t.t.

kézzel írott sor(s)ok

Bár a pillanat maga nem volt vicces, a végeredmény végül is az…
Valamikor réges-régen nem voltak “problémáim”.
Azt hittem azért volt így, mert fiatal voltam és bohó…
Aztán tegnap rájöttem, hogy miért nem voltak 🙂

Az önboncolás útján rájöttem arra, hogy végülis a “jó-ság” ebben a világban
egy nem kívánatos dolog, ám mire rájöttem addigra annyi belső előnnyel járt,
például a remény arra, hogy el tudom érni még élve a tudatosság azon lépcsőfokát, hogy nem
úgy halok majd meg, mintha aludni mennék és nem tudom megfogni a pillanatot, hogy ne
a “kötelező” bemész az alagútba, majd ott várnak a rokonok
(életemben sincsenek rokonaim, mert nem értem el az anyagi jólétük szintjét,
így meg lettem tiltva a putrimmal és az életemmel,) engem ott senki se várjon közülük,
hanem ki tudjak egyezni a Főnökkel abban,
hogy miután körbenézzük az Univerzum csodáját egy másikféle létezésbe enged,
és nem írják ki a felhőkre, mint a Facebookról való meneküléskor,
hogy “Tündi, 278 ismerősöd vág majd eret a távozásod miatt,
nem lehetsz ennyire önző, hogy egyedül hagyod őket a nagy testvér óvó tekintete alatt…”

hogy nem volt kedvem visszaalakulni az Univerzum legnagyobb játékosává…
Ám a “jó-ság” egyfajta túlérzékenységgé vált.
Ez a túlérzékenység olykor átcsap mindenféle túldramatizálásos
önsajnálatba, menekülni vágyásba és ezek kifelé kommunikálásába.
Hiába a sok óvatos figyelmeztetés, meg olykor a
bunkó, nem nagyon vettem a fáradságot,
hogy felülbíráljam önmagam és a viselkedésem, holott tisztába
kellett legyek a következményeivel.
Mivel a stressz már testi tüneteket is produkál,
ideje volna leállni a negatívumok minden irányba történő kommunikálásával,
ám amíg van erre csatorna, addig az ember nem hagyja abba.

A régi énem és a mostani között a “jó-ság” mellett volt még egy nagy különbség.
A régi énemnek nem volt kinek panaszkodnia.
Bár volt “legjobb” barátom, nem volt csere a mély gondolatok között.
Az alapszabály, hogy bármilyen kapcsolatban csak annyit szabad beletenni a megosztásokba, amennyit a partner is beletesz,
hogy egyenlő legyen a mérleg, akkor talán nincs visszaélés az információkkal.
Nekem régen idegenek mondták el a bánatukat,
de sem “jótanácsra” sem pedig “visszacsatolásra” nem volt igényük, na meg nem is volt olyan az életvitelem, hogy
ezt bárkivel meg kellett volna osztani.
Én nem vagyok “hírtovábbító”, általában minden bejövő infó megáll nálam, főleg azóta,
mióta megfigyeltem, hogy mekkora rosszindulattal tudnak egyesek önmagukból kiindulva azért rám pakolni infót,
hogy egy közös ismerősünknek majd én továbbítsam a véleményüket,
ami pont azért nem történik meg, mert tudom mit váltana ki.
Én nem vagyok hírvivő… arra megvannak a szélesnyelvűek,
ott kell böfögni, majd azok tovább fingják..

A lényeg az, hogy ha nincs kinek sírjál-ríjál, akkor nincs is mit…Mert minek?
A probléma akkor létezik, ha kap energiát. Minek szenvedni, ha nem sajnál senki?
Minek megosztani a félelmeinket, ha mindenki a sajátjával van elfoglalva?
Minek tanácsot kérni, ha úgysem fogadjuk meg?
ÉS milyen önző dolog másoknak azért fájdalmat okozni, hogy ne egyedül szenvedjünk…?
Baromi önző vagyok…ejjjjj ….
Nem irigy..hanem önző… a végtelenségig…illetve tegnapig…
Tegnap belekezdtem a mondandómba, s bár poénból indult akkora vihart kavart,
hogy úgy megdöbbentem , akkora pofon volt nekem ez a tükör, hogy még most is
szégyellem magam.
Az egyetlen szerencsém, hogy tudom, hogy a tisztulási, tanulási folyamat része ez,
és elmúlik a döbbenet, talán nem lesz többet önkínzós kínlódásom,
mert nincs kinek…és tényleg nincs kinek …illetve nincs olyan ember
a közelemben, aki megérdemelné ezt a fájdalmat, ami bennem lakott, elvégre
a belső valóságát senki nem adja nekem, nincs csere…tehát marad a csend.
Tény, hogy nem így terveztem leélni az életem.

Azon gondolkodtam, hogy az írások minőségén mennyit fog ez változtatni?
De valószínűleg oda nem hat ki, csak ki kell hagyjam ezentúl az egóm rezgését a tartalomból.
Mert nincs itt sem helye… a megélés meg nem önsajnálat, hanem egy létezési szinten elérhető
tapasztalat…kb ennyit a novemberi kezdésről…
Tehát nincs problémám,… minden szuper… mint mindig.
Az, hogy mi történik a Tündivel ?
Azt meg nézzük tovább majd külső szemszögből és jókat nevetünk a renitens “jó-ságos”
peremvidéki, enyhén cinikus, de valóság-hű emberi létezőn..

Szép napot mára Nekünk!


Köszi, hogy hozzá(m)szólsz !

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

CHARON INSTITUTE

The New Eon

Bagoly mondja

Huhogok a sötétben...

Judit blogja

Mindenről szól

CSENDES FORRADALOM

A Tudat evolúciója

Netfisz napjai

kézzel írott sor(s)ok

NotToPutPublications

Not To Put Too Fine A Point On IT

Netfisz Blog

Élet Netfisz szemén keresztül

angellilith.wordpress.com/

"Én vagyok a hírnök, én vagyok a hír, mindegy, hogy ki szeret, de ért, aki érteni bír"

Férfiak, nők, ilyesmik...

...minden annyira determinált...

Angel Lilith - Verseim

...aztán megpróbálkoztam a versírással is...

Amon Ra

Gondolatok, dallamok, üzenetek

%d blogger ezt szereti: