soulleadertucsi®

kézzel írott sor(s)ok

… ez a posztom jobban szól rólam, mint a többi… Jobban, mert nem egóból szól… nem is lélekből. Ez most emberből szól….

A veronai buszbaleset óta minket kövéreket üldöznek a BMI indexünk egyéb elhízási fokozatokat jelző értéke miatt. No semmi drasztikusság… Csak ott a mérleg álljon rá, kérdőív, melyen nincs olyan válasz, ami tükrözné a valóságot, a BMI érték függvényében alvásfigyelő kütyü, majd ha az nem mér, rosszul értékelik, vagy rossz az érték, akkor alváscentrum… Nem térnék ki az alvási apnoéra, nekem biztosan nincs. Akinek van, számára életmentő, ha kiszűrik és segítenek rajta…

Az időszakos orvositól való rettegésem azonban pontosan onnan indul, ahol beléptem a magasvérnyomás betegséggel élők sorába, mert az életem egyik értelme a munkám kerülhet veszélybe a kezeletlen állapottól. Többen, többször próbáltak már kipattintani a helyemről, elmondhatom, hogy a Belső Hang vezetésével és egy-két tisztalelkű embernek köszönhetően még itt vagyok.

Visszautazunk 3-4 de lehet 5 évet is az időben, amikor egy ilyen szűrés alkalmával kiderült, hogy az addig tartósan alacsony vérnyomásom az egyre jelentősebbé váló súlytöbbeletem miatt tartósan magas állapotba került. Magam miatt nem, de a munkám miatt kénytelen  voltam megtekinteni, hogy ki a háziorvosom. Jelezve a problémát, rögtön közölte, hogy nem csak házat kell örökölni a szülőktől, hanem a magasvérnyomás betegséget is, ez van… ultrahang,.labor…vérnyomásmérés, gyógyszer… /mindegy mit szedek, mert pont az a lényeg , hogy mindenkinek más a jó/

A gyógyszer azonban – ami szuper, mindenkinek jó, szokjon hozzá– elkezdett furcsa dolgokat műveltetni velem. Hangulatingadozás, álmosság, fáradtság, pánikhullámok…

Visszatértem hát a háziorvoshoz, hogy nekem nem jó ez a gyógyszer, mert vezetek. Sokkal több energiám megy el azzal, hogy saját magam tartom figyelemmel, mint azzal, hogy az utat, az utast, a buszt, a gyalogost, a szemben jövőt figyelem egyszerre…de erre a kérésre a mit csodálkozom, kövér vagyok örüljek, hogy a cukrom még nem magas, a gyógyszer meg marad, volt a reakció. Ez volt 4 éve!

Szerencsére a 4 évnyi napi szinten beszedett gyógyszer idén nyárra már nem tudta kordában tartani a vérnyomásom. Minden belső út, munka és belső utazás ellenére antiszociális lény lettem, akin időközönként végigvonultak a különböző pánikhullámok de egészen addig nem sejtettem, hogy a drogokra (gyógyszerekre) érzékeny szervezetem a vérnyomáscsökkentőt nem tolerálja, míg nem mentem el az idei időszakos orvosimhoz szükséges laboros beutalóért, és nem jeleztem a helyettesítő orvosnak (!) a magas értékeket mellesleg megjegyezve, hogy nem vagyok túl jól közérzetileg mióta ezt a gyógyszert szedem.. rögtön közölte, hogy nekem nem megfelelő ez a hatóanyag pláne, ha ilyen tüneteket okoz, van másik.

Szimpla semmiség… nem rák, nem halálos betegség… nem valami nagy volumenű dolog, csupán csak hipertónia. Egy megváltozott életérzés, fárad, haláltól rettegő, de mégis halált vágyó ember gyártása, mert nem csak házat kell örökölni az anyádtól, hanem a betegséget is, és ne hisztizz, ha nyomorultul vagy, ezzel együtt kell élni.

Igen.

Hiba volt arra nevelni engem, hogy tiszteljem a kort, tiszteljem a végzettséget, hogy higgyem el, hogy nincs más út, csak a tőlem okosabbak által vetített.

100.000 emberből az az egy vagyok a statisztikában, akinek idegrendszeri tüneteket okoz ez a hatóanyag… Két hete másik gyógyszert szedek.  Másfél hete teljesen tiszta a fejem. Nem kell figyeljek rám, nem vagyok fáradt, nem jött a pánikhullám. Nem kell kávé az éberséghez… alakul a vérnyomásom, de rettenetesen dühös vagyok. Dühös vagyok, mert nem indultam el másik orvoshoz, dühös, hogy feltétel nélkül elhittem, hogy ezzel a nyomorult életérzéssel kell megteremtenem ezentúl a csodát, és nem hittem el, hogy meg fogom így érni a következő reggeleket, mert olyan nehéz összeszedni az indokat arra, hogy miért érdemes felkelni az ágyból… (a macska nyervogást elcsendesítő alutasakos cucc kiosztásán kívül)

Az utóbbi egy évben ez a gyomorideges állapot nem könnyítette meg a BMI indexem csökkentését a mai orvosiig…. 35 alá kellett volna érkezzek. 39,6-os értékről egy év alatt 35,2-re sikerült levinnem, ezzel együtt csökkent a vércukor szintem is.(amúgy sem volt magas, de a határon táncolt.) Szimpla napi kalóriabevitel számolás a kitűzött cél felé a súly és az idő arányában. Applikációban rögzitve minden értéket a lányom és legközelebbi barátom(nőm) támogatásával. Mert egyedül nem mindig megy…

Nem sikerült a 35 alatti érték mára, de azért büszke vagyok Rám. … 3 tizeddel felette vagyok az értéknek, így még mindig az állomány azon részéhez tartozom, akik megfigyelés alá kényszeríthetőek.

Nyilván megküzdök a 3 tizeddel és még sokkal többel is, mert 26 alatt kellene lennem, hogy optimálisan működjek, de én egy 32-vel is megelégednék. Az üzemorvos amúgy jó fej volt. Először láttam mosolyogni a 23 év alatt. Nem szólt, de láttam rajta, hogy értékelte a nem kis küzdelmem. Nekem a munkám a mindenem…  Nem adom olyan könnyen. Ne rajtam múljon, hogy maradhassak az állományban, én mindent megtettem eddig is. Most önmagamat kellett fékezzem, a stressz ellenére megfognom a kajabevitelt, nehezebb harcolni a berögződött rossz szokásokkal, mint a legproblémásabb emberrel.

Most folytatódik a BMI projekt… a cél a 32-es érték. Ez mindenhol megáll majd. A többit rendezi a Sors, s kívánom nekem, hogy csak annyira legyen velem a Gondviselés, mint a 45 évem alatt eddig is… Mert nincs a Bolygón nálam szerencsésebb ember! Nem mondom, hogy nem hasalok el olykor (jó sokszor… na jó mindig, míg nem élem meg az okát a bukásnak) , de az utolsó pillanatban mindig úgy jönnek a lapok,  a helyettesítő orvosok, egy ismerős vagy egy idegen, aki felkapcsolja a vellanyt, és lőn világosság az elmém sötétjében, megoldódik a probléma és jöhet egy új felismerés bennem, egy új megoldandó feladat, egy új emlékezés…

15677615040771673022280

A mai napra egy pesti utat terveztem, de a család mást tervezett… azért ünnepelem a projekt részleges zárását és az új kezdetét.

3 tizeddel buktam a BMI projektem” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Laci szerint:

    Csak így tovább Tücsi! Szinte minden gödörből van kiút.

    Kedvelik 1 személy

  2. Vadóc-Judit wordpress blogja szerint:

    ❤ ❤ ❤ szuper!

    Kedvelik 1 személy

  3. katimamma szerint:

    Mondtam már, hogy nagyon szeretlek? Gratulálok!!! Már ez is szép eredmény! Meg lesz az a fránya 32 is…❤️❤️❤️
    Én nagyon örülök neked, mert TUDOM HOGY MIBE KERÜL EZ….

    Kedvelik 1 személy

  4. Amon Ra szerint:

    “Az utolsó pillanatban úgy jönnek a lapok…” Igen… Ahogy annak lennie “kell”.

    “Mintha egy kéz nyúlt volna le értem, s terelt jóságosan a helyes irányba… Nem megfogott, s áthelyezett, hanem óvott, sugalmazott, inkább támaszként szolgált mögöttem, mintsem falként előttem.” – https://amonra73.wordpress.com/2011/09/25/onelett-a-rajz/

    Kedvelik 1 személy

  5. soulleadertucsi szerint:

    szinte nélkül…. a “szinte” is csak döntés… néha kegyetlen döntés.
    Jó, hogy visszajöttél. 💚

    Kedvelés

  6. soulleadertucsi szerint:

    az lesz a szuper, ha folytatom… de eddig mindig elbuktam. kb itt…

    Kedvelés

  7. soulleadertucsi szerint:

    majd kiderül mit szán nekem a zúr… tudod Te is mámi, hogy nem minden rajtunk múlik.
    💚

    Kedvelik 1 személy

  8. soulleadertucsi szerint:

    “vicces” de pont ez az érzésem volt minap… terelget, vezet…. nem enged visszalépni… de fínom, gyengéd, kedves..

    Kedvelik 1 személy

  9. nagyany szerint:

    Szia. Már eddig is sokszor ” győztél ” sok viaskodáskor.Legtöbbször saját magaddal győzködtél. Most is okosabban, tapasztaltabban kerülsz ki.Szeretünk, és ennek segíteni kell. Ölellek Derűs napot.

    Kedvelik 1 személy

  10. soulleadertucsi szerint:

    Köszönöm szépen 😍 🌹 😍

    Kedvelés

  11. ÉVA szerint:

    💕💕💕💕💕

    Kedvelés

Köszi, hogy hozzá(m)szólsz !

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Netfisz napjai

kézzel írott sor(s)ok

NotToPutPublications

Not To Put Too Fine A Point On IT

Netfisz Blog

Élet Netfisz szemén keresztül

angellilith.wordpress.com/

"Én vagyok a hírnök, én vagyok a hír, mindegy, hogy ki szeret, de ért, aki érteni bír"

Férfiak, nők, ilyesmik...

...minden annyira determinált...

Angel Lilith - Verseim

...aztán megpróbálkoztam a versírással is...

Amon Ra

Gondolatok, dallamok, üzenetek

%d blogger ezt szereti: