soulleadertucsi®

kézzel írott sor(s)ok

A minap épp egy titkon kedvelt falujáró járaton gurigáztam, amikor a harmadik megálló után jöttem rá,
hogy mindenkinek takarja a véleményét a világról a maszk az orcáján,
csak én harácsolom a drága levegőt a téli fa és szénporral keveredő kilélegzett párámtól mocskos maszkom arcomfedése hiányában…

“Opsz” – mondotta ijedtséget szimuláló szájam kaján mosolytüskével szegletében,
s máris orrom helyén tornyosuló ferde tornyomra akasztottam a lepelt..
Röpke majd egy órás várakozásomban azon merengtem,
hogy nem először marad el a “majd rutinná válik” de nem vált mozdulatom.
Ez jelzés értékű, el is mesélem miért..

2018 novemberében kezdődött, hogy azon kaptam magam,
hogy drága Lánykámtól örökölt nyakravalóm mint egy maszkot a fejemre tekerem..úgy vezettem az én kis buszomat az akkor még én kis helyijáratomon.

A sál… (benne én.. 😈)

Nem tudtam mire vélni ezt az állandóan visszatérő nem tudatos mozdulatot.

Aztán jött ez a “vírushelyzet”.. Meg a maszk. Sokszor eszembe jutott az erre utaló mozdulat,
de nem tettem bele energiát mondván persze, hogy ez hülyeség.

A következő ilyen nem tudatos mozdulat a helyijáraton egy útkereszteződésben mindig be akartam kanyarodni…
Szinte már zavaró volt, ahogy közeledtem ahhoz a kereszteződéshez, arra kellett figyelnem, hogy nehogy lekanyarodjak, hiszen 25 évig nem kanyarodtunk ott be, csak tereléskor, ha gáz volt az úton..
Erre az új helyijárat útvonala pontosan ott megy el…nyáron egyértelműen “láttam” a vonalakat, láttam az összes vonalat, benne volt a tudatomban. Már meg sem lepődtem, hogy így is lett…

Feltűnt, hogy ha spontán működöm, a fizikai testem olyan ingerekre is reagál, amiket nem én parancsolok neki.
Ezeket a reakciókat megfigyelve jöttem rá, hogy az általunk jövőnek tartott,
tehát tudatosan meg nem élt mostból is fog jeleket és reagál, vagy ennyire kezdenek összecsúszni az időnek nevezett lemezek…

Ezért gondolom azt, hogy azon kívül, hogy részemről letudva a vírushelyzet, a maszk viselésének elhagyása nem tudatosan talán jel lehet arra, hogy le fogjuk tenni nemsokára.

Van egy fájóbbnak tűnő “érzésem” is. Január óta folyamatosan távoznak el a munkám kapcsán (a buszon utazó, vagy az útvonalamba eső helyen tartózkodó) emberek.
Az egy dolog, hogy mind idős és egyéb betegséggel, vagy mással küzdő emberke volt.
Furcsa egybeesés, hogy “nem kell többé aggódnom értük”, hogy “mi lesz velük”, ha lekerülök a vonalról és nem tudjuk tovább művelni együtt az élet emberi részét…például, hogy fenéz a buszra és örömmel tölti el, hogy lát, int…köszön és ez viszont.
…volt akivel nem is volt több kapcsolatom…csak egy mosoly és egy integetés….de ebben benne volt az Univerzum összes szeretete.
Ami közös bennük, és máig is hátborzongató az az utolsó találkozásunk utolsó szemkontaktja.
Mindenki elköszönt egy pár tizedmásodperbe sűrített végtelen pillanattal, mintha tudták volna, hogy nem találkozunk többé…
És nem is találkoztunk…Előttem van a szemük sugárzása…
Időtlenség, gyémánt csillogás…a megtört idős beteg emberek utolsó csodája, emberhez nem méltó sorsok, de a szemük , az utolsó pár másodpercben, míg tekintetük találkozott az enyémmel a megállóban,tiszta volt, ragyogva mosolygott…hogy “már minden oké” és hogy ” vigyázzak magamra”… 😦
Nem átadható, végtelenül szomorú, de csodálatos megélés…

Hogy mire megyek azzal, hogy érzékelem a “jövőt”?
Semmire…

Pont azon gondolkodtam, hogy nem tudom megváltoztatni a holnapot. Mert már megtörtént.
Amit tudok tenni az annyi csupán, hogy nem mindegy milyen nézőpontból tekintem az eseményeket.
Megélő, megfigyelő, aktív teremtő, passzív megélő vagy az áldozat szemszögéből..
Hogy mit tanulok a megéléseimből? Hogy mennyire sikerül megérteni az ember, mint élőlény működését?
Hogy mennyire sikerül megtanulni, megérteni, hogy magunk írjuk a forgatókönyvet, hogy magunk , a felsőbb én az, aki mindezt a mesét megjeleníti és olyan
szögbe helyez, amiben a legtöbbet tudja kihozni belőlünk. A döntés mégis a miénk.. nem kell belehalni az életbe, lehet benne élni is…
A tudatos ember -ha eljön az idő, hogy fizikai ruháját letegye- nem tragédiaként fog visszatekinteni a mögötte hagyott életre, hanem egy csodálatos mesére melynek végén megismerkedik majd a történet írójával, a felsőbb énnel, a Teremtéssel és azonnal meg fogja érteni a létezése célját… Akkor majd onnan megyünk tovább.
De most maradjunk még itt… van látni és megélnivaló bőven.

Mozdulatok a jövőből?” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Judit blogja szerint:

    Drága Tücsim ❤ "A döntés mégis a miénk.. nem kell belehalni az életbe, lehet benne élni is…" Ez az! (Y)

    Kedvelik 2 ember

  2. soulleadertucsi szerint:

    Kedvelik 1 személy

  3. Gertrud szerint:

    Sokszor időbe telik, mire újra és újra rájön az ember, hogy élni kell, mert olykor elveszítjük a fonalat.

    Kedvelés

  4. soulleadertucsi szerint:

    Megfigyeltem, hogy dühös vagyok érte, mikor rájövök, hogy elveszítettem a fonalat.
    De nem veszem észre…még mindig nem… 😦
    Most arra jöttem rá, hogy nem akarok többet ember lenni, mert ha olyan vagyok mint most, akkor kihasználnak, ha olyan lennék, mint akik kihasználnak, meg leköphetném magam. Már csak azt nem értem, hogy miért nem azokat köpöm le akik kihasználnak? 😀
    (megbolondultam?)

    Kedvelik 1 személy

Köszi, hogy hozzá(m)szólsz !

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Gondolkodó

gondolatok, személyes élmények, emlékek, versek, munkanélküliség...

matraimelinda2

Mindennek helye van, mi szívemnek tetsző...

Nagy Balázs írásai

kézzel írott sor(s)ok

Bagoly mondja

Huhogok a sötétben...

Judit blogja

Mindenről szól

Netfisz napjai

kézzel írott sor(s)ok

Netfisz Blog

Élet Netfisz szemén keresztül

angellilith.wordpress.com/

"Én vagyok a hírnök, én vagyok a hír, mindegy, hogy ki szeret, de ért, aki érteni bír"

Férfiak, nők, ilyesmik...

...minden annyira determinált...

Angel Lilith - Verseim

...aztán megpróbálkoztam a versírással is...

Amon Ra

Gondolatok, dallamok, üzenetek

%d blogger ezt szereti: