T.T.

kézzel írott sor(s)ok

Szóval írogatom tovább a f@szságaimat….
Ez a dolgom… azon felül, amit még annak hisznek mások.

110138304_746145679491213_1909175520270901093_n

Kávészünet

Igazából nem osztottam meg azokkal, akik olvasgatják a f@szságaim, hogy onnan indul ez az egész “egózás”, hogy faggattam Apát miért nem vagyok odavaló ahol ő dolgozik.
Keresgélem a lehetőségeket, mert ki tudja meddig nyomhatom még a pedált a buszon.
Nagyon furcsa dolgok történnek mifelénk mostanság – érdekes, hogy nem szoktam már írni ezekről, ezek szerint minden amiről másról írok, az a f@szság..no mindegy… szóval az a lényeg, hogy az Ő munkahelye olyan, ahol parancsra megy minden és nincs dünnyögés…
Őszerinte én a munkahelyemen dünnyögök 😀
Nincs is kinek dünnyögjek, mert senkit nem érdekel…
Ülök a buszomban és vagy írogatom az önmagamban megtett utat és annak elemzését ( a f@aszságaim) vagy buszt mosok, ablakot sikálok a fejzsírtól, vagy kávézom… de nem beszélgetek céges dolgokról senkivel..
Mert nincs miért…
Nyilván ettől még , sőt még csak ettől, hogy nem erről beszélek, nagyon is jól látok mindent.
Azért mert a múltban volt véleményem, nem jelenteni azt, hogy ma is megmondom… már rég rájöttem, hogy nincs értelme semmiről senkinek semmit… mert semmi közöm semmihez.
Mindegy is…
Amin felbasztam az agyam az az, hogy Apa minősítette ezzel az intelligenciám, amit a drága Fiam megerősített, hogy ha nekem nem tetszik valami, ha burkoltan is, de le fogom írni 😛
Ahogy most…
Nem ismernek…egyik sem..
Ha leírnám mindig , hogy mi nem tetszik, már trilógiát írhattam volna, nem azért, mert semmi nem tetszik, hanem mert az igazságot olyan szinten és olyan sok helyen (minden helyen ) ferdítik, hogy volt idő, amikor úgy éreztem, hogy nekem az a feladatom, hogy ezen háborogjak.
Miután megéltem, hogy az én társadalmi besorolásom szintjén nekem minden szinten KUSS van, minek háborogjak azon, hogy más tudatszintű emberek mást látva, mást akarva, másképp teszik és tettetik másokkal a világot, mint én?

Mégis mire volt jó, ez a “f@szságosdi” akkor azon kívül, hogy megsértődhettem, egózhattam és játszhattam a fejem?
Egyrészt tudom(eddig is tudtam), hogy nem lesz hova mennem dolgozni, tehát vagy marad a híd, vagy el leszek tartva, mert én olyan munkát nem végzek, amit nem testre szabott.
Másrészt megint megéltem az Őrzők erejét.
Ha esetleg elveszettem volna a kapcsolatot velük (ami nem szokott már előfordulni) most újra érezhettem a jelenlétüket, mert képtelen voltam rendesen beegózni.
Tudom, hogy Apa nem úgy értette a szavait, ahogy én kiforgattam.
Tudom, mert nem is akarta kimondani így, csak kikényszerítettem, és ennek bizony abszolút semmi köze az egészhez.
A történet ugyanis arról szól, hogy önmagam tesztelhettem, hogy mennyire vagyok stabil ezen a fronton.
Az írás, a megosztás terén, mert az utóbbi időben teljesen elbizonytalanodni látszottam arra vonatkozólag, hogy mi értelme itt lenni, ha állandóan azért kussolok, mert mindig valakit megsértenek a szavaim.
Miért is ne képviselhetném a saját nézőpontom a saját megéléseim által?
Az összes hibám mellett azzal itt Mindenki tisztában van, hogy én hiteles ember vagyok.
Azt Mindenki tudja, hogy senki kedvéért soha nem mondok olyat, amit nem úgy érzek.
Ismeretlen ismerősöktől is jött vissza már erre vonatkozólag visszajelzés, nem én vagyok a remény az biztos, de én is Fényhozó vagyok, a kegyetlenebbik fajtából.

Nem f@szság ez…
…ez az én valóságom…
Mondhatnám azt egóból, hogy akkor én is f@szság vagyok, de nem mondom, mert már dög uncsi ez az egész egózás is.

Biztos eljött az ideje, hogy megbizonyosodjak arról, hogy elég stabilan állok az utamon. Már nem érdekes, hogy azok, akik a barátaimnak mondják magukat mit gondolnak az írásaimról.
Nem érdekes, hogy nem lájkolják, nehogy más is lássa, hogy itt skubiznak.
Azt sem értem, hogy minek kell itt skubizniuk, azt meg pláne nem, hogy ha megtagadják a valóságom mit keresnek az életem úgymond színpadán…

Amúgy sem érdekesek a lájkok, mondjuk mindig.
Mondjuk, de ez sem igaz, mert érdekesek..
De mivel mindenki másképp használja, ezért igazából ez is csak konfliktus alap, hogy miért nem, ha igen akkor meg miért csak megszokásból a tartalom ismerete nélkül nyomkodják a lájkokat, meg a szívecskéket..
Ha csak lájk, miért nem szívecske.. ha nevetős, akkor mit röhögsz, holott nekem pl a nevetős jelent mindent ami nem nyál és nem közhelyes… 😀

Szóval írtam egy csomó semmit…de mégis kimostam a szennyesem.
Nincs egózás , itt nincs, Apának néha egy kicsi, hogy érezze a törődést, na meg ne legyen túlságosan sok(k) neki, hogy nem nagyon vagyok “emberi”.
Bár tudja, neki ez a büntetése…nekem az Ő realitása… szerencse, hogy kurva türelmes, mert én a helyében ha ilyen feleségem lenne, mint én, már ülnék valahol a hűvösben.

Ma azon gondolkodtam, hogy megint kell tartsak egy hónapos “minden szuper ” hónapot… Amikor mindenben csak a jóba teszek energiát. Általában egy nagy kupac cinizmusba fullad,de én legalább jól szórakozom.
Az utóbbi időben túlzásba vittem a realitást… Jobb inkább csukott szemmel az ágyban feküdni és nem engedni be gondolatokat. Akkor viszont egy másik dimenzióból jön a millió kép és láthatatlan gondolatspóra, ami végül fonalakat sző az elmében és szinte kiírhatatlan telepeket képez.
Ismerős ez a telepképzés… olyan mint a Ti Covidotok… beépül a tudatba, telepeket képez és létrehoz egy úgy tudatvilágot, amiben nagyon nehéz a realistáknak megmaradni.
Amint látszik fogyóban is lettünk…
És tartjuk az irányt…

Szóval sértődésem nem volt elég hatékony, mert az helyett, hogy emberi szinten várható módon befordulok ( a konyhába,
bébújok az otthonkába,
beállok a csatasorba,
én leszek a háziszolga)
nem fogok befordulni, azért sem, és nem fogok hallgatni, azért sem, és mivel valószínű sokat hallgattam és valamivel ki kellett rugdosni, és valószínűleg azért volt Apának olyan nehéz kimondani, mert tudta mit vált ki, és nem akart bántani, de a feladat az feladat, szóval mivel én olyan “csakazértis, csakazért sem ember vagyok” így lettem visszazavarva a frontra…és most itt vagyok.

Azt hiszen holnap még nem kezdem a mindenben a jót látom hónapot, mert felhívtak az OTP-ből- ahol engem eddig mindig csak hülyére vettek-, hogy nem felelek meg annak a számlacsomagnak a feltételeinek, amit 7 hónapja tukmált rám az ügyintéző…
“kedvezőbb ajánlatukkal 7 hónap alatt 12 ezer forintot húzott le rólam az OTP…
Miért nem mentem vissza?
mert nem tudok normális hangnemben tárgyalni olyan emberekkel, akik belevigyorognak a képembe miközben átbasznak…
Ezt nem lehet pozitívan leírni… bár le lehet.. de nem érdemlik meg.
Ugyanez a Telenor is … februárban szó szerint megfenyegettek alpári stílusban… Mindkét helyről távozom, ahogy nem leszek különböző szerződésekkel odakötve…
Ennyi…
Ez lehet faszság…. nekik… de nem nekem…

Legyetek jók…

Kellene írnom Covidos szarokról is, de azokat már csak a pozitív nézőpontból óhajtom figyelni. Nem fog elmaradni … Most dobtam ki a Kormány levelét, mert nem tudnak normális válaszokat írni a kérdéseikre.. 😀
Hiányzik a realista a válasz a lehetőségek közül..
Nincs mit visszaküldeni rajta…

108171471_200540898051617_6455916481937334298_n

némáne! két szatyor is van a szemem alatt ( azaz 4…van mit pakónyyi bele) 😀

Erről az önarcképről jut szembe, hogy valami csoda folytán feldagadt a fejem baj oldala… Lehet huzatot kapott…lehet covidos … 😀 de csak a bal… 😀 Balos a covid… 😛
Aztatat üzente a fodrászom, hogy egyenként tépi ki a hajam, vágassam már le, mert ronda vagyok hosszú hajjal…
Pont akartam írni arról, hogy milyen szuper érzés ez nekem, hogy nemsokára új ember leszek az új hajammal ;), úgy látszik nem nagyon kap támogatást ez az új ember, no de eddig sem vártam senkitől.
Aki támogat annak mindegy hogy milyen testbe vagyok itt besatuzva…
A lelkem kuszaságát szereti!
IGEN!
IGENIS!!
Na azért…

( pfúj szivecske.. 😀 )

…vérig van sértve az egóm, vagy mégsem…tök uncsi az egózás is már….” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Judit blogja szerint:

    😘 👌 ☀

    Kedvelik 1 személy

  2. ÉVA szerint:

    😘❤️❤️❤️

    Kedvelik 1 személy

  3. soulleadertucsi szerint:

    Mindenképp izgalmas a blogom egy nem magyar nyelvű felületen.. nem is értem.. de nem baj, ők sem 😀

    Kedvelés

Köszi, hogy hozzá(m)szólsz !

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Bagoly mondja

Huhogok a sötétben...

Judit blogja

Mindenről szól

CSENDES FORRADALOM

A Tudat evolúciója

Netfisz napjai

kézzel írott sor(s)ok

NotToPutPublications

Not To Put Too Fine A Point On IT

Netfisz Blog

Élet Netfisz szemén keresztül

angellilith.wordpress.com/

"Én vagyok a hírnök, én vagyok a hír, mindegy, hogy ki szeret, de ért, aki érteni bír"

Férfiak, nők, ilyesmik...

...minden annyira determinált...

Angel Lilith - Verseim

...aztán megpróbálkoztam a versírással is...

Amon Ra

Gondolatok, dallamok, üzenetek

%d blogger ezt szereti: