soulleadertucsi®

kézzel írott sor(s)ok

Sokszor előkerült bennem a téma, hogy illő volna lezárni ezt a évet koronailag is,
de nem volt kedvem foglalkozni vele.
Erre mondja majd a kevésbé kedvelő olvasó, hogy “akkor minek álltál neki? “,
de a választ csak amilyen a kérdező…rövid és tömör…csak..
2019 novemberében elindították a “covid” programot… legalábbis mi már novemberben sejtettük,
hogy van valami, mikor össznépi összejövetelre invitálták az egészségügyi végzettséggel rendelkező embereket.
Nyilván nem ezért.. 🙂
Aztán tavasszal elindul a “járvány”… pontosan terv szerint.
Az “első hullámban” megéltem, hogy milyen, mikor az emberek ész nélkül lerohanják a boltokat és felvásárolják az élelmiszert.
Bőgtem a boltban, mert nem jutottam ételhez a munkám végeztével.

Volt munkám végig…
…igaz többször éreztem úgy, hogy értelmetlenül.
Üres járatokkal közlekedve…
Meglepett, hogy vannak emberek, akik fel sem fogták,
hogy teljes fizetésért lézengenek napokat a munka körül…nyilván a feladat akkor is feladat, de
nem történt meg a magukba szállás, az elgondolkodás, nem történt meg annak a felfogása, hogy szerencsések.

Az “első hullám” óta maszkot viselek…
a melegben kegyetlenség volt..
a hidegben nem érdekes.
Beletörődtem, de nem vált természetessé.
Ahogy lehet leveszem és lélegzem, és hálás vagyok a levegőért…

Idén nem nyaraltunk.
Láttuk a Balatont egy-egy napot…igaz tavaly sem nyaraltunk és tavaly előtt sem.

A SZÉP kártyákról a pénz élelmiszerre vándorol, mert napról napra emelkednek az árak.
Idén már nem tudtam félretenni pénzt.
Idén nem utazgattunk, alig jártunk Budapesten.
Idén nem voltunk fürdőben…idén nem voltunk orvosnál sem.

Az első hullámban nem voltak beteg ismerőseink.
A második hullámban lettek beteg ismerőseink, mi nem betegedtünk meg.

A szüleimet mindvégig látogattam, ahogy eddig is.

Az első hullámban jobban , a vírus nyaralása alatt már lazábban,
a második hullámban már csak a megszokott szinten folyt a fertőtlenítő.
A munkahelyen fújkálom a fertőtlenítőt előírás szerint, otthon nem…
Otthon szabad élni és lélegezni vegyszerek nélkül is.

Az életünkben néhány terülten kedvező számomra ez a korlátokkal tűzdelt létezés…
például engem megszabadítottak azoktól a kötelezettségektől amiket nem szerettem.
Legtöbb helyen nem kell ügyintézni személyesen. Nekem írásban könnyebb.
Nem szeretem a hivatalos dolgokat, mert irritál az ügyintézők fellengzőssége és az állandó megalázás,
ahogy a kevésbé tájékozott emberekkel bánnak.
Nem kellett részt venni kötelező találkozókon. Ez csúnyán hangzik, de nekem szép. 🙂
Megismertem a környezetemben és az ismeretségi körömben lévő emberek tudatszintjét,
a helyzetről való gondolkodásukból sikerült leszűrni azt, hogy milyen szinten vagyunk egymással.
Például vannak, akik annak ellenére nem fordulnak el, hogy másképp gondolkodunk, és nekem is
kínkeservesen, de el kellett fogadjam, hogy ennek ellenére még működhet a “szeretet”, mert a szeretet nem
érdekdolog. Legalábbis ha valaki szerencsés, akkor túl tud érezni az érdekein.

A helyzetről való kommunikáció közben megismerhettem az embereket, hogy mennyire őszinték velem.
Ebből az szögből nézve 2020 a csalódás éve volt.
De minden csalódással közelebb vagyok önmagamhoz és megtanulom, hogy sajnos senki nem fog maga mögé nézni,
ha döntéshelyzetbe kerül.
Megtanultam, hogy egyetlen ember(pár) van a Földön (nekem még szerencsére) aki képes
önmagát feláldozni ha kell ( a feláldozás szó elég erős ide, de aki akarja érti), azok pedig a szülők…
Nekem nem sikerült olyan baráttá válnom a 46 évem alatt, hogy bárki megtiszteljen a teljes bizalmával, holott
soha nem éltem ezzel vissza.
De ez is talán annak köszönhető, hogy mindenki magából indul ki, mert az én
bizalmammal viszont rendszerint visszaélnek. Illetve már nem, mert amit ide nem írok ki, azt ki sem mondom már.
Nincs miért és nincs kinek.

2021 az “oltás” évének látszik…
Én nem regisztráltam.
Nem is fogok regisztrálni.
Nem azért, mert ellene vagyok az oltásnak… hanem mert a regisztrációt feleslegesnek tartom.
Én annak idején választhattam, hogy beadják-e a fertőző májgyulladás elleni oltást, mert egészségügyi szakközépbe jártam
és kapcsolatban kerülhettem fertőzött vérrel.
Beadattuk.
Nem volt ez kérdés.
Nem is gondolkodtunk azon, hogy ez esetleg járhatott volna mellékhatással.
Szerencsénkre NEM VOLT INTERNET a közszférában, így nem kellett olvasni senki baromságát erről.
Amikor a H1N1-el fenyegettek és visszaolvastam a szolgálati rendeleteket a cégnél volt lehetőség az oltásra,
erősen javallott volt, de nem éreztem ennek szükségét.
Nem jelentkeztem erre az oltásra sem,
ahogy semmilyen influenza elleni oltásra sem, pedig úgy tudom járt volna térítésmentesen bármelyik.
Nem azért, mert bármiféle negatív propaganda vette volna körül, hanem ,mert így éreztem jónak.
Amikor a gyerekek beoltása mellett vagy ellen kellett dönteni elég kellemetlen helyzetbe hoztak, mert
felelősséget kell vállalni a következményekért.
Mivel szülőtársam ebben a kérdésben (sem) foglalt állást,
rám hárítva ennek a felelősségét, én a NEM mellett döntöttem.

Jelenleg az egészségügyi dolgozóknak van lehetőségük az oltásra.
Jelzem, hogy NEM KÖTELEZŐ nekik sem, csak
erősen ajánlott. Ám az egészségügyi dolgozók nagy része már elvileg volt covidos,
így ők is csak a kitalált 3 hónap elteltével kaphatják meg.
Vajon aki volt covidos, de nem jutott-amúgy sem sokat érő– teszthez, vagy enyhe lefolyással átvészelte és
nem tudja, hogy az volt és ráoltják a vírust, akkor hogy reagál a szervezete?
Ha ember ellenes lennék, mindenképp beoltanám az eredeti vakcinával azokat az
orvosokat, akik a médiában emberhez nem méltó szavakkal illetik a szkeptikusokat.
Mert talán azért mert 6(+) évig nyögték a egyetem padjait, kevés realizmus és
emberi lélektan ismeret maradt bennük.

A magyar kormány által felügyelt média olyan színesen kezelte ezt az egész járványt ( és kezeli most is),
hogy aki még nem teljesen őrült meg,
az tisztán látja, hogy néha azt sem tudják mit beszélnek.
Talán jobb lett volna, ha már ezt az oltásprogramot már előre eltervezték,
ha nem kommunikálnak semmit az ügyben.
Az emberek nem bíznak meg bennük, így az általuk tett javallatokban sem.
Aki vakon bízik bennük, az feláldozza magát a tudománynak nevezett valami oltárán.
Annak a tudománynak az oltárán, ami a 2020-as évben hatalmas fejlődésről tett tanúbizonyságot.
Mivel a koronavírus és alfajai megszüntettek minden betegséget és legyőzték az öregséget is, mert
senki nem hal meg sem rákban, sem öregségben, sem infarktusban sem agyvérzésben, sem balesetben, csak
covidban, így nem volt más feladat, mint egy folyamatosan mutálódó -valószínűleg laboratóriumban született- vírus ellen
kitalálni egy ellenanyagot.
És ezt a feladatot meg is oldották.Félig meddig.
Ezzel nem is lenne baj.. csak a többivel…
Hogy kerül bele a politika?

A ” Te beoltatod magad?” kérdés az intelligens emberek számára a
” szabad megkérdeznem, hogy mennyit keresel?”
és a
“Te kire szavazol?”
mellett a tiltott zónában helyezkedik el.
Nem illik megkérdezni, főleg ha nem akarsz hazugságot hallani.

Én úgy gondolom, hogy az idő megoldja ez a kérdést.
Én személy szerint nem tartok az oltóanyagtól.
Valamitől meg kell halni.
Ha nem lesz kötelező, nem veszek részt benne, mert nem érzem szükségét.
Ha kötelező lesz?
Akkor oldják meg a beadását, biztosítsák rá a helyet, az időt, a szabadnapot.
Ha annyira megbízható lesz, mint a teszt és annyira szakemberek fogják beadni, amennyire szakemberek tesztelnek,
akkor az egész csak egy ócska színjáték, amiben mi nem vagyunk többek, mint feláldozható statiszták.

Végül úgy gondolom, hogy arra mindenképp jó “volt” ez az időszak, hogy
mindenkiből felszínre került a valósága…az egoista még egoistább,
az önző még önzőbb, a jó ember viszont még jobb lett.
Lehet a korona katalizál?
Mindenképp erősíti azt ami van.. ahol baj van, ott a bajt,
ahol pénz van ott a pénzt, ahol sötétség van , ott mélyül a végtelenségig,
ahol viszont van fény, ott még erősebben fénylik… 😉

Ebben az egész covid-19-ben csak egy dolog sántít… az igazság.
Amit soha nem fogunk megtudni.. mi már biztos nem, de engem személy szerint nem is érdekel.
Ezen a szinten, ahol létezem úgysem én döntök, esetleg egy dologban dönthetek:
hogy holnap, vagy ma haljak-e meg.

Ennyit erről a témáról legalábbis 2020-ban.








Köszi, hogy hozzá(m)szólsz !

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Szabadon szárnyaló szavak

Nincs kutyám ezért eszmét futtatok.

Budapesti séták/ Budapest city walks

Városnézés más szemmel / Take a different approach

CHARON INSTITUTE

The New Eon

Bagoly mondja

Huhogok a sötétben...

Judit blogja

Mindenről szól

CSENDES FORRADALOM

A Tudat evolúciója

Netfisz napjai

kézzel írott sor(s)ok

NotToPutPublications

Not To Put Too Fine A Point On IT

Netfisz Blog

Élet Netfisz szemén keresztül

angellilith.wordpress.com/

"Én vagyok a hírnök, én vagyok a hír, mindegy, hogy ki szeret, de ért, aki érteni bír"

Férfiak, nők, ilyesmik...

...minden annyira determinált...

Angel Lilith - Verseim

...aztán megpróbálkoztam a versírással is...

Amon Ra

Gondolatok, dallamok, üzenetek

%d blogger ezt szereti: