Tücsökfalvi Tücsök

Az önmegismerés útja elég ingoványos terep.

Aki eljut az ösvényig már épp elég kritikus önmagával szemben és elég bátor is ahhoz, hogy bekukkantson az önvalójába (ahogy én szoktam volt mondani: megismerje azokat a programokat, személyiségjegyeket, amit hordoz és amik befolyásolják a Földön elfoglalt helyét) szembenézzen önmagában azokkal a tulajdonságokkal, amiket esetleg másokban nem szeret.

Nem akarom újra előszedegetni a felismert, és a felismeréssel talán elfogadott, jobb esetben elengedett vagy javított hibáim.
Gyerekként nem foglalkoztam azzal, hogy mások milyenek, így nem foglalkoztathatott a kérdés, hogy én milyen vagyok. Ahogy visszaemlékszem a legrosszabbnak tartott tulajdonságom az volt, hogy nem feleltem meg az elvárásoknak sehol..
Sem gyerekként, sem diákként, sem sportolóként.
A nem megfelelés miatt folytonos csesztetésből a valóság ívének pattanásig való hajlítása (magyarul hazudozás) volt a legrosszabb, amit tehettem. De nem voltam irigy, nem voltam önző, nem voltam rosszindulatú nagyon (csak kicsit, mert azért csúfolódásban partner voltam 😛 ) nem bántottam az embereket, de bántottam a természetet , többnyire a bogarak voltak az áldozataim… Nem nagyon becsületem mások értékeit. Firkáltam a falat,becsengettem és elfutottam, loptam a kukoricát a város határában (meg néha a szőlőt , de nem sokat, csak mindig amennyinek a permetlevétől nem álltunk fejre)  … sorolhatnám a gyerekcsínyeket, mondván legalább nekem volt életem.
Kamaszként is elkövettem egy-két jóleső bűnt :P, ezek majd halálom után lesznek publikálva 😀 😀 😀 , aztán jött az a bizonyos túladagolt altató egy bokaműtét közben és elindultam a ma spirituálisnak nevezett úton. Először másokén.

Az önmegismerés folyamata friss, alig pár éves…
Abban a pillanatban, amikor rájöttem, hogy az átlagos spirituális képességem miatt nem vagyok több mint jelerősítő és nem vagyok jó semmire a nagy gondolkodók világában (sem), elkezdtem önmagam felé és a belső hang irányába fordulni.
Nem tudtam, hogy ez egy olyan út, ami csak előre vezet és nincs visszafordulási lehetőség…
Ezen az  úton sikerül megismerni mindent, ami én vagyok.
Látom a gyerek ént és egytől egyig igyekszem javítani a hibáit..
Amit “elvettem” másoktól, azt visszaadtam, amit elpusztítottam, azt újra életre hívtam, ami másnak érték, azt tisztelni kezdtem, ami számomra fontos, arra egyre jobban tudok vigyázni. / nem tartozik ide a mobiltelenfonra való vigyázás 😛 /
Voltam irigy, önző és egoista is , de sikerült megmaradnom azon tulajdonságok között inkább, amelyekkel együtt tudok létezni.

Maradt itt nekem valami, ami ha visszapörgetem az idő kerekét a kezdetekig, addig a pillanatig, amikor a jelen életem tudatában idekerültem a Földre, akkor ez az egyetlen tulajdonság, ami meghatároz és ami miatt nem győznek miattam dolgozni az Őrangyalok, az a türelmetlenség…

Tegnap itthon tevékenykedtem és baromira elfáradtam.
Eszembe is jutott, hogy nem kellett volna egész nap olyan dologgal foglalatoskodjak, ami nem az én feladatom, ha annak idején nem kapkodom el a döntéseimet…
És újra visszapörgettem az időt.
8 hónapra születtem… pontosan egy hónappal előbb, mint kellett volna.
És ettől a pillanattól fogva mindent mindig azelőtt csináltam, hogy megértem volna rá…
Siettetem az időt…
Nem a változással van bajom , hanem a beharangozás és a megvalósulás (vagy meg nem valósulás) időpontja között eltelt idővel, mert megbénít…
Nehéz légzésem lesz és kővé dermedek a várakozási időkben.
Azonnal kezdődjön, azonnal legyen vége, azonnal akarom ami kitalálok, azonnal, most…. hogy legyünk mindenen túl…
Visszatérő hiba és tényleg minden rossz alapja az idő sürgetése, a várakozási -érési idő csökkentése.

Van egy játékom a tableten  (Homescape) amiben megfigyeltem a kapkodásom eredményét végül is büntetlen formában, mert nincs tétje…
Kapkodom és nem veszem észre a jobb kombinációkat, illetve későn veszem észre.  Figyelmeztetésként érkezik mostanában ez, hogy álljak le a jövőm előre tervezésével, főleg a B verziókkal, mert nem a B verziók miatt vagyok itt.
Én az A verziót kell megteremtsem, az az én vágyaimnak megfelelő útirányt választani, abba tolni az energiát, a B a második, az arra az esetre, ha az A nem jön be nem lehet opció, mert nem lehet így teremteni csodát, ha máris új utak fele fordulunk.

Itt jön a képbe a munkám.. az egyetlen pont, amiben nem vagyok türelmetlen. 😉
A munkámban kapcsolatban vagyok az “idővel”, mert “időhöz vagyok kötve”. Kicsit kontrasztos, hogy számomra szabadságot jelent az időhöz való kötődés ilyen formája, mert  a meghatározott idők közti “szünet” az enyém… Ha nem lennék időhöz kötve, nem tudnék mit kezdeni a szünetekkel.. mert nem lennének 😉
Talán át kellene ültetni a mindennapokba is… A két változás közötti szünetet nem aggodalmaskodással kitölteni, hanem mindennel, amire a változás után nem lesz lehetőség… Avagy… A születés és a halálunk között is egy nagy szünetben vagyunk…  Mert az idejövetel és a távozás kötött…de azt, hogy közte mivel töltjük az időt ki, hogy aggodalmaskodunk, vagy sürgetjük tovább az időt a távozás pillanatáig végül is az egyén döntése…Akkor, ha elég tudatos… ha nem, akkor eldöntik helyette mások.

Amikor sürgetem az időt, akkor épp ki akarok hagyni egy-egy leckét Például legyen fizetés, mert elcsesztem a pénzt, igaz nem magamra, de mégis…sosem tanulok meg másfajta beosztási módszereket, ha holnap megint 10-e. (pedig már 524 féle módszerrel próbáltam beosztani 😀 )
… Nem fogja hagyni a Felsőbb Én, hogy kimaradjanak ezek a feladatok.
Addig ismételtet egy leckét, míg nem lesz elégséges a továbbhaladáshoz.
De minél türelmetlenebbül állunk neki a feladatnak annál rosszabb lesz az eredmény…

Már többször rajta kaptam magam a türelmetlenségen időben és sikerült megakadályoznom, hogy újabb katasztrófát jelentsen a döntésem az életemre. Mondhatnám azt is, hogy ha nem történnek meg ezek a dolgok, az elhamarkodott döntések, akkor most nem vagyok itt…
Biztosan itt lennék, csak sokkal “előrébb”.
A nagy depresszió idejében sokszor hallottam a Belső Hangom azt mondani, hogy “elmúlik”, meglátod “más lesz”… Sokszor leírtam ide, hogy sosem tudtam hinni ebben, mert nem változtak a körülményeim látványosan. Ám mégis igaza lett a Belső Hangnak, mert szinte minden megváltozott bennem az utóbbi 2 esztendőben.

Az általam értéknek tartott tulajdonságaim előtérbe kerültek , és más szemmel látom a világot. Az idő sürgetéséből származó fájdalmam leszámítva semmi problémám nincs, mert megélőből megfigyelővé emelkedtem és onnan nézem miképpen reagál emberi lényem a mindennapok feladataira, problémáira, az emberek hozzám való viszonyára…

A jövő évre már optimistán megvásárolt naplómban a jelen dátumokhoz felírtam pár”aggodalmam” ami miatt türelmetlenség vett úrrá erőt rajtam. Érdekes lesz majd a napján -valószínűleg már megoldódott dolgok lesznek- szembesülni azzal, hogy egy évvel az előtt miért “aggódtam szarrá magam”, és úgy lett-e ahogy a Belső Hang mondta.