Tücsökfalvi Tücsök

kézzel írott sor(s)ok

Szándékaim szerint rövid összefoglaló a jelen megélési szintről…
/Már nem érdemes számolni a mitől mennyi idő telt el-t :D/

 

flowers-vectors-png-download-flowers-vectors-png-images-transparent-gallery-advertisement-3312

  • Hétvége
    Kis személyes tragédiával indult a hétvége, mert furmányos módon imádott sómécsesem rázuhant a mobilom kijelzőjére és bezúzta a már egyszer cserélt üvegét… Nem a tárgyakhoz való ragaszkodás, hanem a spontán fényképezés hiánya képzett bennem tragédiarezgést, nyilván ( 😛 – bocsi, de utálom, s ezzel is szeretem ezt a nyilván szót ) lesz helyette másik, ám erre rá kell gyúrni még…azóta a tartalék mobil kicsit gyengébb minőségű, de a célnak megfelelő kamerájával igyekszem megragadni a soha vissza nem térő pillanatokat….
    97231321_268531407622697_8176630709444673536_n-horz
    Nem akartam hétvégén ünneprontó lenni, hiszen csodálatos nyári időnk volt, amiben jutott idő némi dunai kirándulásra is, illetve kerti partira szűk családi körben a Szüleimnél. (természetesen szigorúan betartva a “ki tudja már követni, hogy hol tartunk” szabályokat…) 97884680_584189072219366_8662616030037671936_nAzonban a szuper jó programokat kicsit beárnyékolta az a tény, hogy annak ellenére, hogy nem nagyon szedek be fájdalomcsillapítót, most muszáj volt bevenni, mert “beállt” a derekam olyan annyira, hogy tudatosan kellett lépnem, mert magától nem volt hajlandó a testem teljesíteni a parancsot a fájdalom miatt.
    Ilyenkor szokta azt mondani az Anyum, hogy:
    MENJ ORVOSHOZ!
    Nos… semmi jogom nincs háborogni ezen, hogy NEM LEHET ORVOSHOZ MENNI még mindig, mert én nem járok amúgy sem.
    Csakis kizárólag a céges időszakos orvosi miatt kellett megtudnom, hogy magas lett a vérnyomásom, és kénytelen kelletlen járkáltam évente laborba( most oda sem kell), ahol minden mindig szuper, csak a sok húszabálás mutatja meg magát az értékeken.
    No de, ha akartam volna SEM tudtam volna elmenni az orvoshoz, viszont én nem kommunikálok telefonon senkivel, nem óhajtom elmutogatni, hogy mim és hol fáj a levegőben, ahol úgysem látja senki.
    Apu lehozta a padlásról a valaha sokat használt mankóim, így ha gondom támad a járással, valószínűleg azzal fogok menni, míg bírok. De nem az orvoshoz. csak dolgozni, mert ülni megy, csak felállni nem…ez legyen a pasik gondja.
    Algoflexet szedek ha nagy a baj, persze ennek a 600mg-os verzióját vénykötelessé tette a nagyon okos nemtomki, ugyanúgy mint a a Cataflam 50-esét.
    ….de most komolyan…
    Komolyan kérdezem Tőled, aki itten olvas engem(et).
    A 400 mg-os Algoflexből nem lehet bevenni kettőt?
    Kiugrik a dobozból egy manó, és kiveri a kezemből? Vagy mi?
    600 mg-ost ne szedjünk, mert ebből táplálkozik bennünk a terv szerint immungyengéket és betegeket vadászó koronyavirnyus , de a 400 grammosnál nem kap elég ibuprofént? Vagy mi van? Hogy nézhetik ennyire hülyének az embereket?
    Orvos nincs, a gyógyszertárban a gyógyszerész rendel… Ő találja ki- ha tudja, és ha van benne némi emberség– hogy nekem mi a bajom és mit szedjek rá. 😉
    A hétvége tehát Algoflex mámorban telt… Nem gondolkodtam, kába nem voltam csak érdektelen.. Mint egy darab szar…ennyi.
    flowers-vectors-png-download-flowers-vectors-png-images-transparent-gallery-advertisement-3312
  • MASZK…még mindig…Nos hétfőn munkanap, felakasztottam a szemüvegemre a szép kis maszkom és olyan kedvtelen, nyomorék hangulatban próbáltam azért örülni az immár az első ajtón felszálló utasoknak.
    96670478_2627679087521942_8099857670812467200_n
    Bár értem én, hogy miért kellett “védeni” minket sofőröket a “járványtól” ami nincs, nyilván (2) a nagy szakszervezetek verték a tamtamot, meg a sok feleslegesen pánikoló, meg nyilván (3) nagy a nyomás ilyenkor a cégvezetésen, de ez rosszabb ötlet volt, hogy nem adtunk jegyet mint a maszk, pedig ez utóbbi is elég rossz ötlet a tisztelt maga sem tudja mit beszél már Opsz/atív Törzstől…
    De ezen túl vagyunk, örültek az utasok, én személy szerint örültem nekik, hogy újra elöl…de ez a maszk..
    Egész nap elcsigázottan ültem mögötte… Nem mondom, hogy nem kezelik rugalmasan a témát a cégnél. Inkább azért kell látszólag rajtam legyen, mert az utasnak is előírták.. szegények fel is veszik.. Bazi meleg van a buszban, nyitva vannak ugyan az ablakok, de ez kevés..Én sosem szólok, ha lehúzza csak legyen a nyakában, ne akkor kotorja elő, ha valaki ezt kéri..
    Ha rajtam nem látják, van aki elő sem veszi… ebben a nyomorék érzésben ültünk este az utolsó járaton negyed 23-kor, amikor elhaladtunk egy vendéglátóipari egység mellett, ahol vagy 30 fő iszogatott egymás seggében ülve vidáman..
    Baromi nyomorék érzés volt belenézni a tükörbe, ahol az én aranyos szabálykövető utasaim maszkban várták, hogy végre leszállhassanak és levehessék…
    Már terveztem, hogy megemlékezem erről a vegyes érzelmeket kiváltó pillanatról, amikor épp elindulva a megállóból majd a busz alá szalad egy kedves fiatalember
    nem kis vidámsági fokkal az ereiben..
    Felszáll, jegy… leül..maszk nincs..
    Nos elgondolkodtató, hogy egy ittas emberre felhúzassam-e a maszkot?
    Vajon mit tesz vele ha visszalélegzi a tüdejébe, azt, amit kifúj? Az én orrom előtt lógó maszkom sem tudta elfogni azt az “illatot” amit árasztott…
    Erről ennyit..Szerintem lassan levehetjük… Remélem így is lesz…
    flowers-vectors-png-download-flowers-vectors-png-images-transparent-gallery-advertisement-3312
  • “kötelező” oltás?

    Az egyik kedves utasom jött ezzel az nem tudom honnan merített infóval, hogy Urunk nagy királyunk és csapata most ezen morfondírozik, hogy mindenkit telenyomat valami szarral, amit majd jó pénzért megvesz valahonnan.
    Olyan dejavu érzésem van..
    H1N1… amikor erősen javallott volt a cégeknél… megvették…
    Be már sokkal kevesebben adatták, mert van aki tudja, hogy a folyamatosan mutálódó vírusok ellen nem igazán van védőoltás.
    Egy gyenge immunrendszerű embernek halálos…
    Ez azoknak van, akiket eddig nem sikerült kinyírni?
    Jár mellé akciósan mobil? Mert nekem úgysem hat az oltás, sosem hatott a BCG sem, mindig kellett az újraoltás…., de ha meg akarnak ölni szóljnak, mert megteszem magam.  Nagyon remélem, hogy ezt a részét nem gondolták komolyan, hogy feláldozzák az embereket megint, megint és megint egy fikció oltárán..
    Nem volt eddig elég ez, ami van?Nagyon sokszor álmodtam azt, hogy fehér ruhás maszkos emberek akarnak belém fecskendezni valamit… Eddig megmentettek az Őrzők, remélem most is ki fognak emelni ebből, mielőtt elátkozom az egész világot.
    flowers-vectors-png-download-flowers-vectors-png-images-transparent-gallery-advertisement-3312
  • Végül egy álom, ami lehet üzenet is..

    Volt egy érdekes álmom, amiben voltam néző is, de talán szereplő is… Egy “üldözéses/meneküléses” jelenet volt, amiben a főhős hozott egy döntést. Ennek a döntésnek aztán lett egy következménye…
    A következő álmomban ugyanez a szitu volt, de a főhős a másik döntést hozta meg…de a végeredmény itt is pontosan ugyanaz volt, mint az első esetben.
    Csak az ÚT volt más…a második úton nem volt erőszak…az elsőben igen…
    Az következik ebből, hogy

    A SORSÁT SENKI NEM KERÜLHETI EL, DE!!DE és itt van a hangsúly…az ÚT ami a BETELJESÜLÉSHEZ VEZET, nem mindegy, hogy milyen elemekkel van díszítve!Azt TE választod!A döntés a TIÉD… Mind egy irányba haladunk, de mindenkinek saját útja, és a saját útján belül is sokféle választása van… Nem az a lényeg, hogy hova megyünk, hanem az, hogyan….

    flowers-vectors-png-download-flowers-vectors-png-images-transparent-gallery-advertisement-3312
    / és végül-végül… új Facebook profilom van, ami kezeli ezt a WordPress bloghoz kapcsolódó Facebook oldalt…
    Névtelen
    Érdekes megélni, hogy emberek jelölgetnek ismerősnek úgy, hogy nincs is semmi a képemen kívül a profilom alatt.

    Vajon minek jelölgetnek? Ezt soha nem fogom megérteni, viszont bátran elfogadhatom, mert ide már nem kukkant senki, aki meg nagyon érdeklődő azt a profilom is idevezeti, de ahhoz már tényleg kell egy plusz kattintás…
    Vicc …no de pont ezért nekem mindegy..én nem nézelődöm túl sokat, nem tesz jót a mentális egészségemnek, csak viszonzom a figyelmet ott, ahonnan néha kapom…
    Szép napot Lelkecskéim! ❤ /

    Eddigi inváziós bejegyzéseim >>> ITT <<<

nézőpont,megélés az utókornak az “invázió” idejéből …(19)” bejegyzéshez ozzászólás

  1. ÉVA szerint:

    Remelem jobban vagy! Vigyazz magadra! Puszim ❤️❤️❤️❤️❤️🌹🌹🌹

    Kedvelés

  2. soulleadertucsi szerint:

    Nem vagyok, de nem fontos… Asszem.
    Köszönöm, hogy itt vagy Évikém!
    ❤ ❤ ❤

    Kedvelik 1 személy

  3. ÉVA szerint:

    Fontos vagy ! En Koszonom! ❤️❤️❤️

    Kedvelik 1 személy

  4. Judit blogja szerint:

    Remélem jobb már…. vigyázz magadra Tücsim és igenis fontos vagy! ❤

    Kedvelik 2 ember

  5. neftis76 szerint:

    Jobbulást! 🤗❤

    Kedvelik 1 személy

  6. soulleadertucsi szerint:

    Köszönöm, ezt az állapotot inkább megszokni kell, de megszokom.. időm van rá ❤

    Kedvelik 1 személy

  7. katimamma szerint:

    Remélem azóta jobban vagy!!! ❤️❤️❤️😘

    Kedvelés

Köszi, hogy hozzá(m)szólsz !

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Bagoly mondja

Huhogok a sötétben...

Judit blogja

Mindenről szól

CSENDES FORRADALOM

A Tudat evolúciója

Netfisz napjai

kézzel írott sor(s)ok

NotToPutPublications

Not To Put Too Fine A Point On IT

Netfisz Blog

Élet Netfisz szemén keresztül

angellilith.wordpress.com/

"Én vagyok a hírnök, én vagyok a hír, mindegy, hogy ki szeret, de ért, aki érteni bír"

Férfiak, nők, ilyesmik...

...minden annyira determinált...

Angel Lilith - Verseim

...aztán megpróbálkoztam a versírással is...

Amon Ra

Gondolatok, dallamok, üzenetek

%d blogger ezt szereti: