T.T.

kézzel írott sor(s)ok


/ a történeteim nyilván nem rólad szólnak… vagy lehet igen? Nem fontos már, ki miért haragszik, sértődik, vagy szeret, nem szeret…részemről vége van az értelmes életnek/

Nem is tudom, hogy van-e értelme megosztani másokkal a gondolataim, amik ebben az időszakban születnek.
Magamról tudom, hogy soha nem fogom visszaolvasni,
sőt, sokszor eszembe jut a végleges távozás az internet világából,
valószínűleg csak az tart itt, hogy nem tudom felfogni, hogy tudnak az emberek folyamatosan ingázni a végletek között,
hogy tudnak mindig mást hinni, mindig másnak hinni, hogy nincs önálló gondolatuk, hol van a realizmusuk és nem utolsó sorban hol van a betyárbecsület még maradtam kicsit figyelemmel kísérni ezt a szomorú folyamatot,
és utazni befelé, önmagam felé, a Belső Isten felé általa.

Az egyenesebb, aki megmondta a szemembe,
hogy semmivel nem ért egyet, ami én vagyok vagy nagyon kevés dologgal,
de azért jelen van (illetve látszólag jelen van), mert csak…
De sokan tetszelegnek az oldalamon a posztjaim alatt,
de bazira szégyellik azt, hogy ismernek ha nálunk jelenik meg a hozzászólásom,
mert sorozatban törlik azokat a posztokat, amikhez –én unintelligens állat,-hozzá mertem tenni a véleményem.
Valóban nem vagyok intelligens.
A mai társadalom intelligens embere felfogja, hogy mire vágyik a posztoló és azt írja.
Én nem vágyom egyetértésre.
Viszont… újra megkérem azokat, akik csak az ismerőseik létszámát növelik velem, hogy töröljenek az ismerőseik közül.
Miattam ne szégyenkezzen senki. Azt megteszi a családom, megteszik a kollégák és a “barátok”.
Láttál már közülük bárkit hozzászólni a poszjaimhoz?
Nem ugye?
😉
Nem véletlen..
😦

Hol tartok most az invázióban?

Teljesen egyértelmű, hogy szervezett akcióról van szó.
Aki ezt nem látja, az nagyon mélyen alszik, vagy nagyon megrögzött Viktor-iá-nuss.
Amit a Prezident mond, az van… tény.. valóban az van, annak kell lennie, mert ha nem
akkor retorzió.
Istenkirályok…legalábbis így hiszik.. nyilván nem mindegy, hogy a szemeteskukában halok majd meg
fájdalomtól eltorzult arccal, vagy luxus magánklinikán szarrá morfiumozva.
De odaát majd rendeződnek a sorok.
Én tudom, hogy ki vagyok… ők nem tudják, hogy, nem tudják kicsodák.
De ez is lényegtelen.
Semmi sem fontos, semmi sem lényeges.

Nem létezik egy ideje más betegség, csak a koronavírus.
Nincs megfázás, nátha, nincs allergia, izületi gyulladás,
nincs pajzsmirigyalul-túl-át-keresztülkasul működési zavar okozta fáradság, nincs klímax,
nincs stressz, csak koronavírus és mindent az okoz.
És ez is igaz…valóban a koronavírus miatt vagyok fáradt, elcsigázott, az miatt
vagyok depressziós, az miatt fáj a gyomrom, fájnak az izületeim, az miatt alacsony/magas a vérnyomásom
és az miatt nem tudom azt sem, hogy ki a körzeti orvosom épp a nyugdíjba vonult helyett, mert
nem láthatom, nem kíváncsi rám és a bajaimra a kutya sem.
Illetve ez sem igaz, kíváncsiak lennének, ha végre hozzájárulnék a statisztikájukhoz, de
hozzá sem kell járulni, mert a nevem és az adataim már máshol is felhasználták úgy
hogy nem is tudtam arról, hogy ott voltam, hogy szavaztam.
Hazudok?
Nyilván.
De kit érdekel?
Senkit nem érdekel és nem is fontos, semmi sem az.

Megtanultam, hogy senki nem áll ki mellettem és
azt is, hogy én sem fogok senki mellett kiállni, aki nem mondja az igazat.
Nem érdekel kinek az érdeke, az még kevésbé, hogy mennyit kap ezért.
.
A szervezők felől szinte minden média a védekezésre utasít és pánikot kelt.
Mindenhol engedelmességre oktatnak, oktatjuk, kényszerítjük egymást.
Maszkokban ülünk a buszon, vásárolunk a boltban, megyünk iskolába.
Még megyünk iskolába. De mindenhol felbukkantanak majd egy pozitív tesztes
gyereket és mindenki hazamegy.
Betegek is vannak…valahol biztosan…
Pozitívak vannak…hogy mire mutatnak, -ha mutatnak- pozitivitást, azt nem tudni.
A rádiót tolja a számadatokat, a pozitívak “fertőzöttek”, az emberi tudatban a “fertőzött” szó
azt jelenti, hogy félni kell tőle, kerülni, kitaszítani, megkülönböztetni.
A fertőzöttet továbbra sem különböztetjük meg a tényleges betegektől.
Emlékszel az AIDSre?
Arra is hány gyereket megfertőztek vele szándékosan?
Hányan élnek vajon még?
Akkor voltam 16 éves.. maholnap 46 leszek…

A rádió tovább tolja a számadatokat.

Az ismerőseim között beindult a változás a tudatban…
Akik eddig pánikoltak, azok még jobban pánikolnak.
újabb barátságok mennek tönkre, újabb családokba kúszik be az elidegenedés.

A média itt-ott elszólja magát…”kókler” tesztelő laborok…kétes eredmények…
Segítség az nincs. Kérdésekre válasz az nincs…
Senkihez nem fordulhatnék, ha problémám lenne.
Senkiben nem bízom már.

Újabb rendeletek.

Oda jutottam, hogy nem érdekel.
Semmi nem érdekel.
Befordulok és nem kommunikálok többet senkivel ebben a témában. Sem.
Nem kell sem szánalom, sem szájhuzogatás, de nem kell a sok szélsőséges baromság sem.
Tények vannak.
Nem érdekel, hogy kit hova visz…
Félj, pánikolj, nyomd agyon ezzel a környezeted, hülyézz le, törölgesd a hozzászólásaim,
nevess rajtam, fenyegess, hogy majd megtudom, ha megbetegszem..
Boldog lennél tőle?
Igazad lenne?
Miben?
Hogy van vírus?
Vírus az van…
Bár csak az lenne…
Abból meg lehet gyógyulni..

De abból, ami itt most jelenleg zajlik…abból nem.
A tudatba ültetett félelem okozta zavarok, az emberi jogoktól megfosztott ,
a parancsra lélegző, lassan önálló döntések nélkül maradás
okozta mentális károkból nem.

Eddigi inváziós bejegyzéseim >>> ITT <<<

…nézőpont, megélés az utókornak az “invázió” idejéből -második hullám…(3)” bejegyzéshez ozzászólás

  1. ÉVA szerint:

    Nagyon sok igaz minden szabad ! ❤️💖

    Kedvelik 1 személy

  2. Judit blogja szerint:

    A tudatba ültetett félelem okozta zavarok…..erről szól az egész játék.Sajnos ,de ismét igazad van Tücsim

    Kedvelik 3 ember

Köszi, hogy hozzá(m)szólsz !

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Bagoly mondja

Huhogok a sötétben...

Judit blogja

Mindenről szól

CSENDES FORRADALOM

A Tudat evolúciója

Netfisz napjai

kézzel írott sor(s)ok

NotToPutPublications

Not To Put Too Fine A Point On IT

Netfisz Blog

Élet Netfisz szemén keresztül

angellilith.wordpress.com/

"Én vagyok a hírnök, én vagyok a hír, mindegy, hogy ki szeret, de ért, aki érteni bír"

Férfiak, nők, ilyesmik...

...minden annyira determinált...

Angel Lilith - Verseim

...aztán megpróbálkoztam a versírással is...

Amon Ra

Gondolatok, dallamok, üzenetek

%d blogger ezt szereti: