Tücsökfalvi Tücsök

kézzel írott sor(s)ok


Tegnap elvittem a Kislányom az egyik szép városunk kevésbé szeretett plázájának mozijába
a BTS második koncertfilmjét megnézni.
Én nem szeretem a filmeket, sem a mozit, sem a zárt tereket,
ezért gondoltam megvárom a plázában (mert ott van klíma).
Ez a pláza nem az a pláza, amiben ücsörögni lehet,
hacsak nem fogyasztasz valamit egy (nekem)méregdrága kávézóban,
vagy eszel az ételudvarban. Mivel én lúzer empata vagyok és előzékeny,
meg balfasz nem ülök le sehova,
mert “mi van, ha valaki enni szeretne, és nem talál szabad asztalt“?
Ezért kivonultam a pláza elé az árnyékba.

A pláza előtt az árnyékba szoktak letelepedni egyéb népek is,
mint például utazók, akik a buszra várnak, baráti társaságok, és nagy családok.
A legutóbbi ilyen “pláza előtt ülök az árnyékban” akciómkor végig kellett hallgatnom
egy népes család magánbeszélgetéseit,
amit hol egymásnak üvöltözve, hol a kihangosított mobiltelefonon keresztül kiviteleztek.
Ahogy ballagtam a kiszemelt helyre- mert én nem vagyok antiszociális,
meg rasszista sem vagyok, meg elfogadó vagyok majdnem mindennel
és majdnem mindenkivel, és hős is vagyok, meg egy nagy barom,
így nem vettem nagyon zokon, mikor ballagásom közben megszólított
egy cifra (annál is cifrább) ruházatban pompázó idősebb asszony, hogy
“- Hé maga, nézze má meg milyen táskákat árulok, vegyen egyet”
Napsütötte arcom hunyorgó szemével ráemeltem a tekintetem és mosolyt erőltetve
a maszk mögötti dunsztban elfertőződött gyulladt bőrű arcomra, közöltem vele, hogy
“- Köszönöm, de most nem érdekel, talán majd legközelebb”..
Valamit dünnyögött, majd tova haladt egy másik kiszemelt lúzer után.

Google fotó

Leültem, elővettem a tabletet,
hogy megírjam, amit megírtam, erre látom a szemem sarkából, hogy leül mellém.
Nem másfél méterre.. hanem majdnem az ölembe.
Turkál a táskájában, valamit ordít a többieknek számomra megtanulni nem vágyott nyelven, majd elkezdi ütögetni a vállam.
“- Mit nagyképűsködik maga? Miért nem képes megnézni a táskáimat?
Árulok pénztárcát is! Vegyen má egyet!
– majd elkezdi megint böködni a vállam…

Körülbelül ez volt az a pont, amikor az Őrzők összes tagja egyszerre fogta a kötelet,
amivel a Földhöz vagyok láncolva,
és kurva nagy szerencse, hogy iszonyat fájdalom van a jobb vállamban,
mert bal kézzel nem tudok ütni.
Ugyanis akármilyen hihetetlen, nem csinálok mást jó ideje, csak toleranciát gyakorlok.

Egy ideje kőkemény energiámba kerül, hogy ne üvöltsek.
Egy ideje nagyon sokat teszek azért, hogy támogatni tudjam a gyerekem az iskolai tanulmányaiban, meg
úgy egyáltalán az életben és ne okozzak fájdalmat a szüleimnek azzal, hogy ők temettessenek el.
Kurva sok energiám megy ki , hogy nem szólok be, amikor már elegem van abból,
hogy mindenki jobban tudja, mi az én dolgom, mindenki jobban tudja,
hogy mit érzek, mindenki jobban tudja, hogy mit kellene tennem és mit nem teszek őszerinte.
Egy ideje minden erőmmel azért küzdöttem, hogy megszüntessem a félelemet az emberekben, mert
ők tartják itt ezt az egészt szart a félelem energiájával, mellyel egyre nagyobbra nő és végül majd bekebelez mindent..
Elég volt…
Jött ez a szemtelen asszony, aki mindenkin átgázol, aki mindenkit képes egy mondatával a pokolra küldeni,
és én tisztelettel próbáltam meg jelezni első körben, hogy nem érdekel most az, amit ajánlani tud.
És ő nem tisztelte bennem az intelligenciát, mert neki is van ugyan,
de köze sincs az enyémhez, mert az övé saját magáról szól,
az enyém meg mindenki másról.

Ránéztem, és közöltem, hogy hagyjon békén…
Nos valószínűleg vagy minden bajom elmúlik hamarosan, vagy holnap meghalok.
Az összes átkot meghallgattam, a rák kiette a vesém, a májam, a hollók kivájták a szemem.
… majd akkorát köpött mellém, hogy lyukat vágott majd a betonba.

Ekkor vonultam a pláza mögé, a szennyvízszagba és írtam meg a másfajta gondolataim a tableten immár nyugalomban.
Ez természetesen az én hibám, mert mit keresek én a házamon kívül pandémiában.
Mert amúgy nincs ám ilyen az utcákon, nem nyomulnak, nem akarják kikunyerálni belőlem az utolsó garast is,
mely kicsalása után vinnyogva vonulok vissza szégyenembe a sarokba, ahol lelkem zokogása közben,
a szidalmakban megsüketült fülemmel hallom a hangfoszlányokat, hogy kitől mennyi pénzt csaltak ki .
Nem zaklatnak egyéb népek a Tesco parkolójában sem megyénk székhelyén, hogy vegyek parfümöt, meg zoknit különben
maga Belzebub jön majd értem…
… Élősködők, melyek hozzá tartoznak a mindennapi életünkhöz
és én vagyok a mocskos szemét, mert nem járulok hozzá a megélhetésükhöz.

Jogom van-e békében élni?
Jogom van-e zaklatás mentesen élni?
Van-e még jogom bármihez is ebben a csodálatos magyar államban?
Hallgatni… ahhoz van jogom ,de az nem csak jog, hanem kötelesség is.

…ez nem a vírus..(vagy egy másik fajta)” bejegyzéshez egy hozzászólás

Köszi, hogy hozzá(m)szólsz !

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Bagoly mondja

Huhogok a sötétben...

Judit blogja

Mindenről szól

CSENDES FORRADALOM

A Tudat evolúciója

Netfisz napjai

kézzel írott sor(s)ok

NotToPutPublications

Not To Put Too Fine A Point On IT

Netfisz Blog

Élet Netfisz szemén keresztül

angellilith.wordpress.com/

"Én vagyok a hírnök, én vagyok a hír, mindegy, hogy ki szeret, de ért, aki érteni bír"

Férfiak, nők, ilyesmik...

...minden annyira determinált...

Angel Lilith - Verseim

...aztán megpróbálkoztam a versírással is...

Amon Ra

Gondolatok, dallamok, üzenetek

%d blogger ezt szereti: