t.t.

kézzel írott sor(s)ok

… megfigyeltem magamon, hogy ha nagy a súly a lelkemen, mélyül bennem a csend.
Ifjú titán koromban ordítva küzdöttem az igazság(om) oldalán, mára az idő és a megélések , megtapasztalások, megértések és elengedések – még ha el nem is fogadások– hatására mintha megváltozott volna bennem minden. 

Ismert közmondás és igaz, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap… legalábbis addig nem, míg mondja a magáét, sokkal jobban kell tartani attól, amelyik sunyin néz és elballag mellettünk, mert bokán harap(hat) minden előjel nélkül… A jelen felismerésemre és a mélyülő csendemre nem igazán illik a sunyiság, bár ez is nézőpont kérdése, de harapni biztos nem fogok, csak szépen elsétálok minden szó nélkül meghagyva az okán való gondolkodást- ha egyáltalán valakit érdekel- az utókornak.

Szóval a mai témám a “hallgatás veszélyes” mellett talán az is lehetne, hogy mennyit változik az ember a külső hatások által, hogy mennyire igaz a sok idézet a hallgatás bölcsességéről.

Az embernek meg kell érnie erre is. Hiába osztják az észt a bölcsebbek, hogy hallgatni arany, ha az ember nem érti, miért kellene hallgatnia, nem érti míg nem vagdossák fejbe százszor, ezerszer , s mindig lesznek, akiknek ez sem lesz elég arra, hogy mielőtt megszólaljanak párhuzamot vonjanak a mondanivalójuk és a célközönség rezgésszintje között, hogy egyáltalán van-e értelme bármit is mondani.

Én mint “soulleader” (nem én találtam ki, ezerszer próbáltam elhagyni ezt a lélekvezetőséget, hiszen nincs róla papírom, sőt még referenciák sincsenek, csak a Belső Hang és a kezem ujjai, melyek leírják ezt a szót a nevem helyett) nem mondhatnám azt, hogy nincs értelme elmondani a megéléseimet, mert minden megélés tanítás , jó vagy rossz példa az emberek előtt, viszont vannak helyzetek , szituációk, amiben nincs értelme, sőt szigorúan tilos szavakká formálni a véleményünket egy bizonyos “tudatszint” felett…

Mondanám példának a munkahelyet… de már ott bukik a mutatvány, hogy magas tudatszinten nem dolgoznak az emberek alkalmazottként. Ebbe most ne menjünk bele, de minél magasabban rezeg valaki, annál nehezebben fogja elviselni, ha egy tartósan alacsony szintbe akarják betömöríteni egyre nagyobb mozgásteret vágyó energiáit…De ha mégis ellentét van a rezgéstartománya és a társadalomban bevállalt szerepe között, akkor hamar rájön, hogy amint romlik a helyzet körülötte egyre inkább elhatalmasodik rajta a csend.
Nos most pont itt tartunk…  Szembesültem vele, hogy az emberek addig kiabálnak, míg meghallják őket és ha meghallották akkor mindent el fognak követni, hogy tovább kiabálhasson, mert aki kiabál az nem veszélyes… 🙂 Aki kiabál, arra max ráültetnek egy megfigyelőt- dnagyon nem is kell, mert vannak önjelöltek– és figyelik mit zengedezik. A nagyhangúakat sokan támogatják pl lájkokkal az interneten, de csak kevesen (vagy senki) ha meg is kell jelenni mögötte a transzparensekkel…

Feltűnt, hogy már nem kiabálok… Ennek nem csak az az oka, hogy nincs kinek mondjam és nincs miért, mert vagyok már annyira bölcs, hogy értelmetlen, hanem valami furcsa belső érzés. Nem akarattal nem fejezem már ki hangosan, ha nem értek egyet…Nem kell magam csitítani, nem kell visszafogni a pofám. Egyszerűen ha mélyen érint egy esemény vagy változás, nem jutok szóhoz… A megdöbbenésemtől. Hiába tudom előre a holnapot, mert hiába a “véletlen” ha magunk vagyunk maga a VÉLETLEN, mert hiszem, hogy annyira nem látjuk a valóságot, hogy már az is meg van határozva, hogy egy-egy kód felbukkanásakor a rendszerben mit kell az agynak képileg megjeleníteni, ezért van az, hogy nem vesszük észre ha valaki belekódol a rendszerbe, mert úgy működik az agyunk mint a buszomon a GPS, az azonos kezdőbetűjű megállókat összekeveri, mert “átrezegnek” egymásba a vonalak…

Na? Keverek mi? (nyilván 😀 ) Mert nem tudom leírni amit látok, olyan nagyon nagy “gondolatok” és én annyira tanulatlan vagyok, hogy nincs megfelelő szókincsem az átadására… Ez van.

Bazi nagy csalódások vannak a bölcsességem mögött… Nem másokban csalódok, nem…
Magamban.. abban, hogy mennyire hiszem, hogy a belső hangom figyelmeztetése ellenére bízom az emberekben, még mindig bízom abban, hogy a “szeretetem” képes arra, hogy olyan dolgokban is egymás segítségére legyünk, amivel munka van, amibe bele kell tennünk magunkat is, amivel lehet kicsit szembe kell fordulnunk az elveinkkel… Baromira szégyellem, de naiv vagyok…. Mindig büszke voltam arra, hogy mennyire felvilágosult és rugalmas vagyok és kikérem magamnak a naivitást, de még mindig nem vagyok teljesen egy hullámhosszon a belső hangommal, még mindig befolyásolnak azok a sztereotípiák, amit a nevelkedésünk során belénk rögzítettek, hogy pl egy tanár ember az MINDIG becsületes és megbízható ( nem pedig aljas és alattomos, bocsánat ő is ember), hogy a rendőröktől MINDIG lehet segítséget kérni ( és nem hajtanak el a büdös picsába, mert ….,de bocsánat, mert ő is ember ) hogy az időseket MINDIG tisztelni kell ( mert ők aztán kurvára tisztelik egymást, meg bárkit- de bocsánat mert ők is csak emberek)  , hogy létezik olyan a világban, hogy becsület, meg jog, meg tisztesség … meg megbecsülik a munkád, ha jól végzed és sorolhatnám az idők végezetéig, hogy mennyi mindenben tévedtek az elődjeink… Illetve nem tévedtek…ez volt az ő vágyálmuk, hogy minden klappol, minden működik.. az egész világ olyan volt, mint most a város, ahol már nem élek, csak nyomom még a gázt,  utópikus… minden és mindenki tökéletes és szuper…és aki nem ezt állítja, azt majd bezúzzák a pakskettő nem létező betonalapjába…

Tegnap nagyon mellbevágós napom volt… Nagyon mélyen rám ült a csend. És észrevettem, hogy van az a csend, ami a barátom és együtt fogjuk folytatni az utunkat.. Nem kiabálunk, mert nincs kinek.. Nem mondunk előre véleményt, mert minek… és nem osztjuk meg a következő lépésünk, mert nincs miért… Mások pontosan ezt teszik velünk, döntenek helyettünk anélkül, hogy megkérdeznének bennünket, lépnek helyettünk majd belelöknek a lábnyomba …. Akkor ezek után nem szükséges hangosan döntenünk semmiről… mindenki mindent megtud majd egy pillanattal az után, hogy bekövetkezett.

a mai nap szava legyen a HALLGATÁS bölcsessége:
márai

 

…csak kell a “kor” a bölcsességhez..” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Amon Ra szerint:

    “..van az a csend, ami a barátom és együtt fogjuk folytatni az utunkat..”
    Karöltve, talán egy szót sem szólva… Igen…
    …vagy néha szólva csak, amikor nagyon “kell”…
    …és hogy mikor “kell”? Tudni fogjuk.

    Kedvelik 2 ember

  2. ÉVA szerint:

    ❤️

    Kedvelik 1 személy

  3. soulleadertucsi szerint:

    … most ugy érzem magam mintha felnőttem volna… furcsa érzés.

    Kedvelik 2 ember

  4. soulleadertucsi szerint:

    ❤️

    Kedvelik 1 személy

  5. Amon Ra szerint:

    A növekedés, a “változás” folyamatos.

    Kedvelik 1 személy

Köszi, hogy hozzá(m)szólsz !

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

CHARON INSTITUTE

The New Eon

Bagoly mondja

Huhogok a sötétben...

Judit blogja

Mindenről szól

CSENDES FORRADALOM

A Tudat evolúciója

Netfisz napjai

kézzel írott sor(s)ok

NotToPutPublications

Not To Put Too Fine A Point On IT

Netfisz Blog

Élet Netfisz szemén keresztül

angellilith.wordpress.com/

"Én vagyok a hírnök, én vagyok a hír, mindegy, hogy ki szeret, de ért, aki érteni bír"

Férfiak, nők, ilyesmik...

...minden annyira determinált...

Angel Lilith - Verseim

...aztán megpróbálkoztam a versírással is...

Amon Ra

Gondolatok, dallamok, üzenetek

%d blogger ezt szereti: