Tücsökfalvi Tücsök

kézzel írott sor(s)ok

paul aster

Szemlélve magam körül a világot megfigyeltem, hogy bizony nagyon igaz a mondás, hogy “kutyából nem lesz szalonna”… Bizony a génekbe kódolt mintahalmaz, amit a szülők génjeiből válogatott össze a Véletlen, egy olyan alvó mag, ami a megfelelő körülmények között csírázni kezd és bizony hamar termést hozó fává növekszik…  Lehet, hogy egy mag az ember egész élete alatt alvóban marad…az örökítésben majd ugyanúgy részt vesz és kirobbanthatja burkából az újabb körülmény, de ha nem is szaladunk hirtelen át egy életen azt kell mondjuk, hogy bizony kevesek tudják tudatosan átírni a programjukat, és aki nem tudja bizony azzá is válhat, amivé nem akar…
“-Én mindent megtettem, biztosítottam a körülményt, taníttattam, ruháztam, szerettem és mégis hazug, tolvaj, élősködő vagy csaló lett…” tördeli a kezét az anya és az apa, a befogadó szülő, vagy család.  Sose hibáztassuk magunkat azért, mert nem tudunk valakit megvédeni a saját sorsától, viszont el kell engednünk mindenkit, aki nem illik a világunkba, mert nem tudjuk megváltoztatni kívülről, amíg ő nem akarja belülről…
Az ember nem változik meg a külső körülmények hatására, csak lappang….
Az ember csak a belső körülmények változásakor tud megváltozni, a saját akarata által nagyon kemény és fájdalmas munkával.
Fájdalmas, mert meglátja mindazt, ami jelenleg őt jelképezi , el kell fogadnia, meg kell értenie, el kell engednie és ha mindez sikerült azzá válhat amivé csak akar…
És azt fogja tovább örökíteni, amit létrehozott.
De ehhez kell a tudatosság.
Ehhez kell egy egész élet.

Az ember nem változik meg…avagy” bejegyzéshez ozzászólás

  1. ÉVA szerint:

    Igy igaz !😘❤️

    Kedvelés

  2. Aprovali szerint:

    Húúúúúhaa! . . . és egy nagy sóhajtás, mely olyan mélyről tört fel, amilyen mélyről csak lehet.

    Kedvelés

Köszi, hogy hozzá(m)szólsz !

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Bagoly mondja

Huhogok a sötétben...

Judit blogja

Mindenről szól

CSENDES FORRADALOM

A Tudat evolúciója

Netfisz napjai

kézzel írott sor(s)ok

NotToPutPublications

Not To Put Too Fine A Point On IT

Netfisz Blog

Élet Netfisz szemén keresztül

angellilith.wordpress.com/

"Én vagyok a hírnök, én vagyok a hír, mindegy, hogy ki szeret, de ért, aki érteni bír"

Férfiak, nők, ilyesmik...

...minden annyira determinált...

Angel Lilith - Verseim

...aztán megpróbálkoztam a versírással is...

Amon Ra

Gondolatok, dallamok, üzenetek

%d blogger ezt szereti: