soulleadertucsi®

Nem aludtam jól az éjjel.
Az érkező hidegfront sajgott a csontjaimban, megérkezett a Tél.
Furcsa álmok között kóboroltam, kietlen pusztákban, s láttam magam
bizalommal közeledni az érkezők felé, kik rám sem emelt tekintettel rúgtak félre az utukból.
Ó hányszor láttam ezt a képet…
Ó hányszor éltem meg ezt…
Megfigyeltem magam, miképpen kapaszkodom görcsösen a megszokásokba.
Szeretném megtartani azokat a jónak érzett pillanatokat,
melyek maguktól még csak nem is finoman taszítottak el.
Miféle szolga lélekkel vagyok én szerelt, ki behúzott farokkal,
nyüszülve könyörög simogatásért a kéznek, mely
olyan sokszor ütötte őt?
Meddig vezeklek még évmilliós bűneim miatt?
Nem vagyok már rossz ember.
Az évek folyamán megtanultam,
hogy minden ember egyfajta program szerint működik és ezért nem ítélhető el.
Mindenkit elfogadtam olyannak amilyen.
Akkor is ha bántott.
Akkor is ha nem őszinte.
Akkor is, ha nem kedvel…
Bárkire nézek, látom a valóságát.
Látom a gondolatait, érzem a rezgését,
tudom mit érez, mit gondol.
És ennek ellenére…annak ellenére, hogy olyan sokszor hazudnak…
szeretem őket…
Szeretem őket…
..és már nem baj, hogy nem viszonozzák ezt.
Ma új napra ébredtem..
Ma nem bánt többé a magány…
Ma nem érzek többé fájdalmat…
Ma nem félek a pillanattól…
Ma nem megyek az érkezőkhöz,
ma nem kérem, hogy fogadjanak maguk közé,
ma nem fáj, hogy hazudnak ,
ma nem fáj, hogy felednek,
ma nem fáj, hogy elmentek,
ma minden a helyére került.
Ma nincs más csak a szeretet.
Már nem fontos, hogy mit hoz a holnap..
Már nem fontos, hogy mások mit gondolnak rólam.
Ma nem fontos, hogy nem vagyok fontos..
Ma csak egy érzés maradt bennem az, hogy
minden körülmény ellenére
szeretni tudok.
Csak ez a fontos.
Szeretni.