Tücsökfalvi Tücsök

kézzel írott sor(s)ok

Mivel elég “szarul” vagyok (csakis az én hibám, mert se önbizalom, se önkontroll, se tudatosság) és mivel otthon is feszültség van (de csak bennem, mert egyre nagyobb a káosz bennem, pedig minden a legjobb útján halad) hogy. kizárjam a külvilágot fejhallgató mögé zártam a tudatom, s mivel idegesít most minden zene,  a. meditációk világába próbáltam menedéket keresni. Meglepő megtapasztalásom van ezzel kapcsolatban.

Többet is meghallgattam a TeTubon fellelhetők közül, mindegyiknél ugyanazt éreztem mindenféle nagyképűség nélkül, hogy “ennél már több vagyok” azaz “gagyi” az a duma, amivel valójában segíteni próbálnak az útról letévedt embereknek.

Volt amelyiknél éreztem a társadalomba való beillesztészre tett kísérletet, volt ami közelebb állt hozzám, és egyetlen egy volt, ami kicsit visszazökkentett az útra, az sem. meditáció, hanem a gondolatok tudatosabb programozása.

Dr. Wayne W. Dyer neve már ismerős volt az Ambíciótól értelemig  megosztásból, most viszont a tudatos teremtést proramozom vele, a segítségével, bár felfedeztem, hogy halkabban pánikolós napjaimon hangosan kiabálom az üres buszon, hogy márpedig Pakson a helyijárat ÉN VAGYOK! 😂❤️

A meditációk hallgatása során rádöbbentem, hogy nem mertem nagyot álmodni egy ideje. Pedig a házam, a munkám, a családom mind az én álmaim betejesülései, nem szabadott volna megfosztanom magam az álmodás élményétől, s főleg nem szabadott volna beprogramoznom magamba, hogy “lúzer vagyok”  mert a végére tényleg majdnem elhittem.

Kerestem Szepes Mária meditációját, amit ő mond el, de csak más hangján találtam  úgy nem kell, illetve a Belső templom meditációt, de azt sem találtam a YouTube csatornáján. A Belső Hang szerint nincs szükségem vezetésre, magam is el tudok jutni a Belső szentélyembe, csak akarnom kellene, és tudni, hogy mit szeretnék, ha találkozom ott bent az Őrzőkkel. Ideje újra beengedni a Fényt!

1541404464053165887722.jpg

 

… meditációk…” bejegyzéshez ozzászólás

  1. ÉVA szerint:

    Igenis ,engedd be a fényt es merj álmodni ! Tudom, hogy tudod 😜Jobbulást kivanok, sok emberkének szüksége van rad 😘❤️szep napot 😘☕️❤️

    Kedvelik 1 személy

  2. soulleadertucsi szerint:

    Szerintem nincs rám szükség…. de nem is ez a lényeg… Fényt be… 😂🙏🤐😉☺️

    Kedvelik 1 személy

  3. ÉVA szerint:

    😘❤️

    Kedvelik 1 személy

  4. Vadóc-Judit wordpress blogja szerint:

    Szép estefelét drága Tücsim!Engedd be azt a fényt,mert bizony megéri!Ma lettem 55 éves,pedig azt “jósolták”anno 40-et élek meg!Fel a fejjel Szivi ❤ Puszillak 😘 🙏

    Kedvelik 1 személy

  5. soulleadertucsi szerint:

    Ó! Felírom a naptáramba ❤️🙏❤️
    Nagyon Boldog Születésnapot Drága Juditom! ❤️🙏❤️

    Kedvelik 1 személy

  6. Vadóc-Judit wordpress blogja szerint:

    Nagyon szépen köszönöm ❤

    Kedvelik 1 személy

  7. Aprovali szerint:

    Köszönöm a videót! Segítségemre lesz. ❤

    Kedvelik 1 személy

  8. soulleadertucsi szerint:

    nekem is jót tett 😏

    Kedvelik 1 személy

Köszi, hogy hozzá(m)szólsz !

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Bagoly mondja

Huhogok a sötétben...

Judit blogja

Mindenről szól

CSENDES FORRADALOM

A Tudat evolúciója

Netfisz napjai

kézzel írott sor(s)ok

NotToPutPublications

Not To Put Too Fine A Point On IT

Netfisz Blog

Élet Netfisz szemén keresztül

angellilith.wordpress.com/

"Én vagyok a hírnök, én vagyok a hír, mindegy, hogy ki szeret, de ért, aki érteni bír"

Férfiak, nők, ilyesmik...

...minden annyira determinált...

Angel Lilith - Verseim

...aztán megpróbálkoztam a versírással is...

Amon Ra

Gondolatok, dallamok, üzenetek

%d blogger ezt szereti: