t.t.

kézzel írott sor(s)ok

0c9b6e24f6242ca551cdff2ce71f1c9bKellemes ébredés utáni aktív napot kívánok innen az önként vállalt száműzetésemből 🙂
Nyugodt szívvel kínlódhatok itt magamnak, és neked és neked akik ketten eljöttök, hogy bekukkantsatok a jó öreg Tücsimami Lúzermamcsi soha véget nem érő kínlódásának szent színhelyére. 🙂

Még mindig nincs Facebook a nevem alatt, HA netán vissza is térnék a frontra, nem a régi profilom alá tenném és máris megjöttünk a lényeghez, képtelen vagyok rá, hogy visszatérítsem a lelkem, mert gyomorgöcsöm lesz és kiver a víz ha rágondolok, hogy nap mint nap fájjon a lelkem attól, hogy a “barátaim” elkerülik a megosztásaim, mert szégyellnek,  hogy szembesüljek azzal, hogy akik például óvatosan érdeklődnek, hogy átregisztráltam-e a jövő helyijáratára, boldogan nyugtázzák, hogy (még) nem, mert ők már (lehet) igen és nehogy “elvegyem” a helyüket. A számomra kedves emberek arca sem tudja elnyomni bennem azt a fájdalmat, amit sikerült kreálnom az utolsó egy hónapban az egómmal karöltve.
Mondjuk lényegesen nyugodtabb vagyok…

Minden műszakomban elkap egy sírós roham.. Igyekszem távol tartani magam attól, hogy visszaemlékezzek a 23 évemre, a mindennapi rutinra, az állandó jelenlétre, arra, hogy sem betegség miatt, sem pihenés céljából önként nem voltam távol.
Ám ha mégis visszatekintek úgy érzem, hogy nagyon sokat letettem a VOLÁN asztalára, akkor is, ha ők ezt nem vették észre.. Nem csak én…sokan…de én most magamért aggódom, magamért és azért, hogy a holnap bekövetkező változások a milyen hatást gyakorolnak majd a családomra.

Ugye már működik és alkalmazom is vagy 20 éve tudatosan a KÉRD és MEGADATIK univerzális törvényét, a baj ott van csupán, hogy nem tudom, hogy mit akarjak. 😦
Mindig azt hittem, hogy nem vagyok naiv, de pont a változások világítottak rá, hogy annak ellenére, hogy “összeesküvéselméletes” vagyok és gyanakvó, még mindig túlságosan bízom az emberekben. Ha én hallok valami jót megosztom, hogy másoknak is jó legyen, ám mások ha indulnak nem szólnak, nehogy másnak is jó legyen…
Mindig velem vannak az Őrzők és mindig ott van a lehetőség a változásra, de újra és már másodszor követtem el azt a hibát, hogy mások rosszallása miatt léptem vissza egy lehetőségtől, miközben pont azok léték így meg helyettem… És még én nem vagyok lúzer mi?

A Facebookot elhagytam, mert nem bírtam már idegekkel, így egy-egy utas képében jelenik meg az információ, ami olyan mint a jutalomfalatba rejtett penge…lenyeled, majd mikor halad a nyelőcsövedben szépen felhasít mindent, amit ér…és csendben elvérzel.

Pánikolok, de olyan erővel fogja a biztosítókötelet az Őrzők, hogy néha arra eszmélek, hogy fizikai fájdalmat okoz a védelem, ami saját magamtól és a hirtelen, pánikból elkövetett rossz döntésektől véd meg. 🙂

Nem tudom mit akarok…
Azt viszont igen, hogy csak az egyetlen valóság útján szeretnék maradni…

…kellemes napot..” bejegyzéshez ozzászólás

  1. ÉVA szerint:

    ❤️😘

    Kedvelés

  2. ÉVA szerint:

    Szep napot Tucsikem ! 😘❤️

    Kedvelik 1 személy

  3. Amon Ra szerint:

    …és máris tudod, mit akarsz: “az egyetlen valóság útján[…]maradni…”

    A kérj és megadatik törvényéhez… Amit nem “csak” te (egóból), hanem valóban Te (mélyen, lélekből) kérsz (akarsz), valóban megadatik. Tudod, tudjuk… Ezt éled… Ezt éljük

    Kedvelik 2 ember

  4. Simon Ági szerint:

    nna akko mán hárman vagyunk 😀 😀 😀 😀 ❤

    Kedvelik 2 ember

  5. Tücsi szerint:

    Térünk szépen vissza az alapokhoz…
    Csak tele lett a zsák megéléssel és sok sok jó emberrel… ❤️

    Kedvelik 2 ember

  6. Tücsi szerint:

    Ez így van Sanyim! Valóban.

    Kedvelik 1 személy

  7. Tücsi szerint:

    👌😂❤️👌😂

    Kedvelés

Köszi, hogy hozzá(m)szólsz !

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

CHARON INSTITUTE

The New Eon

Bagoly mondja

Huhogok a sötétben...

Judit blogja

Mindenről szól

CSENDES FORRADALOM

A Tudat evolúciója

Netfisz napjai

kézzel írott sor(s)ok

NotToPutPublications

Not To Put Too Fine A Point On IT

Netfisz Blog

Élet Netfisz szemén keresztül

angellilith.wordpress.com/

"Én vagyok a hírnök, én vagyok a hír, mindegy, hogy ki szeret, de ért, aki érteni bír"

Férfiak, nők, ilyesmik...

...minden annyira determinált...

Angel Lilith - Verseim

...aztán megpróbálkoztam a versírással is...

Amon Ra

Gondolatok, dallamok, üzenetek

%d blogger ezt szereti: