Tücsökfalvi Tücsök

kézzel írott sor(s)ok

Még mielőtt megőrülök ettől a covidnineteenes kommunikációtól, amit folytat a média és minden eddig komolynak hitt internetes portál, eldöntöttem, hogy nézőpontot váltok ez ügyben. Nem lázadni fogok, és ordítani, meg erőszakkal rávenni magam, hogy ne kezdjek el attól pánikolni, hogy holnap mindenki beáll abba a sorba, ahol  uruk királyuk szent arcképe mellett oltják az “újtípusú” tudatmódosító téglaporkoncentrátumot jó pénzért, hanem egyszerűen megfigyelni, hogy hova is tartunk ezzel a nagyszabású projekttel.

Megfigyeltem, hogy bármiről legyen szó a blogomban, ha szerepel benne a covid-19, covidnineteen, koronavírus, maszkosgeci és a kurvaanytokbasszátoktelibeezzelazegészszarralamitvelünktesztek kifejezés a faszbukk homokozója nem “népszerűsíti” a bejegyzésem. Azaz a “követőim” nem kapnak róla értesítést… HAHAHA….

Megmondom én őszintén Nektek, hogy nem ez a sztori zavar, nem ez a projektfos, amivel éppen megnyomorítanak minket, és még csak kis százaléka az őrületbe vonulásnak az a tény, hogy hogy lehettem ennyire felelőtlen, hogy erre a Földre, és ebbe az országba kettő léleknek is lehetőséget adtam a földi élet megtapasztalására?! Minek ide leszületni? Nemrég még boldoggá tett az a tény, hogy ha már ilyen balfaszul nőnemű burkot öltöttem mégsem születtem rossz helyre, mert vannak sokkal rosszabb helyek is a Földön a nők számára, erre nemhogy nőnek nem jó itt lenni, hanem nem jó itt lenni olyan embernek, aki józan paraszti ésszel van szerelve , és nem az érdekei szerinti kukivégnek, ánuszgyűrűnyalogatónak van programozva.
Mert beledilizünk abba, hogy teljesen hülyének néznek minket, és totális a tehetetlenség, mert nincs egyetlen egy olyan ember vagy közösség, akik képesek lennének ezzel a világot ( a mai napig nem tudom milyen célból ) központosított irányítás alá vonni készülő világhatalmat megállítani.

Tehát nem lázadok, mert egyedül vagyok a hitemmel. Egyedül minek lázadozzon az ember?
Amikor azt hiszem, hogy vannak benne “elvtársak” mindig rá kell döbbenjek, hogy egy keményebb helyzetben megtörnek az emberek és eddig kétségbe estem, hogy egyedül maradok és mi lesz velem? Mi lenne? Ami most…. Egyedül maradok. Lehet meg fogok halni majd… és akkor mi van? Kit érdekel? Ráírják a kartonomra, hogy a halál oka: Koronavírus…és igaz is lesz, mert az koronavírus (ha eltekintünk a manipuláció lehetőségétől )azon kívül, hogy egy ki tudja mióta létező vírus, jelen esetben szegény vírus elviszi a balhét egy nagyobb és “nemesebb” cél érdekében.

Amúgy tételezzük fel, hogy komoly a dolog…
Akkor nem tűnik fel a Királyságunk tagjainak, hogy itt mekkora bajok vannak elsősorban velük? Hogy ebben az országban csak azok hisznek nekik, akiket pénzzel meg tudtak venni, vagy zsarolni? Lehet ők sem hisznek csak érdekből hallgatnak…
Nem tűnik fel, hogy olyan politikát folytatnak, hogy senki nem tiszteli őket, mert nincs miért? Nem tűnik fel senkinek, hogy amióta jogot adtak azoknak, akik nem érzik úgy, hogy bármiféle kötelességük lenne , azóta senki nem tisztel senkit? Azóta nem tisztelik a tudást, mert a “jogok” a tudás elleni kiskapuk? Azóta a pedagógusok ellenséggé váltak és az egyik legszebb hivatásból a legutolsó választani vágyott szakmát hozták létre? Hogy elnyomják a művészetet, hogy nincs becsülete a rendvédőknek, mert nem szolgálni, hanem büntetni kényszerülnek, hogy valójában egy szakmának sem maradt becsülete a nagy tudású hozzáértők irányítása alatt csak a jogokkal rendelkező munkakerülőknek…

Egy ilyen vezetés akármit tesz a saját népe teszi őt közröhej tárgyává és nem kevésbé intelligens az az ember, aki ezen nevet, mert nevetséges is.
Az is nevetséges, ahogy egymás szemébe hazudjuk nap, mint nap a támogatásunkat és az még nevetségesebb, hogy változunk szűkölő kutyává és farokbehúzva húzódunk vissza az urak farkasai elől…

Én nem állok a sorfalban, előttem nem kell elhaladni…nem húzom be a farkam, de nem is rágom a cupákot, amit nagy kegyesen elénk vetnek, míg az ő mellkasukon csorog végig a pörköltszaft.
Elég volt, és nagyon nagy szolgálatot tett nekem az utóbbi napok mélysége, az emberek egyre nagyobb zavartsága, mert legalább rájöttem, hogy teljesen felesleges volt bárkinek is akarni megfelelni, mert ha eljön az idő ,úgyis magamra maradok.
De így van jól.

Halljátok? Vagyis nézzetek ki…fúj a szél mint állat… mi van a vízen ha fúj a szél?
Hullám… na, akkor az van, hogy kezdődik a második hullám… Nézzük akkor mit sodor a hullám hátán majd a szél.  Az újtípusú koronát… 😀 Nem aranyból van az ám.. hanem ötgéből…
118270683_328235675297061_4715912818388364861_n
Nagyon izgalmas, hogy nyaralni volt a vírus, visszaindulhatott a vendéglátás , azért mindenki- aki akart- tudott dolgozni egy kicsit.  Nem vagyok kíváncsi, de biztos kiderül, hogy milyen módon akarják megnyomorítani most a kisembert a nagyon tervezett oltásig, amit már úgy kommunikált az egyik -most már kukába tett- egészségügyi internetes lap, hogy felelőtlen viselkedésre vall az oltásellenesség.
Merthogy oltásellenesek vagyunk.
Én nem vagyok oltásellenes, csak realista… 🙂
Amúgy abszolút nem értek egyet ezzel a nagyon hirtelen kifejlesztett oltással, tudom, hogy képesek vagyunk bármilyen mérget hatástalanítani amit belénk nyomnak, rám amúgy sem hatott soha az élő gyengített, de mivel az idő rövid és mivel nincs mindenki tudatában annak, mire miképpen reagál, van-e alapbetegsége , benne van a pakliban a mellékhatás okozta károsodás (mint minden oltásnál eddig is benne volt, és okozott is kárt) de mint tudjuk, elírhatóak vagyunk járulékos veszteségként .
És pont…
Szóval aki fosik a haláltól ne nézzen tévét, ne netezzen, ne hallgassa a rádiót, mert ott most az invázió tudatba ültetése folyik éppen…
Hogy képesek az emberek ebben részt venni?
Biztos van az a pénz 😦 és biztos minimális az a pénz, mert a nagyok a kicsikkel végeztetik ezt a piszkos munkát.

Simán meg lehetne állítani a “vírust” ha a média nem lenne ebben a partner, de a média soha nem volt független..
Már tiszta ámerika lett ez az ország.
Nem csak a mekdöncitől fosunk, hanem a hírektől is hányunk.

Az iskolakezdéshez annyit fűznék hozzá, hogy a mai generációk immunisak mindenre… Nem fogja őket az “új rendszer” megviselni, a mi generációnk nem tud elszakadni a megszokásoktól, illetve nyilván gond, hogy kisgyerek esetében nincs hova rakni a gyereket a homeschoolban, mert jó ideje a dolgozó szülők esetében mindkét szülőnek dolgoznia kell, hogy szinten tudják tartani az életüket.
Én nem csinálok ügyet ebből itthon, mert nagy a gyerek és mivel nem vagyok hatékony szülő, így nem sikerül motiválnom a gyerekem arra, hogy tanuljon egyedül, mert bár jó tanárai vannak, nem sikerült motiválniuk arra, hogy ágyban párnák közt vegye magához a tudást.
A jövőre vetített otthontanulás lehetősége csak akkor állna meg, ha az órákat online megtartanák időben és  lenne műszaki háttere, de mivel nincs ez nagyon távlati…
A jövő gyerekei ezek alapján fizikai kapcsolatra képtelen, mozgáshiányos, számítógépzsenik lesznek, akik valójában semmilyen olyan tudással nem fognak rendelkezni, ami a mi generációnkat felnevelt generációnak fontos volt…

Tényleg új világ kezdődik?
Egy vírus képzete kell hozzá, hogy elfogadjuk az átállást?
Vagy miről szól a történet? Még mindig nem látom át….

(a szöveg fikció… nem tény, nem lázítás, nem mittudoménmi… nem kell bevinni ezért sem.. nem ezek a droidok amiket kerestek…)

Eddigi inváziós bejegyzéseim >>> ITT <<<

Amúgy feltűnt, hogy kint ősz lesz mindjárt? Imádom…  Ezt az érzést nem tudja elnyomni semmi!

A lelki terhek (terheim) felkutatásának első fázisában felfedezett, a kor szelleméhez hű nyilvános megalázások mellett (illetve szerves részeként) jelentős szerepe van a cuki kis lelki terrorkáknak,amit rendszerint a szülők (többnyire anyák) követnek el a gyerekeiken: a saját (mióta érdekember az ember szerintem jelen van) megfelelni vágyásuk beoltása, majd szinten tartása a szomorú ábrázattal, sóhajokkal közölt : ” mit fognak mondani, mit fognak gondolni a …… (szomszédok,a kolléganők, a kutya, az utca, a fa, Isten) rólam,hogy ilyen gyerekem van mint te , ha meglátjàk ,megtudják…stb…Illetve a “nem fogok szégyenkezni miattad” bűntudatot okozó kijelentés.

PX_shame_687_431_80_int

Elgondolkodott ezen már valaki,hogy ennek mi értelme van?🤔

Magam is leizzadok,amikor a gyerek kitalálja,hogy orrkarika, tetoválás egyéb önkifejező eszközök magára aggatására tesz próbálkozást. Miért is zavar ez?

A társadalom összességében előítéletes, rasszista, diszkriminatív… Van egy norma, amit fogalmam sincs kik határoznak meg, és beépül a tudatba, hogy ki kell rekeszteni azokat, vagy meg kell különböztetni, hátráltatni a boldogulásukat,akik nem képesek a norma szerint élni. A valamiféle érdek köré csoportosult tömeg,- vagy ami most válik nyilvánvalóvá,hogy valamiféle hatalom, irányítás- gondolkodása, szándéka határozza meg az adott társadalomban az elvárásokat. Ezt lehet szűkíteni például a munkahelyekre,egyéb érdekközösségekre, de legszűkebb körben a családra, ahol a merev tradíciók teremtik a legtöbb lélekben megnyomorított, saját vagy szerettei által létrehozott kalitkában vergődő szárnyaszegett embert.

Gyerekkoromban nem feleltem meg semmilyen normának. Nem követtem Dr. Spock gyermeknevelési nagykönyvében leírtakat, nem tartottam magam a szüleim elképzeléseihez, nem viselkedtem lányként, nem illeszkedtem az óvodai, iskolai közösségekbe… Nem lettem diplomás, nem vagyok szuper háziasszony,nem vagyok tipikus anya, nem vagyok városlakó,de nem vagyok falusi sem,mert nem sikerült azzá sem lennem. A munkám nem női, akkor sem,ha sok nő vezet…Nem érzem az egységben az erőt, mert nincs bennem versenyszellem. Minden közösségben azt látom,hogy nem valamiért, hanem valami ellen jött létre.

Amikor a szülők a gyereket érzelmileg zsarolják, éppen megfelelni vágynak annak a közösségnek, amiben kénytelenek mozogni. Elvárásoknak, mert a közösség,– és itt például 3 ember már közösséget alkot –megalázza,megszégyeníti a saját tagjait is,ha azok valahol nem felelnek meg a követelményeknek,elképzeléseknek.

Mit lehet tenni?

Semmit.

Valószínűleg azon a tudatszinten,ahol a közösségi létezésük forma a nyerő, folyamatos lesz a domináns emberek agressziója. Amikor kézzel – lábbal hadakozom az orrkarika ellen, nem azért teszem,mert valaki megszól…azok a valakik már régen megállapították,hogy nálam felsőbbrendűek, és bizonyára jól esik nekik,hogy nálam vagy a családomnál jobbnak értékelik magukat. Nem szabad elfelejteni,hogy ez csakis az ő dolguk és válljon egészségükre, hanem mert féltem a gyereket a társadalom agressziójától,illetve az agresszió miatt, egy az orrkarikát támogató szűkebb körben szorulástól,ami egy újabb melegágya az állandó elnyomásnak.

Akkor rakasson valaki orrkarikát,ha képes önmagát teljesen különálló lényként annyi energiával feltöltve tartani, hogy ne legyen szüksége olyan közösségekre csatlakozni, akik az elfogadásáért cserébe rabságba kényszerítik. Ameddig ezt nem látom,harcolni fogok a látványban kimerülő önmegvalósítás ellen,mert az énnek belülről kifelé kell sugároznia önmagát,nem pedig kintről betakarni a semmit valamivel,amiről tudja, hogy megbotránkoztatja a nagytöbbséget.

Bejön a képbe az a probléma is, hogy ha egozik az ember, hajlamos a saját gondolatait,szavait mások fejébe, szájába képzelni. Hogy biztos azt hiszi, biztos azt gondolja, biztos azt mondaná…Biztos? Dehogy biztos….

Ha az ember eljut arra a megélési szintre,hogy képes felfogni az aktuális helyzetét, az aktuális helyzetéből adódó lehetőségeit, akkor hamar rájön arra,hogy teljesen mindegy, hogy a Gizi néni mit gondol róla.

Itt vagyok én. Vannak bizonyos emberek akik számára teljesen mindegy mit írok,mondok, teszek. Mert minden lélegzetvételemben hibát akarnak keresni,mert irritálja őket a lényem. Teljesen felesleges kutatni az okát. Lehet energia, lehet emléket ébresztek, lehet egójukra fájok….Ezeknek az embereknek nem fogok soha megfelelni. Mindig szórakozni fognak rajtam és a teremtésemen. És mindig megtalálják a módját a megalázásomnak ADDIG, AMEDDIG EBBE ENERGIÁT TESZEK, AMÍG EZ ÉRDEKEL…Ide minek megfelelni? Ez valami kihívás? Sok energiát elpocsékolunk a semmiért.

Szeretem azokat az embereket,akik nem lázadásból valósítják meg önmagukat, nem magamutogatásból, nem a társadalmi szintükön leledzők hazug elismerésére gyúrnak,hanem megtalálják magukat abban amit tesznek, ahogy öltöznek, a munkában,amit végeznek és nem foglalkoznak azzal, hogy ez kinek tetszik és kinek nem.

Ma visszapörgettem az időt Balaton híján a busz mozgásenegiájának segítségével, és elengedtem azokat a pontokat, ahol azért éreztem magam rosszul,mert miattam mások szégyenkeztek. Ez legyen az ő bajuk. Nekik feladat ezt feldolgozni,hogy miért érezték így. Érdekes módon én nem éreztem soha szégyent ha valakim szélsőségesen viselkedett, inkább megláttam benne magamat, viszont gyűlöletet éreztem azért,mert a szélsőségesen viselkedő valakim mások gúnyosan megszólták. Most őket is elengedtem…mindenki a maga érték-rendje szerint él és ítél, de aki ítélkezik,az maga is ítéltet!

A saját útját járó ember elfogadja a társadalmi normákat és betartja a szabályok többségét. Enélkül nehéz lenne olyan helyen élni,ahol más hasonló tudatszintű fajok is élnek. Azonban az már tudatosság és intelligencia kérdése,hogy a félénk küldött jeleket miképpen reagáljuk! A szégyenérzet, a félelem a megalázástól , a kiszolgáltatottság érzése, amit a fölénk helyezett,vagy önkényesen fölénk helyezkedő emberek viselkedése, kommunikációja miatt érzünk valószínűleg régi program,berögződés. Ez ellen csak tudatossággal tudunk fellépni. Én azt tudom tanácsolni,hogy nem árt tudni,hogy a velünk szemben agresszíven fellépők szinte soha nem tudatosan viselkednek így,hanem hozott vagy tanult (az ő társadalmi szintjüknek hitt szinten elvárt) viselkedés, nem kell velük a kisebbrendűségi programunk táplálni. El kell engedni a viselkedésüket…ha nem reagálunk magunknak teszünk szívességet vele. Ezt is tanulni kell. Nem lehetetlen. A lényeg,hogy a gyűlölet, félelem energiája mindent táplál,amit nem szeretünk, és addig lesz jelen, amit nem szeretünk, míg foglalkozunk vele.

“Röviden” ennyit arról, hogy mit fognak szólni az emberek,ha megosztom az irományom…🤔😂😂😂🤔

/A lelki terrorhoz annyit,hogy most olvastam egy cikket,amiben már kezdik zsarolni az embereket az covidnineteen elleni szuperoltás beadatásáért…hogy felelőtlen, társadalomellenes aki nem oltatja be magát. Mert a kanyaró is… Hogy lehet összehasonlítani a kanyarót az influenza egyik alfajával? /

 

Tegnap hajnalban hirtelen ötlettől vezérelve elindultam, hogy tisztázzam a jelen 118189032_652285675410409_3093114926925193787_nállapotom, helyzetem, a programjaim.
Az utam természetesen a Balatonra vezetett.
Szükségem van a vizes közegre.
Erre az útra nem tartott velem a Lánykám, magam voltam és a gondolatok, melyek körülöttem keringtek.
Kegyetlen nap volt. Az eddigi legkegyetlenebb az életemben.

Az úton már a falu határából vissza akartam fordulni.
Bántott, hogy a Merci nincs velem.
A Balaton élmény, jó dolog (nekem) és lelkiismeret furdalásom volt, hogy nem osztom meg vele, bár ő döntött az otthon hűvösebb falai között maradás mellett, ha előtte nap szólok biztos eljön.
Az Őrzők nem engedett visszafordulni.
Menni kell és pontot kell tenni a mondatok végére. Egy pontot a megszokott három helyett, nem maradhat nyitva fejezet.

Forgalom nem volt. Kikapcsoltam a zenét. A Mercivel szoktunk énekelni, azt hallgatjuk, amit szeretne, most hallgathattam volna bármit, de nem volt kedvem. Maradt a csend. Gondolatok nélküli csend. A partra időben értem, a fa alatt jó helye van a kocsinak, ha nincs erős szél. Kicsit körülnéztem a bazároknál (nem szoktam), aztán lőni akartam pár fotót, de nem volt kedvem ehhez sem.

Rájöttem hogy csak magamért régen nem teszek semmit. Mindig mindent mások kedvére teszek. Eleinte tartozni vágyásból, aztán a szeretetért koldulva, aztán megtaláltam benne az örömöt, míg volt visszajelzés, de az emberek megszokják és elvárják azt, hogy mindig csak ők legyenek az elsők, az ő vágyaik legyenek elsősorban kielégítve.
Én “előzékeny” vagyok és ez jellemző rám a közlekedésben is…Ott már többször kerültem ezért “bajba” és meg kellett -volna- tanulnom az egyensúlyt az élet minden területén. Mert “adakozni” csak abból lehet, amink van, de ha mindent “kiadakozunk” magunkból akkor észrevétlen megnyomorodunk és bizony az emberi természet miatt kicsi az esélye, hogy lesz aki észreveszi , hogy nekünk is szükségünk lehet valamire…ne adj isten megkérdezni azt. Amikor szülinap van az anyukám mindig azt mondja, hogy mondjam meg mit szeretnék, mert nem ad szívesen pénzt, mert tudja, hogy nem magamra fogom költeni, hanem a családomra. Ez egy bizonyos szintig rendben is van, csakhogy ezzel az állandó odaadással sikerül egy baromi önző környezetet teremteni, ahol megszokják, hogy erőnk felett is elvárhatnak számukra kedves vagy kényelmes dolgokat.
A családom érdeklődési köre más. “Nem sikerült” a szüleim útját járva olyan párt találnom, akinek hasonló az érdeklődési köre mint az enyém. Mondhatnám,hogy akkor változtassam meg a sajátom, de akkor hol lesz benne az én? Válasszak az érdeklődési körömhöz partnert? Ez megint marhaság, így is minden kapcsolat érdek kapcsolat, mert a “szeretve levés” is egy önző érdek. Így kicsi az esélye a lelkesen szervezett közös programoknak. Azonban biztos, hogy mégis van közös pontunk, mégpedig a biztonság és a “feltétel nélküli elfogadó szeretet”, és egyedül az én hibám, ha nem harcolom ki a nagy önfeláldozásomban, hogy olykor rólam is szólhat egy történet…
Ezek a “rólam” szóló történetek azok az utak, melyeket a “pandémia ” időszaka megakadályozott. A fotózós utak.. a kajálós utak (ezek értéke csökkenőben), és közben érkeznek vágyak a természetbe való visszatérésre, illetve e a régi vágyam kapott bennem energiát, hogy a lakókörnyezetem alakítsam olyanná, amiben megtalálható minden, amiért eddig kiléptem a kapun.

Ücsörögtem a vízben a nádassal-mint valami védvonal– a hátam mögött, figyeltem az embereket, a vitorlásokat, s közben figyeltem magamat. Egyszer csak képek jelentek meg a gyerekkoromból. Mennyire harcoltam mindig az elvárásokkal szemben. Mennyire makacsul kitartottam egy általam képviselt minta mellett és mennyire próbálták ezt kiirtani belőlem.

Megtaláltam azt a programom amit “elnézést, hogy éleknek” hívnak.
Hogy ne legyek útban, ne akadályozzak senkit a tevékenységében.
Ha ez a viselkedés nincs egyensúlyban azzal, hogy nekem is jogom van ahhoz, hogy mindabban részt vegyek amiben más, ezt mások felismerik és kihasználják.
De minden félrehúzódásom mögött a megalázottságtól való félelem áll.
És itt egyértelműen felszínre került életem meghatározó pontja az óvoda, ahonnan szinte csak megalázottság emlék maradt bennem mind az ajkai, mind a paksi oviban történtek miatt.
A mások elé állítás és megszégyenítés, megszégyenülés emléklenyomata.
45 évesen is gyűlölöm az óvodát, a dadát, akinek nem köszönök ha felszáll a buszra, a férjét, aki apu munkatársa volt és ott is kipofázták a “dógaim”, ami miatt anyu szégyenkezhetett.
Aztán csak azért is olyan dolgaim lettek ami miatt csak szégyenkeztek…

Tegnap a vízben ülve ezen földi éltem szinte minden szégyenteljes pillanatát megtekinthettem a tudatháló archívumában. Most már értem, miért kellenek ezekhez a feltáró pillanatokhoz “szakemberek”. Ezt nem mindenki tudja feldolgozni. Én sem.
Hirtelen pánikszerű rohamot kaptam, de mivel baromi erős vagyok azonnal reagáltam, tudva, hogy a vízben ülve nincs rajtam azonosító csak egy Peugeot slusszkulcs a nyakamban úszó műanyag akármiben, kénytelen voltam összeszedni magam.
Kimentem a vízből, fel sem tűnt, hogy 5 órája ülök benne…

A Balaton egy életforma számomra, pont mint Budapest…
Mindegyik nagyon vonzó , de egyik sem én vagyok.
Bármikor megtehetném, hogy szakítok a múltammal, és új életet kezdek máshol.
Mégsem teszem, mert tisztában vagyok vele, hogy nem csak a külső körülmények befolyásolnak, hanem a tudatosságom szintje.
Minél kisebb tudatosságban élek annál jobban azok a programok határoznak meg amik a génjeimben vannak kódolva és a környezeti tényezők hatására aktiválódnak. Minél magasabb a tudatosság szintje, annál jobban működik a számunkra nem kedvező “programok” felülírása.

A vizet elhagyva először elterveztem, hogy körbe utazom a Balatont és fotózom, mert a fotózás magányos sport, nem kérhetem senkitől, hogy párszáz méterenként megállva bárhol az út szélén és várva, hogy kattintgatok élvezze ezt az utazást… Azonban, ahogy haladtam “lefelé” az úton csak azt láttam, hogy tömeg van mindenfelé… Képtelenség lesz megállni és fotózni ott, ahol én úgy érzem… Inkább majd az ősszel (ha lehet) elindulok ezzel a céllal és nem lesz lelki probléma abból, ha ezúttal sem tart majd velem senki.

Összességében a problémáim zömmel téveszmék okozzák.  Semmi “baj” nincs velem, tökéletesen értem és érzem az életet, de ez valahogy nem jut bennem kifejezésre.
Az önsajnálat nem visz előre, megrekeszt. Nem szabadna önzőségnek fordítani azt a szándékot, hogy “rólam” is szólhatnak a pillanatok úgy, hogy közben mindent megteszek másokért is, mert ez okoz nekem örömöt. Amikor a buszvezetés mellett döntöttem, sokáig vádolt azzal a család, hogy a legönzőbb dolog volt részemről, plusz ebben a  munkarendbe vállalni családot, s ezzel mindenki az én gyerekem(im) felügyelete miatt korlátozta a szabadságát… Tehát az én önzőségem kimerülhetett abban, hogy azt a munkát végeznem, amit szeretek. Eleve ez is irritálhatja a világot, mert nem divat olyan szakmában dolgozni, amit nem utálunk, máskülönben nem tudjuk megkeseríteni egymást életét… Nos akkoriban azt hittem, hogy a család intézménye ezért van, hogy egymást támogassuk és részemről valóban önzőség ezek szerint  a munka(hely)…

Jelenleg egy a feladat. A munkahelyen töltött időn kívül kell rendet tennem bennem, mert ott nem tudok úgysem, nem rajtam múlik. Az itthont otthonná kell minősítsem az érzésem terén, mert ezt volt az álmom, ami aztán ködbe veszett, mert a családom nem partner ebben. De nem is szabadna arra várakozni, hogy nekik ugyanez az álmuk legyen, elég, ha benne vannak, mert ők is hozzá tartoznak. Apró pontból kiindulva változtatom szépen lassan olyanná ezt a kis világot, amilyennek 20 éve megálmodtam.  Időn van végtelen.. a többi majd alakul…  A gondolataim felügyelnem kell és nincs helye benne az állandó negativitásnak. Ami belül NEM, az nem kaphat energiát többet… Ami bennem gyűlöletet vált ki, az nem kaphat figyelmet, el kell engedni bennem a sérelmeket, mert folyamatosan blokkolnak… így megmarad az energia a teremtésre…

Hát ennyit akartam elmondani még a nyomorúságommal kapcsolatban.
Ma még sírdogálós vagyok… Ma még nem nagyon látom a kiutat, de tudom, hogy van, mert tudom mi a feladat. És teszem… Nem bántok senkit miattam, de nem is hagyom, hogy a bántásként érkező rezgést befusson… Erre (is) jó a tudatosság…

Köszönöm, hogy itt voltatok, vagytok!
Béke legyen veletek!


 

Van egy kedves pár a látóteremben.
Amikor meglátom őket az utcán sétálni a kislányukkal és a kiskutyával mindig megtelik a szívem szeretettel… “Furcsa pár”, úgy fizikailag nagyon nem illenek egymáshoz , de a lelkük annyira egy, annyira jó lelkek…
A “kislány” mindig mosolyog…
Olyan kedves, az egész világot átölelő mosolya van.
Sugárzik a lényéből a jóság…
Mindig megtelik a szívem szeretettel, ha meglátom.

Ma velem utaztak, de ma nem csak szeretettel teltem meg, hanem gondolatokkal is.
Valaha én is ilyen voltam..
Mindig mosolyogtam, mindig örültem, mindig boldogság volt bennem , de valami nagyon megváltozott és ez nem jó így…
Eltettem magamban a mosolyt, eltettem a megállapítást jó mélyre.
Rendet kell rakjak bennem, de nem tudom hol kezdjem. Hol a hiba…

Aztán az egyik járatomból visszafelé tartva a pályaudvarra, szembe jött velem egy csapat “vad”motoros…
Hirtelen megvilágosodtam.
Nekem nincs “ilyenem”… Nincs “hobbim” , nincs célom, nincs semmi, ami motiválja a holnapot, de miért nincs?
Ez csak egyes egyedül az én hibám…
Mi a baj velem?

Megérkezett a kérdésemre hamar a válasz…

“MEGTILTOTTAM MAGAMNAK AZ ÉLETET”

Ez mit jelent? Egy újabb téveszmét…
Annyira nem akarok ezen a Földön újraszületni, hogy azon kívül, hogy magam boncolom, próbálom megérteni miért kell nekem olykor irigynek, önzőnek, gyűlölködőnek lennem, ( mert másképp nem tudnám megérteni azt az embert, aki velem szemben ugyanezt teszi) miért vagyok cselekvésképtelen bizonyos helyzetekben ( baromira rosszul reagálom, ha megkérdőjelezik a valóságom, inkább nem teszem meg, amit meg kell , s ezzel kárt okozom ) nem engedem meg nekem, hogy hibázzak, nehogy karmikus csavart kreáljak vele…
Pont azt teszem ezzel épp…
Ma azt mondta a BH, amikor a “kislány” rám nevetett, hogy “el kell engedjem ezt az életet…”

El kell engedjem azt a vágyam, hogy ezzel az élettel mindent helyre tudok rakni.
Be kell ismerjem , hogy a görcsös menekülésem miatt nemhogy nem vagyok önmagam, nemhogy nem vagyok szabad, egy zombi lettem, aki attól retteg, hogy hibázik és inkább nem csinál semmit, csak ne kelljen kiállni önmagamért majd az Itélőszék előtt, ha eljön az idő…

Baromi nagyot buktam…
Mindig a könnyebb út…
Mindig a halogatás…
Mindig mindenért szégyenérzet..
Megírom a blogom és erőszakkal osztatja velem meg az Őrző, mert szégyellem magam az írásaim miatt..
Hiába hangoztatom, hogy “leszarom”, hogy másoknak mi a véleménye, folyamatosan elém teszi az Őrzők a múlt azon képeit, amikor pondró módra csúsztam- másztam a legócskább emberek figyelméért, mert annyira fostam a magánytól.
Attól a magánytól, ami üvegkalitkaként véd attól, hogy éljek…

Tegnapelőtt kismadarat szedtem ki a kutya szájából… Nem értek hozzá, de mindenáron meg akartam menteni.  Tudtam, hogy nem fogom tudni, de önző módon nagyon próbáltam.. Etettem, itattam, puha fészket építettem neki, de olyan fél 11 körül, amikor épp munkám közének szünetében pihentem az árnyékban a buszban, hirtelen rám ült valami nagy szomorúság, majd megsimította az arcom a szél… Tudtam, hogy ez a kismadár már nem fog elrepülni a társaival…  A hortenziám tövébe temettem…
Meg akartam menteni, de ő mentett meg engem, mert kinyitott a lelkem köré épített vastag falon egy ablakot…

Lakik az udvarban pár lepke, minden délután repkednek. Soha nem jön ha hívom, miért is tenné… ő egy lepke…
De most valami egészen más történt, a lepke ráült a vállamra, majd amikor kinyújtottam a kezem, mintha parancsot követne , rászállt… Hírhozó, mondja Juditom.. Nekem most választ hozott.. egy IGENt… igen.. elengedem ezt az életet.
118147489_1998455040453785_2952464701841868713_n
Nem is olyan nehéz beismerni, hogy ezt elbuktam. Fogalmam sincs arról, hogy, mi a helyes, mit kellene tennem, azt tudom, hogy nem teszem, amit nem érzek magaménak.. ÉS most már merem nem tenni, csak tenni is kellene… amit magaménak érzek.. most már bátran, be kell vállalni a bukást, be kell vállalni a nyílt támadást, a pofonokat, a kritikát. El kell tudni fogadni a hibákat és nem bántani magam értük tovább. Nem leszek már jobb, sem magasabb rezgésű. Nem fogok megvilágosodni, s ha kell visszaadom a nevem, amit Te adtál ” Soul Leader” mert egy bukott ember, nem lehet lélekvezető… Nem vagyok méltó az emberek figyelmére, sem a szeretetére, mert nem tudom visszaadni úgy, ahogy kapom.

Olyan érdekes az élet. Minden találkozás egy rajtunk kívül tudott “énnel”, egy másik emberrel, változtat rajtunk. Visszatekintek az elmúlt időszakra, csak itt a virtuális világban nagyon színes, széles skálán mozgott az emberek karaktere, és egy akkori jó ismerősöm mondta egyszer ki, hogy csak addig “kellesz” ameddig az adott téma fut benne, mert ahhoz kapcsol benne a felsőbb énje.. És így is lett…
Mindenki okkal van jelen… Én is.. a mosolygós kislány is…a vén hazudozó, az öreg hajléktalan, az orrát magasan hordó nagysága, az értetlen, az értelmes, a bárgyú, az okos, a szerető, a szerethető… mindenki egy-egy tükör… és addig nézegetjük magunkat egymásban, ameddig tanulsággal szolgálunk, vagy ameddig jól esik…

Hát essünk egymásnak jól, még nagyon sokéig..

Én meg megpróbálom ebben a két napban,amiben nem lesz más feladat , összerakni magam, nem a régi szuper énem mintájára, hanem egy újra, a régi tudásával, a régi megéléseivel, a régi megértésével…egy új cél irányába…

Azon gondolkodtam egy ideje,hogy irhatnék én is hétköznapi dolgokról, de hát kit érdekel mások hétköznapi énje (rajtam kívül 🤗). Aztán azon gondolkodtam, hogy teljesen mindegy hogy érdekel-e valakit, ha nekem terápia és feladat illetve a kommunikáció lehetséges oka és felülete a blogom, miért is ne mutathatnám meg egy unalmas napom unalmas gondolatait és eseményeit.

Szóval egy napom…

Ébredezési fázis úgy hajnali 3 körül… Megszoktam,hogy korán kelek. A közelgő őszben a hajnalok, a reggel, az esték és az éjszakák a legmagasabban rezgők…Mivel mostanában sok a szúnyoggyerek este, nem tudok kint ücsörögni a teraszon, inkább hajnalban teszem… Apa 4-kor kelt,így ittam vele egy kávét,elindítottam a mosógépet, körülnéztem a virtuális világban s lassan felkelt a ☀️.

A napfelkeltét ünnepelve Tutyi a Dilinyós kutya behozott egy dagadt egeret, és elengedte a hálószobában. (..csoda,ha őszülök?) A Csigának jeleztem,hogy volna munka, nem nagyon érdekelte.😂

A “mit csináltál már megint” kérdésre…
Csigulibiguli 

A mosógép végzett, kiteregettem, majd reggel hétre elgurítottam magam a kis Peugeotommal Dunaföldvárra az Aldiba. Bevásároltam amit kellett (és amit nem), közben megérkezett a Kisfiam az éjszakás műszakjából, bepakoltam hozzá a romlandót,hogy vigye haza, én meg meglátogattam a Szüleim.

Apuval ittunk egy jó kávét, meghallgatták az aktuális véleményem a világról, munkáról, maszkosgeciről, hogyan építem át a házam,ha nyerek a lottóról, ők nem unják látványosan a hülyeségem, legalább meghallagtnak, biztosan mindegy mit mondok,csak ott legyek, meg is figyeltem, hogy ideje mindig mindennel egyetértenek amit mondok. Egy ideig zavart,de már kezdem érteni a lényeget. S bár értem a lényeget,én még nem értek egyet azzal, amivel nem értek egyet, s kiakadok az ireális álmokon,ha nem én dédelgettek őket, vagy nem szerepelek bennük statisztaként, szóval van még mit bölcsülnöm 😊

Szülők után haza, s pakolok nagy lendülettel belefelé,amikor látom,hogy kisebb hadseregnek döglégy lakmározik valamit a szent kanapémon a teraszon😳.. Hát házunk ☀️ sugara, a Dilinyós Tutyi valami félig emésztett egeret rejtett a takaró ráncába… 🤢 Takarók le, mosógépbe be..

… főzés. Majdnem minden nap főzünk, legtöbbször nincs maradék,így a főzés nem munka, hozzá tartozik az élethez Tücsökfalván. Lecsó –mert szezon van,és kell fagyasztani is,ha marad– paradicsomos káposzta –mert felmerült tegnap a neve- fasírt –mert hús nélkül nem létezhet a fizikai állomány- krokett (aldis fagyasztott,mert finom) – mert a fizikai állomány 50, míg a megerőltető szellemi munkát végző szájberállomány 100%-a nem szereti a kàposztàt… Főz,mosogat,pakol…nem gondolkodik. Tabletről szól a zene…nem tervez, nem stresszel…csipeget ( nem kène ,mindjárt BMI mustra aztán nagyon szarul àllunk).

Konyhaszolgàlat utàn kicsit fexem..utálom a meleget, a kis konyhakuckómban 43 fok volt. Kb 30 perc tájékozódàs a virtuális tèrben. Kommentelés, majd a túl negatív és epés kommentek visszatörlése.

Aztàn a kazánházban rögtönzött mosókonyhámban tiszta ruhát csoportosítok, pakolok, vasalok…majd bent elteszem.

Kolbász helyett ingek… 😂😂😂

Ezután kézzel írott naplómba nem publikálható gondolataim vésem, majd a másnapi menetleveleim fejlécét rajzolom.

Aztán körbe járom az udvart, a fenyőket, belépek egy szebbé, fürdök..és mivel megérkeznek az éjszakás szúnyogok fexem…

Ha van mit ügyködni, ritkán stresszelek…ha megáll a kezem, vagy nekiállok Facebookozni, rögtön világvége és gyomoridegem lesz. Ez egy szimpla nap,amiben semmi plusz tevékenység nincs. Emberi…de lehetne még több dolog, amit elvégzek..van mit tevékenykedni, csak lusta tohonya dög vagyok. Nem mondom, hogy majd alakul. Annak is örülök,hogy nem terhelem magam mindig a holnapon való pánikolással. Írhatnék szösszenetet a mindenapjaimról, lehet kicsit jobban motiválják magam arra,hogy legyen miről…de nem tudom. Majd alakul…Most ez is egy projekt volt..ilyen lett…

A nagy spirituális okosságok spontán jönnek…vagy van lehetőség leírni őket vagy nincs. Nem tartoznak a fizikai emberi lényemhez. Az egy más tudatállapot. Mindezek ellenére egyik énem sem unalmas.. mindegyik bolond kicsit. Ez az egyetlen eselyem túlélésre.

😊🌼😊

Tegnap a Balatonba vittem a megszorult szív és torokcsakrám, hogy oldja fel a blokkokat, mert megfulladtam volna.. Megdöbbentő volt megélni, hogy a vízben minden rendesen működött, de aztán haza kellett jönni és minden folytatódott ott, ahol abba maradt.
117875954_302587194306681_5603304902048289277_n

Mit tud a Balaton és én mit nem, hogy nem tudok megszabadulni ettől az “állapottól”?
Talán egy jó kérdéssor végigvezethetne a problémán, ha ez egyáltalán probléma és  nem csak figyelemfelkeltés bizonyos kimaradt részekre a lelkem útján…
Segítségül jön az Őrzők, és lefolytatjuk a párbeszédünket…
/ Igazából világ életem dialógusnak álcázott monológokat folytattam, mert feltettem a kérdéseim és simán meg is válaszoltam rájuk, így haladtam előre a “spirituális”(-nak kicsit sem nevezhető) úton. Persze vannak most is, akik jól tudnak kérdezni.. de vannak akik nem kérdeznek, és nem is hallgatnak meg mióta “túlfejlődtek” rajtam… és meg akarnak menteni…jó is lenne ha elsősorban  maguktól mentenének meg.. /

-Menekülök…Ennyit tudok…
-Mi elől?
-Az emberek elől…
-Miért? Mi az ami “probléma” neked az emberekkel kapcsolatban?
-A kommunikáció!
-A kommunikáció? Neked? Biztos, hogy az emberek elől menekülsz?
Szerinted ki foglalkozik veled? Mindenki saját magával van elfoglalva, a saját igazságához keres támogatókat, szerinted ki a franc akar tőled bármit is? Amit veled kapcsoltban látunk az az, hogy szeretnek téged az emberek, de te menekülsz a szeretetük elől, mert a “szeretet” fogalma számodra “tragédiát” jelképez.. Ezért van, hogy megtagadod az érzelmeid azok felé is, akik tiszta szándékkal közelednek (avagy nem akarnak semmit, csak egyszerűen elmondani, hogy “jó veled”…)

-Boaaaaaaa….pfúj, utálom ezt a dumát…tudod, hogy utálom, miért íratsz velem le ilyet?
Tudod nagyon jó, hogy nem szeretem a “szeretlek” szót…attól akitől szerettem volna hallani, sose hallottam. Tudod nagyon jól, hogy rühellem, ha valaki a múltjára hivatkozva képtelen változtatni a jelenén, mégis én is erre hivatkozva bújok ki a lélekmustra alól… Hagyjál már békén… Marad a gyomorgörcs, max előbb “láthattok” köreitekben…
– Köreinkben? Nem kicsit nagyképű kijelentés egy olyan embertől- aki nem is ember- hogy az Őrzők körébe juthat, aki képtelen kimondani az igazságot, közben folyamatosan azért gyűlölködik, mert körülötte “mindenki” ferdíti azt? Állj már le , emelkedj föléd és nézz már az istenért! (értünk…na)! Mit látsz????
– Tanácstalanságot…
-Miért vagy tanácstalan?
-Mert nem értem, hogy mi a bajom… Azért, mert tudom, hogy minden úgy van, ahogy lennie kell, mert mindenki a helyén van, mert tudok NEMet mondani, mert nem érzem korlátnak azt, hogy nem vagyok hajlandó mások kedvéért rossz érzések között jelen lenni ott, ahol nem vágyom jelen lenni. Nem kategorizálom az embereket, nem viszonyítok már senkit senkihez, addig vagyok jelen mindenkiben, ameddig jól esik, vagy ameddig erre kérnek. Nem értem, hogy mi a problémám… Borzasztó, hogy csak fáj valamim, hogy húzza a görcs és csak annyit tudok felhozni okaként, hogy nem tudom feldolgozni, hogy ennyire vezethető az emberiség, hogy ennyire hülyének néznek minket, hogy nincs senki, nincs senki a világ vezetőségben aki ébredne, hogy nincs a világ vezetőségnek semmilyen ellenpárja, ami egyensúlyban tartaná a tudathálóba küldött gondolatok töltését…Elmozdultunk az egyik irányba és nem tudok hinni, mert nem érzékelem,hogy lenne ellentöltés, hogy a VALÓSÁG mellett lenne erő, hatalom, amiben hihetünk és bízhatunk… Az a “gondolat” okoz bennem gyomorgörcsöt, hogy úgy érzem, hogy ÉLVE HALUNK MEG… hogy értelmetlenné vált az életünk, mert nincs értelme olyan világban élni, ahol az egyetlen emberi privilégiumot is kivették a “kezünkből” a szabad akaratot!
Te Őrzők energia! Te sem mondod, hogy nincs igazam, hogy van a Világkormánynak olyan tagja, aki képes arra, hogy leállítsa ezt a projektet… Közben a Földön emberek agyhalott parancsokat és utasításokat hajtanak végre…. Mindenki látja , de mindenki tehetetlen…
– Fogadd el!
-Hogy tehetném? Azzal beállok a sorba!!
-Miért állnál be a sorba azzal, hogy nem harcolsz, csak figyelsz?
A saját tudatosságod tesztje folyik.. ha felemeled a tudatosságod szintjét, a szívcsakra újra forogni fog…és ha megérted, hogy abszolút nem a te “szinted” azzal foglalkozni, hogy emberi gyarlóságában ki mit próbál tenni akár ellened, akkor rá fogsz ébredni, hogy kurvára tehetetlen veled és azokkal szemben, akik nem adnak bele energiát azzal, hogy a figyelmüket rá fordítják! Az emberi gonoszság csak akkor képes pusztítani, ha megfelelő töltéssel bír, azt viszont a félelem energiájából kapargatja össze… TUDOD, mégis eteted… Megszűnik a torokcsakra görcse, ha a kommunikációd megfelelő irányú marad!
page
Olyan jó volt a Balatonban…
117966926_2608013849513004_4010215343001684160_nTökéletesen tiszta volt a vize… több órát ültünk benne, mint valami óriási anya méhében hullámzó kristálytiszta magzatvízben, és éreztem, ahogy átmossa az ereim, a lelkem a vízkristályok energiája… Aztán eljöttünk és újra becsukódtak a csakrák…de  most nyitni kell őket. Ha már “fájni kell” akkor fájjunk magunkért és ne mások miatt… Ha fájni kell, akkor akkor fájjon azért, mert azt mondjuk NEM és ne azért, mert IGENt mondunk olyanra, ami nem mi vagyunk.. Ha mindenképp fájni akarunk, akkor fájjon a felismerés és fájjon a járatlan út mely felsérti kitaposott ösvényekhez szoktatott úri lábunk, fájjon inkább az ismeretlen felfedezésétől, mint az ismert rossz elfogadásától, mert mások ezt várják el tőlünk.. Fájjon a munkától ,mint a semmittevés felfekvésitől… Fájjon az igazságtól, a tiszta szótól mely az utunkon végig vezet, mint legyen kellemes a hazugság, mely leveszi a vállunkról a terheket, ezzel örökre szolgájává téve a lelkünket egy olyan világ számára, mely soha nem létezett és soha nem létezhet.

117602308_1902509403225538_1745987250550460725_n…nemrég egy rendezvényre vittem a kisnagy lányom és diszkréten ücsörögtem hol a pláza előtt, hogy meg bent, hogy ne legyek látható, de ott legyek ha kellek… ( igen mi burokban terelgetjük a gyereket az élet labirintusában, nem olyan világ van, mint a mi időnkben, igyekszünk figyelni rá).

Amikor kint ücsörögtem az árnyat adó lombos bokrok alatt, a bokor alá dobott borsodi sörös doboz s a belőle kiáradó maradék sör szagának társaságában, körém telepedett a száztagú kisebbségi nagyobbság és úgy éreztem, hogy a családhoz tartozom, amikor a legkisebb középső elkente a lábam szárán a hupikék színben pompázó fagyijának maradványát, majd kiskutya szemekkel kikönyörögte az aranyáras Bubble teám zselés kincseket rejtő maradékát… Titokban örültem, hogy mégsem lettem nagycsaládos, s bár mindig vágytam a zsivajos életre -én az örök remete, a magány bajnoka, az egyre nagyobb csend képviselője- valahogy úgy éreztem, hogy csak tudja a Sors, a Felsőbb Én, a Belső hang,  The Great Programmer , hogy mi a “jó” nekem, vagy csak egyszerűen azért váltam mégis remetévé, mert képtelen az egóm, a lustaságom összeférni egy zajos, állandó programokat szervező világgal?

Elgondolkodtam azon, hogy mennyit változtam az évek alatt, és, hogy mennyire sokat számított -eddig- hogy mások mit gondolnak rólam. Mennyire az határozza meg az embert, hogy mások milyennek látják, milyennek akarják tudni és mennyire nem tudják elfogadni azt, hogy valójában eszünk ágában sincs nekik megfelelni.
Az ember egészen addig hajlandó másnak látszani, ha érdeke van benne, azonban ahogy rájövünk arra, hogy valójában mindenki másnak is csak addig vagyunk fontosak, míg érdekük van bennünk, elkezdünk egyre inkább úgy viselkedni, úgy kinézni, ahogy nekünk a legjobb, legkényelmesebb.

Amikor nem fogadott -nagyhangú, böfögő, ordibáló, fagyit kenő és minden kikunyeráló- családom körében ültem a padon, bent néztem az embereket a plázában. Az egyik asztalnál egy enyhén napbarnított kövérkés idősebb férfi ült egy doboz sör társaságában, mellettem , az elit kávézónál meg két csinos nő…süteményt ettek és limonádét ittak…
Elnéztem mindkét “társaságot” és azt vettem észre, hogy előbb ülnék a napbarnított söröző férfi társaságába mint a két nőébe… A “hanyag” tartás, az egyszerűség sokkal jobban illik a lényemhez, mint az arisztokrata testtartás és kimért villaemelgetés a süteményes tányér mellett 3360 forintért…
Ez az érzés azt hiszem meghatározza a holnapom is. Bár vannak “ismerőseim” az arisztokrata világból is és vannak a pocakos, sörösből, sőt vannak a nagyon gazdagokból és a mélyszegényekből is, mégis inkább lefelé húzok, mint felfelé, mert nem illik a karakteremhez a kimértség, nem illik a karakteremhez a sok szabály, nem illik a karakteremhez az elegancia, én egy teljesen egyszerű ember vagyok, a magam slamposságával , akit baromira nem érdekel és nem hat meg semmilyen külsőség…

Régen nagyon közvetlen és kommunikatív ember voltam és büszke voltam arra, hogy nagyon barátságos vagyok. Ez úgy nézett ki, hogy mindenkinek meghallgattam a baját és csak hallgattam, és hallgattam- ettől voltam olyan kedves és barátságos- aztán eljött az idő, hogy esetleg megosszam az enyém vagy a kérdésekre a választ, akkor hirtelen agresszívnek lettem titulálva..

Elkezdtem leszokni arról, hogy kukát játsszak, vagy teherhordó szamarat. Ekkor azt mondták rám, hogy “megváltoztál”, hogy “bolond vagy” mert “nem lehet veled beszélgetni”. Helyesbítek… az, hogy nekem valaki nyomja, nyomja, nyomja, hogy mennyire jó ember és mégis őt szopatja a világ az nem párbeszéd, hanem monológ, amit nyomhatna a falnak is, mert én nem szoktam egyetérteni azzal, amivel nem tudok együtt rezegni… Igazából azért nem vagyok már senki lelki szemetese, mert megmondom a véleményem a helyzetéről, és ez szinte soha nem tetszik 😛

Szóval… oda jutottam, hogy szerintem én kurva jó helyen vagyok és az irányom is tökéletes… Pont leszarom, hogy kinek tetszik, vagy kinek nem.
Vannak korlátaim.. nem telefonálok és nem ülök be senkivel sehova.. nem beszélgetek, mert nem tudok beszélni.. keverem a szavakat és csapongok a témában. Ezért írok, és akkor írok, amikor ihletem van, akkor válaszolok a Messengeren, amikor ráérek.
A Családomnak bármikor elérhető vagyok, és vannak olyan Barátaim is, akiknek szintén.., de nem élnek vissza ezzel és én sem terhelem őket olyan dolgokkal, amiről tudom, hogy nem valós mégis megerősítést- hazugságot- várok… Nem kell a hülye duma, a vetítés, és csak egyenes kommunikációt folytatok, nincs mellébeszélés…

Mindezek ellenére bárkivel bármiről tudok beszélgetni, de csak spontán… és végre megnyugodott a lelkem, hogy ez jól van így és nem baj, ha soha többé senki nem akar velem ezért “barátkozni”, mert elvagyok nagyon is jól egyedül is 😉
Valószínűleg ezért is van, hogy szinte soha nem vagyok egyedül..

Kb ennyit a megélésemről… Jó nekem így.. és már csak ez számít… 😉
Aki meg hozzám való, megérti ezt…mert Ő is ilyen.. mi ilyenek vagyunk.. együtt, külön, együtt, de külön, külön, de mégis együtt….

 

Dél körül rámült valami furcsa üresség. Nem volt fájó, mégis sírnom kellett. Nem, nem önsajnálat, nem voltak gondolataim. Magányos voltam, de szabad… Szabad, mert nem akartam szavakra fordítani mindezt, s szabad ember az, akit nem terhelnek soha el nem fogyó, valamit vagy valakit görcsösen akaró gondolatok.

Ültem a busz mellett a padon, felettem árnyat adó dús lombú hársfa… Dél volt. Az utcán alig volt forgalom. Olyan érzésem támadt, mintha burokban ülnék. Láthatatlanul jelen egy idegen világban.

Igen. Idegen vagyok itt. Talán ezért vagyok magányos. Pedig sokan szeretik bennem önmagukat. Mégis magányos vagyok, de nem rossz érzés bennem ez a magány.

Ma éreztem először, hogy szeretem ezt az állapotot. Az sem baj, ha olykor szomorúság tölt el, ha nem társul hozzá semmilyen gondolat, akkor eléri az érzelmi töltés a maximumot, robban és felszabadit minden feszültség alól.

Volt idő, amikor valaki vágytam lenni. Aztán eljött az idő, hogy senki nem akartam lenni. Most viszont tudom, hogy nem lehettem volna soha valaki, mert a valakik világa embertelen. Soha nem tudnék embertelen lenni… Amióta ezt tudom, megszűnt bennem minden irigység mások tulajdona, tudása, vagy az élete apró részlete iránt, s amióta nem foglalkozom mások privát világával boldog vagyok.

Most ez van… Hagyom menni a dolgokat a maguk útján nélkülem. Csak akkor lépek a sodrásba, ha erre a Belső Hang utasít, amúgy kívül maradok… Jó nekem így… És ha nekem jó, jó mindenkinek aki engem választott. ♥️

/ nem tény, nem álhír, csak egy megélés../

Nos…
Megint a kötelező közösségi élettér egyik -eddig – hellyel-közzel normálisnak tartott oldalán hozzászólt egy ismerősöm egy poszthoz (amit mindenképp tudatni akart velem a Homokozó ( Facebukk)) és így elég volt a címe ahhoz, hogy ezt a poszt megszülessen…

” Nagyot ugrott a fertőzöttek száma itthon (43 fő) “

És mennek a kommentek a posztok alatt, hogy mert mások mit nem csinálnak jól.

Úristen…

Azon gondolkodtam, hogy vajon mennyi idő fog eltelni, amikor én fogom itt megosztani majd, hogy mennyire félek és pánikolok? Mikortól leszek én is agyhalott?
Mennyi idő kell, míg mindenki beállítódik ebbe a sorba?
Mennyi idő kell, míg megunjuk végre és sem én , de Te nem beszélünk , írunk, posztolunk már erről?
Mennyi idő múlva leszünk mind zombik?
Mennyi idő kell, ahhoz, hogy valaki felálljon fent a Párlámentben és azt mondja, hogy mondjuk el az igazságot az embereknek! Mondjuk el nekik, hogy nincs más választásunk a kommunikációban, különben letarol minket BigTesó!
Mennyi idő kell ahhoz, hogy amit ezen “vírus” mögött tevékenykednek végre befejeződjön?
Mennyi maszk mögött töltött nap, hét, hónap vagy év kell ahhoz, hogy azt mondd, hogy elég volt?

Milyen emberek azok, akik képesek hazudni nekünk?
Milyen ember vagy Te, aki tudod az igazat mégis pénzért képes vagy a médiában leadni egy olyan információt, amiről tudod, hogy nem igaz, nincs alátámasztva?
Pénzért eladtuk a lelkünk az ördögnek?
Vagy Ő maga az Isten?
A Ti Isteneitek képesek csak erre, az enyém nem tenne ilyet soha…
Milyen orvos az, aki telefonon rendel?
Milyen orvos az, aki 6 évet eltölt az egyetemen és képes arra, hogy nem segít rajtad, amikor bajban vagy?

Én  a világon legjobban maszktagadó ember maszkban dolgozom…
Milyen ember vagyok én, aki maszkban dolgozik úgy, hogy a maszk mögött jelenleg a párától, az izzadságtól, a mocskos maszktól befertőzött arcbőrrel beállok a sorba az utas mellett szolidaritásból,mert neki IS kötelező?
Nemrég kidobtak a Média Markt bejáratából, mert elfelejtettem feltenni, ott lógott ugyan nyakamban, mint életérzést demonstráló dísz.  Az őr nyakában is ott lógott… de kibaszott mint a szart és én szégyelltem magam.

Ma nekem jött az utas, hogy miért engedem, hogy a buszon ne viseljék a maszkot ?
Az utasaimnál van maszk.. hogy felveszik-e? 39 C° fok van a buszban, nem mindenki jár klímás busszal…miért vitatkozzak? Vitatkozzon vele a hatóság, akik szintén nem viselnek maszkot…Én viselem..hagyjanak békén dolgozni. Ha jön olyan, akit ez érdekel mindenki fel fogja venni… Ennyi.
Minek konfrontálódjunk még pluszban?
Hogy megüssenek? Vagy leköhögjenek, mint a kollégát? Miért nem szólt nekik ő, ha ennyire irritálja? Fél?
Én is…

Itt vagyunk a “terv szerint” egyre több soha nem látott”beteggel”… A boltok szarásig iskolakezdési cuccokkal, két hetet adnak, hogy mindenki elbassza a pénzét majd zárnak?
Hogy lehet egy vírusnál meghatározni napra pontosan, hogy mikortól kezd újra “működni”?

Nem lehet elmenni a téma mellett… Amikor szóba került a teszt, azonnal eszembe jutott, hogy mi van, ha nem valódi a diagnózis. Vajon az az orvos hogy számol majd el a halála pillanatában, aki képes volt pénzért, vagy félelemből téves diagnózist felállítani, és ebbe mondjuk valaki belehal? Mert bele lehet halni olyan diagnózisba, ami halálos kimenetelt sejt, mert az ember feladhatja, és végül önmagát pusztítja el…

A maszkok hatékonyságáról annyit, hogy a minap földi szúnyoggyérítés folyt a városban. A buszba zárt ablakok mellett bejött ez az anyag és hiába kötöttem le ez egyszer szabályosan a maszkom, sikerült 2x telibe belélegezni a maszkon keresztül, és majdnem megfulladni ettől a cucctól…az éjjelt végig hánytam és masszív hasmenésem lett…
Covid mi? 😉  A lónak a faszát…csak így reagáltam a MASZKON KERESZTÜL BESZÍVOTT EMBERRE NEM VESZÉLYES CUCCOT…. köszike… hordjuk csak tovább… biza sok értelme van!
236067_RGB-1024x664

Akkor most terv szerint kezdjük a második hullámot?
Vagy mi lesz?
Mindmeghalunk?
covidka5

Eddigi inváziós bejegyzéseim >>> ITT <<<

When-I-Dream-Cover...amikor sokat vagyok itthon ( kettő napnál több az sok) az utolsó napon rendszerint már a munkahelyen töltöm az alvásidőt… Általában kések, elkések, de most reggel visszaaludtam, amit nekem tilos és rögtön munkában találtam magam…
Nem a saját buszommal dolgoztam, mert sok ülés volt benne és szűk az ülések közti járat ( mint a credo buszon) és már este volt, vittem vissza  a buszt a telepre. Hátra mentem és akkor láttam – de teljesen homályosan, elmosódottan- hogy a busz hátuljából az ajtóig végig szórták a szememet… miszlikre vágott papírokkal volt szándékosan beterítve… a padló is szőnyeges volt, amire rátapadtak ezek a papírok és tudtam, hogy nem lesz egyszerű menet ezt kitakarítani.  Baromira elkeseredtem és a város végéig jutottam, valamiért megálltam és egy (jelenleg is) kollégának mutattam mi van a buszban.. Ő közölte, hogy nem ér rá velem foglalkozni…de amikor kiszálltam bevitte a buszom a telepre én meg mentem utána gyalog, de a szokásos nem tudok lépni, mert ólom van a lábaimban és nem haladok előre..
Ekkor megjelent egy mini repülő tárgy és rácsatlakozott a csuklóm belső felére.. Furcsa érzésem volt, olyan, mintha “letöltötték volna” a memóriám… illetve letölteni akarták, de valahogy leszakítottam ezt a piócát a csuklómról és arra ébredtem, hogy folyamatosan azt mondogatom, hogy kilépek ebből a körből, és legalább a családomtól had búcsúzzak el….

A busz “tisztasága” miatti folyamatos küzdelem mindennapos, volt példa a szándékos szemetelésre, de nem ilyen szinten.. A kolléga hozzám állása egy válasz volt arra, amit amúgy is tudtam és nem volt kérdés. Biztos valami változás lesz és előkerül az esetleges munkakapcsolat vele, nem fogom támogatni az ötletet….
A “memórialetölés” nos…tőlem ugyan mit? Semmi tudás nincs a fejemben.. 😛 Vagy mégis? 😉
.Jelenleg olyan szinten vagyok mindennel, hogy tényleg csak annyi kérésem van, hogy a családomtól had köszönjek el mielőtt kiiktatnak.
Kicsit misztikus a dolog, volt benne egy ígéret is, miszerint ha “elengednek befejezem ezt az egész internetesdit”… lehetséges, hogy erre volna szükség, mert ijesztő látni miképp szűnik meg az életünk úgy, hogy még összeköttetés van a testünk és a lelkünk között, még elvileg van tudatunk és szarni még a WC-re járunk, de ha így megy akkor a holnap reklámjában vagy a klozetbe szerelt tableten tudjuk majd elemezni a székletünket és az adatokat megosztani a Facebookon, hogy mindenki láthassa, hogy rendben székeltünk, vagy olyan mobilklozetet hoznak forgalomba, amiről nem kell felállni az asztali gép elől, kimossa, szárítja és púderezi majd a likat…

Mivel sokkal gyorsabban zajlik az élet, mint amihez az elménk szokott sajnos úgy tűnik, hogy az események vonalán több részlet kimarad. Úgy tudnám szemléltetni, ahogy Apa nézni a filmjeit.. Elalszik az első film második reklámjánál és valahol a harmadik film utolsó reklámjának végén ébred és képes összekapcsolni a teljesen különböző történetek eseményeit..

Oda is eljutottam, hogy kezdem érteni azokat, akik a saját illúziójukban élnek és nem engednek belőle.
Elfogadtam, hogy mindenki azt hisz, amit akar, de én azt képviselem, ami én vagyok és már nem kell senki részvétele vagy támogatása hozzá.
Mostanában nem érdekel az sem, hogy emberek egymást miképpen értékelik, kategorizálják.
Az sem érdekel, hogy engem hova helyeznek az életükben, mert nem akarok senki életének a része lenni már.
Nem akarok senkitől semmit, elfáradtam az “akarásban”, és belenyomorodott a lelkem abba, hogy önmagamért igazából az sose kedvelt, akit én szerettem volna. Mire eljutottam oda, hogy örvendjek azoknak, akik önmagamért- de inkább csak a saját érdekeik, elveik (azt hiszik, hogy az elveink egyezése miatt egymás mellett fogunk harcolni valamiért vagy valami ellen, de ez nem igaz, mert én nem harcolok, megélő vagyok, és az én illúziómban túl sok a realitás, tudom, hogy nem győzhetünk, mert a “jó oldal” pont olyan rossz , mint a “rossz”… mindenhol egy a cél… )lehetséges támogatóját látva bennem – kedvelnek, már nem vágyom senki csapatát erősíteni.

Mostanában egyre több kompromisszumot köt bennem a törekvés a jó érzésre, és mielőtt lezárom valakivel a kommunikációt olyan magas szintre emelem bennem a lényét, amilyen magasra lehet és kizárólag a vele kapcsolatos jó emlékekkel zárom le a kapcsolatunkat. Vannak olyan emberek viszont -sajnos- akik nem okoztak semmi örömöt, csak negatívumot, velük kerülöm a kontaktot… Nem vagyok toleráns…és nem is törekszem arra, hogy az legyek. Addig jó, míg meg van közöttünk a minél több méter távolság…

Hát ennyit hirtelen a reggeli visszaalvás és az után érkezett gondolatok káoszából.
Elég türelmes lettem, és türelmesen (nem) várom, hogy merre haladunk, ha marad ez az irány.
Sokszor eszembe jut, hogy egy-egy fantáziával jobban megtöltött film értékelése közben felmerült, hogy dög unalmas az életünk, mert mindig ugyanúgy zajlik…
Amióta van ez a francos közösségi felület jól látszik, hogy minden évben ugyanazt osztjuk meg… minden évben ugyanazt fotózzuk… kevesen vannak az ismeretségi –és azon kicsit túl -körben, akik megtehetik, hogy ne a megszokásaik szerint, ne a bekódolt ütemben éljenek…
Hanem tudnak belevinni némi pluszt.
Vajon velem együtt hány ember unta már a körben járást és teremtette meg ilyen balfasz módon ezt a koronás időszakot, csak, hogy semmi sem legyen megszokott?
Nem is tudom, hogy élénkebb vagy kevésbé élénk fantáziával lehet ezt majd rendbe tenni, vagy egy másik szintre emelni?

Azt tudom, hogy elfogadó lettem és mindenkit szeretek, de senkihez nem akarok kapcsolódni már…
Azt is tudom, hogy ragaszkodom a semmitérő teremtéseimhez, mert számomra a semmi is sokkal élhetőbb mint mások mindene…
És azt is tudom, hogy büszke vagyok arra, ami vagyok, ahová már eljutott a tudatom és arra az erőre ami képes háttérbe szorítani bennem a pánikot és a menekülési vágyat erről a Földről, mert néha úgy érzem, hogy az egyetlen kiút innen az, ha lelépünk a bolygóról, mert befertőzte a korona mögé bújt virtuális világ…

Bagoly mondja

Huhogok a sötétben...

Judit blogja

Mindenről szól

CSENDES FORRADALOM

A Tudat evolúciója

Netfisz napjai

kézzel írott sor(s)ok

NotToPutPublications

Not To Put Too Fine A Point On IT

Netfisz Blog

Élet Netfisz szemén keresztül

angellilith.wordpress.com/

"Én vagyok a hírnök, én vagyok a hír, mindegy, hogy ki szeret, de ért, aki érteni bír"

Férfiak, nők, ilyesmik...

...minden annyira determinált...

Angel Lilith - Verseim

...aztán megpróbálkoztam a versírással is...

Amon Ra

Gondolatok, dallamok, üzenetek

%d blogger ezt szereti: