Tücsökfalvi Tücsök

kézzel írott sor(s)ok

… az utóbbi pár hétben bekukkantott a múlt a mostomba.
Tudom, hogy okkal látogat meg egy olyan időszak, amikor önmagam voltam, mert szükség lesz rá újra nemsokára, nem akarom én is kórházban majd a hamvasztóban végezni.
Hibáztam akkortájt is eleget, talán azt lehet mondani, hogy akkortájt legalább hibáztam.
Szóval megjelent a múlt, amiben követtem el egy csomó hibát, de nem tudtam és nem is érdekelt, hogy milyennek kellett volna lennem. Amióta dolgozom “nem hibázhatok”, mert volt idő, hogy még a légzésembe is belekötöttek.
Nem hibázhattam, 101%-on pörögtem a munkámban, igyekeztem ugyanígy tenni a magánéletben is, de nyilván nem ment mindkét helyen és ennek köszönhetem azt a pánikolós, menekülős, zárkózós és profi kifogásokat gyártó énem, ami vagyok….

Most, hogy írom ezeket a sorokat jövök rá, hogy mi hiányzik az életemből!
A hibák! A rossz döntések, melyekből le lehet vonni a konzekvenciát.. Semmi nem maradt ezekből csak a pánik, hogy nehogy elkövessem őket, holott senkit nem érdekel, hogy mit csinálok.  Megbolondultam volna?

Tegnap majdnem elkezdtem a szokásos stresszelésem azon, hogy olyan lett az életünk, mintha egy diktátor terepasztalának apró kis bábui lennénk, és kénye-kedve szerint tologat minket ide-oda… Az ország vezetői emberei is ezt játsszák a nagy terepasztalon, miközben a kisebb egységek vezetői is ezen tematika szerint a sajátjukon… Most kisvasutat telepítünk ide, ide meg oda egy bazi nagy stadiont… itt csinálunk egy közlekedési vállalatot, ott felszedjük a síneket… csodálom, hogy tengeralattjárónk és űrbázisunk még nincs… Nekünk is van terepasztalunk, de nincs időnk játszani rajta, mert épp rakosgatnak minket ide-oda mások a sajátjukon.

Tegnap megrázott a Belső Hang… Azt mondta nézzem csak meg, hogy mit művelnek az emberek egymással!  És még mielőtt ott találom magam a homokóraurnában a család vicces kedvű tagjai szórakoztatására, ébredjek fel kurva gyorsan és kezdjem összeszedni magam, mert ha nem leszek képes az újratervezésre, akkor kiírom magam először a jövőből, aztán a jelenből és az idő majd kiír a múlból is (nem mintha számítana bármelyik is)

Történt ugyanis, hogy bár tisztában vagyok a személyiségem jelenlegi “minőségével” nem nagyon gondoltam, hogy ekkora baj van bennem addig, míg nem jelentkezett egy kedves általános iskolai osztálytársam a találkozó ötletével. Azonnal egy hatalmas NEMet kiáltottam annak ellenére, hogy csudaklassz osztályom volt, és a legszebb éveim voltak azok az évek. Rajtam kívül mindenki jó fej lett (volt is) még az is , aki nem csak lélekben taposta a poklot… Lelki nyomorék csak én vagyok egyedül és ez szégyenletes… Mindenki lelkes (belül én is) én meg baromira szégyellem, hogy már se azt nem tudom, hogy ki voltam, se azt, hogy most ki vagyok… Ebből lett elegem az utóbbi napokban és eldöntöttem, hogy azonnal kezdeni kell valamit ezzel a nyomorék életérzéssel, amit a nagy “én nem hibázhatok nőként a férfiak világában” teremtett belém az utóbbi 24 évben… Súlyos önértékelési zavarral küzdök, amihez elég sokan hozzájárulnak most is a környezetemben. Nos talán azokra kellene hallgatni- még ha nincsenek is sokan– akik tudtak találni bennem jót is…  Meg a Belső Hangra, aki segített eddig is, és velem marad akkor is, ha már senki más nem.

Van itt valami, amit el kell mondanom… Van két dimenzióváltott , egy nagyon beteg és egy aki még nem tudja, de ha nem változtat nagyon hamar megbetegszik ember az ismerőseim között, akit az tett tönkre, hogy emberek átvonultak rajtuk, a lelkükön az életükön azzal, hogy összetörték az álmaikat, vagy a karrierjüket, vagy ócska módon kipattintották őket a helyükről!
Leszögezem, hogy nem mindenki tudja leszarni, hogy kib@sszák egy kapcsolatból, barátságból, vagy egy munkahelyről érhető magyarázat nélkül. Ketten eddig ebbe belehaltak! Nem az volt a baj, hogy leépítették őket, hanem a módja… Nem a rossz hír a fojtó, hanem a hír átadásának módja.
Miért nem lehet valakitől úgy elvenni valamit, hogy megtartsuk benne a hitet , hogy nem azért vettük el, mert nem alkalmas rá, hanem azért, mert ez most más feladat, hogy…. de közben vigyázzunk rá, hogy ne sérüljön! Miért vagyunk mindannyian eszközök… Nem “köllesz”, kib@szlak a kukába… és te ott szépen megrohadsz. .. a családod, barátaid élve temetnek majd el, mert nem tudnak segíteni, mert Te nem is akarod már…Itt tartunk!

Könnyen vagyok, míg másokat szelektál körülöttem a sors… de mi lesz, ha rám mutat majd a nyíl? Én is összeroppanok? Én is akkor leszek majd hirtelen gyógyíthatatlan beteg? Nekem sem lesz majd más gondom, csak az önsajnálat? ( és itt nem abban az értelemben vett önsajnálatról van szó, amikor egózunk, hanem arról, amikor nem látunk túl a problémán,felőrlődünk benne)

Nem azért kell túllépni mások értékelési rendszerén,  mert tartozol valakinek azzal, hogy élsz és megoldod és talpra állsz és csinálod tovább azt, amit szeretsz, amit fontosnak érzel, mész az álmaid után. Nem a gyereked, a szülőd, a barátok vagy kollégák miatt! Hanem önmagadért… Mert ahogy Max Lucado mondja : Értékes vagy!

” a közlés módja nem mindegy”” bejegyzéshez ozzászólás

  1. katimamma szerint:

    Ez most nagyon ott van Mámi!!!! KÖSZÖNÖM, köszönöm hogy vagy, köszönöm hogy létezel, köszönöm, hogy ismerhetlek ❤️

    Kedvelik 2 ember

  2. soulleadertucsi szerint:

    ugyan már❤️

    Kedvelés

  3. ÉVA szerint:

    ❤️❤️❤️❤️❤️

    Kedvelés

Köszi, hogy hozzá(m)szólsz !

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Bagoly mondja

Huhogok a sötétben...

Judit blogja

Mindenről szól

CSENDES FORRADALOM

A Tudat evolúciója

Netfisz napjai

kézzel írott sor(s)ok

NotToPutPublications

Not To Put Too Fine A Point On IT

Netfisz Blog

Élet Netfisz szemén keresztül

angellilith.wordpress.com/

"Én vagyok a hírnök, én vagyok a hír, mindegy, hogy ki szeret, de ért, aki érteni bír"

Férfiak, nők, ilyesmik...

...minden annyira determinált...

Angel Lilith - Verseim

...aztán megpróbálkoztam a versírással is...

Amon Ra

Gondolatok, dallamok, üzenetek

%d blogger ezt szereti: