T.T.

Napok óta rajtam ül a csend. Üres,gondolatoktól, egózástól mentes csend. Ebben a csendben kívülállóként figyelem magam körül a világot, a felszínes érzések és gondolatok elsuhannak mellettem. Az öröm kevésbé, a mélységes tartalommal biró fájdalom jobban megérint.

Amikor sikerül gondolkodásra bírom az agyam előhozakodik azzal, hogy kategórizálhatatlan  vagyok. Sehova nem tartozó, mindenből egy kicsit tartalmazó ócska ládikó, ami csak a “gazdájának” értékes, a többi ember számára lom. Nem tudom miért zavar engem egy ideje,hogy igazából a semmit adom magamból az embereknek. A Facebook profilomból oldalba mentett világom bemutatóján is az áll, hogy valójában “semmihez nem kötődik” az oldal…Nincs témája… illetve a téma én vagyok…ez olyan gáz. Annyira szemben áll velem ez a tény valahol. Figyelem a tematikus blogokat, összeszedettek, s pont azokat az olvasókat vonzza, akik az adott téma iránt érdeklődnek. Elég gáz, ha az adott téma én magam vagyok, mert szemben áll az értékrendemmel az “én-világ” reklámja, pedig volt olyan időszak,amikor helyezett volt a régi blogom az “ego-blogok” kategóriájában.

Nem mondhatom, hogy ezen kívül semmi más nem foglalkoztat,de éppen azt tanulom, hogy ne mások működésének hiányosságaira fordítsam a figyelmem,hanem arra, hogy én tudjak a lehetőségeimhez képest a legmagasabb szinten működni.

Itt a csendben megfigyeltem, hogy minden a felsőbb én, a belső program(keresztényeknél az Úr) akarata szerint működik. Hiába tervezzük el, hogy “jól megmondjuk”, hogy “mit fogunk tenni ha..” ha helyzetbe kerülünk pontosan úgy cselekszünk majd, ahogy “meg van írva” a folytatáshoz. Olyan esetben tudunk eldönteni,majd kivitelezni másfajta cselekvést,amikor ez alapból ez a “parancs”. Igazából ez az információ arra jó,hogy az ember tudja, hogy minden szituációban önmagához hűen fog működni,ha ennek ellenére szembeszáll önmagával és “játszik”, veszíteni fog….ha nem rövid távon bukik kicsit, akkor hosszú távon nagyot. (Erre egy jó példa az, ha valaki nem a tudásának megfelelő dologba kezd...)

Csendben vagyok, degradáló gondolatok nélkül. Pedig lenne min egózni. Pl azon,hogy egyes embereket miért irritál a lényem, mikor tényleg semmi rosszat nem csinálok. Miért baj, hogy létezem? A gyerekeim pont ennyire irritálják a saját korosztályuk. Azok az emberek nem szeretnek minket,akik hozzá vannak szokva, hogy mindenki a lábuk előtt hever. Mi nem….de nem dacból ,nem ellenállásból, nem rendszerelleneségből , hanem mi nem gondolkodunk ilyen szinten. Felénk nincs társadalmi hierarchia, felénk emberek vannak tudat és rezgésszintek…Létezünk és hagyunk létezni és partnerek vagyunk mindenben,amivel együtt tudjunk rezegni. Ha valamivel nem,nem kellene rugdosni….talán ezért van most a csend.