Tücsimami

TEHETETLENSÉGET…

Életem felén már valószínűleg túl vagyok, és sokszor éreztem már a tehetetlenség érzését, főleg akkor, amikor olyan dologgal vádoltak, amit nem követtem el, amikor diszkrimináltak, amikor megloptak, amikor ellenem fordulva éreztem az egész világot.
Akkor azokban a pillanatokban ez az érzés megsemmisítőnek hatott, ám nem ölt meg, így csak a szakadékot növelte azon emberek között és köztem, akik kiváltották ezt az érzést.

A minap , a mínusz3ban jelezem a 15 évesnek, hogy a hiperszuperdejólnézekkibenne kabátja alá vegyen fel egy pulcsit is, mert röpködnek a mínuszok, és megfázik. ÉS ha megfázik én megint 16 napig haldoklom és Saint Germain Gróf megmondta, hogy a legalattomosabb baj a megfázás és tegyünk meg mindent ellene…

A Lánygyermek csak állt és közölte, hogy NEM… nos én mondtam szépen, csúnyán, előkaptam a fenyegetés és zsarolás teljes kelléktárát, és a Lánygyermek csak állt és közölte, hogy NEM…
Azt vettem észre, hogy kínomban nevetve kérem, majd legörbül a szám és sírok.  Sírok mert elfogyott a tudomány.  Anyum engem az első nemnél szájon vágott volna. Hányszor hallgattam , hogy bezzeg az Ő idejükben nem volt olyan, hogy az anyjának bármire nemet mondott volna, én sem tettem, de ha mégsem csináltam a mit mondtak, hát jött a pofon…

Én nem vertem őket… Volt lelki terror, ami rosszabb mint a verés és egyszer “elhagytam őket” vagy két órára,de ma is ezt emlegeti, hogy “elhagytál minket” pedig csak a Dunát néztem az helyett, hogy feldaraboltam volna az egész családot a munkámhoz való hozzáállásuk és hálátlanságuk miatt..
Elrontottuk… Elrontottuk, ahogy a szüleink is tették velünk…sorban követtük el a hibáinkat, mert senki sem akart olyan lenni, mint az anyja, kegyetlen, pedig azzal a “kegyetlenséggel”, amivel ellentmondást nem tűrve embert neveltek szüleinkből több szeretetet adtak és útravalót, mint ahogy a mi szüleink tették és tesszük azt mi az utánuk következő generációval…

Ez az év a szülői mivoltom teljes sárbatiprása volt.. Bár mások gyerekeihez képest, az enyémek jól neveltnek látszanak és jó a lelkük, nem tisztelik bennünk a bölcsességet és a tudást, nem látják az oly kevés tiltásban a sok sok felkiáltójelet, hogy az a kevés, amit kérünk tőlük pontosan az ő érdekeiket -és a mi nyugalmunkat- szolgálja…

Baromi megalázottnak éreztem magam a NEMektől… Én a tök jó fej anya, semmi tiszteletet nem neveltem irántam a gyerekeimbe.. Nem vesznek komolyan. Sose vettek. Nem tudom hogy kellett volna, de ha újra kezdhetném- amit nem tennék – sem tudnám másképpen csinálni azt hiszem.

Amikor a Fiúgyermek autóbalesete után először indult egyedül útnak, láttam benne, hogy ha 100x csapódik a fának sem tanul majd belőle… Aggódhatnék, de már nem teszem.  Úgy gondolom, hogy minden okkal történik és aminek meg kell történnie valamilyen formában meg is fog. Igyekszem az aggodalmam helyett pozitív gondolatokkal feltölteni az elmém,  nem gondolkodom , csak vagyok a jelenben és bár még kisebb infarktust kapok, ha megcsörren a telefon és nincs mindenki a helyén, de máris tova libben minden, ami rossz, ami pánikot kelt, mert ez az egy életem van, nem lehetek benne végig halott…

Megtanultam, hogy ha NEM, hát nem… És itt van a pont, hogy nem szabad bele tenni gondolatot, nem fázik meg, nem kapom el.. Nem vette fel, nem vette fel….de szép az ég, de szépek a madarak, de szép napunk volt ma is..  😉