soulleadertucsi®

kézzel írott sor(s)ok

Mielőtt megosztanám a képeim, had osszam meg egy gyerekkori álmom a sok közül. Én egy munkás család sarja vagyok egy új generációs rezgéssel, ami álmodni tud, csak cselekedni képtelen. Álmodni viszont nagyon tudtam….”ha sok pénzem lesz” akkor…lepukkant kastélyt vennék és vagy árva gyerekeknek igazi otthont vagy idős, magukra hagyott embereknek luxusotthont építenék.   De építettem László Endre Szíriusz Kapitánya motiválására önellátó űrbázisokat is.

Én gondoskodó vagyok. . igaz csak ott lehet az ember gondoskodó, ahol rászoruló van.  Olyan rászoruló, aki nem tudja másképp viszonozni a figyelmet, vagy odaadást,csak azzal, hogy jobban érzi magát tőlem..  (valószínűleg ez a gondoskodásom öl majd meg, mert vannak akik visszaélnek vele, s aki visszaél, az hazudik. Aki képes visszaélni a jószándékkal, az nem szorul rá) 👌

Apa ismerőse javaslatára (áldja meg az Őrzők Ura) jutottunk el Ballószögre, ahol egy területen fekszik egy igényesen kivitelezett “családias hangulatú” termál – wellness fürdő és amennyit láttam belőle, egy szállodának is beillő külsejű “idősház”    Elnézést a kifejezésért, de a lelkem jó szót erre most nem talál.

A helyre GPS segítségével jutottunk az 52-es főútról Kecskemét előtt Izsák felé kanyarodva, úttalan utakon, furcsa világba csöppenve, ami tele van új építésű “gyorsházakkal”. Elhagyva Gallószöget, egy szépen gondozott homokágyon pihenő amerre a szem ellát szőlőskerttel szemben, az őszi fák lombja mögött bújik meg a Wellness épülete… Alig pár autó jelzi, hogy van itt valami…
IMG_4111A kasszál két kedves fiatal Hölgy… Az ár érték arány relatív, számunkra kicsit húzós, valószínűleg minden nap nem menne, de mindenképp kárpótol a hely rezgése, vagy az a plusz, amit az én lelkem egy lehetséges valóság miatt magáénak érzett. Azt mondták, hogy az egész, amit ott látok mind egy ember álma….És tényleg.   Amikor kiballagtam a fényképezőmmel, mezítláb, vizesen a hideg napsütésbe, hogy szemügyre vegyen a kinti részt, a parkot, színes fákat, a tavat, a szenzonban a tóba alászaladó mesterséges vízesés helyét, a telek végében a fenyőn ugráló hatalmas barna (vagy fekete?  mókust, aki tovaszaladt a kamerám kíváncsi optikája elől, a kinti medencében fürdőző vadkacsákat, az erdőt a sokféle színes fával, a kis tóval, a tóba csobogó vízzel….a mindenhol igényes kovácsoltvas pihenőágyakkal, hintaágyakkal, padokkal.., a medencébe nyáron szakadó zuhatag virtuálisan zuhogó vízével  valóban egy álmot látok. .  az enyémet.

Ott álltam és potyogtak a könnyeim…. másodszorra valósult meg egy álmom. Ethana csodájában még Facebook lakó koromban láttam megvalósulni mindazt, ami a depresszió elhatalmasodása előtt voltam, láttam megépített házakat, melyek tervrajzait soha senki sem láthatta a fiókjaim kuplerajai mélyén, és most ebben a csodálatos környezetben láttam az idősek világát rejtő hatalmas épületet, egy megálmodott csoda partján.

Nem akarok sem misztikumot, sem esetleges negatívumot (ha van ezzel kapcsolatban) belevinni ebbe. . ez az én álmom…Valaki(k) szintén ott volt(ak) , ott fent…lehet együtt álmodtuk.. neki sikerült,  én köszönöm, hogy megvalósította és megosztotta, valóban jól sikerült.

Szóval beléptünk az épületbe… Feltűnik, hogy nincs kétszáz alkalmazott. Egyértelmű a közlekedés, igényes, szolid megvilágítás, kedves kis öltöző, gyönyörű mellékhelységgel, zuhanyzókkal….

received_1110730102429639A medencetérben a sok virág között  az élménymedence körül kovácsoltvas nyugágyak, asztalka, székek biztosítják a pihenést.

received_304720303452225Az élménymedence vize kicsit hideg volt első körben, de van jóval melegebb is elszeparálva a nyüzsgőbb légkörből.   Van szauna, gőzkabin… és van szaunás program is a kinti szaunaházban, ami elég népszerű a vendégek között…

A kinti rész meseszép lehet minden évszakban..  de az én évszakom az ősz.

received_417033058828540received_2303210399963306

received_277586899551123received_293847491342288received_299931090611477received_248752525767952received_2407956595887972received_298607127629348received_305731506685950

..  a kinti fürdőből vezet egy út a “magánterületre” ahol bizonyára megálmodódott ez a csoda..  A több helyen olvasható üzenettel:

received_308797816384277

Köszönöm meg, hogy eljöttél és elolvastad ezt a megélést! ❤️

A fürdő honlapja: http://www.aranykor.hu/wellness

Ballószög, Wellness….” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Vadóc-Judit mindenese szerint:

    Ez csodálatos,fantasztikus!Így valósuljon meg minden pozitív álmod Tücsi! ❤ ❤

    Kedvelik 2 ember

  2. Tücsi szerint:

    Nekem csak pozitív álmaim voltak.. 😍😍😍😍😍😍😍😍😍😍
    Gyönyörű volt nekem..

    Kedvelik 1 személy

Köszi, hogy hozzá(m)szólsz !

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Netfisz napjai

kézzel írott sor(s)ok

NotToPutPublications

Not To Put Too Fine A Point On IT

Netfisz Blog

Élet Netfisz szemén keresztül

angellilith.wordpress.com/

"Én vagyok a hírnök, én vagyok a hír, mindegy, hogy ki szeret, de ért, aki érteni bír"

Férfiak, nők, ilyesmik...

...minden annyira determinált...

Angel Lilith - Verseim

...aztán megpróbálkoztam a versírással is...

Amon Ra

Gondolatok, dallamok, üzenetek

%d blogger ezt szereti: