Tücsökfalvi Tücsök

kézzel írott sor(s)ok

Tegnap hajnalban hirtelen ötlettől vezérelve elindultam, hogy tisztázzam a jelen 118189032_652285675410409_3093114926925193787_nállapotom, helyzetem, a programjaim.
Az utam természetesen a Balatonra vezetett.
Szükségem van a vizes közegre.
Erre az útra nem tartott velem a Lánykám, magam voltam és a gondolatok, melyek körülöttem keringtek.
Kegyetlen nap volt. Az eddigi legkegyetlenebb az életemben.

Az úton már a falu határából vissza akartam fordulni.
Bántott, hogy a Merci nincs velem.
A Balaton élmény, jó dolog (nekem) és lelkiismeret furdalásom volt, hogy nem osztom meg vele, bár ő döntött az otthon hűvösebb falai között maradás mellett, ha előtte nap szólok biztos eljön.
Az Őrzők nem engedett visszafordulni.
Menni kell és pontot kell tenni a mondatok végére. Egy pontot a megszokott három helyett, nem maradhat nyitva fejezet.

Forgalom nem volt. Kikapcsoltam a zenét. A Mercivel szoktunk énekelni, azt hallgatjuk, amit szeretne, most hallgathattam volna bármit, de nem volt kedvem. Maradt a csend. Gondolatok nélküli csend. A partra időben értem, a fa alatt jó helye van a kocsinak, ha nincs erős szél. Kicsit körülnéztem a bazároknál (nem szoktam), aztán lőni akartam pár fotót, de nem volt kedvem ehhez sem.

Rájöttem hogy csak magamért régen nem teszek semmit. Mindig mindent mások kedvére teszek. Eleinte tartozni vágyásból, aztán a szeretetért koldulva, aztán megtaláltam benne az örömöt, míg volt visszajelzés, de az emberek megszokják és elvárják azt, hogy mindig csak ők legyenek az elsők, az ő vágyaik legyenek elsősorban kielégítve.
Én “előzékeny” vagyok és ez jellemző rám a közlekedésben is…Ott már többször kerültem ezért “bajba” és meg kellett -volna- tanulnom az egyensúlyt az élet minden területén. Mert “adakozni” csak abból lehet, amink van, de ha mindent “kiadakozunk” magunkból akkor észrevétlen megnyomorodunk és bizony az emberi természet miatt kicsi az esélye, hogy lesz aki észreveszi , hogy nekünk is szükségünk lehet valamire…ne adj isten megkérdezni azt. Amikor szülinap van az anyukám mindig azt mondja, hogy mondjam meg mit szeretnék, mert nem ad szívesen pénzt, mert tudja, hogy nem magamra fogom költeni, hanem a családomra. Ez egy bizonyos szintig rendben is van, csakhogy ezzel az állandó odaadással sikerül egy baromi önző környezetet teremteni, ahol megszokják, hogy erőnk felett is elvárhatnak számukra kedves vagy kényelmes dolgokat.
A családom érdeklődési köre más. “Nem sikerült” a szüleim útját járva olyan párt találnom, akinek hasonló az érdeklődési köre mint az enyém. Mondhatnám,hogy akkor változtassam meg a sajátom, de akkor hol lesz benne az én? Válasszak az érdeklődési körömhöz partnert? Ez megint marhaság, így is minden kapcsolat érdek kapcsolat, mert a “szeretve levés” is egy önző érdek. Így kicsi az esélye a lelkesen szervezett közös programoknak. Azonban biztos, hogy mégis van közös pontunk, mégpedig a biztonság és a “feltétel nélküli elfogadó szeretet”, és egyedül az én hibám, ha nem harcolom ki a nagy önfeláldozásomban, hogy olykor rólam is szólhat egy történet…
Ezek a “rólam” szóló történetek azok az utak, melyeket a “pandémia ” időszaka megakadályozott. A fotózós utak.. a kajálós utak (ezek értéke csökkenőben), és közben érkeznek vágyak a természetbe való visszatérésre, illetve e a régi vágyam kapott bennem energiát, hogy a lakókörnyezetem alakítsam olyanná, amiben megtalálható minden, amiért eddig kiléptem a kapun.

Ücsörögtem a vízben a nádassal-mint valami védvonal– a hátam mögött, figyeltem az embereket, a vitorlásokat, s közben figyeltem magamat. Egyszer csak képek jelentek meg a gyerekkoromból. Mennyire harcoltam mindig az elvárásokkal szemben. Mennyire makacsul kitartottam egy általam képviselt minta mellett és mennyire próbálták ezt kiirtani belőlem.

Megtaláltam azt a programom amit “elnézést, hogy éleknek” hívnak.
Hogy ne legyek útban, ne akadályozzak senkit a tevékenységében.
Ha ez a viselkedés nincs egyensúlyban azzal, hogy nekem is jogom van ahhoz, hogy mindabban részt vegyek amiben más, ezt mások felismerik és kihasználják.
De minden félrehúzódásom mögött a megalázottságtól való félelem áll.
És itt egyértelműen felszínre került életem meghatározó pontja az óvoda, ahonnan szinte csak megalázottság emlék maradt bennem mind az ajkai, mind a paksi oviban történtek miatt.
A mások elé állítás és megszégyenítés, megszégyenülés emléklenyomata.
45 évesen is gyűlölöm az óvodát, a dadát, akinek nem köszönök ha felszáll a buszra, a férjét, aki apu munkatársa volt és ott is kipofázták a “dógaim”, ami miatt anyu szégyenkezhetett.
Aztán csak azért is olyan dolgaim lettek ami miatt csak szégyenkeztek…

Tegnap a vízben ülve ezen földi éltem szinte minden szégyenteljes pillanatát megtekinthettem a tudatháló archívumában. Most már értem, miért kellenek ezekhez a feltáró pillanatokhoz “szakemberek”. Ezt nem mindenki tudja feldolgozni. Én sem.
Hirtelen pánikszerű rohamot kaptam, de mivel baromi erős vagyok azonnal reagáltam, tudva, hogy a vízben ülve nincs rajtam azonosító csak egy Peugeot slusszkulcs a nyakamban úszó műanyag akármiben, kénytelen voltam összeszedni magam.
Kimentem a vízből, fel sem tűnt, hogy 5 órája ülök benne…

A Balaton egy életforma számomra, pont mint Budapest…
Mindegyik nagyon vonzó , de egyik sem én vagyok.
Bármikor megtehetném, hogy szakítok a múltammal, és új életet kezdek máshol.
Mégsem teszem, mert tisztában vagyok vele, hogy nem csak a külső körülmények befolyásolnak, hanem a tudatosságom szintje.
Minél kisebb tudatosságban élek annál jobban azok a programok határoznak meg amik a génjeimben vannak kódolva és a környezeti tényezők hatására aktiválódnak. Minél magasabb a tudatosság szintje, annál jobban működik a számunkra nem kedvező “programok” felülírása.

A vizet elhagyva először elterveztem, hogy körbe utazom a Balatont és fotózom, mert a fotózás magányos sport, nem kérhetem senkitől, hogy párszáz méterenként megállva bárhol az út szélén és várva, hogy kattintgatok élvezze ezt az utazást… Azonban, ahogy haladtam “lefelé” az úton csak azt láttam, hogy tömeg van mindenfelé… Képtelenség lesz megállni és fotózni ott, ahol én úgy érzem… Inkább majd az ősszel (ha lehet) elindulok ezzel a céllal és nem lesz lelki probléma abból, ha ezúttal sem tart majd velem senki.

Összességében a problémáim zömmel téveszmék okozzák.  Semmi “baj” nincs velem, tökéletesen értem és érzem az életet, de ez valahogy nem jut bennem kifejezésre.
Az önsajnálat nem visz előre, megrekeszt. Nem szabadna önzőségnek fordítani azt a szándékot, hogy “rólam” is szólhatnak a pillanatok úgy, hogy közben mindent megteszek másokért is, mert ez okoz nekem örömöt. Amikor a buszvezetés mellett döntöttem, sokáig vádolt azzal a család, hogy a legönzőbb dolog volt részemről, plusz ebben a  munkarendbe vállalni családot, s ezzel mindenki az én gyerekem(im) felügyelete miatt korlátozta a szabadságát… Tehát az én önzőségem kimerülhetett abban, hogy azt a munkát végeznem, amit szeretek. Eleve ez is irritálhatja a világot, mert nem divat olyan szakmában dolgozni, amit nem utálunk, máskülönben nem tudjuk megkeseríteni egymást életét… Nos akkoriban azt hittem, hogy a család intézménye ezért van, hogy egymást támogassuk és részemről valóban önzőség ezek szerint  a munka(hely)…

Jelenleg egy a feladat. A munkahelyen töltött időn kívül kell rendet tennem bennem, mert ott nem tudok úgysem, nem rajtam múlik. Az itthont otthonná kell minősítsem az érzésem terén, mert ezt volt az álmom, ami aztán ködbe veszett, mert a családom nem partner ebben. De nem is szabadna arra várakozni, hogy nekik ugyanez az álmuk legyen, elég, ha benne vannak, mert ők is hozzá tartoznak. Apró pontból kiindulva változtatom szépen lassan olyanná ezt a kis világot, amilyennek 20 éve megálmodtam.  Időn van végtelen.. a többi majd alakul…  A gondolataim felügyelnem kell és nincs helye benne az állandó negativitásnak. Ami belül NEM, az nem kaphat energiát többet… Ami bennem gyűlöletet vált ki, az nem kaphat figyelmet, el kell engedni bennem a sérelmeket, mert folyamatosan blokkolnak… így megmarad az energia a teremtésre…

Hát ennyit akartam elmondani még a nyomorúságommal kapcsolatban.
Ma még sírdogálós vagyok… Ma még nem nagyon látom a kiutat, de tudom, hogy van, mert tudom mi a feladat. És teszem… Nem bántok senkit miattam, de nem is hagyom, hogy a bántásként érkező rezgést befusson… Erre (is) jó a tudatosság…

Köszönöm, hogy itt voltatok, vagytok!
Béke legyen veletek!


 

… csak a tudatosság segíthet…” bejegyzéshez ozzászólás

  1. neftis76 szerint:

    Pont jókor jött az írásod! Erőt adott, igenis csak a tudatossággal tudjuk jobbá tenni az életünket.
    A gyermekkori traumák különösen vissza tudják húzni az embert. Nehéz túllépni rajtuk. A minap egy gyerekkori fotómba botlottam. Még nem döntöttem el, hogy akarom e látni. Farkasszemet nézünk addig.

    Kedvelik 2 ember

  2. Judit blogja szerint:

    Köszönöm ezen írásoadat is,mint mindig pont jókor…. hónapok óta én is abban leledzem,hogy “bocs hogy élek” ezen kell túllépnem és nem jönnek sorra a balasetek,és minden sz@r …

    Kedvelik 3 ember

  3. soulleadertucsi szerint:

    nem könnyű farkasszemet nézni …. de kell, csak kell egy támpont, ahová vissza tudunk térni, ha nagyon kiszakít az emlék…

    Kedvelik 3 ember

  4. soulleadertucsi szerint:

    Igen Juditom, most ez a feladat nekünk úgy látszik…. 😉

    Kedvelik 3 ember

  5. ÉVA szerint:

    ❤️❤️❤️❤️💖💖💖💖

    Kedvelik 2 ember

  6. Gertrud szerint:

    Ez egy nagyon jó írás, vén is most éppen szenvedek és lázadok egyszerre.
    Puszi! 😊

    Kedvelik 2 ember

  7. soulleadertucsi szerint:

    Hűha!
    Azt hiszem, hogy most már semmit
    nem akarok. Ahhoz viszont ragaszkodom, hogy továbbra sem csinálok semmit, ami nekem rossz.

    Kedvelik 1 személy

  8. soulleadertucsi szerint:

    💚💚💚💚💚💚💚

    Kedvelik 1 személy

  9. Simon Ági szerint:

    “Rájöttem hogy csak magamért régen nem teszek semmit. Mindig mindent mások kedvére teszek.” – ezt kellene megfordítani Tücsikém ❤ … Tudom, tudom, "könnyűaztmondani"… Valójában nem, nem könnyű erre átállni, viszont mennyei érzés, amikor sikerül! 🙂 (Nekem már sok-sok éve) 😉

    Kedvelik 1 személy

  10. soulleadertucsi szerint:

    Így lesz Ágikám♥️♥️♥️

    Kedvelés

Köszi, hogy hozzá(m)szólsz !

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Bagoly mondja

Huhogok a sötétben...

Judit blogja

Mindenről szól

CSENDES FORRADALOM

A Tudat evolúciója

Netfisz napjai

kézzel írott sor(s)ok

NotToPutPublications

Not To Put Too Fine A Point On IT

Netfisz Blog

Élet Netfisz szemén keresztül

angellilith.wordpress.com/

"Én vagyok a hírnök, én vagyok a hír, mindegy, hogy ki szeret, de ért, aki érteni bír"

Férfiak, nők, ilyesmik...

...minden annyira determinált...

Angel Lilith - Verseim

...aztán megpróbálkoztam a versírással is...

Amon Ra

Gondolatok, dallamok, üzenetek

%d blogger ezt szereti: