soulleadertucsi®

… fizikai szinten teljesen lefáraszt, hogy nem mondhatom ki, illetve disztingválok és nem mondom ki azt, amit egy helyzetről, egy megnyilvánulásról gondolok. Mindig jól felidegesítem magam, ettől jól kimerülök, majd újra és újra megkérdem, hogy miért nem mondjuk ki azt, amit gondolunk, ha az igaz a mi szemszögünkből, csak cinikus, bunkó vagy sértő..

Miért cinikus, bunkó vagy sértő az, ha valaki kimondja amit gondol? Azért mert lehet igaz, és az nem vet jó fényt arra, akinek vagy akiről szól?

Pl az állatbarát, aki ölni tudna a Játszón, ha valaki szenvedő kutyákat posztol, de ő maga épp most dobta el a saját kedvencét..  Neki simán oda lehetne biggyeszteni, hogy TÜKÖR!  Vagy amikor az alkesz nagyi posztolgatja a tőle messzebb nevelkedő szebb jövőre vágyó uncsi képét, alig tudom megállni, hogy ne írjam oda, hogy még az őnkedvéért sem szoksz le te alkoholsita dög … Vagy a kétes igazságtartalú dobozban kidobott kutyák,  amelyekről bennem többször felmerült, hogy egyes gazdik egyszercsak találnak egy doboz pufók, jól tartott kis vakarcsot az út szélén, miután odarakták, majd megmentik őket a telefonjuk segítségével, magukból hőst gyártva. De nem vádaskodhatunk, mert az nem méltó hozzánk.

Csak tekerem, tekerem a sok színdarabot és komoly fizikai energiát vesztek vele, hogy visszafogom magam…. ne legyek már bunkó, mert aki megmondja az őszintét, és ha az nem tetszik, akkor az egy tahó paraszt.    Nos azt hiszem  nekem ebből lett elegem újra egy kis időre.

Vagy lehetek önmagam, a bunkó, a paraszt.   a cinikus…avagy a tiszta, az egyenes, a bátor..  vagy nem érdekel senki műsora, minek nézzem a MŰsort, ha tudom a valóságot?