T.T.

kézzel írott sor(s)ok

Előzmény:
2019 november 14-én felültünk a buszra Anyummal és megkerestük azt a házat Budapesten,
amit egy álmodozós napon dobott fel az internet keresője.
A házról nem volt fent közelebbi adat, mint azok az utcák, melyeken tömegközelekedni lehet, ennek ellenére
rövid idő alatt megtaláltam a google térképén.
A ház és Szepes Mária által bennem képviselt “rezgésvilág” egy szinten rezgett, így
példátlan módon egy irreális álom után indultam el, hogy megnézzem a házat.

2019.november 14-én fotóztam.

Az ominózus látogatás után ezt írtam a blogomban:
“Olyan házak között mentünk el, amiknek a kerítései, a mohával ,
vadszőlővel, borostyánnal befuttatott kerítései elkezdték manipulálni bennem az időt… Ahogy lépkedtünk hol egy madár kísért minket a fák ágain ugrálva, hol mellettünk lépkedett valaki láthatatlanul az avarban, mert lépésenként fújta fel a faleveleket a szél. Pont úgy, mintha egy cipő talpára ragadtak volna.

Szepes Mária alakja és gondolatai továbbra is velem maradtak, de a ház eltűnt…
Sokat gondolkodtam azóta azon, hogy miért talált rám,
miért kellett odamenni,
miért maradt az örök Vörös oroszlán mellett bennem lassan filmszerűen látott rövid novella a Tükörbolt, ami szintén egy belső utazás
a megfoghatatlanba, az énbe, az önvalóba.
Sokszor gondolkodtam azon is, hogy ha nem lennék ilyen balfasz, lusta, teszetosza, önbizalomhiányos és eljuthattam volna
Szepes Mária még fizikai formában itt lévő “lényéhez” , vajon szóba állt volna-e velem?
Sok könyvét olvasva sikerült nagyjából érteni az ő világát és a mai társadalmi rendben való hova tartozását.
Kicsi az esély rá, hogy közelebb kerülhettem volna hozzá, akár egy “érintésre” is, hogy értsem, hogy Ő is ember.
Az én gondolkodásom kicsit furcsa, én úgy fogalmaznám meg, hogy rengeteg téveszme van bennem, és többségében ezek
a téveszmék irányítják az életem.
Ennek ellenére mégis van bennem tartás azokkal szemben, akik
ezeket a téveszméket legyártották és beültették az agyamba.
Ezért tartom magam szerencsésnek.
A folyamatos kételkedés menti meg a lelkem attól, hogy olyan béklyókat aggasson rá a társadalom, melyek
megakadályozzák a belső utat, az önismeretet és az önismeret által megérthető világot, az egész
teremtést, azt, hogy mik vagyunk, minek vagyunk és számomra a legfontosabbat, hogy van-e ebből az egészből kiút.
Marika néni körül forgolódó gondolataim között találtam egy invitálást, hogy keressem fel az utolsó helyet,
ahol megfordult a teste földi mivoltában.
Amikor ezt az “ötletet” elmeséltem a buszon egy utasomnak, aki szépen rejtőzködve nagy spirituális rezgéstartománnyal bír,
nem lepődött meg, és valahogy idekapcsoltuk a házat és a házhoz való kapcsolódás okaként felmerült az a “valaki” akinek a lépteit
a szél által felkapott falevelek sejtették.
Lassan , de biztosan összeállt egy kép arról, hogy valójában a ház és Szepes Mária alakja egy jó értelemben vett csali,
valaki az energiáimra “játszva” segítséget kért egy utazásra …haza.

Az utasom “látta”, hogy van velem valaki…
Nem tudta megmondani a kilétét, talán fiatalabb férfi szelleme lehetett…
Mivel én nem hiszek a szellemekben, de nem tagadom a létezésüket nem tudok mit kezdeni ezzel az infóval.
Szoktam érzékelni, ha nagy a “mozgás”, de nincs dolgom velük.
Mivel nem vagyok okos, nincs magas agykapacitásom, viszont nagyon jól bánok az energiával,
így sokan “használnak” katalizátornak.
Nem csak az emberek. Ezzel tisztában vagyok.
Nem zavar, csak egy ideje nincs visszatöltés.
A vírusos játék pont erre van, hogy elzárja a töltést a katalizátoroktól.
Mi jelerősítők, átalakítók akkor töltekezünk, ha van visszacsatolás…mivel az emberei kapcsolataink beszűkültek
nincs visszacsatolás vagy csak nagyon kevés.
A természetből is tudunk töltekezni, de mindenki másképp…
Nekem a Balaton például olyan mint egy atomerőmű…de nem a Balatonon van a hangsúly
hanem a vizes közegen.
Én sivatagi körülmények között rövid időn belül elpusztulok.
Eddig a munkám során kaptam a legtöbbet. Amióta nincs utas, azóta nincs töltés.
/ az energia áramlás nem akaratlagos dolog…nyilván a reikiseknek igen…de nekünk nem, mi eszközök vagyunk, nem
tudunk akarattal töltekezni..de kapunk hozzá instrukciót,

hogy mit kell tennünk, hogy töltekezzünk, hova kell menni, mit kell tenni,
esetleg kivel kell találkozni akár egy köszönés elejéig ,

és arra is, hogy kit kerüljünk el…nem mindenki tudja magáról, hogy erősen meríti a környezetét,
ezek nem tudatos dolgok
/

Szóval van ez a valaki, aki velem jött a házhoz vezető úttól.
Irreális a gondolkodásomnak, hogy egy szellem nem tud emberi energia nélkül eljönni egy helyről
és eljutni egy, mint kiderült , nem is messze lévő másik helyre.
De így történhetett, mert egyre erősödött bennem a vágy , hogy ellátogassak Szepes Mária végső nyughelyére itt a Földön.
Azon emberek közé tartozom, akik a Vörös Oroszlánt már többször (szám szerint ötször) olvasták és mindig találtak
benne valami újat.
A tükörbolt az esti program, minden éjjel hazafelé ezt hallgatom Soma kicsit számomra idegesítő előadásában.
Nem mintha én jobban elő tudnám adni, de akkor is zavaró…
Utánaolvastam az interneten, hogy miképp búcsúztak el Marika nénitől azok, az emberek, akik a legközelebb álltak hozzá.
Egy-két fotót és adatot tartalmaztak az írások, így jutottunk el Farkasréti temetőbe.
Én aki nagy ívben kerüli a temetkezési helyeket, annak ellenére, hogy nem hiszek a szellemekben,és
annak ellenére, hogy mégis valahol furcsán megnyugtató helyek…

Az utazás katasztrófa.
Maszkban.
Orrunkra húzva, hogy ne legyen ebből is konfliktus, főleg a kollégákkal ne..
(A Mercivel mentem, Merci erős…Nagyon erős , kemény és határozott energiái vannak. Őt nem fogja egy szellem sem
megkaparintani magának. Nem tudja még, de majd megérzi egyszer.
Harcos energiából van összerakva 🙂
)
Nem beszélgettünk 😦
Én a telefont nyomkodtam, ő zenét hallgatott.
Pesten a Népliget aluljárójában a szokásos cirkusz a kábszeres hajléktalannak látszó őrültek között.
A kezemben volt az esernyőm, és éreztem, hogy erőből markolom a markolatot…
Az idiótán vihogva ordító lány úgy közeledett felénk, mint egy visító szellem, már láttam, hogy ha közelebb ér úgy csapom le az
esernyővel, hogy nyomban kirepül belőle a lélek.
Megtorpant és irányt váltott.
Valóban nem vagyok egyedül… Valaki, ma hazaér…Sosem éreztette a jelenlétét, most
ő fogta meg az esernyő markolatát a kezemen át.

Mielőtt elindultunk volna Budára a KÖKIben reggeliztünk (ami ebéd volt) és vettünk egy csomag füstölőt.
Nem akarattal, csak cipeltem már egy ideje egy üres dobozt, amit még akkor vettünk, amikor a Király bejelentette az iskolák bezárását.
Nem tudtuk mit veszünk, az illata alapján választotta ki a Merci.
A Hölgy a boltban nagyon kedves volt.
Kedves volt és értette a bolt kínálta csodákat, mert rögtön adta az új doboz
fehér zsálya füstölőnket.
Az illata betöltötte a hátizsákom és éreztem, hogy burokként vesz körbe.
Eszembe sem jutott a hazafelé vezető útig, hogy milyen érdekes volt a sorrend…A fehér zsálya, az ártó szellemek (akikben nem hiszek) távol tartója is.

A zsálya a tértisztítást, védelmet és a gyógyulást és a szerencsét szimbolizálja. A zsálya jelképezte az öregek bölcsességét, a lelki nyugalmat és a hosszú életet. Ősidők óta használatos tértisztító gyógynövény, neve is erre utal, azaz salvere, vagyis gyógyítani. Már a régi római és arab orvosok is hittek benne, hogy akár halhatatlanná is teheti az embert…
A fehér zsálya (Salvia apiana) füstje eltávolítja az ártó gondolatokat, rossz érzéseket, de még egyes mikrobákat és rovarokat is. Azok, akik rendszeresen zsályával illatosítják és tisztítják otthonaikat könnyedséget, általános megtisztulást, megnyugvást, lelki békét tapasztalnak.
A fehér zsálya az amerikai őslakos indiánok számára a négy szent növény egyike (zsálya, édesfű, vörös cédrus és a dohány) A fehér zsálya füstölőt  a test, az elme tisztítására javasolták, valamint a szent tárgyak, oltárok tisztítására szertartások előtt.

A temetőhöz tömegközelekedtünk.
Lehet a szombat, lehet a hideg, lehet az unják már az egész maszkos szart, de alig van utas a buszokon, a villamoson.
Nem kellett egymással vírusokat cserélgetni.
Továbbra is elvárás a tömegközlekedésen, hogy kihangosítóval
telefonáljanak az agyhalottak, és ezt nekünk hallgatni illő.
Tudjuk, hogy vettek sört, meg ki kivel kefél félre… Ez alap…Enélkül nem lenne teljes a napunk.
Az én téveszméimben a nagy Farkasréti temető másképp nézett ki.
A szemem csak romokat látott…. befelé süllyedő sírok, hervadt virágok, műanyag mosószeres flakonok.
Azt hittem olyan a temető mint nálunk.
Itt ugyan nincsenek szobrok, de rendezettek a sírok.
Legalábbis a többsége az
és biztosan komolyabban figyeli a temető kezelője a “rendet”, meg nyilván az emberek is egymás rendjét, mint általában mindenhol
az életben…
Nem merültünk el a temető mélyében, mert határozott céllal érkeztünk,
de nem tudtam megtenni, hogy egy kicsit ne olvasgassak
ne nézzek kicsit mélyebbre a sorok között.
Morbidul hangzik, de az elhanyagoltság inkább a frissebb dátumok alatt volt bántó,
de nem volt zavaró a félig földbe süppedő 1800-as évek végét mutatóknál, ahol
már-már belerezgett a misztikum.
Akkor még volt kultúrája a temetkezésnek…s bár már lehet nincs
élő rokon, ki rendbe szedetné kifizethetetlen drágán a sírt, lehet nem is kell, mert így van neki
valóságossága, így mesél, így mondja el szavak nélkül, hogy kiknek emlékei lakják ezt a helyet.

Egy síron….

Az internetes fotók segítségével találtuk meg Szepes Mária nyughelyét.
Mindenkinek más az érzése, mások az érzelmei a halállal kapcsolatban.
Amíg kerestük a helyet találkoztunk olyan sírral- lefotóztam, de nem teszem ki, mert nem tartom illendőnek-
ami egy színművésznő sírja.
..egy fa fejfa…és kavics..semmi nincs itt, csak egy ócska régi fejfa.
Talán nem volt aki gyászolja, vagy nagyon szegények voltak..
De én azt hittem….és ezen a napon egy csomó, “de én azt hittem” gondolat távozott belőlem.

Szepes Mária hatalmas író, hatalmas tudással…
Nagyon sokat tett azokért, akik meghallották akinek szerencséjük volt érteni a szavait, s mögöttük a tartalmat.
Nem tudom mire számítottam, mikor felkerestem ezt a helyet.. Nem tudom mi az a hit, mit gondoltam
hogy egy nagy EMBERNEK, milyen emléke lesz egy temetőben?
Nem tudom mit gondoltam, de nagyon méltatlannak éreztem őt egy urnafalon.

Furcsa érzések kavarogtak bennem.
Egy pár szál elszáradt nyári virág volt beletűzve a fedlap kampójába. Nem vittünk semmit, mert fogalmam sem volt arról, hogy
mit találunk, ha odaérünk.
Arról sem, hogy lehet-e valahogy tiszteletet tenni, hagyni egy ilyen megoldással biztosított öröklét helyszínén.
Amíg kivonultunk, hogy vegyünk egy kis jelképet, egy “itt voltunkot” elgondolkodtam azon, hogy nálunk határozott kérése
a családnak, hogy semmilyen temetőben ne maradjon emlékhely számukra.
Elnéztem a kőlapokra ragasztott piros címkéket
(nem, nem korona karanténosok laktak mögötte), felszólítva a családod arra, hogy vonuljanak be mert bizonyára lejárt a “bérleti díj”,
valahol megértem, hogy a nagy “nem akarunk neked problémát” elv hova viszi el a hagyományokat, és az üzletpolitika hogyan dobja ki
lakókat gondatlanul befalazott örök nyughelyükről, ha nem lesz aki fizesse a helypénzt…
Oda jutottam, hogy kell egy hely, ahol emlékezünk, egy szobor, melyet körbe ültethet az ember virággal, ahol mécsláng mellett
mondhatja el ami a szívét nyomja, mert az élőket nem érdekli,
de a holtak bölcsen hallgatják, majd mire kiszabadul minden szó, megnyugszik a lélek is.
Kinek mi… de kell egy hely…kell egy hely, ahová le lehet ülni emlékezni…
De nem kell, hogy egy ilyen temető legyen… nem…én sem szeretnék ide visszajárni ,
hogy meghallgassam azokat, akik emlékeznének.

A férfi, aki velem jött elköszönt…
A szemem nem láthatta őt…
Tegnap senkit nem láthatott…
Hiába vágytam volna …nem láthatom őket, mert nem hiszek bennük és aki nem hisz nem lát…
De most látom… látom a helyet, ahol állok, a Lányom, ahogy ahogy a fa tövében fotóz valamit a fa törzsén, és látok egy férfit… a járdán áll.
Egy fekete öltöny van rajta, fehér ing… karján egy sétapálca…fekete a haja,sötét a szeme, talán az 1900-as évek elejei a hangulata.
Látom, hogy körbetekintek és nem látok semmit, de ő lát és szavak nélkül megköszönni, hogy eljöttünk, majd sarkon fordul
és elsétál … A Merci már elindult kifelé, én még állok… akkor mondom, hogy furcsa itt…
Nem tudom ki volt Ő, nem is érdekes… nem értem, miért nem tudnak a szellemek maguktól repkedve eljutni a Földön bárhová,
vajon miért kellettem én, azok mellett, hogy a Vörös Oroszlán újabb kérdéseket vetett fel bennem a létezéséről.
Szepes Mária vajon ki volt a történetben?
És hol van most ő?
Ő volt a férfi….

Is.

Nem értem…nem is fogom.. csak egy transzformátor vagyok… eszköz….de van egy hely, ahová majd
újra és újra elmegyek..mert érteni akarom.

NEM ELÉG
hinni. Ne bámulj kábán az örvénybe!
Lehúz. Tekints fel! Figyelj benső egedbe!
Csupa fontos jel. Utat mutat a végtelenbe.

Szepes Mária

Külső-belső utazás” bejegyzéshez ozzászólás

  1. ÉVA szerint:

    💖💖💖lesz valasz !

    Kedvelik 2 ember

  2. Judit blogja szerint:

    Fantasztikus…… ❤

    Kedvelik 1 személy

  3. Bagoly39 szerint:

    Borzongok.

    Amúgy ma egy barátommal kb. három órán át sétáltunk egy temetőben. De mi rendszeresen járunk oda. Én mindig szerettem temetőkben járkálni, talán mert gyerekkoromban jól tálalták nekem a dolgot. Elkísértem sokszor a nagyit, aki halkan dúdolgatva rendbe tette a család síremlékét, aztán mindig mondott valamiket a halottakról, néha vicces dolgokat is. Most már én beszélek róla és a többiekről…rólam pedig senki sem fog. Csak ez a blog.

    Kedvelik 2 ember

  4. Tücsi szerint:

    Szeretnèd,hogy rólad is meséljenek?
    Talán az egyik amit megtanultam az,hogy nem érdekes,hogy mit tart rólunk az utókor. A jelenben kell nyomot hagyni. És igen…erre kiváló ez a blog. Is.

    Kedvelik 2 ember

  5. Tücsi szerint:

    Bár ne lennék ilyen suta mindenhez.
    Bár …bár…sok a bár…
    A síkok valóban összeèrnek…
    De néha úgy érzem a fantáziám szülemènye az egész,s èn hazugság vagyok.
    De azt hiszem ha az is…sokkal kisebb, mint amit a világ kreál az aktuális mostban..de ez így marad, mert ezt jelenti a szó : ember…

    Az a temető nagyon magasan rezeg a holtaktól,de túl alacsonyan az élőktől…èn nem hiszek a szellemében, de tudom hogy ott voltak és figyeltek…

    Fizikai kapcsolat…
    Fizikai kapcsolatokkal egy a baj…az idő…túl rövid ès túlságosan sokat akarunk belesűriteni egymásból belőle. Atsiklunk a lényegen…

    Már tudom,hogy újra el fogok menni, újra és újra…. Szepes Máriához is…nem leszek már méltó a Vörös oroszlánhoz, én azt hiszem a Pöttyös Pannija maradok…

    Kedvelés

  6. Névtelen szerint:

    Gyermekkorom fontos helyszíne. Itt nőttem fel, erre jártam iskolába. Keresztül a temetőn. Még most is úgy járok ide, mint aki hazamegy. Itt vannak a nagyszüleim, és a dédszüleim, és rokonok sorának emlékei. Csak a testük, mégis itt laknak. Bárhová megyek, az első hogy megnézem a temetőt. És lakóhelyeim valamely véletlen folytán továbbra is temetők közvetlen szomszédságában van. Egy ilyen fontos lenyomatba jutottál el Te, aki fontos szellemiséget képviselsz számomra. Amikor a síkok összeérnek.
    Nyár elején Fadd-Domboriba vitt az élet, autóval, és amikor átmentem Pakson, figyeltem. Hogy a Tücsi erre jár. Figyeltem bennem mit mozgat meg a hely, és láttam a kiírást, Dunakömlőd, de nem hajtottam el arra. Volt késztetés, de annyira fáradt voltam, és egy más tudatállapotban, hogy nem tettem. De a síkok összeérnek. Előbb vagy utóbb. És nem kell hozzá fizikai kapcsolat.

    Kedvelik 1 személy

Köszi, hogy hozzá(m)szólsz !

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Bagoly mondja

Huhogok a sötétben...

Judit blogja

Mindenről szól

CSENDES FORRADALOM

A Tudat evolúciója

Netfisz napjai

kézzel írott sor(s)ok

NotToPutPublications

Not To Put Too Fine A Point On IT

Netfisz Blog

Élet Netfisz szemén keresztül

angellilith.wordpress.com/

"Én vagyok a hírnök, én vagyok a hír, mindegy, hogy ki szeret, de ért, aki érteni bír"

Férfiak, nők, ilyesmik...

...minden annyira determinált...

Angel Lilith - Verseim

...aztán megpróbálkoztam a versírással is...

Amon Ra

Gondolatok, dallamok, üzenetek

%d blogger ezt szereti: