t.t.

Olvastam, hogy a vidám embereknél a szerencsés véletlenek nagyobb százalékban jelentkeznek, mint a morcosabb típusoknál.

Ezen információ tudatában megfigyeltem egy napom, és tényleg igaz, hogy sokkal több információ és összefüggés látható,
ha vidámsággal vagyok feltöltve,
maximumon van a jelolvasási képességem és sokkal szélesebb spektrumban látom a világunkat,
mint akkor amikor morcos vagyok.
Ez utóbbikor teljesen beszűkül a látótér és semmi más nem látszik csak a probléma felturbózva egy atomtöltettel…

Csak azt nem tudom, hogy mikor veszítem el a tudatosságom s süllyedek bele a sötétségbe.
Olyan ez pontosan, mint az ébrenlét és az alvás közti lépés…
Nem veszem észre nem tudatosul a pillanat, csak azt veszem észre hogy megint lent vagyok,
hideg van, fájok, semmi sem jó és holnap világvége.

Aztán összekaparom magam, elkezdtek menni a fény felé,
újabb igazságokat ismétlek magamnak (s neked),
újra és újra csak ismétlem, s nem értem, ha elméletben megy, hol marad el a gyakorlata?

Pedig bármit meg tudunk teremteni, ha képesek vagyunk a figyelmünket nem levenni róla.
Bármit…
A legirreálisabb dolgot is össze tudjuk hozni,
ám ha egyszer is elbizonytalanodunk, vagy hitünket vesztjük,
a projektünk úgy dől össze mint a kártyavár.

Pedig birtokoljuk a tudást, csak megtanultunk nem hinni benne…