t.t.

... piacnap… 1-es helyijárat. 

Vendégmunkásként a főhelyijáraton töltöttem be ma vezető pozíciót. Délután egy kedves néni megjegyezte, hogy “nagy élmény magával utazni”  kedves volt, és bizony egy bók simán kompenzálta a délelőtti “nagyképű pipipiiiiiicsa” jelzőt… egyszer kimondva, egyszer gondolva. . 

Történik ugyanis minden ákcióváltós és pijarc napon, hogy a gurulós kocsit húzó kertvárosiak közül egy biztosan, de ma kettő, a hátsó ajtót célozza meg felszállás céljából. Azzal nincs is baj, hogy ott könnyebb…. Sőt, én (is) vagyok aki több szabályt átírok az emberség oldalán, hogy könnyebbé vagy jobbá tegyem az emberek életét a munkavégzésem ideje alatt. 

Embereik, – ha nem is lenne már sokéves tapasztalatom “bennük”, is látnám- az érkező buszt figyelik (elfelejtik megnézni, hogy nem a “másoknál” sofőrjük van)  helyezkednek a hátsó ajtóhoz, és felnyomják a banyatankot a leszállókkal szemben, nem várja meg, hogy leszálljon a leszálló, tolakszik fel, mert tudja, hogy nem lehet hátul felszállni…

Nos feltolakszik, majd mikor mindenki felszállt, felállok, hogy jelezzem megnézném a bérletét, hátat fordít. Aztán nagy nehezen megérti, hogy miért állunk, és elkezd integetni a bérletével. 3 méterről…. biztosan látnom kellene, na meg tudhatnám, hogy van neki, meg más sofőrök nem problémáznak ezen…

Nos….alap, hogy ha valaki a szabályoktól eltérően szeretne tenni valamit, az ne legyen megszokás. Vegye a fáradságot minden ilyen alkalommal és köszönjön fel az első ajtón, és mutassa az igazolványát, jelezze, hogy mit akar. és ha ez oké, akkor vonuljon hátra..  Kurva könnyen megszokjuk, hogy nekünk jár a szabályokkal  szemben haladás, és ha pl egy ellenőr vagy hasonló “kém” (hogy a lakóhelyem egyes lakóinak újabb kényszerképzetét idézzem) tartózkodik a buszon és megkérdi, mi a francot csinál  még közlik is, hogy itt ez a szokás. Van olyan sofőr akinél igen… ez az ő nevelése, a kedves utas igyekezzen azokkal a sofőrökkel kibaszni, akik nem várják el azt az alapvető tiszteletet, hogy köszönünk, igazoljuk a jogosultságunk és engedélyt kérünk a hátsó ajtón a leszállók akadályozása nélkül felszállni.   

Ja, hogy ezért vagyok nagyképű….lehet. Már nem okoz bennem törést, hogy kettővel kevesebben “szeretnek”  főleg azért sem, mert nekem nem kell az olyan emberek szeretete (HAHAHAHA) , akik addig vannak jelen, míg kihasználják mások jóindulatát….

Egyébként imádom a munkám…egyre inkább….23 év után is…. Mert szeretem az embereket, a problémásokat is.. akkor is, ha ők engem nem… Nem célom a szeretve lenni. Az én célom önmagam lenni. Az akadályok ellenére is. 😉