t.t.

kézzel írott sor(s)ok

Na!
58420099_1505072886296147_7313938673517461504_n.jpgSzóval, akik esetleg a legutóbbi posztomban velem örültek annak, hogy nem buktam el az egóteszten, azokat tájékoztatom, hogy neeeem hagyta  abba a Zúr a tesztelést, mert odavágott egy újabb rágnivalót és már hallani vélem, hogy a Teremtés Mennyei Kocsmájában (igen, ott át, fent, ahol az Őrzők is velünk együtt isszák a mennyei mannát és együtt szórakozunk földi kivetüléseink jobbnál jobb döntésein) már megtették a tétjeiket kedves cinizmussal túltöltött társaink, hogy mekkorát bukom majd azon, hogy olykor bekerül a környezetembe egy-két hímsoviniszta fasz, aki retteg attól, ha két valóságlátó egymásra néz, “neadjisten” még kommunikálni is kezd némi hüvelygombáról…

Mivel nehezen viselem a konfliktust, az egyik legkönnyebb út a kizökkentésemre a rágalmazás úgy, hogy nem vagyok jelen.
Azon már túljutottam, hogy egyes emberek a nevemet a saját útjuk egyengetésére használják fel , hogy közben az általuk vadállatnak hitt egóm elé véres húscafatot dobálnak, hogy megvásároljanak, de a baj ott kezdődik kedves agyhalottak, hogy szerintem azt sem tudjátok, hogy ki vagyok, a “dacos kurva” akkor sem eszik az elé dobott falatból, ha éhen hal!
Nem vagyunk egy súlycsoportban, sem fizikailag sem szellemileg sem tudatilag, sem elmeszinten, sem intelligenciaszinten sem sehogy… Természetesen TI mind sokkal jobbak vagytok, tehát keressetek magatoknak a saját közegetekből valakit, akin élezhetitek a nyelveteket, NEM tartozom senkihez, hozzátok meg pláne nem..
Lehet szivatni, de okosa(bba)n, nehogy visszaüssön.

Aki azt hiszi, hogy az előttem elejtett információért majd lehajolok és lelkesen viszem tovább, az nagyot téved, ugyanis én csakis azt teszem az eszmecsere kalapjába témának, amit a két szemem, illetve a harmadik lát… AMIT LÁTOK!!!
ÉS, hogy mit látok? Nem mindig látjátok, hogy látlak benneteket, de ahogy jelezni is véltem, nem foglalkozom azon túl a NAGYOKKAL, hogy látom és megállapítom, hogy ez nem az én közegem, semmi dolgom velük.

HA mégis megosztom amit látok, csak olyan emberrel teszem, akinél tudom, hogy megáll az információ és érti amit mondok, mert ő is látja...
Borzasztó nevetségesnek tartottam nemrég két esetben is célzottan pofáztak emberek előttem, jelezve, hogy ” a Tündi úgyis visszapofázza mert pletykás”…. Hiba volt, ugyanis a Tündi nem pletykás, mert ha az lenne, sokan nagy bajban lennének.. UGYE?!
Aki pletykás, az mindenkiről mindenkinek osztja azt, ami hallott…én csak azt osztom amit látok és csak annak, aki látja. Azért osztom meg, mert  általában nem hiszek a szememnek, hogy olyan dolgok megtörténhetnek magukat intelligensnek mondott emberek világában és ezt  meg kell beszélni… 😉

A nap szava így viccesen a pletyka lesz és a nap kérdése pedig az, hogy
vajon miért változnak állattá azok a férfiak, akik nem tudják az akaratukat érvényesíteni egy (vagy több) nőn?
Nevetséges, ahogy szűkölve-vicsorogva fröcsög a szájukból a rágalom, a bántó szó, mert félnek az igazságtól, támadásaik mögé rejtik a hibáikat, amik így vagy úgy úgyis napvilágra kerülnek…

/ Elöljáróban annyit, hogy a kivételek erősítik a szabályt, nem nemek szerint szeretem a világot, de van egy megélt statisztikám..erről lesz most pár gondolat: /
Néha undorodom az emberektől…
A nőket alapból nem bírom nagy tömegben…  A férfiak gonoszsága sokkal egyszerűbb és lényegretörőbb mint a nőké, a nők sokkal rosszindulatúbbak… a férfiaknál inkább az intelligencia hiánya okozza a negatív rezgést, a nőknél meg a butaság…
Ha lehet választani a két rossz közül, akkor inkább egy férfi gyűlölete mint egy nő butaságából fakadó negativitása, mert a férfiak agya egyszerű és egyik napról a másikra nem emlékeznek arra, hogy tegnap mit műveltek, a nők viszont sokkal kegyetlenebbek és számítóbbak…
Ha lehet egyik nemmel sem szeretek konfliktusba kerülni, mégis többször kerülök férfiakkal, mert a nőket alapból kerülöm…
A férfival akkor van baj, ha olyan pozícióban van, amiből ártani tud, azonban maga az “ártásának” a kivitelezése olyan gyász, hogy a sírásba a tetteik után csak egy félig gyilkos nevetésen át vezet az út…
Nem lesz következő életem, mert nem szeretek itt lenni a Földön. Örülök, hogy a természetben levés valahogy kárpótol, hogy az emberek visszatükrözik olykor azt a sok szeretetet, amit igyekszek feléjük sugározni, de egyre nehezebben viselem az oktondiságból fakadó rosszindulatot… Úgy érzem, hogy nem érdemelem meg. Megtettem egy nagy utat önmagam megismerésében, megértettem, hogy miben hibáztam az életem eddigi évei alatt, vezekeltem és teszem ma is még a hibáért, amit a tudatlanságom, vagy a “női butaságomból” kifolyólag tettem, de nem érdemlem meg, hogy bárki vádaskodjon vagy a jóindulatommal visszaéljen. Az ilyen viselkedés miatt kezdtem magamba fordulni és megválogatni azokat az embereket, akikkel szívesen beszélem meg a mindennapok megéléseit.

Mielőtt a nap szavára talált idézettel búcsúznék, mégis megköszönöm azt a sok gonoszságot, amit a mai napig kapok azért, mert önmagam vagyok. Valószínű nem kis formáló ereje van… A többit majd rendezi a SORS…
Antoine-de-Saint-Exupéry

 

…kötetlen monológ…belőlem..nekem(is)” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. ÉVA szerint:

    ❤️❤️❤️❤️❤️❤️

    Kedvelik 1 személy

Köszi, hogy hozzá(m)szólsz !

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

CHARON INSTITUTE

The New Eon

Bagoly mondja

Huhogok a sötétben...

Judit blogja

Mindenről szól

CSENDES FORRADALOM

A Tudat evolúciója

Netfisz napjai

kézzel írott sor(s)ok

NotToPutPublications

Not To Put Too Fine A Point On IT

Netfisz Blog

Élet Netfisz szemén keresztül

angellilith.wordpress.com/

"Én vagyok a hírnök, én vagyok a hír, mindegy, hogy ki szeret, de ért, aki érteni bír"

Férfiak, nők, ilyesmik...

...minden annyira determinált...

Angel Lilith - Verseim

...aztán megpróbálkoztam a versírással is...

Amon Ra

Gondolatok, dallamok, üzenetek

%d blogger ezt szereti: