soulleadertucsi®

kézzel írott sor(s)ok

Ti nem is tudjátok, hogy van, hogy egy pillanatnyi figyelem, egy jelzés, hogy “itt voltam” életet menthet…

Ma életet mentettetek…

Tegnap és ma is nagyon rossz volt…

Tegnap délután rosszul lettem. Nem fizikailag, hanem lelkileg túltöltött bennem a keserűség. Ültem az ágyon, aztán éreztem, hogy elege van a lelkemnek belőlem… Hogy egyfolytában sírok, siratom az elcseszett életem, A porba hulló álmaim, az állandó másodrendűségem… Megunt a lelkem.. Éreztem, hogy itthagy.. Fel akartam állni, de nem tudtam… Semmibe vesztem.. Láttam ott ülni magam felülről, mint egy rakás szart.

Aztán egyszer csak megszánt a lélek, visszaindultunk…korán feküdtem, mondtam is, ha ilyen a halál akkor én holnap meghalok. De nem így lett… Mázsás “nem értenek engem a fizikai lények” súllyal vonszoltam magam a buszhoz reggel. Aztán azon gondolkodtam miképp szabadulhatnék meg ettől az egózó éntől, ettől a balfasztól,akit mindenki csak átb@sz…

A Belső Hang azt mondta ne egózzak többet, mert bántom vele magam, és azokat akik netán kedvelnek.. S hogy ne egózzak kimentem a Világból, madarat lestem a csipkebokron… Amit aztán napi képként megosztottam, mert szívemnek kedves..

És jöttek Emberek és nyomták a lájkot…

Nem érdekeltek soha a lájkok… De most megláttam őket..

Nem, nem az egóm töltöttétek meg, hiszen nem kellettek a szavak, csak egy madárka volt… Hanem a szívem.. Hogy nem vagyok egyedül…

Hallod?

Megmentettél ma is egy életet!

… lehet tényleg “csak” katalizátor a koronavírus emberiség ellen kifejlesztett verziója?

Jelerősítő… Felerősíti azt, ami van… Kiben mit… Bennem többek közt a tisztánlátást. Pedig nem akartam.. Miután mindenki a saját álmait követi – s ez így van jól – másokat feláldoz – ami nem jól van így – én, aki nem követte az álmait, egyedül maradtam a furcsa megéléseimmel, gondolataimmal.

A karantén alatt nem nagyon értek külső ingerek, elsimultak a hullámok bennem, nem szívesen tértem vissza a kinti világba.

Megfigyeltem, hogy elhatalmasodott rajtam a csend. De ez nem nehéz csend. Nincs megtöltve semmivel. Nyugodt csend. A “hagyom történni az életet” csend. Ezzel a csenddel együtt érkezett egy úgynevezett :”összefüggés-látás külső nézőpontból” és egy kifinomult tisztánlátás.

Amikor nem volt erőm szembefordulni a tényekkel, kiszólt a gödörből az egóm, s már majdnem jóváhagytam a fájdalom a süllyedést és a keserűséget, amikor belső utam újabb kegyetlen igazságával szembesültem és az egyik legnagyobb tanítással.

Amikor pofont oszt az élet, amikor csalódtunk, amikor valaki bánt, azt a negatív töltéssel töltött fájdalom, vagy bosszú energiát arra kell felhasználni, hogy pozitív teremtéssé változtassuk. Nem mások számára kell rosszat kívánni, még csak odáig sem szabad eljutni gondolatban, hogy a karma majd….

Egyszerűen el kell venni a figyelmet a fájdalom okozójáról és ráfókuszálni vele egy jó dologra, egy vágyra, vagy akár a világbékére, ha nincs tarsolyunkban semmi konkrétabb…

Baromira szégyellem, hogy én ezt csak most tudatosítottam. Bár nem késő. Sőt. A legjobbkor.

Tisztán-látok…a magam szintjén… Elfogadom. Nekem ez az utam.

…a Társamnak és nekem párhuzamosan fut a Sorsunk.
Ha engem valami “elér” ő is hasonló megéléseknek lesz birtokosa,
időben közel, de térben szinte sosem egy helyen.
Most megint egy a megélésünk. Ami elég nagy fájdalom, de talán ezek a fájdalmak azok,
melyek egyre közelebb hoznak minket egymáshoz.
Mert értenünk kell…Ő racionális én viszont abszolút nem, így két nézőpontból válik
teljessé a megélésünk és próbáljuk , ha megoldani nem is tudjuk, de más irányba helyezni a nézőpontunkat és
felülemelkedni azokon a pontokon, melyek megnehezítették a légzését, a talpon maradást.
Az utóbbi időkben bekövetkezett változások tették annak a megélésnek a tudatosulására a pontot,
hogy az életben bizony kevés (és egyre kevesebb) azon embereknek a száma,
akivel meg lehet beszélni a mélyebb gondolatokat,
a problémákra megoldást keresni és nagyon szerencsés az az ember,
akinek a társa lehet a bizalmasa.
Teljesen mindegy, hogy mi a téma, az igazi társak,
az igazi barátok képesek végighallgatni anélkül,
hogy egyéb tevékenységgel “múlatnák” az “úgysem értem minek hallgassam” idejét.

Kutattam a napokban, hogy én miért lettem ennyire magányos és magamnak való,
mikor az egész világ sorsát képes voltam a szívemen viselni
és rájöttem arra, hogy bizalmatlan vagyok már és jóformán senkivel nem tudom,
de nem is akarom már megosztani ha bajban vagyok vagy segítségre van szükségem,
a mélyebb megéléseket, a mélyebb tapasztalatokat.

Ez azóta van így, amióta a hozzám közelálló emberek elzárkóztam előlem.
Ez számomra hatalmas csalódás volt.
Nem indokolták meg, hogy miért fordultak el.
Nem tettem semmi olyat, amivel megtörtem volna a bizalmukat.
Mégis.
Azóta hallgatok.
Temetkezem..
Falat építek…
Zuhanok és nem nyúlok a felém nyújtott kéz felé.

Ma előkerült a szó arról, hogy mi miért nem jutottunk sehova az életben ott,
ahol nem rajtunk múlott az előrejutás.
És a képlet roppant egyszerű…
A jó embereket, csak a jó emberek veszik észre...
A jó emberekből a “nem jó” emberek kiveszik, amire nekik szükségük van,
majd kukába hajítják.
A jó embereknek tehát a jó emberek felé kellene indulni, és árulni a “portékájukat”,
mert ami bennük van, csak az látja, csak az tudja értékelni, akinek szintén birtokában van.
Nos, ami bennem van… azt eddig nagyon kevesen tudták értékelni.
Nem miattam.
Csak éppen ezért, hogy nem kellett az “árum” én úgy gondoltam, hogy
nem adom többé.
Senkinek.
És nemhogy megtartottam volna magamnak akkor
a kincsem, a csodám… kukába tettem.
Mindent, ami vagyok.
Hát ilyen egyszerű ez a képlet…
🙂

Furcsa a SORS, valahogy mindig azt hozza a következő pillanat, amire szükségünk van.
Legalábbis azoknak, akik ama különös belső utazást folytatják a lelkük körül,
akik nem az egójuk vágyait hajszolják, akik nem anyagi dolgokban találják meg az örömüket,
hanem örök gyermeki tiszta énjükkel próbálják felfedezni újra, immár tudatosan, a körülöttük rejlő világot.

Egy poszt alatt kialakult párbeszéd vett most rá arra, hogy megpróbáljam kifejezni azt a furcsa érzést,
ami oly sokszor fordul meg a gondolataimban. Olyan sokan látják hozzám hasonlatosan ezt a látványosan
megszervezett manipulációt amit a Föld országainak kormányai folytatnak. Nem is ez a lényeg (bár lényeg) most,
hanem az, hogy nem fogom fel ésszel, hogy mit akarnak a “Világ urai”?
Van-e valami az anyagi gazdagságon túl?
Végtelenünk gazdag emberek manipulálják az életünk.
Nem dolgozhatunk, nem pihenhetünk, nem szórakozhatunk. A könyvek még nem égnek, mert az
emberek többségének elméjében már csak a szájbervilág rezgése tud behatolni.
Mire jó több milliárd lebutított agy?

Miközben ezen a többször visszatérő témán gondolkodom felmerül bennem
hogy “korlátozott érdek-képességű vagyok”. Nem értelmileg vagyok fogyatékos, nem vagyok buta,
nem vagyok ostoba, de nem vagyok
tanítható. Nem vagyok érdekszinten fejleszthető. Miért nem? Mit jelent ez az én esetemben?
Ami nem “érdek-el”, az nem épül be.
Én például tökéletesen kezelem a számítógépet, de csak azt ami “érdek-el” benne.
Szeretem a technikával szerelt dolgokat, alkalmazásokat használok,nem kell tanulnom
mert érzem. De ami nem “érdek-em”, azt nem érzem…nem tanulom meg.
Nem jegyzem meg. Automatikusan szelektál az agyam. Kell, nem kell..kuka…
Az “értelmi” részem nagyon kifinomult az érdek részem mégis korlátozott.
Nem tudok azok fejével gondolkodni, akik anyagi szinten rezegnek.
Hallom a gondolataikat, érzem a rezgésüket, de nem értem a motivációjuk
mögött mi a cél.
Nem értem miért jó a hatalom,
miért jó a másik ember felett uralkodni?
Nem értem miért jó bántani, megalázni másokat?
Nem értem miért kell lenézni másokat.
Miért okoz örömöt, ha fájdalmat okoznak egymásnak?
Nem értem éppen ezért, hogy miért jó, ha embereket a félelem eszközével a lábuk elé kényszerítik?
Vagy miért jó, hogy egy csomó ostoba embert hozunk létre?
Mit fognak kezdeni a Világ urai egy csomó ostoba emberrel?
Mire használják őket, hiszen mindenütt gépek dolgoznak már…
Bioenergiát termelnek mint a Matrixban? Vagy kolbászt
töltenek belőlük? Esetleg komposztálnak a testükkel? Nem értem….
A sok nem értésből oda jutottam, hogy én biztosan csökkent érdek képességű vagyok.
És ha az vagyok, akkor ezt most be is vallom mindenkinek:
Figyelj! Én csökkent érdek-képességű vagyok.
Nem tudsz motiválni semmivel.
Kicsit fura ez.
Mert most már kezdem érteni, hogy miért vagyok csak eszköz mindenhol.
Az anyagi világban az emberek eszközhasználók…egymást is eszköznek tekintik.
Sokkal többen vannak, akiknek csak az számít, hogy nekik jó legyen, mint azok, akik
törődnek másokkal. Azokat “kedvelik”, “szeretik (?)” “támogatják” akiknek van valamijük,
amit el lehet tőlük venni.
Arra jöttem rá, hogy belőlem sosem lehetett volna senki.
Mert sosem értettem, hogy miért jó az, ha valaki vagyok.
Most, hogy már tudom, hogy nem vagyok senki,
most már nem kell félnem attól, hogy problémát okozom.
Mert pótolható vagyok, kidobható vagyok, cserélhető vagyok.
Bennem nincs érdek.
Egy dolog mégis változott.
Nem érdek-el.
Mert én..
nem
akarok
senkinek
érdeke
lenni
többé.
😦

Előzmény: Náthás lettem még tavaly..
…és házunk hímjei is megnáthásodtak,
ami a munkahelyük zárt mivolta miatt belső tesztelés vont maga után.
Mivel ezek a tesztek nem válogatják szét a nátha vírust a koronafostól várható volt,
hogy plusszos eredménnyel zárnak.
Elvileg klasszikus koronás tünetem nem volt…

Inkább tüsszögés,orrfolyás…
de ez sem fontos, ahogy mi magunk sem itt a magányunkban..

.erről szól majd ez a 10 ..9…8…7…..nap

1️⃣☀️

Én munkában sirattam a lassan idegenné váló útvonalaimat pont,
mikor éppen azon vitatkoztam a Belső hanggal,
hogy miért is ne próbáljuk meg hinni a lehetetlent,
hogy ezen hímek nem plusszolnak be, mikor nyilvánvalóan igen.
Feldobtam nekik a megözvegyülésem lehetőségét is fenyegetésképpen,
ha kicsesznek velem és 10 napra bezáratnak mint kontaktot, pedig valószínűleg tőlem kapták el.
Én nem voltam táppénzen (a két terhességet leszámítva) csupán egyszer 2000-ben,
amikor súlyos arcidegbénulást kaptam.
A lassan 25 évemből két hetet.
Az akkori vezénylőm eltáncolta a hattyú halálát ezért…
Rettegtem mindig, hogy problémát okozom, miattam valakinek elveszik a pihenőidejét.
Hát a drága jó emberem nem tudta letagadni,
hogy egy a fedelünk, így hatóságilag elrendelték a háziőrizetet.
10 napra.

Az első napom azzal telt, hogy befejeztem a munkám amikor kellett, este 23 órakor😁,
nem “kontaktoltam” többet mint eddig, már napok óta le sem vettem a maszkom és nincs
bőr a kezemen a fertőtlenítőtől..
telefonálgattam a kollégámnak,vezénylésre, elnézést kértem mindenkitől, hogy én okozom problémát,
pedig a hatóság okozta a problémát, mert ő zárt be…
Jól összevesztem apánkkal,
legalább kétszer elváltam, elástam őket a gyerekkel,
az egész világgal együtt.
Megkaptam, hogy gyerekes, dedós a hozzáállásom…
Ami igaz is, mert muszáj volt hisztiznem, pedig
már alig vannak értékelhető érzéseim.
Beszereztem a 10 napi ellátmányt a jószágoknak,
mert a macskáknak a kutyáknak,
az akvárium lakóinak kell kaja,
nyilván nem vegyültem sosem szoktam,
mert amúgy sem bírom, ha valaki megközelít,
de teljesen mindegy is, az én értelmezésem szerint a tegnapi nap
semmiben nem különbözött a maitól vírusosságilag, csak a tudatban..
Tegnap nem volt papír arról hogy ezek ketten engedély nélkül náthásodtak
és rossz helyen ikszelték a tesztet… Ma meg volt papír.. KB ennyi…
Dühöngök.

Nyilván van jó oldala is a bezáródásnak..
Nem kell lesni a kaput, hogy kit nem engedek be…
…nem kell boltba menni, nem kell annyit mosni, nem kell tankolni.
Nem kell ruha, nem kell semmi..
Csak hideg van, épp esik, nem lehet kimenni az udvarra.
A gyerek nem autózik sehova, semmi stressz.
Lehet alkoholizálni…nem mintha szoktunk volna, majd most szokunk.
Ennyi.
Csak én se a munkamegvonást, se a bezártságot nem tolerálom.
Legalábbis eddig nem.

2️⃣☀️

Számomra mától indul a börtönélet.
Rajtam kívül senkit nem foglalkoztat a tény, hogy nem mehetünk dolgozni.
Engem foglalkoztat pedig ma szabadnapos lennék.
Akkor kezdek majd stresszelni, mikor vezényelt napom lenne.
Mivel én nem telefonálok -csak anyuval és a céggel vagyok hajlandó- anyu rendezte a dokimmal a táppénzem.
Szégyellem magam, hogy 20 év után táppénzre vettek 😦
Ugrik a táppénzmenteseknek járó pénzem gondolom,
holott kényszerítve vagyok rá, hogy itt legyek a
csodálatos otthonomban…
(és akkor még csak el sem telt 24 óra attól a pillanattól,
hogy Apánk óvatosan közölte a ” rossz hírem van Nyuszika” című monológját a telefonban)

Négy fővel vagyunk itthon…
Igazából én lettem először náthás…
tüsszögtem, orrfolyás NÁTHA, és ekcémás lett a bal kezem gyűrűs ujja…
ez mindig jelent valami belső harcot….
A Beni nézett ki a legszarabbul- a náthától– mert tipikus pasi….
Apánk is tüsszög és fújja az orrát, a Mercédesz meg nem
is tudta, hogy karanténban van.
Igaz nem hagyja el a virtuális világot, csodálom, hogy WC-re még kijár.
Tehát Kovácsék náthásak…két pozitív teszttel… gondolom a miénk is az lenne, de nem hiszem, hogy
ezért fizetnék…ezért sem.
A második napon még örömmel tölt el, hogy nyista boltozás (utálok boltba menni) 🙂
Főztem, mostam az egyen és formaruhaállományt, hogy ha majd egyszer dolgozhatunk tiszta legyen,
begyújtottam, hogy növeljem a komfortérzetem
és azon kaptam magam, hogy mogyoró bokrokat metszek a hátsó udvarban.
Amúgy eszem ágában sem lenne kimenni,
de most belső kényszer, mert ezer ágra süt a Nap 🙂

… Ma már megjelentek a rendőrök a kapuban
(nincs a kapunkon piros címke -lehet nekünk kellett volna kinyomtatni? , nem cseszem el rá a piros tentát!
de legalább még, addig sem lőnek ránk a szomszédok. )
Ki kellett vonulnia az egész családnak jelentkezni 😛
Letöltöttük a házikarantén ellenőrző rendszert a mobilokra ,
ne kelljen kijárkálnia az amúgy is túlterhelt rendőröknek bájcsevegni a kapu felett…
( ez olyan gáz, jót nevetgélek a nyomorunkon, komolyan vicc az egész, ha apánk cége nem szemfüles, simán
kihordjuk lábon ezt a szart, a kutyát nem érdekelte volna
😀 )

Apánk befotózkodott-ahogy kell- erre kiírta neki a rendszer,
hogy nem talált arcot a fotón 😛 Lehet a körszakállas borostás fejét egy nagy puncinak látta 😛
Szóval benne vagyunk a rendszerben óhatatlanul 😀

Arra jó ez az egész kényszerszabadság,
– hogy nem látom miképp szűnik meg a 25 éves munkám, nem csesztetnek az
utasok, hogy “Tündike, maga nem vezeti az elektromos buszt?” ésatöbbi.
Tündike Volánbuszos…és amíg elviselik ott, addig marad.
Hogy miért nem mentem el?
Mert nem éreztem úgy, hogy szükség lenne rám.
Itt ha nem is szeretnek, de elviseltek 25 évig.
Kb ennyi… de nem tartozom magyarázattal.
– arra is jó, hogy először vagyok rákényszerítve, hogy ne legyek állandó készültségben.
Én mindig útrakész vagyok… hátha szüksége van rám valakinek.
Volt rá példa, hogy volt akinek szüksége volt rám.
Most nagyon szélsőséges esetben megyek ki a kapun, ne legyen rá szükség.
Mennyire megdöbbentő, hogy úgy éltem 25 évig, hogy várakoztam…
Nem tudatosan, de azzal, hogy
mindig menetkész vagyok, sosem pihenek igazán.
Talán most ennek is eljött az ideje?
Őszinte leszek, most (így a második, de lényegében első nap alig délutánján)
jól esik egy kicsit az a tudat, nem számít(hat) rám senki.
Akkor is, ha eddig sem számított rám senki..
Most nem akarok sem félni, sem fájni.
Most nem számít mi történt és mi fog.. most jó itthon.
Ma még igen.

3️⃣☀️

Reggel itthon

Beindult bennem az aggodalmaskodás.
Pontosan az a kilátástalanság kezd elhatalmasodni rajtam, ami a gyerekágyi depresszióban.
Apánkat nem érdekli, ő elvan…ha olyan munkahelyem lenne mint az övé,
én is elfetrengenék itthon hónapokig.
De én szeretem a munkám, nekem fontos, és nem szeretek problémát okozni,
bár szerintem ha nem vagyok több egy törzsszámnál,
akkor nem okozom nagyobb problémát mint bárki,
csak én erre is “büszke” voltam mindig, hogy én nem vagyok a “többi”…lám mégis.
Apánkat és a Gyereket újratesztelik majd kétszer mire visszamehet a “közösségbe”.
Elvileg minket kontaktokat nem rabosítanak újra.
Semmilyen lelki támogatás nincs a rendszer részéről…
Igaz, hogy a szüleimen és pár emberek kívül senki nem tudja, hogy ilyen helyzetben vagyok,
mert nem akarok még gondolatban sem probléma lenni.
( Pedig hehe..az vagyok, az vagyok a hülye gondolataim miatt 😀 😀 😀 )
Anyu szegény aggódik itt nekem, ha engedélyezném minden nap idehozná a kapuba a fél világot. ❤

Még csak a harmadik nap,
amin elvileg még mindig szabadnapos lennék nem érzem a nyomást a munkám miatt,
de már kezdek aggódni. Nagy barom vagyok, mert úgysem tudok mit tenni.

A telefon úgy fityeg rajtunk -mint egy háziőrizetesen- mint egy helymeghatározó nyakörv…
Jön az sms és bejelentkezünk a legszebb mosolyunkkal a kamerába…és azóta nem jönnek a rendőrök.
A kapunk továbbra sincs piros címke…lehet nekem kellene nyomtatni..Nem teszem.
Úgysem engedünk be senkit, mi meg nem megyünk ki…

Vicces, hogy azt terveztem minden nap megosztok egy napi aktuális ént 2021-ben,
hogy mennyit lehet öregedni egy nap alatt, de erről lettem..Most megosztom egy
vadidegennel, akik jót szórakozhatnak a nyomorunkon.
Bár….bár….lehet egy idegent jobban érdekel a sorsunk, mit azokat akikre rátukmáljuk magunkat.

Délutánra már elhatalmasodott rajtam a magány.
Nem értem ezt az egészet…
Hihetetlen és szégyenletes ez a bezártság.
Hülye szabálykövetők vagyunk.
Az helyett, hogy szarnánk az alkotmányba.
A saját házunkban vagyunk foglyok.
És senki nem kérdezi azok közül akik bezártak ide minket, hogy
jól vagyunk-e vagy meghaltunk-e már esetleg..
.A lényeg, hogy ne menjünk ki.
Pontosan ugyanazt kezdem érezni mint a gyerekágyi depresszióban 18 éve…
…. kilátástalanság, reményvesztettség, jövőtlenség…
Ezekkel a gondolatokkal távozom a mai napból.

4️⃣☀️

A negyedik nap reggelén is korán keltem, míg a család többi tagja aludt…
mondjuk én fekszem a legkorábban.
A napi rutin úgy indul, hogy 5:30-kor felkapcsol az akvárium világítása,
a jelenlegi fordámhoz igazítva,
hogy tudjak etetni munkába indulás előtt…a halak ott “állnak” az üveg előtt és követik a mozdulataim.
Megszokták…
Aztán jönnek a macskák és a kutyák…osztoznak egy nagy konzerven,
majd megtöltöm a madáretetőt kint magokkal… ez minden nap így működik.
De mindenekelőtt a jó reggelt kép posztolása a Facebookra azoknak,
akik olyan kedvesen jelen vannak ezen poszt alatt minden nap. ❤
Nagyon rossz éjszakám volt.
Vergődtem, mert olyan változások következtek be Karanténián kívül,
melyek teljesen felborították az életem és a holnapom.
A Belső Hangom folyamatosan sugallja, hogy
jobb lesz, jó év lesz ez, csak engedjem annak lenni.

Sírtam az éjjel…
Sirattam a tiszta szót…aztán reggel felébredve más lett minden.
Nem tudok nem szeretni.
Nem tudok haragudni azért, mert vannak, akik nem szeretnek.
Nem tudok haragudni, nem tudok nem szeretni azért,
mert becsapnak, vagy csúnyán bántak velem.
Ennek az érzésnek van egy előzménye.
Tegnap Apa egy háborút filmet nézett, amiben a kiskatona megtagadta a fegyverhasználatot, és
a végsőkig kitartott az érzése, a fogadalma mellett, melyet Istennek tett.
Nem tévézem, de mivel “képzett” jelolvasó vagyok, így tudom, hogy nekem (is) szólt a történet.
Én a szeretetben fogantam.

Én sokáig nem tudtam milyen az, hogy “nem szeretni”, vagy hogy van ilyen.
A szeretet egy képesség.
Én nem “szánok” meg senkit, bennem csak szeretet van.
Vannak olyan emberek, akik bántanak, vagy félrevezetnek, kárt okoznak nekem.
Őket is “szeretem”…de ez a szeretet abban nyilvánul meg, hogy
“értem, hogy ilyen a programjuk”
“elfogadom, hogy ilyen a programjuk”
“elfogadom, hogy nem tudatosak, nem tudják,
hogy ők kik, milyenek és miben tudnának változni,
mert nekik így a jó”…
Bennem nincs gyűlölet.
Csak fájdalom.
Amikor az az ember, aki mindent elkövetett, hogy megalázzon és
eltávolítson megjelenik, akkor nem érzek mást, csak dühöt és fájdalmat, de
elfogadom, hogy hitvány féreg.
Azt nem fogadtam el eddig, hogy ennek ellenére
én magam hibáztattam ezért.
Már nem teszem.

Ma lelkileg békés napom volt.
Elengedtem a tegnapot. Nincs más választásom.
Békére vágyom, csendre, semmi zajra.
Belefáradtam a rosszindulatba, a sundibundi emberekbe, a sok hazugságba,
a seggnyalókba, a számítókba, a sunyikba, a rókalelkűekbe, elég volt.
Be vagyok ide zárva, de itt mindenki tiszta lélekkel van szerelve…
Egyszerű emberek vagyunk.
Egyszerűek és tiszták.
Becsületesek és megbízhatóak.
Az én családom ilyen.
Mi nem helyezkedünk, nem is ismerik el a munkánk sehol, de már nem is kell.
Nyugalom, béke, szeretet.
Meg innék egy kis kólát…
Ha kiszabadulok kólát fogok inni.
Vége van a 4. napnak is…

5️⃣☀️

“Jól” indult az ötödik nap.
Ma már dolgozni indulnék most 3:45-kor, de nem tehetem .
Álmomban már a munkahelyen voltam és össze volt kuszálódva minden.
Pont mint az életben.
A Tutyi kutya egész éjjel nyüsszögött, Apa ideges lett,
ki kellett menjek aludni a nappaliba a kutyával…
Valami zavar van a rendszerben, Tutyi túlérzékeny , érzi…

Ma szomorú vagyok.
Beleereszkedtem a sodrásba.
Mindegy mi lesz. Nem gondolkodom.
A napi rutin beáll, semmi stressz nincs bennem ameddig nem gondolok arra, hogy
vajon van-e még munkahelyem, számítanak-e rám februárban is, mekkora a káosz a cégnél
a változások miatt.
A személyes veszteségeimen túlléptem. (?)
Nem gondolkodom ezen. (?)
Nem akarok rágódni, fájni, meg szomorkodni. (!)
Néha rám jön a sírás, akkor sírok, de nem tolok bele régi képeket
és nem siratom a jó dolgokat,
de nem is vagyok hálás értük, semmi felturbózott érzelem nincs bennem már.
Csak a most van.
És hagyom magam sodródni benne.
Rájöttem, hogy minden mi történik velem, mert van egy fix pontom,
az írás…és írni fogok, mindenről amit megélek.

És ez a tevékenység értelmet ad majd a következő pillanatnak.
Nem az elismerés amire vágyom, hanem ez számomra a túlélés eszköze.

Kinek mi…

napsugarak a fák között

Sok időt töltök az udvaron…
Csak ülök a traktorgumin és nézem a fákat, a borostyánt, a fényeket.
Nézem a kutyákat, a cicát, aki mindig kísér…
Gondolatok nélkül és ez olyan jó.
Ez áldás…

Eltelt ez a nap is , innentől már csökkennek a napok, amit védettségünkben töltünk.
Eszembe jutott, hogy ez a bezártság inkább miket véd a külvilágtól,
mint tőlünk védené a külvilágot.
Elgondolkodtam , hogy lehet nem is akarok többet kimenni.
Semmi sem hiányzik már kintről.
most jó itt a kuckóban, a zugban…nem vitázva, nem bántva, nem kérve,
szépen csendben szolgálva azokat, akik nem bántanak.

6️⃣☀️
Borongós, fagyos a reggel.
Hó nem esett.

A madáretető zsivaján kívül nagy mindenhol a csend.
Bennem is.
Nem gondolkodom.
Ha mégis előkerül bennem egy-egy téma,
a gyomrom tengerré változik, és úgy hullámzik, minta
közelgő vihart jelezne…
Azonnal tudom, hogy elég volt ebből a gondolatból,
nem harcolok, nem birtokolok következő pillanatokat.
Mindig azt mondják, hogy rajtunk múlik, és mi irányítunk, de én nem akarok sem
irányítani, sem azt, hogy rajtam múljon.
Én nem akarok menni senki(k) után.

Ma dolgoznék, de nem zavar, hogy más teszi ez helyettem.
Holnap úgyis vége.
Holnap nem mehetek már arra többé, amerre két évtizedet jártam.
Nem fog hiányozni.
Az utasok, ők igen…de itt van ez a virtuális világ, ha kíváncsi rám, megkeres.
Én is megkeresem.
Csendben bekukkantok a világukba, mit látni engednek, és tovább libbenek.
Nem akarok senki világának része lenni és azt sem akarom,
hogy bárki az enyém részévé legyen úgy, én erőltettem bele.
Nem akarok senkitől semmit.
Sosem voltam itthon, távol a munkától ennyi napot.
Amikor odagondolok, olyan kollégák arcát látom ,akik mindig kedvesek.
Mosolyognak.
Azokat akik csendesek, akik mindig segítőkészek.
De látom a háttérben szervezkedőket,
az állandó elégedetleneket, azt az ember is, aki megmérgezte a kutyám,
aki lekurvázott az utasok előtt, aki most azon fáradozik,
hogy nehogy a nyomába lépjek, ha ő nyugdíjba vonul…
Ő nem tudja, de én már rég jeleztem, hogy nem érdekel a nyoma..
A maradéka, a szaga, a rezgése, a rosszindulata…nem érdekel semmi abból amit itt hagy.
Szervezkedjen a vén majma..
Ezerszer többet ér a lelkem…
Nem hiányzik nekem most senki sem.
Védett zugomban macskákkal, kutyákkal a melegben egyre mélyebbre menekülök a kinti világtól.
Bezártak, s magamra hagytak idebent.
Minden élet számít.
Csak az enyém nem, mert ha számítana,
nem zártak volna be, mert tudnák,
hogy engem a mozgás tart csak életben.
Érzem, hogy lassulok, hogy kezd jó lenni itt.
Kezdenek majd lassan leállni azok a funkciók bennem,
amik visszahívtak minden reggel ebbe a dimenzióba…
Béke van.

Ma délután újra elhatalmasodott rajtam a pánik.
Előkerült a téma, hogy 14-én éjfélkor lejár a “kiküldetésem” az “aktív kontaktok projekből”.
Kezdek befordulni. Kínomban minden nap sütök valami egyszerűt..
Mézespuszedli, linzer, darálós keksz, piskótatekercs…. menjen az idő idebent.
Kint sötét van és hideg.

De hiába kiabálok, senki nem hallja…
Most jön az a pillanat, amikor a Felsőbb irányítást kell kérjem, hogy
rendezze ki tőlünk ezeket a “vírusokat”, mert ez értelmetlen rendelkezés sokkal nagyobb kár okoz,
mintha visszavinném oda a vírusokat, ahonnan kaptam.
Mert ugye azzal sem törődik senki.
Kár ezen aggódnom, mert tehetetlen vagyok…
.

7️⃣☀️

Egyáltalán nem volt jó éjszakám.
Egész éjjel mászkáltam.
Unom az internetet, nem akarok készenlétben lenni azon sem már.
Ha még sokáig nem mozdulatok ki, megszüntetem magam.
Nullára veszem a kommunikációm és visszaülök az agyhalottak vegetatív mocsarába.
Felhívott a kollégám, vázolta a tényállást,majd beszéltem a Vezénylőmmel is.
Péntektől szabadlábon vagyok,ha addig nem halok meg, szombattól dolgozom.
A mesében nincs ilyen hogy tünetmentesen,
egészségesen be vagyunk zárva egy kibaszott házba és az a redvás rendszer,
aki ide bezárt azt sem kérdezi hogy vagyunk, élünk-e vagy sem.
A hivatalos irományok szerint ha a 10. napig tünetmentesek vagyunk,elhagyhatjuk a cellánk.
Ezt a tünetmentességet szépen elköltöztetem ha kell a híd alá…
De nekem dolgoznom kell… végső útjára kell kísérjem a Volán által üzemeltetett paksi helyijáratot.
Aztán legyen vele boldog mindenki más.
Ezt is elengedtem.
Nincs más opció.

8️⃣☀️
Ébredés 1:30
Mint autodidakta spiritualista természetesen az Újhold energiájára vagy a Hold energiájának hiányára,
de lényegében csakis a mi kis “Programozónkra” fogom ezt a furcsa ébredési és alvási ciklust.
Tegnap megfigyeltem, hogy kora estétől szinte menekültem az elektromos és jeltovábbító eszközöktől.
Lekapcsoltam az internetet, a tévé ellen (Apa nézte) a fejemre húztam a takarót és a párnát.
Semmit nem fogadtam be.
Arról beszélgettük még elalvás előtt, hogy ennek a karanténnak
volt azért értelme.
Például kicsit lelassultunk. Ideje volt.
Nekünk a munkánk nem változott a vírushelyzetnek nevezett
időszak alatt, ha többet nem is dolgoztunk én azért úgy érzem,
hogy pszichésen kicsit túl lettünk terhelve.
Nyilván nem úgy mint az egészségügyi és szociális ágazat,
nyilván nem úgy mint a kereskedelem, de semmivel sem
kisebb a teher amit ránk pakoltak az intézkedésekkel,
az intézkedések felszínességével és az intézkedések miatt az emberek
a szolgáltatásban dolgozókkal való szembefordításával.
Megállapítottam, hogy az emberi kapcsolataimnak nem tett jót a bezártság, mert
hiába az internet, az emberekkel való kapcsolat minősége csak fizikai kontaktban minősíthető.

Amit most érzek az, hogy már senkivel nem szeretnék találkozni.
Bezárkóztam. Megint.. 😦
Nem akarok beszélni semmiről, igaz nincs is miről.
Bár a karantén alatt egyetlen dolog miatt volt gyomorgörcsöm, az pedig a munkám,
ott sem maga a tevékenység hiánya miatt,
hanem azért, hogy ne okozzak másoknak zavart a magánéletében,
hiszem mi havi vezényléshez igazítjuk a mindennapjainkat.
Ám ha holnap megnyerném a skandit (nem nyertem meg) és lenne annyi millióm, amennyivel kihúzom valameddig
azt hiszem én többet nem mennék emberek közé.( de menni kell 😀 😀 :D, ez nem jött be-még)
Azért ez szörnyen hangzik egy olyan ember szájából, aki szereti az embereket.
Megdöbbenek saját magamon és valószínűleg azért is foglalkozom ennyit ezzel.
Talán az utóbbi időkben zajló események miatt dönthettem így.
Azt találtam hinni, hogy a fizikai énemre már nincs sehol szükség.
Annyira megtört a sok félrevezetés és hazugság,
hogy nincs mit keresnem a fizikai életben másokban.
Bizonyára ez is karmikus adósság.
Nem voltam mindig valóságmondó ember,
és ezért szembesültem olyan sokszor azzal, hogy milyen, mikor
elveszti az ember a bizalmát másokban és valójában semmi olyan témába nem megyek bele,
és nem teszek fel kérdést, amire tudom, hogy nem lesz őszinte a válasz.
Ilyen gondolatokkal indul a karantén 8. napja…. 3 nap, de már semmi sem lesz a régi.
Azért adok majd egy utolsó esélyt a holnapnak, hátha kedvem lesz benne élni.

Eltelt ez a nap is.
Ma egy hete dolgoztam utoljára, ma Anyumék hoztak nekünk finomságokat.
Nem tudta tovább hallgatni a telefonba, hogy nincs semmire szükségünk,
ami igaz is, mert érdekes módon most nincs semmi pazarlás.
Főzögetek, sütögetek, írom a listát mi az ami jobban fogy.
Innék egy kólát..egy pepsit.. dobozost… de nem mondtam az Anyunak, mert
nem létszükséglet.

A Fény ebben a formában …. A sok szín feldobja az ember.. kivételesen nem poénkodunk sem az uborkán, sem a répán…no sex.. 😀

9️⃣☀️
Már majdnem vége a Lányomnak és nekem a börtönéletnek…még egy egész nap.
A Fiúk visszatéréséhez a munkahelyre kell a két negatív tesz.
Nagy bajban lennének a cégek, ha mindenhol ilyen komolyan vennék a tesztelést.
Nem dolgozna senki.
Mert sokkal több a tünetmentes pozitív, mint a beteg.
De ez a téma már uncsi,ahogy az oltásos téma is az.
Majd lesz valahogy.

Bebuktam a fizikai világot.
Most jöttem rá, hogy nincs visszaút ebből a helyzetből,

amibe fokozatosan süllyedek.
Nem bízom rá senkire a mély félelmeim,
mert folyamatosan azzal szembesülök, hogy kifelejtettek a
“barátaim” az információáramoltatásukból… ami jelzi a helyem

a világukban. Ezzel nincs baj csak illik tiszteletben tartani, hogy nem
tartanak igényt a szoros kötelékre.

téma egy udvarban is mindig akad…. 🙂

🔟☀️

Elékezett az utolsó nap utolsó pillanata.
Visszaolvastam a 10 napom, nem vagyok képzett lélekkutató,
de szépen ívelt lefelé a hangulati görbém.
Pontosan úgy, ahogy várható volt.
Nem tesz jót a kényszerhelyzet.
Talán tegnap elértem a mélypontot.
Ma úgy érzem, holnap sem akarok kilépni a kapun és soha többé.
Itt bent védett vagyok. Itt nincs semmi negatív rajtam kívül 😛
Bár teljesen elzárkózom a kinti világtól,
sokkal elfogadóbb és jobb a hangulatom, mint
az ezelőtti napok bármelyikén.
Ebben a 10 napban tevékenykedhettünk volna “elmaradt” dolgokat,
de senkit nem engedtem fizikai munkát végezni.
Fel kellett ismerni, hogy nem azért vagyunk ide bezárva, hogy most itthon
pörögjünk ezerrel, hanem ez a tényleges pihenés ideje.
A fizikai testé és valahol a léleké is.
Erőszakkal ugyan, de nálunk másképp nem megy.
Az időzítése tökéletes volt az Univerzum részéről,
levett egy kisebb súlyt a vállamról, amit nem fogok többé visszapakolni.
Megértettem miért és hogyan jutottam ide, ahol épp vagyok, és nyitott lettem a holnapra.
Nem tervezek..
Nem akarom már megfogni a pillanatokat,
de nagyon meg fogom becsülni, ha éppen
ott vagyok, ahová a “jó” dolog érkezik.
Valószínűleg ott leszek.
Én is egy jó dolog vagyok.

Köszönöm a figyelmed.
Nem hétköznapi inkább lelki gyötrődéses, és “értenipróbálós” poszt volt,
mint általában az én ego posztjaim.
Ha éjfélt üt az óra kinyílik a cellaajtó..majd becsukódik, mert kint még mindig
tilos az élet.

2021.01.05 – 2021.01.14

Nem aludtam jól az éjjel.
Az érkező hidegfront sajgott a csontjaimban, megérkezett a Tél.
Furcsa álmok között kóboroltam, kietlen pusztákban, s láttam magam
bizalommal közeledni az érkezők felé, kik rám sem emelt tekintettel rúgtak félre az utukból.
Ó hányszor láttam ezt a képet…
Ó hányszor éltem meg ezt…
Megfigyeltem magam, miképpen kapaszkodom görcsösen a megszokásokba.
Szeretném megtartani azokat a jónak érzett pillanatokat,
melyek maguktól még csak nem is finoman taszítottak el.
Miféle szolga lélekkel vagyok én szerelt, ki behúzott farokkal,
nyüszülve könyörög simogatásért a kéznek, mely
olyan sokszor ütötte őt?
Meddig vezeklek még évmilliós bűneim miatt?
Nem vagyok már rossz ember.
Az évek folyamán megtanultam,
hogy minden ember egyfajta program szerint működik és ezért nem ítélhető el.
Mindenkit elfogadtam olyannak amilyen.
Akkor is ha bántott.
Akkor is ha nem őszinte.
Akkor is, ha nem kedvel…
Bárkire nézek, látom a valóságát.
Látom a gondolatait, érzem a rezgését,
tudom mit érez, mit gondol.
És ennek ellenére…annak ellenére, hogy olyan sokszor hazudnak…
szeretem őket…
Szeretem őket…
..és már nem baj, hogy nem viszonozzák ezt.
Ma új napra ébredtem..
Ma nem bánt többé a magány…
Ma nem érzek többé fájdalmat…
Ma nem félek a pillanattól…
Ma nem megyek az érkezőkhöz,
ma nem kérem, hogy fogadjanak maguk közé,
ma nem fáj, hogy hazudnak ,
ma nem fáj, hogy felednek,
ma nem fáj, hogy elmentek,
ma minden a helyére került.
Ma nincs más csak a szeretet.
Már nem fontos, hogy mit hoz a holnap..
Már nem fontos, hogy mások mit gondolnak rólam.
Ma nem fontos, hogy nem vagyok fontos..
Ma csak egy érzés maradt bennem az, hogy
minden körülmény ellenére
szeretni tudok.
Csak ez a fontos.
Szeretni.

A tavalyi határidőnaplómban a megvásárlása napjától hagytam jegyzeteket a napok sarkában, gondoltam milyen jó lesz majd,ha elérkezik a nap és én látom,hogy egy éve milyen dolgok foglalkoztattak.

Tévedtem. Ahogy megjelent az első ilyen “jegyzetelt” nap, megdöbbenve tapasztaltam,hogy minden úgy történt a tavalyi évben,ahogy azt előre vetítettem. Alap esetben örülni kellene annak, hogy “jól látom” a következő pillanatot, de egyáltalán nem tett boldoggá, hogy egy év elmúltával is pontosan azokon a dolgokon fogok rágódni, vagy szinte napra pontosan, csak egy év múltával bekövetkeznek azok a számomra nagy, mások számára jelentéktelen”tragédiák” melyek előjeleit pontosan fordította a jelolvasó rendszer bennem.

Amikor az idei naptárt megvettem, eleve megtiltottam nekem, hogy bármit beleírjak az aktuális érzéseimből. Mégis megírtam a bevezetést, amiben egy szuper új évet ígértek az Őrzők… Aztán jött a fekete leves a december. Amiben minden a feje tetejére állt. Aztán egy szuper új év, amiben semmi motivációm nem maradt arra, hogy felébredjek reggel. Vagy mégis?

Kutattam bennem, hogy mi az, ami itt tart a reggeleken? Szüksége már nincs rám a gyerekeimnek, a szüleim régen elengedték azt az reményt,hogy normális ember leszek, a munkámat már mások végzik. Párkapcsolat? Már régen elcsesztem, örül az ember, ha csendben elvagyok… Mégis mi tart itt?

A remény.

A remény tart itt. Az tart itt, hogy egy reggel úgy ébredek majd fel, hogy velem lesz az a mindent legyőző erő és lendület,ami tovább teremteti velem a csodát.

Már másfél napja vagyunk az új évben,
amikor is az egyetlen “fogadalmam” próbálom nagy erőkkel betartani
a vágyott emelt tudatosságommal.

Emlékszem kislány koromban sokszor láttam apró örvényeket a folyóvizeken,
és az Apukám sokszor elmondta, hogy
mit kell tegyek, ha örvénybe kerülök.
Semmiképp sem megoldás a kapálózás és a vergődés,
inkább szépen nyugisan hátradőlve figyelni arra, hogy a levegőnk ne fogyjon el..
Mert ha le is húz az örvény, lent elenged…és
szépen a felszínre kerülünk.
Vizes örvénybe soha nem kerültem, de annál több lelkibe, és szégyen ide vagy oda, de mindig belefulladtam.
Pedig érdekes élmény a pillanat, ahogy megfogja a bokám és a vákum elkezd behúzni egy sötét alagútba.
Semmi más nem látni csak szellemként visítva repkedni a sötét gondolatokat.
Önsajnálkozó, önvádaskodó démonok rajzolnak a régi sebek feltépkedéséből folyó mocskos fekete vérrel absztrakt ábrákat,
bosszút forraló sokszorosított “szegény-ének” sírnak saját teremtett sorsuk felett.
De egyik sem én vagyok…ezek után kapkodva, kapálózva igyekszem vissza a fénybe, de
erőm fogy, gyengülök, levegőtlen, fullasztó Pokol égeti a tüdőm , majd sötétségbe borul a táj és én halott vagyok..
Aztán egyszer csak újra itt, újra fent, újra kint, és nem levonva a tanulságot, nem tanulva tudatosságot teremtem az újabb
fájdalmakat, melyek összegyűlve újabb örvényként tépnek ki a testemből, hogy alámerítsenek a Pokol üstjébe a feloldozásért.

Megfogadtam, hogy nem panaszkodom, nem gyártok elméleteket, nem írok mások számára szövegkönyvet az én történetemhez.
Nem minősítem a megéléseket, csak megélek és ha van kedvem megosztom, hogy ezt éltem meg.
Az olvasó úgyis a maga megéléseiben találja meg a minőséget arra, amit olvas,
így hiába is befolyásolnám a saját érzéseimmel megfűszerezve az
átélteket, úgysem úgy érkeznek át a megéléseim, ahogy szeretném, hanem úgy, ahogy a fogadó
fogadni képes azokat.

Tegnap reggel óta figyelek…
Nem görcsösen..
Csak észreveszem a lábam alatt forgó örvénykezdeményeket…
Munkahely, kapcsolatok, család, hétköznapi élet, s ez a virtuális cirkusz…
Semmi gond velük, míg nem kapnak töltést a múltból…az emlékek a töltésük szerint vagy felturbózzák
a pillanatot vagy negatív vákumot hoznak létre bennem és máris érzem, hogy visznek, ha hagyom..

És visznek, ha hagyom… most nem hagyom, sikerült megállni és kilépni az örvényből mielőtt lerántana..
Pedig csak két napja vagyok “tudatosabb”… Máris próbára tett..
Tudom, hogy lesznek részek, amikor nem tudok majd talpon maradni, de legalább nem kapálózom.
Megélem majd..hogy igen, ez is én vagyok, de tudom, hogy engedni fog és folytatjuk tovább.
Csak addig húz le, ameddig nem tisztul le bennem az a szakasz..
Ezt is tudom már.
2021-ben tisztulás lesz….ez a feladat.
Mert építkezni akarok, azt pedig csak tiszta alapra lehet.
🙂

Szabadon szárnyaló szavak

Nincs kutyám ezért eszmét futtatok.

Budapesti séták/ Budapest city walks

Városnézés más szemmel / Take a different approach

CHARON INSTITUTE

The New Eon

Bagoly mondja

Huhogok a sötétben...

Judit blogja

Mindenről szól

CSENDES FORRADALOM

A Tudat evolúciója

Netfisz napjai

kézzel írott sor(s)ok

NotToPutPublications

Not To Put Too Fine A Point On IT

Netfisz Blog

Élet Netfisz szemén keresztül

angellilith.wordpress.com/

"Én vagyok a hírnök, én vagyok a hír, mindegy, hogy ki szeret, de ért, aki érteni bír"

Férfiak, nők, ilyesmik...

...minden annyira determinált...

Angel Lilith - Verseim

...aztán megpróbálkoztam a versírással is...

Amon Ra

Gondolatok, dallamok, üzenetek

%d blogger ezt szereti: