Tücsimami

ego kontra lélek blog

Sok minden változott…
Annyira sok, hogy oda jutottunk, hogy nem lett ünnep,
sőt lassan szégyen, ha valaki egy munkahelyen- ami az első– eltölt 25 évet.
Nem akartam megemlékezni sem.
De mégis megteszem, mert nekem fontos.
Az értékeim közül, amit valaha értéknek tartottak semmi nem maradt értékes.
Ezért meg kellett tanulnom önmagam értékelni és most megteszem.
Büszke vagyok rám.
Mert nem változott bennem semmi a 25 év alatt.
(csak a BMI indexem.. )
Tavaly ilyenkor az sem volt biztos,
hogy eljön ez a pillanat, de eljött és ezt már nem veheti el senki.
Már nincs következő cél…

https://www.youtube.com/watch?v=6H4xFIHkrqA

Nem tudok címet adni a posztomnak, csak jönnek a gondolatok kategóriák és címek nélkül.

Ismétli magát a Sorsom.
Ciklusosan két évtizedenként megbolondulok és elkezdek elégedetlen lenni egy helyzettel.
Majd addig variálok, míg belekeveredem, összegubancolom a gondolatokat,
gúzsba kötöm magam, mozdulatlanná válok tőlük, majd felrobbanok a belső feszültségtől.

Minden belső harcomnak ugyanaz az oka.
Egy téveszme.
Ezt a téveszmét úgy hívják : egyensúly.
Az ami sosem lesz… az az egyensúly.
Az ember azt hiszi , hogy folyamatosan arra kell törekedjen, hogy a mérleg egyik irányba se billenjen ki.
Pedig a lényeg abban áll, hogy nem is kell a mérleg.
Nem a mi feladatunk az, hogy folyamatosan ellensúlyozzunk,
hanem a feladatunk, hogy létezzünk a saját programunk szerint.
Az hogy mi a programunk, azt érezzük.
Amivel szemben határozott ellenérzésünk van, az nem.

Újra elbuktam.
Talán annyit változott most a dolog,hogy most rájöttem, hogy mit rontottam el.
És arra is, hogy nem lehet javítani.
Mert nem kell.
Ahhoz, hogy az ember kibillenjen, ahhoz kellenek a körülmények.
Nos a körülmények meg mindig a fejlődés oldalon jönnek létre.
Ha “csoportterápia” a cél, akkor globálisan,
ha csak egyéni, akkor kisebb lélekszámba
csap a ménkű.

A napi politikáról jut eszembe, hogy feladtam a küzdelmet az értésében.
Apró gyerekként éjszakánként sikítva ébredtem,
mert fehér ruhás maszkos emberek fogtak le, hogy méreget fecskendezzenek belém és a saját anyám és apám mosolygott rám,
nyugtatva, hogy innentől minden jó lesz…de én ordítottam és üvöltve ébredtem, hogy nem,
mert nem akartam hogy én is olyanná váljak mint a többi ember.
Zombivá.
Bennem élénken él ez a rémálom már 40 éve.
Vajon miért, hiszen a 40 év alatt bökte át tű ezerszer a bőrömet.
Vágott szike, kalapács, véső… csorgott az ereimben az agyam kikapcsoló altatószer,
melynek mély kómájából alig akartam visszatérni olykor.
Nem vagyok én a “jónak” elrontója.
Nincs ellenemre egy vakcina sem, de kedvemre sem, s ha majd jönnek, mert nem elég nekik a fertőzött létem,
s belém bökik a tűt, én leszek a világ legboldogabb nyomorultja, mert így is túlterhelve dolgoznak bennem a szervek,
mérget keringet enélkül bennem a szívem.

De nem erről szól a történet.
Félelemmel töltött emberek egymás torkát rágják mindenütt.
Miközben azon aggódnak, hogy mivel mérgezi meg őket a Hatalom, a hatalmi szférában teljesen más a történet.
Zsarnokság…Diktatúra… Szabályozás… Megfigyelés.. Megszakítás…
Az egészségügyben aki nem írt alá, azt kirúgták.
Tényleg sokan vannak?
Hogy csak így ki lehet rúgni embereket?
A lakhelyüktől távol vezényelt emberek, szétoszló családok,
tanítástól megvont gyermekek…
…a hadi ipar közben fejlődik, és egyre több katona ruhás ifjú masírozik az utcán..

A munkahely mérlege is elbillent…
Sosem volt egyensúlyban, de most érdekes irányt vett.
Lehet holnap oda sem kell majd menni?

Amikor 23 éve nekiálltam házakat nézegetni, hogy elhagyjam a panelt, valami belső kényszer miatt tettem ezt.
Azt mondta a Belső Hang, hogy “menj vidékre, nehéz lesz, mert “nem értesz hozzá”, de meglátod, hogy
hálás leszel ezért a döntésért egyszer.”

És így lett.
Ha így haladnak a “mutációk” megint megtekerik a nyakunk körül a kötelet, és addig tekerik, addig tekerik
míg nem érint minket többé semmi sehogy.
Üres tekintetű, álmaiktól megfosztott embereket gyártanak,
akik ide-oda vezényelve az otthonaikból , mocskos munkásszállók
bűzében várják majd, hogy dolgozhassanak olyan pénzekért,
amiken nem tudnak majd álmokat vásárolni, csak műanyag, mérgezett élelmiszert.
Közben a gyerekeiket bekebelezi a szájbervilág.
Tény, hogy nem fog megállni az “idő” és nem fogunk megállni egy fejlődési fokon sem.
Az én megélésem szerint minden egyszerre történik és minden előre el van tervezve.
Az ember teljesítménye és terhelhetősége véges.
A Földé is..

Én csak magamból tudok kiindulni és azt látom, hogy egyre kisebb az esélye, hogy sikerül bennem visszaállítani a rendet.
Keményen harcoltam az én igazságom mellett és tudom, hogy nem fogok soha olyat tenni,
ami szemben áll azzal az értékkel, amit én képviselek, mert én vagyok az az érték.
Nagyon bánom, hogy leírom ezeket a sorokat, és igen megtehetném, hogy nem teszem közzé.
Mert senkit semmilyen irányba nem akarok többé befolyásolni.
Újra és újra “hülyének” vagyok bélyegezve és újra és újra szembesülök azzal, hogy a megérzéseim annak ellenére sem kellenek senkinek,
hogy mindig igazak. Tudtam, hogy így lesz. Ez az én sorsom, csak nem voltam hajlandó elfogadni eddig.
Most már igen.
Sokszor elkövettem a hibát, többé nem teszem.
Nem tudok semmit.
Nem értek semmit.
Nem érzek semmit.
Nincsenek terveim.
Nincsenek álmaim.
Nincsenek vágyaim.
Még van aki meghallgat, de nem akarom terhelni,
mert nem tudjuk megváltoztatni a világot.
De elfogadni sem és ez fog minket kiemelni egyszer egy csendes hajnalon innen…

Ám valami miatt még megy a szekér…zötyög az úton és ha egyre kevesebben is, de még utazunk rajta.
Még vannak apró csodák, versek, képek, közeli helyek, erdők , vizek, rétek..nagyvárosi fények…
Még vannak akik megtalálják a szépet.
Talán bennük van a remény.
Reméljük a mi mesénket nem Andersen írta és jó lesz egy egyszer vége.

/ azért annyi optimizmust had vigyek bele itt a gondolatmenet végén,
hogy kicsiben minden megy a maga útját, addig jó, míg valaki megelégszik a “kicsiben”-vel/


…megismételte magát a sors. Jobban mondva újra elkövettem ugyanazt a hibát. Azt hittem a barátság azt jelenti,hogy megosztjuk egymással az érzéseink, gondolataink,megéléseink, hogy számíthatunk egymásra és megbízunk egymásban.

Bennem nem bíznak meg… Nem tudtam ezt elfogadni…hibáztam.

Most úgy érzem, hogy nem szeretnék többet senkitől semmit. Nem tudom hogy kell viselkedni az emberek világában. Azt tudom, hogy az enyém most zárva van. 😒

Nem vagyok tárgycentrikus, de a tabletemhez ragaszkodom. Ezért ha tehetném se cserélném le szívesen. Mivel gondja támadt a töltő csatlakozójàval, kénytelen voltam keresni neki egy szervízt. Így kötöttem ki Budapesten az Aréna Mallban található ArénaTEL szervízben. A kijárási tilalom miatt nem tudtuk megvárni a javítást szombaton. Ezért ma reggel útnak indultam vonattal Dunaújvárosból .

Két napja erősen negatív rezgésű álmaim vannak. Nem szívesen utazom egyedül, mert van egy olyan megtapasztalàsom velem kapcsolatban, hogy nagyon erős bennem az az entitás, aki fejlődik..és ő dönt helyettem bizonyos helyzetekben. És többször felmerült bennem,hogy mi van, ha nem akar majd hazajönni többet? Ez lehet viccesen hangzik, de nem az.

Az egyetlen szerencsém, hogy az otthonunk olyan zug nekem, ahol megpihenhet bennem a zsongàs. Még ha nem is sikerült megvalósítani benne az àlmaim.

Budapest a reggeli órákban nagyon vonzó számomra. Valószínűleg egy emléklenyomat energiamaradványait keresem ott, egy kávézó teraszàt a magasba emelkedő gyönyörű házak tövében. Vàgyom azt a hangulatot, pedig jelenlegi helyzetem a társadalom perifériájára szorít, mégis…

A Déli pályaudvarról elmetróztam a Batthyány térig, onnan átsétàltam a Keleti pályaudvarról egy ugràsra lévő Aréna plázába… Vissza metró – Déli pályaudvar- Dunaújváros…

Ennyi a rövid sztori.. jöhetnek a mobilos fotók…

Imádom a monumentális épületeket! Én szívesen túrázom a nagyvárosokban. Szívesen sétálok céltalan, bár profin tömegközlekedem, szeretek sétálni, idősebb épületeket, kerteket, parkokat csodálni. Szinte mindig visszarepülök az időben velük. Szeretem a technika fejlődését, mobil applikációkkal vásárolt jegyekkel utaztam, az ételválasztó és fizetős paneleket a mekinél, ahol van idő választani, de nem szeretem a modern épületkülsőket..ott csak a régi, díszes, vagy omladozó vonz…

Jó kis nap volt! A tablet íme készen…megírtam rajta ezt a kis posztot a vonaton Neked és Nekem..! Köszönöm hogy itt voltál! Legyünk boldogok!

Juhuhúúúúú!
Hát kedves tezsvíreim, nem gondoltam volna, hogy elhangzik e szó:
“harmadik hullám”
Hát… nem sokkal ezelőtt publikáltam a második hullám -ezek szerint- végén az oltakozás körüli megéléses posztom,
így nem nagyon tudok mit hozzátenni ehhez az irományhoz.
Mivel megfogadtam, hogy kizárólag csak arról írok,
ami személyesen velem, vagy a szemem láttára történik, ezért nem hozhatom ide a közvéleményt.
Amit megtanított ez a hullámzó időszak az az, hogy senkiben nem lehet megbízni.
Vannak emberek, akik még kiválasztanak magunknak vezetőket, vagy okosabbnak, bölcsebbnek hisznek másokat önmagunknál,
és szívesen kikérik a véleményüket olyan kérdésekben, mint a ” te beoltatod magad?”
Vagy ” kire szavazol” (az egy pártból akire lehet)? …
Nem azért, mert a seggüket nyalják, hanem mert bizonytalanok.
Amikor bizonytalan voltam legutóbb egy másik témában én is megkérdeztem azokat ,
akikben bízom és nálam bölcsebbnek tartottam és
nagyon csúnyán becsaptak. Ezt soha nem fogom megbocsátani MAGAMNAK,
hogy egyetlen percig is megbíztam bárkiben.
Szar dolog így élni, hogy nincs bizalmam ugye?
Vajon ez teljes mértékben az én hibám?
Nyilván igen.
Mert ugyan mi van abban, hogy átvernek?
Hogy ott hagynak a szarban?
Mit lehet ebből tanulni ha nem bizonytalanságot?
Illetve nem is..
Egy dolgot lehet tanulni ebből, hogy nem kell kérdezni..
A Belső Hang majd vezet.. ha szarba visz, hát ott van feladat…
De megélni azt, hogy azt mondják neked balra menj és ők jobbra haladnak ebből csak az látszik,
hogy mindegy mit csinálsz, csak ne legyél ott ahol ők…
Ebből az okból kifolyólag én nem nyilatkozom hogy mit gondolok arról,
hogy az imádott kormányunk emberkísérleteket hajt végre olyan embereken, akiknek azért nincs betegségük,
mert nem juthatnak megbízható szakorvoshoz,
mert nincs elég pénzük arra, hogy normális diagnózist állíttassanak fel.
Voltaképpen idegenek segítik az életünk, az ismeretségi körükben fellelhető orvosokkal,
és csakis a Teremtőknek köszönhető,
hogy abban a pillanatban úgy
osztották a lapot, hogy az ember újra az élők sorába keveredjen vissza,
és ne egy fa fejfa jelezze valahol a köztemető egyik sarkában, hogy valaha létezett.

Harmadik hullám…

Tegnap “ügyet intéztem” Pesten a Gyermekkel és gondoltuk eszünk egy falatot,
ha már olyan lelkesen töltögetik a SZÉP kártyánkat a cégnél, amit nem
tudunk sehol elkölteni, csak egyre ehetetlenebb műkajákra, mert menni ugyebár sehova nem lehet…
Hiába elvihető az étel, meddig vigyük?
Olyat eleve nem vehetünk amit állva nem lehet megenni, leülni nem sok opció van,
kint a közterületen vagy beülünk a WéCé fülkébe a plázában és stílusosan megcsámcsogjuk,
míg mellettünk valaki épp csorgat vagy kaksizik…
(igen nem kötelező sehol kaját venni… de igen..évente 2x mikor menni kell valamerre igenis jár ennyi
..ha már mifelénk nincs ilyen ipari hulladék)

állva eszünk mint a lovak…
(egy ló hátáról..az Aréna pláza előtt )

A tömegközlekedésen se enni, se inni nem lehet, csak szkafanderben ülni ,
hazafelé ennek megélői is lehettünk, ahol a sofőrkolléga minden megállóban ellenőrizte az öltözetünk
és leszállítással fenyegette azokat, akik egy korty vizet mertek inni amíg a busz a megállóban állt…
(úgy éreztem magam mintha egy rabszállító buszban ülnék, s kezd megfogalmazódni bennem,
hogy meg kell tanulnom Pesten vezetni, mert én többet sehova nem szállok fel,
mert már ELÉG VOLT EBBŐL, HOGY MINDEN IRÁNYBÓL ÜTIK, RÚGJÁK, FENYEGETIK egymást az emberek.
)

Én kezdettől fogva unom a maszkosdit.
És NEM vagyok hajlandó megszokni.
Amióta igazolt kovidosokkal éltünk egy fedél alatt, nem is tartom fontosnak a viselését.
Nyilván viselem.. mit tehetek..
Pont tegnap gondolkodtam el azon, hogy vagy lázadozom,
vagy leszarom az egészet és akkor is jól érzem magam.
De én még a következetes nevelés áldozata vagyok, ahol azért ütöttek,
ha elcsesztem valamit, mert azt hitték, hogy ha esetleg szép szóval nevelnek újra elkövetem…
… tévedtek..elkövettem akkor is, ha ütöttek..

A megéléseink alapján úgy gondolom továbbra is,
hogy túl van dramatizálva ez az egész helyzet, és belefáradtam.
Unom…
Kerülöm a témát, nincs is erről szó sehol amerre megfordulok.
Megfigyeltem, hogy akik be akarják tartatni a “szabályokat” ők magunk nem tartják be. 🙂
Azt is, hogy nincs vírushelyzet például akkor, ha az iskola szalagtűzőt akar tartani titokban, mert az kurva fontos,
de nem fontos, hogy érettségizünk és nem fontos hogy se pályaválasztási tanácsokat,
se semmilyen segítséget nem kaptak a mostani negyedikesek.(12)
Azt biztosan megtanulja a frissen felnövő generáció, hogy senkire nem számíthat…
Azt is, hogy amit eddig hallgatott, hogy ne interneten kommunikáljon,
meg miféle ember válik majd belőle, ha nincsenek fizikai kapcsolatai, ha nem tudja
mit jelenet a szülei generációja által megélt világ, a bulik, a rendezvények,
kirándulások, események, most éppen arra van kényszerítve, hogy
online beszéljenek valakivel akiről nem lehet megállapítani telefonon keresztül, hogy egyáltalán figyel-e rájuk, és
tényleg segít -e vagy csak úgy csinál..
( A csak úgy csinálásról jutott eszembe, tegnap a Media Marktban vásároltunk és a fiatalember, aki bár kedvesnek tűnt, baromira érdekesen viselkedett
miközben elvileg velünk foglalkozott.. Közben táncolt, meg az ott lébecoló személyzetnek látszó unott fejő lányoknak tette a szépet. Amikor mertem kérdezni, akkor
lenyomta a sablon szöveget. Nos ez nekem- mint értő és sokmindent tudó hallgatóságnak- rögtön átjött és ré is kérdeztem, hogy ezt tanítják az oktatáson?
Hogyan kell átcseszni a vásárlót? Vagy szakértőnek látszani? És a válasz igen volt… nos bingó… ugye? Mutassuk, hogy mennyire értünk hozzá, és lehet ott cseszett el neked vagyonnak számító eszközt a szemed láttára… hümm-hümm…, és akkor mi van az internetes konzultációkkal? Amiben te már csak egy eszköz vagy?
Ugyan mit törődöm én vele, hogy a telefon végén valaki épp a tévét bámulja miközben nekem sablon szöveget nyomat? Minek kell nekem mögé látni?
Mitől is lennék fontosabb? Én például, ha észreveszem, hogy a gyerek home officeban nem a tanárt figyeli, hanem mással foglalkozik, mindig rászólok, hogy adja már meg a tiszteletet, még ha nem is látja a másik, mert engem ez irritál. Ezért nem telefonálok senkivel… Mert nem látom a szemét…Akit nem látok azzal nem beszélek,
Elegem van van üres, aha, igen és nemekből….
ja hogy miért akarok én többet? Nem akarok…semmit…azt sem amit a másik fél nekem szán… ennyi.)

A harmadik hullám alatt szeretném azt is megosztani, hogy engem nagyon fáraszt az internetes kommunikáció,
és ha így folytatjuk nem fogunk élni 60 éves korig sem..
Ugyanis a mi agyunk nem ehhez a rendszerhez van konfigurálva.
Aki rendszeresen Facebookozik vagy TikTokozik vagy egyéb interenetes szervereken lóg egész nap, az nem tudatosan is
olyan sok információt nyel be, amit az agya nem tud feldolgozni. De akar….
Az agy nem kapcsol ki…hogy most elég, hanem folyamatosan elemez, tárol, társít…
A legnagyobb tudással rendelkezők lesznek legelőször megzakkanva,
majd azok akik folyamatosan töltik bele az infót és nem is csinálnak semmi
olyan tevékenységet, amikor az agy nem terheli túl magát.
Például egy kirándulás az erdőben más területeket aktivál, mint egy folyamatosan villogó kijelző.
Tegnap jöttem rá, hogy idegesít ha túl sok információról “maradok le”,
vagy nincs türelmem naprakész lenni a megosztásokból.
Ezért van az például, hogy az inaktív ismerőseim minden hónapban eltávolítom a rendszeremből.
Mindenki úgy használja ezeket a felületeket ahogy akarja, én így teszek.
Aki leskelődni vágyik a világomba, az rákeres… szerintem pont így sikerül távol tartani az illetékteleneket.

Itt a harmadiknak nevezett hullánk idején annyit tudok mondani, hogy “kíváncsian várom”, hogy mikor leszek majd
rákényszerülve arra, hogy olyan egészségügyi személyzet közelébe menjek,
akik lehet egy következő rendszerben a háborús bűnösök padján adnak majd számot arról,
hogy vétkeztek az emberiség ellen azzal, hogy “parancsot teljesítettek”…
Nem különösebben izgat majd amúgy a kísérlet…
Bár ha meg kell halni és azok várnak kivétel nélkül odafent akik eltávoztak,
akkor ebben a világban a halál sem fog megváltást jelenteni.
🙂

E-mail jött a blog új követőjéről ( Isten hozott , nem könnyű utat választottál bennem ! ) s gondoltam megtekintem hogyan áll a követési lista,
mert régen nyitottam már rá.
Persze nem hoz le minden adatot, csak a frisseket, így jutottam el egy már nem frissülő bloghoz, ahol
olyan fotókat osztott meg a Blogger, amin olyan dolgok szerepeltek, amik a szívének kedvesek.
Nézegettem a képeket és rádöbbentem valamire:
Nagyon rosszul tettem a 46 évem során, hogy szinte nem volt olyan pillanat, amikor ne akartam volna “jó lenni”, vagy “megfelelni” másoknak.
(attól most tekintsünk el, hogy nem sikerült persze)
Amikor be- be csúszott egy-egy kontrollálatlan pillanat, és kimondtam az amit érzek annak kivétel nélkül sértődés volt a vége.
A blog képei teljesen hétköznapi képek..
Nem agyon ellenőrzött, nem “tökéletes” fotók, nem kiállítási darabok, hanem abszolút hétköznapiak, melyekből árad a szeretet.
Mert fontosak annak az embernek, aki közzétette őket. ❤
Annyira megérintett…
Furcsának is tartom, de annyira megdöbbentem azon, hogy azt hittem, hogy én természetes vagyok, de nem, még nem, pedig törekszem rá.
Azért töröltem az Instagram fiókom, mert nem tudok tökéletes fotót készíteni.
Én nem vagyok fotós és nem vágyom az lenni.
Engem nem kell megszólni azért, mert koszos a busz ablaka, amin át hirtelen elkaptam egy csodálatos pillanatot.
Én csak meg akarom osztani ami nekem kedves, amit én szépnek láttam…
ÉS most jöttem rá, hogy még mindig bánt, hogy vannak akik csak a hibát akarják meglátni egy -egy ilyen megosztásban.
Hogy visszatükröződik a háttér….és most jöttem rá, hogy én is mindig a hibát láttam,
mert rühellem ha egy képen ott a felsővezeték, és nem látom mögötte a csodát a hegyeket,
vagy amit épp meg akart mutatni a fotót készítő, mert neki az kedves.
Nagyot ütött most ez …már megint szégyellem magam…. 😦

Annyira nehéz megfogalmazni mit érzek…
Amióta úgymond “covidoskontaktok” voltunk,
(avagy igazolatlanul “fertőzöttek” melynek tudata megvéd minket, a szuperoltásoktól egyenlőre, “kettenlőre” meg megvédjük magukat tőle)
nagyon fáradt vagyok és fáj mindenem.
Fizikailag is és szellemileg is elfáradtam.
Fizikailag azért fáradhattam el, mert folyamatosan feszültség alatt állok a napi történések miatt és észre sem veszem, hogy feszülnek az izmaim…
Állandóan ökölbe szorított kézzel- mintegy védekező állás- és ugrásra, menekülésre kész izomzattal várakozom.
Ez lehet viccesen hangzik, de nem az. A szívem ezer sebből vérzik. Sosem szerettem a színházat, a mozit.. nem szeretem a “mű-sor”-okat…
Én csak a természetet szeretem….akármit produkál is, az az igaz….
Fáradt vagyok ahhoz, hogy megfeleljek az agyhalott elképzeléseknek és fáradt vagyok ahhoz, hogy a realizmusom miatt igyekezzek úgy megnyilvánulni,
ahogy az érdekeim diktálják.
/ itt jegyezném meg, hogy a realizmus-mint tulajdonság- nem egyenlő a valósághűséggel… A realista ember bazi jól látja, hogy kivel van dolga.
Ha egy realista ember egy hazugságban fetrengő, állandóan színészkedő játékossal áll szemben, akkor pont a realizmusa nem fogja engedni,
hogy megpróbáljon fényt gyújtani a sötétségében,mert teljesen felesleges.
Egy állandóan hazugságra programozott embernek nem létezik a szótárában a “valóság” szó, csak annyi létezik benne,
hogy ENYÉM, NEKEM, és úgy rendezi , hogy ez meg is valósuljon… én tisztán látó realista vagyok,
ismerem a valóságot, meg az emberi természetet…és kezdem unni az összehangolást.
Ezért lettem antiszociális… Szerinted miért nem kérdezek senkit, miért nem keresem a kommunikációt az emberekkel már?
Mert úgysem mondanak igazat nekem…és megölnek azzal, hogy hülye meséket találnak ki azért, hogy hamis fényben pompázzanak..
... én marha meg még sajnálom őket, és ezer meg ezer lehetőséget próbálok adni arra, hogy legalább egyszer ne csesszenek át,
mert akkor van esélyük arra, hogy megértsék a lényeget…De nem, nem nem…../

Készítettem a reggelim, és megint -mint mindig- megállapítottam, hogy én nem szeretem a főtt kaját. Imádom a szendvicseket.
Nem ehetem élesztőset, de megoldom másképp…a főtt ételek közül egyedül a sült (de nem rántott, mert azt sem ehetnék, ha van benne kenyérmorzsa) húsokat szeretem ,de azt is hidegen…
Ennek ellenére ott “kell” ülni és enni “kell” amit főzni “kell”, mert azt úgy illik….
46 éves vagyok , saját keresettel rendelkező ember, aki nem azt eszi amit akar…bassza meg…
Hát ki a f@szom mondja meg nekem, hogy “kell a főtt kaja”, mert ez egy berögződés…. azért kell, mert ez a szokás?
Nem vagyunk egyformák, mindenkinek más a jó, de a főtt kaja mindenkinek kötelező? Vagy mi?
Itt vagyok 46 évesen és nem azt eszem amit akarok, nem akkor fexem le amikor akarok, nem azt veszem fel amit akarok…
Akkor mi a francnak vagyok? Vagy ezt sem én akartam?
Értem én, hogy vannak olyanok, hogy kompromisszumok, de miért is hagyom, hogy amin nekem nem jó, azt rám erőltesse a világ, vagy ami még rosszabb
én magamra?

Korátok…. mindenhol….felét mások állították, a másik felét meg én ellenük…

Nem lehet önálló véleményem. Nem lehetnek önálló gondolataim. Nem lehetnek vágyaim…
Ha állat lennék legalább lenne mire fogni, hogy bocs, de ösztönök irányítanak…nem, ember vagyok, az ösztöneim el kell nyomjam és mivel a lúzer oldalra születtem, én örökre (erre az életre biztosan) azok közé fogok tartozni, akik mások lábtörlői, hamutartói, szolgái lesznek. A szüleim nem korlátoznak, akkor ki?
Kinek és miért hagyom? És ha én magamat , akkor miért?
Mert eddig cserébe senki nem adta fel önmagát értem.


Hát nem.

Hát..
Hát…
Azon -is- gondolkodtam mostanság, hogy van annak már egy hónapja is, hogy a Karantén naplót nyilvánosságra hoztam s közben azért születtek bennem gondolatok.
A tökömhalennesemtudnám milyen vírus elleni szérumok idejét éljük. Előre bocsátom, hogy azon kívül, hogy részt vettem 4 évig itt-ott az egészségügyi szakközépben tartott órákon, nem vagyok szakember… De azért annyira hülye sem. Az itt leírandó gondolatok se nem tények, se nem vélemények, csak egy fáradt, magányos és antiszociálissá alakult, az élete értelmétől részben megfosztott, magára hagyott emberke eszemefuttatásai, akinek azért mindene megvan ahhoz, hogy boldogságban teljen élete utolsó pár évtizede… Van családja, még munkája, vannak szerető emberei, akik valami furmányos módon nem fordultak el tőle itt az évek alatt, olvasól, megfigyelők,besúgók…kutya , macska, hal…madarak virágok, fák bokrok…. mi kell még….?
Szóval csak merengek, és megosztom a megéléseim…

Rövid, lényeget tartalmazó, de rá nem törő bevezetésem után térjünk rá a Királyi fejékszer vircsi elleni kutyulmányokra.
Ha az utókornak kellene itt hagyni emlékben a posztot, ami nem fog megtörténni, akkor most valami a politikával fertőzött oldalról idevarázsolhatnám, hogy miféle oltóanyagokat gyártottak a “kik” és mire jó, mire nem, hogy hat és mennyi mellékhatást illetve reakciót engedtek megosztani a nagyvilággal, illetve ide lehetne ollózni, hogy mennyit tagadtak el.. de akit ez érdekel, az keresse az interneten.

Hogy mi a véleményem az oltásról?

Semmi… Semmilyen vélemény nem alakult ki bennem magáról az oltásról.
Semmi érzésem nincs ezzel kapcsolatban.
Nekem nem kell oltás, mert bennem van a “vérus” lenyomata…
Itt hordozom, megváltozott bennem sok minden a karanténos idő óta…
Nem kedvelem az ételeket amiket eddig… nem kedvelem a társaságot, nem kedvelem a tömeget, nem kedvelem az életet…
Folyamatosan fáradt vagyok és nem alszom a karanténos -vírusos- idő óta szinte semmit. .
Viszont egyre tisztábban látok, a realizmusom az egekben….
Nem érzem, hogy be kellene állnom a sorba, nem vágyom csapatban játszani…

Van viszont véleményem arról, ahogy előadják az oltás fontosságát.
Szörnyű az egész politika ebben az országban.
Hihetetlen, hogy mennyire hülyének nézik az embereket.
Nem azért nem akarnak oltást, mert tartanak attól, hogy bajuk lesz tőle, hanem, mert nem hisznek azon emberek “jóakaratában”,
akik ezt erőszakosan akarják kivitelezni.
Nekem például nagyon rosszul esett, amikor azt olvastam, hogy az időseknek jó lesz a kínai szar…
Eleve kezdjük ott, hogy az idősek oltása arra enged következtetni, hogy nincs kockázat, mert ha netán meghalnak,
akkor azért tették, mert volt egyéb betegségük, mert lejárt az idejük.
Nyilván nem az oltásra való reakció következménye miatt, ahogy nem volt fontos a fertőzöttek egyéb betegsége sem.
Az időseknél nem kell számolni esetleges hosszú távon kialakuló mellékhatásokkal.
Mi van, ha elkezd más vírusokat is megtámadni az immunrendszer?
Vagy önmaga ellen fordul? Nem lehet ilyen rövid idő alatt tesztelni az esetleges mellékhatásokat.


Nekem nem az oltásokkal van továbbra sem bajom, hanem azzal például, hogy az egész vírusosdi ellenmondásokra épül.
Korlátozások, elvesztett munkahelyek az egyik szférában, míg a többiben megy minden tovább..
Tesztelnek az egyik szférában, míg a többiben megy minden tovább…
Mindent a szemnek,de semmit a logikának…

Semmi realizmus nincs a történetben. Hiába betegedtünk meg. Nekem például nincs tesztem…
De itt mindenki beteg volt a házban, csak éppen velünk kontaktokkal senki nem törődött.
Nem kellett tesztre menni, mert a tüneteink olyan enyhék voltak, és mert volt pozitív tesztes a házban,
nem volt erre kapacitása az egészségügynek, hogy velünk is törődjön…
Most nekem mennem kellene a laborba, abba a laborba ahova azért nem kaptam beutalót, mert “csak” a magasvérnyomás esetén nem indokolt vírus helyzetben labor, hogy pénzért keressenek nekem antitestet a véremben :D, majd vegyek egy kártyát, amin ez igazolva van.
Tehát nem baj, ha nem oltakozunk, legyen kártyánk…pénzért…

EMBER!!! Nem tűnik fel, hogy itt megint van egy csavar a történetben?
Most már nem fontos az oltás…antitest igazolás kell! Pénzért….szerintem sima ügy… a korrupció országában…

De nekem nem kell kártya. Nem járok sehova. Be vagyok zárkózva… a temetőbe meg csak nem kell kártya…
Ha a munkahely ehhez köti a munkavégzést, oldja meg az oltást…
Szervezze meg, és számoljon a következményekkel..
Mert sokan nem tudják, hogy hordozók -e, átestek-e rajta, ha nincs tesztjük…
A teszt -vérből- pénzbe kerül, ha ráoltanak a már védett emberre, akkor ki tudja mi történik…
Nem kicsit felelőtlen az egész.
Mennyi a terv elvtárs? 14! Ezt megmondták a disznónak is? ( By Hofi)

De azt mondom, hogy tök mindegy, mert soha ennyire keveset nem ért az életünk, mint most.
Mert ha érne valamit, akkor nem kényszerítene senkit senki arra, hogy szembe forduljon az érzéseivel.
Ha érne valamit a Kormánynak a magyar ember, akkor nem engedi be a “vírust” a tudatunkba,
szépen csendesen átvonult volna felettünk ez a fekete felleg…
De nincs olyan média, aki ne vett volna abban részt,
hogy tönkre tegye mindazt, amit eddig felépítettünk az életünkben.
Nincs holnapunk, nincs jövőnk…
Nincs jövője a gyerekeinknek…
Szándékosan megbetegített emberiség… megfertőzött tudatháló….
Vajon van-e elég Fénymunkás, aki tisztává teszi a tudatunk és újra kinyílik előttünk a Világ?

Őszintén megmondom, hogy úgy gondolom, hogy elengedem ezt a témát.
Akkor jelentkezem ez ügyben legközelebb, ha olyan dolog történik ennek kapcsán, ami velem történik.
Nem hallom, olvasom vagy látom. Csak az a valóság, amiben én is részt veszek, a többi bizonyította már, hogy
képlékeny…
Mindenki tegyen ahogy jónak lát…de tapasztalatból mondom, hogy ami jó Nekem, nem biztos, hogy Neked is megfelelő…
Csak az érzéseidre, a Belső Hangodra hallgass, legyen bármi is a kérdés, mert ha mások után mész
úgyis magadra maradsz, ha bajba kerülsz ez miatt.

A minap épp egy titkon kedvelt falujáró járaton gurigáztam, amikor a harmadik megálló után jöttem rá,
hogy mindenkinek takarja a véleményét a világról a maszk az orcáján,
csak én harácsolom a drága levegőt a téli fa és szénporral keveredő kilélegzett párámtól mocskos maszkom arcomfedése hiányában…

“Opsz” – mondotta ijedtséget szimuláló szájam kaján mosolytüskével szegletében,
s máris orrom helyén tornyosuló ferde tornyomra akasztottam a lepelt..
Röpke majd egy órás várakozásomban azon merengtem,
hogy nem először marad el a “majd rutinná válik” de nem vált mozdulatom.
Ez jelzés értékű, el is mesélem miért..

2018 novemberében kezdődött, hogy azon kaptam magam,
hogy drága Lánykámtól örökölt nyakravalóm mint egy maszkot a fejemre tekerem..úgy vezettem az én kis buszomat az akkor még én kis helyijáratomon.

A sál… (benne én.. 😈)

Nem tudtam mire vélni ezt az állandóan visszatérő nem tudatos mozdulatot.

Aztán jött ez a “vírushelyzet”.. Meg a maszk. Sokszor eszembe jutott az erre utaló mozdulat,
de nem tettem bele energiát mondván persze, hogy ez hülyeség.

A következő ilyen nem tudatos mozdulat a helyijáraton egy útkereszteződésben mindig be akartam kanyarodni…
Szinte már zavaró volt, ahogy közeledtem ahhoz a kereszteződéshez, arra kellett figyelnem, hogy nehogy lekanyarodjak, hiszen 25 évig nem kanyarodtunk ott be, csak tereléskor, ha gáz volt az úton..
Erre az új helyijárat útvonala pontosan ott megy el…nyáron egyértelműen “láttam” a vonalakat, láttam az összes vonalat, benne volt a tudatomban. Már meg sem lepődtem, hogy így is lett…

Feltűnt, hogy ha spontán működöm, a fizikai testem olyan ingerekre is reagál, amiket nem én parancsolok neki.
Ezeket a reakciókat megfigyelve jöttem rá, hogy az általunk jövőnek tartott,
tehát tudatosan meg nem élt mostból is fog jeleket és reagál, vagy ennyire kezdenek összecsúszni az időnek nevezett lemezek…

Ezért gondolom azt, hogy azon kívül, hogy részemről letudva a vírushelyzet, a maszk viselésének elhagyása nem tudatosan talán jel lehet arra, hogy le fogjuk tenni nemsokára.

Van egy fájóbbnak tűnő “érzésem” is. Január óta folyamatosan távoznak el a munkám kapcsán (a buszon utazó, vagy az útvonalamba eső helyen tartózkodó) emberek.
Az egy dolog, hogy mind idős és egyéb betegséggel, vagy mással küzdő emberke volt.
Furcsa egybeesés, hogy “nem kell többé aggódnom értük”, hogy “mi lesz velük”, ha lekerülök a vonalról és nem tudjuk tovább művelni együtt az élet emberi részét…például, hogy fenéz a buszra és örömmel tölti el, hogy lát, int…köszön és ez viszont.
…volt akivel nem is volt több kapcsolatom…csak egy mosoly és egy integetés….de ebben benne volt az Univerzum összes szeretete.
Ami közös bennük, és máig is hátborzongató az az utolsó találkozásunk utolsó szemkontaktja.
Mindenki elköszönt egy pár tizedmásodperbe sűrített végtelen pillanattal, mintha tudták volna, hogy nem találkozunk többé…
És nem is találkoztunk…Előttem van a szemük sugárzása…
Időtlenség, gyémánt csillogás…a megtört idős beteg emberek utolsó csodája, emberhez nem méltó sorsok, de a szemük , az utolsó pár másodpercben, míg tekintetük találkozott az enyémmel a megállóban,tiszta volt, ragyogva mosolygott…hogy “már minden oké” és hogy ” vigyázzak magamra”… 😦
Nem átadható, végtelenül szomorú, de csodálatos megélés…

Hogy mire megyek azzal, hogy érzékelem a “jövőt”?
Semmire…

Pont azon gondolkodtam, hogy nem tudom megváltoztatni a holnapot. Mert már megtörtént.
Amit tudok tenni az annyi csupán, hogy nem mindegy milyen nézőpontból tekintem az eseményeket.
Megélő, megfigyelő, aktív teremtő, passzív megélő vagy az áldozat szemszögéből..
Hogy mit tanulok a megéléseimből? Hogy mennyire sikerül megérteni az ember, mint élőlény működését?
Hogy mennyire sikerül megtanulni, megérteni, hogy magunk írjuk a forgatókönyvet, hogy magunk , a felsőbb én az, aki mindezt a mesét megjeleníti és olyan
szögbe helyez, amiben a legtöbbet tudja kihozni belőlünk. A döntés mégis a miénk.. nem kell belehalni az életbe, lehet benne élni is…
A tudatos ember -ha eljön az idő, hogy fizikai ruháját letegye- nem tragédiaként fog visszatekinteni a mögötte hagyott életre, hanem egy csodálatos mesére melynek végén megismerkedik majd a történet írójával, a felsőbb énnel, a Teremtéssel és azonnal meg fogja érteni a létezése célját… Akkor majd onnan megyünk tovább.
De most maradjunk még itt… van látni és megélnivaló bőven.

” …nehezen aludt az éjszaka, forgolódott…majd gondolt egyet felkelt, kinyitotta a szoba ajtót,
de nem a saját házának étkezőjébe lépett, hanem egy másik házba. Késő délután volt.
Ez nem lehet- gondolta- hiszen most feküdt le…
A szobába visszatekintve még hallani is vélte, ahogy hűséges társa és a kutya
versenyt horkolnak a zajtalan éjben… Visszanézett… A házban ahová lépett pedig kora délután volt,kellemes meleg és a nagy, a padlótól a mennyezetig érő ablakokon a lenyugvó Nap sugarai szórták szét a fényüket a parkettán. A házban két nő ült a magas háttámlás kanapén.

Mi lesz ha meglátják?
A lakók nem látták meg, ám egy nagy kövér kandúr gyanúsan figyelte a mozdulatait.
A macska látta őt…borzolta a szőrt a hátán, s farkát tekergetve , villámot szóró szemekkel fújt a láthatatlan betolakodó felé.
Az egyik lakó, a fiatalabbik, megfogta a macskát és kitette az udvarra…
Visszatért, majd az idősebb nőhöz fordult.
– Na… észrevette már?- kérdezte
– Nem tudom – felelt az idősebb.
– Miért nem mondod meg neki, hogy hagyjon békén? – kérdezte a fiatal..
– Csak észreveszi, hiszen minden szálat elvágtál már….nem lehet, hogy ennyire hülye legyen.
– De..úgy tűnik ennyire az…- mondta a fiatal…és bevonult egy másik helységbe, ahol magára zárta az ajtót.
Eddig szótlanul figyelt, majd kihasználva testtelen mivoltát a fiatal nő után ment a falon.
Látta, hogy a számítógépe előtt ül és valakivel beszél.
Hallotta, hogy azt mondja, ” nem kell sokat várnotok, lassan elmegy és nem lesz aki figyelmeztesse őket, hogy mit terveztünk” .
Ó- sóhajtott fel – hiszen mindvégig nyilvánvaló volt…
A felismerés olyan erővel húzta vissza a hálószobába, hogy felriadt. Sötét volt…Az órára nézett… 2:10 … ideje felkelni…
Kint viharos szél fújt. A digitális meteorológiai állomáson villogott a fagyot jelző jelzés… Érdekes, az előbb nyár volt, és kora délután, most tél van és hajnali 2:10….
Egy gondolat volt benne csak… :
” Nyugodj meg fiatal barátom, észrevettem, hogy miért távolítottál el, de nagyot hibáztál, mert nem én vagyok a Sorsod forgatókönyv írója, hanem Te magad, én csak a krónikás vagyok, aki lejegyzi majd a történeted…hogy megmenthettelek volna, lehet…de nem érdemelted meg …”

Fiktív a történet, vagy nem.. most vált épp lényegtelenné…
Épp kerestem egy idézetet arra, hogy ” nem veszem észre” és találtam egy nagy igazságot, ami akár lehet az enyém is… mert van amit észreveszek…

kép: pinterest, szöveg Citatum
Gondolkodó

gondolatok, személyes élmények, emlékek, versek, munkanélküliség...

matraimelinda2

Mindennek helye van, mi szívemnek tetsző...

Nagy Balázs írásai

ego kontra lélek blog

Bagoly mondja

Huhogok a sötétben...

Judit blogja

Mindenről szól

Netfisz napjai

ego kontra lélek blog

Netfisz Blog

Élet Netfisz szemén keresztül

angellilith.wordpress.com/

"Én vagyok a hírnök, én vagyok a hír, mindegy, hogy ki szeret, de ért, aki érteni bír"

Férfiak, nők, ilyesmik...

...minden annyira determinált...

Angel Lilith - Verseim

...aztán megpróbálkoztam a versírással is...

Amon Ra

Gondolatok, dallamok, üzenetek

%d blogger ezt szereti: