel…ez téves út..
Azok a közösségek jók, ahol mindenki egyedi és az egyediségét adja a közösbe, ettől válik egésszé…
Ha mindenki egyforma egy közösségben, az csak egy rész az egészben.. valóban egyek..de nem egyediek…
Az egyedi ember,önmaga alkot egy egységet és az egysége az egységekkel együtt alkotja az egészet, ami megint egy egysége egy nagyobb egésznek..
és újra és újra és újra..


.
Lényegtelen az “Újra” szempontjából, hogy TE önálló vagy vagy csoporttudat.. 😛
Neked nem mindegy.. 😉 A programod egyedi, akkor nem leszel sose birka.. max belehalsz a birkaságba.. azonban, ha nem egyedi a programod,
akkor meg nem olvasol most úgysem engem, hanem valahol bééégetsz.. 😀
Pussz….

Ha hinnék a Sorsban azt mondanám drágán vettem magamnak a borzongást.
A Vörös oroszlán bűvkörében lebegve teltek a múlt hét utolsó munka napjának szabad percei.
Otthon azonban nem vagyok képes az olvasásra.
Egyszerűen elsodornak a könyvbeli események mondhatnám úgy is,
hogy elalszom,de ez így nem igaz…a sztoriba lépek, a sztoriban létezem tovább.

Mivel nem folytattam az olvasást,helyette másfajta tevékenységet végeztem,
az új telefonom egy óvatlan pillanatban a beton szegélyre vágódott arccal lefelé.
Hiába a túlbiztosított védelem, az üveg betört. Apát soha nem láttam ilyen elkeseredettnek.
Biztos szeret engem, mert ha nem tenné most tuti szíjat hasított volna a hátamból.
Nemrég vette… miután a másik másodszor is összetört.
Drága és problémás ez a telefon,nem volt kérdés, hogy ez a hónap sem a spórolás hónapja lesz számomra,
mert azonnal felvettem a kapcsolatot a Duna pláza metró szintjén lévő Duna GSM -el (ez itt a reklám helye),
ahol az előző telefonom is egy laza plázaséta idején belül elkészült. Volt kijelző raktáron,így hétfőn el is indultam Pestre.

A Vörös oroszlánt kiraktam a táskámból, hogy ne nehezítse, ám visszamászott.
Jól van gondoltam, majd olvasgatok, úgysem tudom a telefont nyomkodni felfelé…
A buszon meleg volt, maszk, pára, vörös oroszlán…mintha a Pokol felé tartottunk volna.
Ez a könyv sötét..izzó pokol…bordó, vörös és fekete…
Ismerem, mint a tenyerem a sztorit, mégsem engedi átlapozni a részeket…furcsa rosszullét fog el. Hányingerem volt…
A maszk és a meleg? Vagy a könyv? Miért lennék rosszul egy könyvtől?
Bár szerettem volna,ha ez a regény valóság, azt nem tudom miért,
de akartam, hogy az legyen…de nem…egy márványtábla mögé rejtett urna mélyén hallgat az igazság,
s hagyja, hogy megkeseredett keresők lelküket ajánlják fel
a megszabadulásukért cserébe ebből a fizikai testbe való folyamatos visszatérésből.

Ahogy leszálltam a buszról megszűnt a rossz közérzet, illetve másfajta rosszra cserélődött.
A BKV automata továbbra sem fogadja el a kártyám.
A villamos megállóban egy ,a társadalom legalján héderelő emberállat hörgő,
vonyító hangot hallatott, s vele sivalkodott az asszonyállata…azt ordította :”-vérzek!”…
A villamos megállt…
Gondoltam tuti egy lábbal kevesebb van neki,ha így ordít, de nem lábtáji, hanem padlás szintű volt a probléma.

Most nem tett boldoggá Pest rezgése.
Tudtam, hogy nem a telefon miatt vagyok itt.
Az eső szakad, vizes közegben erősödnek a jelek. Befelé figyeltem.
Mit akar mutatni ma itt egy telefon javítási áráért nekem?
Figyeltem a folyamatot.
Én, aki minden ügyintézést utál, s akinek pénze sosincs ez sorsszerű “baleset” után fél órával “leszállítottam” a megoldást.
Lehet így megy majd jövőre a munkakeresés is?
Talán nem vagyok annyira nyomorék balfasz,mint aminek akarnak hitetni mások?

Apropó mások…
Az emberek mennyire nem foglalkoznak azzal,hogy szavaik mit okoznak a másik emberben.
Most, hogy naponta többször sajnálkozik valaki azon, hogy nem sokára búcsút int nekünk a cég (ők már ezt biztosan tudják),
minden szavukkal tőrt forgatnak bennem.
Valami miatt azonban inkább megerősítenek most ezek a sebek abban,
hogy nekem is jobban oda kellene figyelnem a beszólásaimra a család viszonylatában,
mert elég brutális és hülye dumám van olykor,és bántó azok számára akiket véletlenül ama hibás programmal szereltek,
hogy engem kedvelnek. Nem nagyon egózom már azon,amit mondanak, jobban bánt az ahogy ezt teszik.
A jövőmre vonatkozólag jelenleg ötletem sincs, rábíztam magam a Belső Hangra.

A plázában nem volt tömeg.
Nem nézelődtem, utólag jutott eszembe,hogy vehettem volna egy jövő évi naplót.
Tavaly ilyenkor már belefirkáltam ezt-azt, most jót szórakozom az egy évvel ezelőtti énemen…
Másfél órát ülhettem talán, elkészült a mobilom…és se egy fotó,se vágy arra, hogy a felhőkoronába bújt budai hegyeket megörökítsem,
igyekeztem elérni a buszt hazafelé.

Hazaúton újra olvasnom kellett, újra rosszul lettem.
Most kezdek rájönni,hogy az agyam mindent képekre fordít,amit a könyv soraiban és mögöttük talál.
Fordít és betölti az elmémbe. Az író aprólékosan mutatja be a környezetet, az embereket, a karaktereket.
Azt veszem észre, hogy miközben olvasom, a saját sorsom is megelevenedik a lapokon.
A saját valaha erős kemény “asszony” karaktere, aki nyüszülő szukává alacsonyodott valami gonosz varázslat folytán.
A könyv lapjai olyanok,mint egy térkép.
Az elmémben utazó lélek pokoljárása.
Olvasom magamról a jellemzést, mint anyáról,mint gyermekről, mint uralkodóról, mint cselédről,
mint magiszterről, mint keresőről, gyógyítóról, betegről élőről és holtról… emberről és szellemről…

Egyszerre látja az agyam ezt térben és időben…sok…szédülök…fulladok megdagad a torkom,
nem tudom lenyelni ezt sok látnivalót…egyszer vagyok minden, minden síkon,minden időben. Igaz amit a könyvről állítanak,minden tudatszinten mást mutat. Most úgy érzem a könyv által kiváltott rezgés maga a kulcs az ”örök élethez” megszabadulást hoz ha mentális és asztrális síkon egyszerre nyitja a lezárt kapukat…

Valami megváltozott… nem akarok már senkitől semmit.
Egyetlen önző kérésem van csupán!
Megtartani –s növelni ,míg elbírom-ezt a rezgés tartományt, és ha eljön az idő,
a birtokomban lévő kulcsokkal azt az ajtót szeretném majd nyitni,ahol a lépcső más irányba vezet.
Én nem látom másnak ezt a földi életet, mint kényszerű ismétlődésnek.
Mindig ugyanaz történik, mindig ugyanaz a lényeg.
Van egy időspirál,mely mellett újra és újra bejárjuk ugyanazokat az eseményeket.
Nyilván felpakolva a megtapasztalásainkkal. de az ember lényege egy…uralkodni… mindenek felett…
De sosem fogja megkapni azokat a kulcsokat amelyekre vágyik és ezért újra és újra születni és szenvedni fog.

Ha hinnék a Sorsban azt mondanám egy telefon kijelzője cseréje árán vettem meg a remény a megszabadulásra ebből az ördögi körből…

-királyi fejdísz mentes poszt-

Nem tudom, hogy kit mi vezérel arra az útra, hogy spirituális mélységeket és magasságokat vágyjon megismerni,
de azt igen, hogy engem nem tudatosan egy testen kívüli élmény vezetett rá, bár már abban sem vagyok biztos, hogy nem álmodtam az egészet.
De azt hiszem ebből az időtávlatból már nem is lényeges, hiszen elindított valami “az úton”…
Sokszor elhangzott, a friss vagy nem olyan rég óta skubizók kedvéért elmondom, hogy sok izületi műtetem volt, gondolom gyártási hibából
kifolyólag elég gyenge a kötése az elég erős csontozatomnak, szóval itt-ott farigcsálás történt, s ezen farigcsálások 90%-ban narkózisban hajtattak végre.
Nekem az “altatás” már élmény volt, mert nem nagyon emlék szik az ember arra a pillanatra, amikor átlép az alvás fázisába, hacsak nem
épp a bárányokat számolja és emlékszik rá. hogy Biri még átugrotta a kerítést, de Bari már csak félig és következő pillanat már az ébresztő
kicsit sem vágyott zaja volt, ám az intravénás altatásnak megvan a pillanatnyi szépsége (az “anesztes orvos” gyönyörű szemein kívül )
igyekeztem kitolni azt az időt, míg a vénába adagolt altató hatni kezdett…
Nyilván nem sikerült megfogni..de nagyon közel volt …
Egy ilyen akció túl jól sikerült, és nem voltam ébreszthető…
Vagy történt valami vagy nem..de felülről láttam a kórtermeket.
Ennyi volt a történet, és ezen történetbe kapaszkodva kezdetem el kommunikálni a “spirituálisnak hitt fejlődésem” az én hitem és megélésem szerint.
Vörös Oroszlán az elsők között 1994-ben….nem értettem, elolvastam…de nem érintett meg jobban…azonban a magokat szépen elszórta az akkor
még terméketlenséget mutató talajomon… (aztán olvastam 2006-ban, amikor a fejemre esett a polcról…,
aztán 2012-ben, 2015-ben és most 2020-ban is újra, kicsit más nézőpontból, minden szót, vesszőt értelmezve került napirendre “Adam Cadmon kézirata”
)
De nem erről akartam írni, illetve… A Vörös oroszlán egy regény…elméletileg fikció, ám sok regényt ismerve egy sem volt ennyire élő és valóságnak
hihető mint ez. Folyamatosan változtatja a hangsúlyos részeit olvasás közben, magával ragadja az embert és soha többé el nem ereszti.
Pont ezért ide is kell illesztenem ezt az idézetet az elejéről, mert ez így igaz:

„A titkos tudományok útjára senki se lépjen rá vakmerően, mert ha egyszer elindult rajta, célhoz kell jutnia, különben elveszett.
Ezen az úton kételkedni annyi, mint eszelőssé válni,megállni annyi, mint elbukni, visszahőkölni annyi, mint feneketlen mélységbe zuhan.
Te, aki e könyv olvasásába kezdtél, ha végigolvasod ésmegérted, uralkodóvá vagy őrültté leszel.
Ám tégy vele, amit akarsz – se megvetni, se elfelejteni nem fogod.
Ha tiszta vagy, fáklya lesz előtted, ha erős vagy, fegyverré válik kezedben, ha bölcs vagy, bölcsebbé leszel.
Ha azonban romlott vagy, akkor ez a könyv a pokol tüzévé lesz benned; éles tőrként hatol át lelkeden,
s lelkiismeretedet a megbánás és örök nyugtalanság súlyával terheli meg.”
                        (Eliphas Levy: Rituel de la Haute Magie)

Ha regény ha nem, önmagát akarta megíratni és a legjobb EMBERT választotta ki magának ehhez.
Szepes Mária úgy fogalmaz minden művében, hogy képes az agyat rákényszeríteni arra,
hogy azt lássa, amit a legnagyobb tudásához képest látni bír.
A Vörös oroszlán elég nehéz olvasmány, mert sok benne az olyan szó, amit nem ismerhet mindenki,
köztük én sem, és vagy utána olvas, vagy teljesen értemét veszti az egész.
A szavak jelentéstartalma csak azok előtt válik a könyv “lelkének” szándéka szerinti értéssé,
ha ugyanazt jelentik az olvasónak, mint a könyv íróján át annak a felsőbb “hatalomnak” ,
ami ezen az úton mutatta meg magát és vált azon útkeresők részévé akiket kiválasztott magának.
Varászkönyv…
Nem mondom, hogy boldogság az olvasása..
Engem mérhetetlenül elkeserített az első két alkalommal..
Mint már írtam én a sült galamb várók népes táborában dekkoltam sokáig ezen a területen (is)
és nem nagyon tetszett, hogy nem ígér a könyv könnyű megvilágosodást, sőt semmilyent.
Ezek után illetve közben találkoztam OSHO összes művével, aki szintén nem kecsegetett semmi jóval,
sőt kioperálta a mélyemből az egóm és azóta szellőzik és próbálgatja a határait egyáltalán nem okozva ezzel nekem örömöt.

Tehát mondjuk úgy az internet -a házunkban- megjelenése óta (2004) indul a komolyabb “lélekfejlődés” bennem.
Közel 16 év telt el úgy, hogy szinte minden irányzatba belekukkantottam, olvastam, hallgattam, néztem, gondolkodtam.
Megtanultam megélni mindent kívülről értékelve a tapasztalataimat. Megjártam az egóm poklait.
Az összes (vagy legalábbis a negatív oldalon eléggé sok) személyiségmintát lemodelleztem.
Irigység, önzőség, ostobaság, nem is tudom már hogyan fogalmazzam meg a kínokat,
amiket nem tudtam magaménak elfogadni, de kétségtelenül belőlem jöttek elő démonként szorongatva az összes csakrám.
Nyilván fejlődtem, felismertem őket, bennem, másokban….kimondtam a nevüket, eltűntek…
így ment ezt 16 éven át…
Az utóbbi egy-két évben azonban valami megváltozott. Már kívül nem kerestem a hibákat.
Nem nyúltam bele emberi sorsokba, s bár van még elengedési feladat, csak arra koncentrálok,
hogy a saját programomból kiírjam azokat a jegyeket melyek nem szolgálják az utam,
engem és olyanokkal cseréljem ki, melyeket megtagadtam bennem.
A negatívum nem attól lesz negatív, hogy neked nem teszik bennem egy tulajdonság,
pl “önértékelési zavar” , hanem attól válik negatívvá., hogy akadályoz a haladásban.

Azt tudjuk, hogy addig maradnak számunkra negatív emberek a környezetünkben,
illetve addig tűnik fel a töltésükben a negativitás, míg magunkban nem fedezzük fel önmagunkban a bennük felfedezett negatívnak érzékelt jegyeket.
Ha megtaláltuk akkor eltűnnek…nem lesz fontos többet, hogy Sheepbácsi meddig púposkodik még látóhatáron,
a figyelmünk egy újabb feladat fogja lekötni nem az, hogy ezt figyeljük, mikor helyeződik végre a látómezőn kívülre.
Azokat az embereket, akik bennem örömöt váltanak ki ajándéknak tekintem a Sorstól, pedig ők is hordoznak valamit belőlünk.

Azonban azon az ominózus temetőjárásos napon minden megváltozott.
Összeomlottak bennem a hitrendszerek.
Teljesen üresnek, és ostobának éreztem magam először, majd könnyűnek és szabadnak.
Csak egy dolog maradt biztos bennem:
A VEZETŐM BELÜL VAN.
Kívül vannak tanítók, mesterek…igaziak és sarlatánok, teljesen mindegy.
A sarlatánokat azok találják meg, akik pénzért akarnak tudást venni.
Az igazi mestereket meg azok találják meg, akik munkával akarnak fejlődni.
A sarlatánok utánad viszik a tudást… a mesterek nem mennek senki után, hogy eladják a portékájukat, mert
megtalálják őket a tanítványaik…
A VEZETŐM BELÜL VAN.
A mesterek rávilágítanak utakra, a mesterek a kezedbe adnak eszközöket, a mesterek megtanítanak látni,
megtanítják azt amit ők tudnak, de egy mester sem
fogja azt mondani, hogy csak az ő tudása, csak az ő hite, csak az ő útja a jó.
Az egyetlen és igaz út a BELSŐ HANG útja, mert csak a BELSŐ HANG, a FELSŐBB ÉN TUDJA, hogy MENNYIT BÍROK EL…

Gondoltál már arra, hogy egyszer rájössz, hogy “hazugság volt minden, amit hittél” ?
Minden összeomlik, ha megmozdul az alap…
Ott marad az ember egymaga…
Vajon mit tesz?
Halálra siratja magát a romokon?
Vagy újból összetákolja a maradékból magát?
Újra ráépít a romos alapra?
Másokhoz kuncsorogja be magát?
Mások templomában lel nyugalomra, feladja a keresést és
beáll a birkák közé, hogy kolompszóra legelje az lerágott letaposott fű maradékát?
(nem, most nem hivatkozunk a birkabigyókra…! NEM! NA…)

Én most mit teszek?
Először is elmondom, hogy ne kövess, mert nem vagyok vezető..
Ne higgy nekem, mert nem vagyok tanító…
Semmim nincs…
Képeim vannak a fejemben, eldönthetem, hogy igazak vagy sem.
Hogy Adam Cadmon létezik és itt bóklászik, vagy éppen a Facebookon LIVE-ol…
Vagy hogy került a Vörös Oroszlánba Saint-Germain és vajon ha csak regény, miért kerestük tizen éven át őt,
paraszti sorba nem fog lehajolni egy nemes sem, és tudnom kellene, hogy Szepes Mária sem
és a barátai és követői sem az én társadalmi szintemről valók…
Mit keresnék mégis én itt ebben a gondolathullámban és mit akar nekem elmondani a tükörbolt?

Semmit nem tudok, csak azt, hogy a VEZETŐM BELÜL VAN és az irány, amibe tartok az jó, az az enyém.
És boldoggá tesz, hogy írok.. mert egyre többször és egyre szabadabban teszem ezt.
Az internet segítségével munka közben sem maradok le érdekes előadásokról, éy meglepően nyitott az agyam a jó
előadók történeteire, amik egytől egyig mind olyanok, mintha már hallottam volna őket, pedig nem.
16 évnyi keresés végén elmondhatom, hogy nem jutottam sehova, de sokkal bölcsebb vagyok mint 16 éve…
A bejárt út ezek szerint egy másik dimenzióban vitt messzire és kanyarodott velem újra ide.
Egy nagy dolog változott..
Nem mondom többé, hogy itt vagyok és tanítsatok..
Azt mondom helyette, hogy elindulok, és tanulok.
Én választom a szakot…
Én választom a mestert…
Az én belső vezetőm mutatja az utat , de én már templomot többet nem építek.
nem kötelezem magam el egy hitrendszer mellett sem, de nem zárkózom el egy pásztor szava elől sem, mellyel
saját nyáját tereli, mert mindenben ott lapul a tanítás és mindenben ott van az eszköz arra, hogy újabb ismereteket
szerezzünk, tapasztaljunk, éljünk meg, és adjunk tovább…

Semmi sem biztosabb annál, mint amit a Belső hang súg,
és ha látszólag félre is vezet, vagy szembe visz a tömeggel,
okkal teszi, akkor is az a mi utunk…


Ó….majd elfelejtettem..
Volt mindig egy vágyam, amit a Tükörbolt hallgatásakor kicsit meg tudok élni.
Egy olyan “ember” mint a tükörboltos, aki át tudja törni a falakat és
el tud vinni egy másik dimenzióba úgy, hogy nem felejtem el…
De ez a dolog azt hiszem még nagyon sokáig várat magára…

A


Akárhogy kerestem megfelelő szakszót arra az állapotra,
amit épp felfedeztem az aktuális önismereti tréningemen, nem találtam, ezért létrehoztam egy újat.

Kicsit még meg vagyok zavarodva, nem tudom hogy jol kezdjem a mondanivalóm.
talán ott folytatnám az “ott kezdenémet”, hogy amióta hazaértem a Szepes Mária néni utolsó földi relatív fizikai formájának tartózkodási helyétől,
-ahol nyilván nem történt látszólag semmi-
kezd bennem összeomlani egy csomó tézis,
de semmi csalódás vagy negatív rezgés nem kíséri ezt a jelenséget, sőt.

Azt hiszem igaz a mondás,hogy “mindennek megvan a maga ideje” és semminek nem szabad elébe menni,
ahogy a tudásnak, a tudás, a bölcsesség fokozatának megélése is kötve van egy bizonyos tudatszinthez,
hiszen ha idő előtt jutunk egy információhoz, eszközhöz inkább kárt okozunk magunknak vele,
mielőtt megtanuljuk helyesen, a helyén kezelni úgy,hogy hasznunkra váljon.

AZ üresjáratokon és hazafelé az autóban újabban az utálatig hallgatott zenéim helyett inkább előadásokat hallgatok.
Ilyen előadások hallgatása közben “ismertem” meg jobban Szepes Máriát, egy ilyen hazaúton
hallgattam először a Tükörboltot, aztán hallgatom sokszor azóta is, mert számomra még mindig
tud adni valami pluszt. Annyira közel áll az érzékelésemhez az a fajta megfogalmazás, az agyam azonnal képes
mozgó képkockákká alakítani a történetet, pontosan úgy, ahogy a Vörös oroszlánban ,
a Varásztükörben vagy akár a Raguel hét tanítványában
szinte közvetlen közelről szemlélhettem az eseményeket, láthatatlan szereplőjeként a cselekménynek.
Most Mária néni nevéhez is kapcsolódó Szintézis Szabadegyetem igazgatójának
Paulinyi Tamás -nak előadásait hallgattam lelkesen a koronavírusos szarok helyett.
(és mennyivel jobban járok)
Ismerős a stílusa és a humora is (olyan mint az enyém, csak ő kevésbé cinikus)...
Nem keresem a jeleket, nyilván nem hallottam soha és
nem kapcsolódunk telepatikusan.
Realista vagyok, ismerem a képességeim illetve azt hiszem, hogy ismerem őket.
A tudatos álmodás nagyon közel áll hozzám, és a telepátia is, biztos, hogy ha nem lennék ilyen dög, lusta, vagy téveszmés, akkor
simán fejleszthető lennék. Még/ már nem jött el az ideje.
Ahogy hallgatom az előadásokat nagyon sok az elmeberekben elrejtett lezárt ládikáról pattognak le a lakatok.

Éppen tegnap igazolta magát a “jövőbeérzés” képessége bennem.
Egy munkahelyi sugallat illetve egy személyes történés igazolta, hogy rövid intervallumban előre jelzik magukat az események.
Az okok nem jelennek meg… csak a következmények. Például szerettem volna egy másik irányba lépni- de inkább már menekülök,
vagy szebben fogalmazva helyezkedem a jövő évre előre vetített változások miatt,
és tettem erre vonatkozólag érdeklődést, ahol “oké persze” volt a válasz.
Most, hogy élesednek a dolgok a Belső Hang közli, hogy ÁLLJ, CSEND…FIGYELJ…NE VARIÁLJ , NINCS ITT AZ IDEJE…
Állok, figyelek, kussolok…majd jön egy kedves Kolléga, akit az “oké persze” már megkért arra, hogy ő legyen a társa…
Mellbe kellett volna vágjon ez a fordulat. De meglepő módon nem lepett meg mégsem.
Csalódni kellett volna… de nem érzek semmit,
inkább örömöt, hogy nem mentem utána a Belső hangra hallgatva, mert ezek szerint nem voltam kívánatos ezen a helyen.
Nem dramatizáltam túl. Ebből tanítás lett számomra, és újra le kell írjam, hogy
NEM KELL ELŐRE MENNI AZÉRT, HOGY MEGTERVEZZÜK A JELEN TUDÁSÁVAL A HOLNAPOT ÉS A JELENT
TUDÁSÁVAL BIZTOSÍTSUNK BENNE MAGUNKNAK MOST VÁGYOTT HOLNAPOT,
ennek csak egyetlen egyszerű okát kellene keresni, akkor azt mondom, hogy minden nap minden pillanatában változunk.
Fejlődünk, tanulunk,megtapasztalunk, megélünk, változik a megélésünk,
megtapasztalásunk által a dolgokhoz való hozzáállásunk, változik az érdekünk, változnak
a kapcsolataink, akkor is, ha ez nem látványos.
Amióta képes vagyok “kívülről” és nem egó-belülről,
nem érzelmek által befolyásolva nézni körülöttem az embereket, a szeretett embereket,
egyre jobban érzem a változásukat, megélem a pillanataikat ,
a nézőpontjaikat és az azokban bekövetkező apró változásokat.
HA MOST elkezdem megváltoztatni a jövőt a JELEN vágyai alapján, akkor a jövő egy nagy csalódás lesz,
mert azt kapom mire odérek, amit ugyan
én teremtettem, csak már én nem leszek az, aki ma voltam…

Elgondolkodtam azon, hogy nagyon szerencsés ember vagyok.
Ezt sokszor leírom, de újra és újra muszáj hálát adnom ezért.
Képességeben áll visszatekinteni a régi énemre, a tegnapra, az ezelőtt egy pillanattal elhagyott énemre és
sokszor látom, hogy a pillanatokban megjelenik annak a fájdalma, hogy az életem teljesen semmitérően múlik, múlt el.
Hogy mennyi mindent tehettem volna, ha nem lettem volna depressziós a gyerekágyban,
ha, és ha… ha nem lennék ilyen lusta gyárilag.
Ha okosabb lennék, ha agy lenne a jelenleg káposztát tartalmazó agyam helyén..stb…
Ám ha visszatekintek, nem volt olyan napom, ami üresen vagy céltalan, értéktelenül telt volna el.
Minden napomnak célja volt, minden döntésemnek következménye, és minden következménynek tanulsága.
Minden tanulság, ami tanítás szintre tudott emelkedni az megtapasztalássá vált, és emelte a tudatszintem, a rezgésem.
Ezen az úton volt egy időszak, a kezdetek kezdetén,
amikor úgy gondoltam, hogy csatalkozni kellene egy szellemiséghez, és
azt követni. Ez a “monotücsiségemből” fakadó egyszerű fejlődési út lett volna, ahol nem kell semmit csinálni csak
menni valaki más által kitaposott ösvényen.
Az fel sem tűnt, hogy nagy lustaságomban nem voltam rest vagy 36-8 könyvet elolvasni.
A “spirituálishoz” közelítő és kimerítő irányzatokat, a hitrendszereket.
Nem mélyen ugyan, de a felszínességben mindig megtalálva a lényeget
megismertem a nagyobb csoportokat mozgató vallásokat,
hit és hiedelemrendszereket (ha mást nem is, de azt tudtam, hogy vannak) és egyvalamiben biztos voltam
egyikhez sem fogok tartozni.
Akármennyire egyszerű az élet a szabályok között, nem vágyom rá, hogy mások mondják meg, hogy
mire gondolt a költő… Egy ideig lelkesen próbáltam eljuttatni az én nézőpontom másokhoz.
Nem is olyan régen még támadásban lendültem, vagy félelmet éreztem, csalódottságot, ha valaki más nézetekkel volt szerelt,
mára már nem érzek semmit, ám elkerülöm azokat az embereket, akik más megéléseit dobáljék sajátjuként és
mások- közösségek- hitrendszerével próbálják megtámadni az én Belső hangos érzéseim.
NEKEM CSAK AZ ÉN SZINTENEM- azaz a BELSŐ HANG SZINTJÉN- VAN ELLENFELEM
egy nézet, vagy érzés különbség kivesézésében.
Semmilyen tudomány nem képes felülírni az én
érzéseim, mert az nem lehet az enyém, bizonyíthatja millió ember az egy ellen, amivel nem tudok együtt rezegni.
Nem akarom ezt a csodálatos posztot az aktuális helyzet kommunikációjának ferde mivoltával elrontani,
de személy szerinti megélésemmel szembe jöhetnek az érvek, jöhet a tudomány vagy a rendőrség,
a megélés az pont annyira VALÓSÁG, mint mi benne… Az egy dolog, hogy az emberek lassan azt kezdik valóságnak látni,
ami az érdekük… És (megdöbbentő) de vannak, akiknek ez az érdeke. POntosabban ki is mondhatjuk, hogy
a nem tudatos ember csak az érdekei szerint kommunikálja az aktuális eseményket.
Azaz mindenki aki a A oldalon áll, az azt vágyja…,és tesz s róla, hogy igaz legyen.. a B oldal is arról tesz, hogy az A-nak igaza legyen azzal, hogy
folyamatosan cáfol… Észre sem veszi, hogy az egy dologra irányuló állítás és tagadás azt az egy dolgot teremti.. 😛

Tehát… visszanézek.. nincs sor…nincs szekta, nincs vallási meggyőződés…
…ha van olyan csapat, hogy BELSŐ HANGOSOK, akkor
én ott állok azon csapat perifériáján, mert ahogy ezt a csapatot valaki elkezdni szabályok közé feszíteni
már az Őrzők és én ott sem vagyunk.

A tanítások..
Az emberek elvárják, hogy eléjük tedd a tudásod…
Itt van , nesze….ja, hogy nem érted?
Tücsimami megrágja neked?
És akkor most hamm…egy kiskanálnyi… jaj, hogy nem szereted ezt sem meg azt sem benne?
Valamikor voltak ilyen vágyaim, hogy “fedezzenek fel” ,és ha felfedeztek míg alszom- nehogy meg kelljen mozdulnom egy millimétert is-
valaki programozza be az agyam a tudásra.. Nekem semmit ne kelljen ezért tenni.
Az ugyan fel sem tűnt, hogy sok könyv, mások megélésének megértése, a sok belső hangos kép mind mind munka..
Azért megfordult a fejemben, hogy munka nélkül akarok gyümölcsöt…
Nyilván nem kaptam.. 🙂
Te sem fogsz… 🙂
A tanítók ott vannak a katedrán…és leadják az anyagot… ha ott vagy, ha nem…
És mindig lesz akit érdekel és ott lesz…Ha kérdeznek, válaszol…
Vitázni nem fog, a Te nézeteidre nem kíváncsi, mert a tanítók azt tanítják, amivel együtt rezegnek.
A belső hangjuk választja ki , mi az igazság számukra…
Ezért kell meghallgatni, olvasni mindent és hagyni, hogy érezzük mi az, amivel
együtt tudunk lélegezni.
Amivel együtt lélegzünk, az már a miénk, a részünkké vált.
Ha megéléssé emelkedik bennünk, akkor már taníthatjuk mi magunk is.
Akkor az a mi valóságunk. A mi valóságunk nem veheti el, nem írhatja át senki.
Amit megélünk, az meg nem változtatható. Aki erre törekszik, hogy a múltat állandóan átrendezze,
az tudatot próbál módosítani önző módon saját érdekből egy nagy közös érdekre hivatkozva.

Mi ez a “monotücsiség” ?
Egyirányúság…és az ebben található kényelemre való törekvés.
Nyilván nem működik és eén ettől vagyok agresszív.
Én monogám vagyok.
Úgy gondoltam, hogy van egy társam és ő multifunkcionális lesz szémomra.
Tehát egyszerre társ, barát, elvárs, test-társ, lélek-társ. Akkor nekem nem “kell” senki mást
szeretnem, és ez nekem kényelmes, mert nem tudok szerintem szeretni.
Egy hozzászólásban írtam, hogy kétféle ember van számomra…az egyik, akitől rossz érzésem támad…
lehet ez félelem, gyűlölet, irigység, fájdalom, bármi, amit negatívnak mondhatok. Nem érdekes miért.
Őket illő elkerülni, valószínüleg úgyis jelen lesznek egy-egy tanítás, vagy megélés elejéig, de nem a vágyott kategória.
És vannak akiket meglátok, és legyen bármiféle ellentét is az egóink közt, integetek, látványos öröm ül az arcomra, mosolygok öntudatlan..
valószínüleg őket szeretem és tőlük elfogadom ezt. Ám azoktól nem akik a negatív oldalon lebzselnek, akkor sem, ha nem tehetnek róla és nyilván
nem tehetnek róla…
Az én mono-létembe nagyon nehezen férnek bele mások, mert a téveszméim miatt nem tudom elképzelni sem,
hogy mi a francot akarnak tőlem, és mit kellene tennem ezért cserébe.
Én lusta vagyok..nincs ugyan időm rá, de ez egy kódolt tulajdonságom. Nem megyek senki után.
Nem lépek, és rémálmaimban is térdig süllyedve próbálom vonszolni magam a betonba, miközben az idő vasfoga már rágja mögöttem a képet…
Nem megyek, nem lépek, mert visszatart valami ismeretlen erő…a “lustaság szelleme” 😀
Nekem a baráti kapcsolatomra is ez a monogámia jellemző, ám pont abba ment és menek tönkre, hogy
nekem a barátságról más elképzeléseim voltak régen. Én mindent vagy semmit alapon létezem.
De a barát jelölteknek ez sok…a mindent… a semmit meg azt jelenti, hogy ennyi volt…
De csak erre meg csak arra nem vagyok jó… így nekem ezért vannak beszűkülve a kapcsolataim, mert nem tudom kezelni őket.
Az már rég nem érdekel,hogy ki mit vár el tőlem, mert nekem már senkitől nem kell semmi.
Csak a pillanat… abban vagyunk és legyünk egymásnak.
Minden ennél több, már érdek.

Nem akarok egyirányú lenni… ezért nem szeretem ezt a monotücsiséget… most, hogy ott voltam a temetőben, hát
ez feloldódott valahogy és nyitottam… belfelé… amire belülről rávetődik a fény, arra nézünk és lassan minden sötét pont
megvilágosodik.. De addig még van pár emelkedő és lejtő…

Szép napot Nekünk!

Ma reggel elindulunk a Kislányommal, hogy iszunk egy jó lattét a szomszéd benzínkúton.

Drága a kávé a mi pénztárcánkhoz, de kedvesek a kutasok és finom a kávé… Amúgy is itt tankolok mindig, a kis Peugeot ezt az E100at szereti..

Mivel tökéletesek voltak a fényviszonyok, gondoltam a háttér gyönyörű kékzöldjét a napfelkeltét lattéval művészien egy képre rendezem. Jó kis ingyenreklám lenne a kedvenc helyemnek..

Ám közben megérkezett a Boss… A férfiember még kultúráltan érdeklődött mit fotózunk, majd jelezte, hogy nem fotózhatunk. A nőnemű lény már kevésbé volt kedves.

Szóval bűnös vagyok.

Nem tudtam, hogy nem lehet kávés poharat, kékzöldet és naplementét fotózni. De annyira mellbevágott a dolog, hogy kidobtam a lattét.. Az utolsót… Töröltem a fotót… És többet nem tankolok ott… Jó lesz a Peugeotba majd a kevésbé jó E100 is…

Hát… és tádám, eljött az újabb gondolatok ideje…
Amióta fájó szívvel távol tartom magam a pánikolóktól és azoktól, akik nehezményezik a nézőpontom,
illetve azoktól is, akiknek problémát okozhatok azzal, hogy létezem,
azóta csak azok az információk állnak a rendelkezésemre, amik velem történnek,
illetve amit én megélek ebből a koronafosból.

“A koronavírus terjedésének megfékezése érdekében bevezetett óvintézkedésekkel…..”
…kitalálta a Királyotok és az áppárát, hogy már semmi sál, semmi trikó, pulcsi nyaka szarásig nyújtva,
csak a MASZK!! és lehet menni a bótba meg a buszra, meg a zárt térbe,
ahol egynél többen, tehát sokan vannak ott MASZK! MASZK! MASZK!
Meglepődve vettem tudomásuk, hogy “most már kötelező”…kár, hogy eddig nem volt az, mert akkor nem
hordtam volna onnantól kezdve, hogy ez rendeletben kijött.
Mivel én buszt vezetek,de inkább EMBEREKET SZÁLLÍTOK és JÓ PILLANATOKAT OSZTOK,
én kezdettől fogva szolidarítottam az Utasaimmal és “példát mutattam” fuldoklásból.
Szarul esett megtudni, hogy most már kötelező is.
Szerintem baj van a szövegértésemmel, mert felém eddig is az volt…

A dolog persze nem állt meg ennyiben.
Olvastam, hogy a boltosokat milyen retorzióval fenyegették meg, ha maszktalan arccal rendelkezők
lépik át a küszöböt.
Felháborító, és mélységesen lesújtó az a bánásmód,
ami kereskedelemben dolgozókat éri.
Nem elég az egyre több agresszív ember, a mifelénk tenyésztett tajparaszt bunkó, aki mindenbe beleköt,
még jöjjenek a maszk miatt háborgó és lázadó vásárlók miatti retorziók,
az egyik legrosszabbul fizetett szakmában.
Közben valaki a cégemtől is piacra dobott egy “megbüntetjük a sofőrt is” poént, ami pontosan a várt reakciót
váltotta ki a sofőrökből.
Egy kicsit hagyták hatni, majd cáfolták…
Mekkora politikai húzás ez?
Vérben forgó szemekkel fenyegették meg a kevésbé utaspártiak az értetlenségben szenvedő utasokat a maszknemviselés
következményeivel…
Médiafogás, lehozzuk a cikket a címlapon és cáfolunk a gyászjelentések és horoszkóp között…
A kutyát nem érdekli…
Illetve de.. a horoszkóp igen, a gyászjelentés nem…
Hacsak nem vagyok az utóbbin feltüntetve…

Jobb ötletem nem volt hát, elmentem a kínaiba és vettem maszkot…
“Ezeötszázért” 20 darabot…ákciósan… én nem vitázom, nem fenyegetek, nem fogok kizárni senkit az utazásból.
Kérek…maszkolunk és megköszönöm az együttműködést..
Az egyszerhasználatos maszkok a kétszázadik felvétel után elszakadnak gumiilag.
Jöttek a nénik meg a bácsika az Úr napján és fogták a fejükhöz.

Ha kifogunk valakit, akinek beleremeg a szíve helye abba, hogy belénk köthet,
akkor menni fog a harakiri és én nem szeretném
ha nekem kellene ezt simítani, mert annak nem lenne most jó vége…
A maszkos időszakban közel 100 a pulzusom, pattanásig feszült az idegrendszerem,
vagy egyszerűen nem lélegzem.
Senkinek nem érdekel ezzel kapcsolatban sem a véleménye, sem az aggodalma..
Nyilván nem kockázatatom senki életét,
minden tökéletesen működik levegővétel nélkül is, máskülönben nem lenne kötelező az légutunk bejáratait hermetikusan zárni.
Azt mondta az agyhalott a médiában, hogy az a jó maszk,
amin keresztül nem tudod elfújni a gyertyát… elárulom, hogy ami nem megy ki, az be sem jön.
Ehhez nem kell diploma.
Szóval aki kendővel takarja az kap maszkot, aki nyújtja a póló nyakát,
az kap maszkot, akinek elszakad a 100x mosott egyszerhasználatos,
az kap maszkot.
Ja, hogy nekem pénzbe került?
A büntetés többe lenne… Az utast a megállóban hagyni úgy, hogy a táblánál állva várta a buszt nem illik… ez a munkánk.
Nem okozna örömöt otthagyni. Akinek okoz, az tegye… baromira nem izgat már, hogy ki mit hogyan nem vagy igen.
Úgyis én vagyok a szar munkaerő. Még…

Tegnap felszállt egy fiú. Nem volt maszkja.
Szóltam neki, hogy helló..maszk?
Gyors léptekkel elment hátra és leült háttal.
Ez volt a megoldás. Nyilván nem mentünk tovább.-
Előkotortam egy maszkot és hátravittem neki.
Nem kell megköszönni, de nem ez a megoldás, hogy meglépünk hátra.
Lehet soha senki nem fogja ellenőrizni, de lehet igen.
A Kollégám is szokott adni annak, akinek nincs…
Ő is odafigyel erre..
Nem vagyunk sztárok.. csak így is lehet.

Amúgy…. este 22:15… ketten ülünk a buszon..én elöl és egy Hölgy hátul… maszkban.. mindketten.
Kívülről nézve egyszerre nevetséges és szánalmas…
Én nem mondhatom, hogy vegye le, én nem vehetem le, ő nem veszi le…
Én miatta, ő miattam..
Sírhatnékom van és olykor rám is tör, de úgysem látja senki, mert
a szemüvegem párás, az arcom meg hát el van takarva.

“VIRUSTAGADÓK…”
Ez egy nagyon jó fogalom…
Kár, hogy nem igaz…
Egyre több helyen olvasom ezt a fogalmat, hogy “vírustagadók” és, hogy büntetni fogják, meg vannak helyek
ahol már büntetik.
Ha a két tábort vesszük , akkor én bizony a vírustagadók közé vagyok sorolható, ám az ide tartozók
többsége nem a vírusok létezését tagadja, hanem nem tudja nem észrevenni a manipulációt, amit mögötte, vagy a nevében zajlik.
Őszintén kérdezem, hogy ha valóban járvány van, akkor miért nincs?
Vagy ha van, akkor miért nincs minden szférában?
Nem tudom felfogni, hogy hogy lehet ilyen kommunikációt folytatni, amit a média segítségével folytat
egy máig nem azonosítható hatalom.
Emberek hogy képesek ehhez asszisztálni?
Végzett orvosok hogy képesek gondolkodás nélkül szembefordulni azzal, amiért kemény éveken át küzdöttek?
Emlékszik itt valaki arra a fertőtlenítős szappanra, amit ezelőtt 30 évvel dobtak piacra?
Lifebuoy antibakteriális szappanra?
Nem javasolták a használatát, mert megakadályozta a természetes védettség szerzését.
Most mivel “helyzet van” abszolút gondolkodás nélkül megszüntetjük a védettségünket
a hétköznapokban amúgy legyőzött vírusokkal szemben is.
Legalábbis pont az a réteg teszi ezt, akinek nem kéne.. aki fél… mert aki fél, az nyilván gyengül is ettől az érzelemtől.

Valahol mindenki fél..
Ki a vírustól, ki a helyzettől, amibe kerül attól, ahogy ezt kezelik.
Vagy mint én féltem az ezelőtti pillanatig attól, hogy vissza kell jönnöm erre a Földre.
Pedig nem akarok..

Azon gondolkodtam a buszon, hogy ezt az életet már elbuktam.
Nem fogok megvilágosodni, mert lusta vagyok, és mert még mindig számít
hogy mások mit mondanak, hogy belém kell tapossanak a rosszérzésükkel akkor, amikor
megpróbálok boldog lenni.
Aki közel áll a megvilágosodáshoz, az csak akkor néz maga mellé, ha segíteni kell,
de nem néz oda, amikor irigyek rá, vagy szimplán csak a saját fájdalmuk okát látják benne.
Nem szabadna…
Azt mondta az Őrzők, hogy azzá válhatunk akivé csak akarunk.
Nézz körül!
Amikor hiszel önmagadban bármit meg tudsz valósítani.
Akkor megtalálod a kicsiben is a csodát, akkor létrehozod azt az ént, aki lenni szeretnél!

Amikor elmentem Szepes Mária végső nyughelyéhez, akartam, hogy érezzek valamit.
Semmit nem éreztem. Csak “rezgést”… sűrű volt a “lég”… láthatatlan,áthatolhatatlan, sűrű, nehezen lélegezhető.
Mint a maszk mögött…
Aztán itthon voltam, amikor láttam a lelki szemeim előtt azt a férfit…
Aki lehetett akár Adam Cadmon, vagy az “orvos” aki a Noé bárkáján írja majd meg Adam négy évszázadot magába foglaló
történetét…
Mindig azt akartam hinni, hogy a Vörös Oroszlán nem regény ,és maga Szepes Mária nem volt más, mint Saint Germain gróf
e század beli alakja..
Aztán ott a temetőben minden ködbe veszett…
Vagy nem..
Azt mondta az Őrző, hogy az vagyok, aki csak akarok lenni..
Virus ide vagy oda…nem több, mint energiaátalakítás és semmi más nekünk úton haladóknak, mint egy fejezet A KÖNYVBEN…
Holnap vége lesz…
Az életünk nem lesz már soha a régi…
A vírusos játék nélkül sem lett volna ma az, ami tegnap és holnap nem lesz az, ami ma..
Csak ha nincs káosz , akkor mi még mindig csak ülünk a hamuba és bottal piszkáljuk a parazsat…
Most ég…
Most kéne vele kezdeni valamit..
Kinek a háború, kinek mi… mindenkinek más lobbantja lángra a parazsát…
és lesznek- ők lesznek mindig a többen- akikben még nem aludt ki, mert nem is égett soha.
Őket is ébreszteni kell…
Mindenkinek jár az ébredés..

Nem tudom mit mondjak… unom ezt az egészet.
Fáradt vagyok.
Elcsigázott… Gondolkodom, hogy érdemes-e maszktalan lázadni, menni előre és ütni a tamtamot?
Érdemes volna, ha tudnám ki ellen megyek és miért döntöttek így, hogy részben megterhelik a testet és a tudatot.
Akkor volna értelme lázadni, ha tudnánk miért teszik és tudnánk, hogy ezeken az “apró” dolgokon kívül,
hogy nincs oxigén és lassan mi sem
vagyunk egymásnak, még miről szól ez az egész?
Vajon aki most épp szétlopja az országát, vajon aki most munkanélküliségbe kényszerít,
része -e a Nagy Tervnek?
Mert más országokban nem látszik ennyire szembetűnőnek
a hatalom átszerveződése… csak itt…
Nehogy jöjjön egy fordulat és kívülről koppintson a Királyotok orrárra a Nagy Tanács, hogy nem
erről szólt a történet, hanem a VILÁG gazdaságának “megváltoztatására”, nem az egyén zsebének tömésére…
Mert aki látott ilyen filmeket tudja, hogy a kapzsi ember, akármilyen szimpatikus karakter is, mind eltűnik a repedésben, ami
magába rejti a kincset is, amiért az elején indultak…
Szinte mindig ez a vége…
Legyen az pénz vagy tudás…
Mindenki csak annyit vegyen magához belőle, amivel elbír…







Bagoly mondja

Huhogok a sötétben...

Judit blogja

Mindenről szól

CSENDES FORRADALOM

A Tudat evolúciója

Netfisz napjai

kézzel írott sor(s)ok

NotToPutPublications

Not To Put Too Fine A Point On IT

Netfisz Blog

Élet Netfisz szemén keresztül

angellilith.wordpress.com/

"Én vagyok a hírnök, én vagyok a hír, mindegy, hogy ki szeret, de ért, aki érteni bír"

Férfiak, nők, ilyesmik...

...minden annyira determinált...

Angel Lilith - Verseim

...aztán megpróbálkoztam a versírással is...

Amon Ra

Gondolatok, dallamok, üzenetek

%d blogger ezt szereti: