soulleadertucsi®

kézzel írott sor(s)ok

.. .mivel már három napja itthon vagyok komoly elvonási tünetek jelentkeztek az éjszaka folyamán és a néhai Volán telepen ( a fordákon még most is hívják) találtam magam sokad magammal…. sötét volt, mintha este lenne és a csuklósbusz volt alattam (ezt nem nevezném vágyálomnak)… A buszt nem a parkolóba, hanem a kinti füves területre raktam le,  viharos szél fújt és lengette a nehéz vaskaput… Az idő itt kicsit játszik velem, mert a szerelők műszakjának vége volt (ami délutánt feltételez, de mégis sötét volt) sokan hagyták el egy időben a telepet. Egyszer csak a szél felkapta a vaskapu egyik felét, megcsavarta és egy akkor behajtó fehér személykocsira tette úgy, hogy. kettévágta az autót. Két férfi és egy nő ült az autóban, semmi bajuk nem lett.  Épp kíváncsian figyeltem ki vállalja ezért a felelősséget, amikor valaki szólt, hogy nézzek az égre.  

A város felett ment le a Nap. (Ébredés után azon gondolkodtam, hogy a Nap maximum nyáron lehet abban a szögben ahol lebukni látszott a fénye, de rajtunk mintha téli ruha lett volna)  Az égbolt egy. része lilás rózsaszín volt, soha nem láttam ilyen szépet. Hárman futottunk a telefonjainkkal ki a 6-os útig, hogy a fák takarásától mentes képet tudjunk csinálni az. égről.  . Nem hittem, hogy sikerülhet lefotózni azt a látványt, de azt sem, hogy ilyen mély nyomot hagy bennem, hogy ébredés után is tisztán látom. és érzem azt a rezgést, ami felemel és megélhetővé teszi azt a valóságot, hogy részei (egészei) vagyunk ennek a csodának.

Kerestem egy képet a Pinteresten,  ami hasonlít színekben a hajnali képhez..  csak mindez a város felett volt látható. Szerintem halálos lenne, ha megtalálnám a fotót a telefonomon, amit álmomban készítettem..  valószínűleg mindent megváltoztatna, főleg mert már ennek a látványnak a tudata is képes volt arra, hogy átjöjjön a feledés fátylán és jelen maradjon a mostban, mint katalizátor.

bdf3b217773fb5ab398a25ca0f71b5c2

Pinterest kép

ébredés után is megmaradt az energiája…” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Vadóc-Judit wordpress blogja szerint:

    Gyönyörű kép,és biztos hogy meg fogod látni ezt az álombelit, a valóban is.

    Kedvelik 1 személy

  2. Amon Ra szerint:

    Megvan az a kép. Ha esetleg a telefonon (is), az egy olyan jel, ami… Neked és hozzád szól.

    Kedvelik 2 ember

  3. soulleadertucsi szerint:

    Pont ez az… az álombeli is valóság…nem kell meglátnom , mert látom….
    Ez a megélés nem új, de kinyitott egy újabb kaput…

    Kedvelik 3 ember

  4. soulleadertucsi szerint:

    másodszor fotózom álmomban a valóságbeli telefonommal… mindkétszer végignéztem ébredés után a fotókat a telefonon (mint egy hülye) 🙂
    mindkétszer az eget fotóztam…
    És 2 vagy 3x volt olyan álmom, ami visszatérő volt és alakzatba rendeződtek a csillagok… miközben kerestem a megfelelő pozíciót a fotóhoz emlékeztem rá, hogy “nemrég” alakzatba rendeződtek… ez azért több mint egy agyi tevékenység…

    Kedvelik 3 ember

  5. Névtelen szerint:

    Nagyon jó írás Főniasszony 🙂 Nekem is vannak hasonló megéléseim az álmokkal, főleg az energiájával, amit képes kibocsátani eme valóságba is… én most tegnapelőtt könyvtárban dolgoztam… most ennek az energiája dolgozik bennem, és remélem sikerül átültetni ebbe a valóságba is 😉 Ildikóla

    Kedvelik 3 ember

  6. pipibébi szerint:

    Színes álmaid vannak? Nekem mindig. Van, hogy megálmodjuk a jövőt valamilyen megálmodott kerettörténetbe rejtve. Nálam életem során többször is megtörtént . 3-6 évvel az álom után történt eseménykor döbbenek rá, hogy ezt már megálmodtam. Különös, hogy valami hasonlóról írsz éppen.

    Kedvelik 2 ember

  7. soulleadertucsi szerint:

    van olyan, hogy nem színes?

    Kedvelés

  8. soulleadertucsi szerint:

    tudom, hogy az is valóság, amit ott látunk.

    Kedvelés

Köszi, hogy hozzá(m)szólsz !

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Netfisz napjai

kézzel írott sor(s)ok

NotToPutPublications

Not To Put Too Fine A Point On IT

Netfisz Blog

Élet Netfisz szemén keresztül

angellilith.wordpress.com/

"Én vagyok a hírnök, én vagyok a hír, mindegy, hogy ki szeret, de ért, aki érteni bír"

Férfiak, nők, ilyesmik...

...minden annyira determinált...

Angel Lilith - Verseim

...aztán megpróbálkoztam a versírással is...

Amon Ra

Gondolatok, dallamok, üzenetek

%d blogger ezt szereti: