Tücsimami

ego kontra lélek blog

Hát..
Hát…
Azon -is- gondolkodtam mostanság, hogy van annak már egy hónapja is, hogy a Karantén naplót nyilvánosságra hoztam s közben azért születtek bennem gondolatok.
A tökömhalennesemtudnám milyen vírus elleni szérumok idejét éljük. Előre bocsátom, hogy azon kívül, hogy részt vettem 4 évig itt-ott az egészségügyi szakközépben tartott órákon, nem vagyok szakember… De azért annyira hülye sem. Az itt leírandó gondolatok se nem tények, se nem vélemények, csak egy fáradt, magányos és antiszociálissá alakult, az élete értelmétől részben megfosztott, magára hagyott emberke eszemefuttatásai, akinek azért mindene megvan ahhoz, hogy boldogságban teljen élete utolsó pár évtizede… Van családja, még munkája, vannak szerető emberei, akik valami furmányos módon nem fordultak el tőle itt az évek alatt, olvasól, megfigyelők,besúgók…kutya , macska, hal…madarak virágok, fák bokrok…. mi kell még….?
Szóval csak merengek, és megosztom a megéléseim…

Rövid, lényeget tartalmazó, de rá nem törő bevezetésem után térjünk rá a Királyi fejékszer vircsi elleni kutyulmányokra.
Ha az utókornak kellene itt hagyni emlékben a posztot, ami nem fog megtörténni, akkor most valami a politikával fertőzött oldalról idevarázsolhatnám, hogy miféle oltóanyagokat gyártottak a “kik” és mire jó, mire nem, hogy hat és mennyi mellékhatást illetve reakciót engedtek megosztani a nagyvilággal, illetve ide lehetne ollózni, hogy mennyit tagadtak el.. de akit ez érdekel, az keresse az interneten.

Hogy mi a véleményem az oltásról?

Semmi… Semmilyen vélemény nem alakult ki bennem magáról az oltásról.
Semmi érzésem nincs ezzel kapcsolatban.
Nekem nem kell oltás, mert bennem van a “vérus” lenyomata…
Itt hordozom, megváltozott bennem sok minden a karanténos idő óta…
Nem kedvelem az ételeket amiket eddig… nem kedvelem a társaságot, nem kedvelem a tömeget, nem kedvelem az életet…
Folyamatosan fáradt vagyok és nem alszom a karanténos -vírusos- idő óta szinte semmit. .
Viszont egyre tisztábban látok, a realizmusom az egekben….
Nem érzem, hogy be kellene állnom a sorba, nem vágyom csapatban játszani…

Van viszont véleményem arról, ahogy előadják az oltás fontosságát.
Szörnyű az egész politika ebben az országban.
Hihetetlen, hogy mennyire hülyének nézik az embereket.
Nem azért nem akarnak oltást, mert tartanak attól, hogy bajuk lesz tőle, hanem, mert nem hisznek azon emberek “jóakaratában”,
akik ezt erőszakosan akarják kivitelezni.
Nekem például nagyon rosszul esett, amikor azt olvastam, hogy az időseknek jó lesz a kínai szar…
Eleve kezdjük ott, hogy az idősek oltása arra enged következtetni, hogy nincs kockázat, mert ha netán meghalnak,
akkor azért tették, mert volt egyéb betegségük, mert lejárt az idejük.
Nyilván nem az oltásra való reakció következménye miatt, ahogy nem volt fontos a fertőzöttek egyéb betegsége sem.
Az időseknél nem kell számolni esetleges hosszú távon kialakuló mellékhatásokkal.
Mi van, ha elkezd más vírusokat is megtámadni az immunrendszer?
Vagy önmaga ellen fordul? Nem lehet ilyen rövid idő alatt tesztelni az esetleges mellékhatásokat.


Nekem nem az oltásokkal van továbbra sem bajom, hanem azzal például, hogy az egész vírusosdi ellenmondásokra épül.
Korlátozások, elvesztett munkahelyek az egyik szférában, míg a többiben megy minden tovább..
Tesztelnek az egyik szférában, míg a többiben megy minden tovább…
Mindent a szemnek,de semmit a logikának…

Semmi realizmus nincs a történetben. Hiába betegedtünk meg. Nekem például nincs tesztem…
De itt mindenki beteg volt a házban, csak éppen velünk kontaktokkal senki nem törődött.
Nem kellett tesztre menni, mert a tüneteink olyan enyhék voltak, és mert volt pozitív tesztes a házban,
nem volt erre kapacitása az egészségügynek, hogy velünk is törődjön…
Most nekem mennem kellene a laborba, abba a laborba ahova azért nem kaptam beutalót, mert “csak” a magasvérnyomás esetén nem indokolt vírus helyzetben labor, hogy pénzért keressenek nekem antitestet a véremben :D, majd vegyek egy kártyát, amin ez igazolva van.
Tehát nem baj, ha nem oltakozunk, legyen kártyánk…pénzért…

EMBER!!! Nem tűnik fel, hogy itt megint van egy csavar a történetben?
Most már nem fontos az oltás…antitest igazolás kell! Pénzért….szerintem sima ügy… a korrupció országában…

De nekem nem kell kártya. Nem járok sehova. Be vagyok zárkózva… a temetőbe meg csak nem kell kártya…
Ha a munkahely ehhez köti a munkavégzést, oldja meg az oltást…
Szervezze meg, és számoljon a következményekkel..
Mert sokan nem tudják, hogy hordozók -e, átestek-e rajta, ha nincs tesztjük…
A teszt -vérből- pénzbe kerül, ha ráoltanak a már védett emberre, akkor ki tudja mi történik…
Nem kicsit felelőtlen az egész.
Mennyi a terv elvtárs? 14! Ezt megmondták a disznónak is? ( By Hofi)

De azt mondom, hogy tök mindegy, mert soha ennyire keveset nem ért az életünk, mint most.
Mert ha érne valamit, akkor nem kényszerítene senkit senki arra, hogy szembe forduljon az érzéseivel.
Ha érne valamit a Kormánynak a magyar ember, akkor nem engedi be a “vírust” a tudatunkba,
szépen csendesen átvonult volna felettünk ez a fekete felleg…
De nincs olyan média, aki ne vett volna abban részt,
hogy tönkre tegye mindazt, amit eddig felépítettünk az életünkben.
Nincs holnapunk, nincs jövőnk…
Nincs jövője a gyerekeinknek…
Szándékosan megbetegített emberiség… megfertőzött tudatháló….
Vajon van-e elég Fénymunkás, aki tisztává teszi a tudatunk és újra kinyílik előttünk a Világ?

Őszintén megmondom, hogy úgy gondolom, hogy elengedem ezt a témát.
Akkor jelentkezem ez ügyben legközelebb, ha olyan dolog történik ennek kapcsán, ami velem történik.
Nem hallom, olvasom vagy látom. Csak az a valóság, amiben én is részt veszek, a többi bizonyította már, hogy
képlékeny…
Mindenki tegyen ahogy jónak lát…de tapasztalatból mondom, hogy ami jó Nekem, nem biztos, hogy Neked is megfelelő…
Csak az érzéseidre, a Belső Hangodra hallgass, legyen bármi is a kérdés, mert ha mások után mész
úgyis magadra maradsz, ha bajba kerülsz ez miatt.

A minap épp egy titkon kedvelt falujáró járaton gurigáztam, amikor a harmadik megálló után jöttem rá,
hogy mindenkinek takarja a véleményét a világról a maszk az orcáján,
csak én harácsolom a drága levegőt a téli fa és szénporral keveredő kilélegzett párámtól mocskos maszkom arcomfedése hiányában…

“Opsz” – mondotta ijedtséget szimuláló szájam kaján mosolytüskével szegletében,
s máris orrom helyén tornyosuló ferde tornyomra akasztottam a lepelt..
Röpke majd egy órás várakozásomban azon merengtem,
hogy nem először marad el a “majd rutinná válik” de nem vált mozdulatom.
Ez jelzés értékű, el is mesélem miért..

2018 novemberében kezdődött, hogy azon kaptam magam,
hogy drága Lánykámtól örökölt nyakravalóm mint egy maszkot a fejemre tekerem..úgy vezettem az én kis buszomat az akkor még én kis helyijáratomon.

A sál… (benne én.. 😈)

Nem tudtam mire vélni ezt az állandóan visszatérő nem tudatos mozdulatot.

Aztán jött ez a “vírushelyzet”.. Meg a maszk. Sokszor eszembe jutott az erre utaló mozdulat,
de nem tettem bele energiát mondván persze, hogy ez hülyeség.

A következő ilyen nem tudatos mozdulat a helyijáraton egy útkereszteződésben mindig be akartam kanyarodni…
Szinte már zavaró volt, ahogy közeledtem ahhoz a kereszteződéshez, arra kellett figyelnem, hogy nehogy lekanyarodjak, hiszen 25 évig nem kanyarodtunk ott be, csak tereléskor, ha gáz volt az úton..
Erre az új helyijárat útvonala pontosan ott megy el…nyáron egyértelműen “láttam” a vonalakat, láttam az összes vonalat, benne volt a tudatomban. Már meg sem lepődtem, hogy így is lett…

Feltűnt, hogy ha spontán működöm, a fizikai testem olyan ingerekre is reagál, amiket nem én parancsolok neki.
Ezeket a reakciókat megfigyelve jöttem rá, hogy az általunk jövőnek tartott,
tehát tudatosan meg nem élt mostból is fog jeleket és reagál, vagy ennyire kezdenek összecsúszni az időnek nevezett lemezek…

Ezért gondolom azt, hogy azon kívül, hogy részemről letudva a vírushelyzet, a maszk viselésének elhagyása nem tudatosan talán jel lehet arra, hogy le fogjuk tenni nemsokára.

Van egy fájóbbnak tűnő “érzésem” is. Január óta folyamatosan távoznak el a munkám kapcsán (a buszon utazó, vagy az útvonalamba eső helyen tartózkodó) emberek.
Az egy dolog, hogy mind idős és egyéb betegséggel, vagy mással küzdő emberke volt.
Furcsa egybeesés, hogy “nem kell többé aggódnom értük”, hogy “mi lesz velük”, ha lekerülök a vonalról és nem tudjuk tovább művelni együtt az élet emberi részét…például, hogy fenéz a buszra és örömmel tölti el, hogy lát, int…köszön és ez viszont.
…volt akivel nem is volt több kapcsolatom…csak egy mosoly és egy integetés….de ebben benne volt az Univerzum összes szeretete.
Ami közös bennük, és máig is hátborzongató az az utolsó találkozásunk utolsó szemkontaktja.
Mindenki elköszönt egy pár tizedmásodperbe sűrített végtelen pillanattal, mintha tudták volna, hogy nem találkozunk többé…
És nem is találkoztunk…Előttem van a szemük sugárzása…
Időtlenség, gyémánt csillogás…a megtört idős beteg emberek utolsó csodája, emberhez nem méltó sorsok, de a szemük , az utolsó pár másodpercben, míg tekintetük találkozott az enyémmel a megállóban,tiszta volt, ragyogva mosolygott…hogy “már minden oké” és hogy ” vigyázzak magamra”… 😦
Nem átadható, végtelenül szomorú, de csodálatos megélés…

Hogy mire megyek azzal, hogy érzékelem a “jövőt”?
Semmire…

Pont azon gondolkodtam, hogy nem tudom megváltoztatni a holnapot. Mert már megtörtént.
Amit tudok tenni az annyi csupán, hogy nem mindegy milyen nézőpontból tekintem az eseményeket.
Megélő, megfigyelő, aktív teremtő, passzív megélő vagy az áldozat szemszögéből..
Hogy mit tanulok a megéléseimből? Hogy mennyire sikerül megérteni az ember, mint élőlény működését?
Hogy mennyire sikerül megtanulni, megérteni, hogy magunk írjuk a forgatókönyvet, hogy magunk , a felsőbb én az, aki mindezt a mesét megjeleníti és olyan
szögbe helyez, amiben a legtöbbet tudja kihozni belőlünk. A döntés mégis a miénk.. nem kell belehalni az életbe, lehet benne élni is…
A tudatos ember -ha eljön az idő, hogy fizikai ruháját letegye- nem tragédiaként fog visszatekinteni a mögötte hagyott életre, hanem egy csodálatos mesére melynek végén megismerkedik majd a történet írójával, a felsőbb énnel, a Teremtéssel és azonnal meg fogja érteni a létezése célját… Akkor majd onnan megyünk tovább.
De most maradjunk még itt… van látni és megélnivaló bőven.

” …nehezen aludt az éjszaka, forgolódott…majd gondolt egyet felkelt, kinyitotta a szoba ajtót,
de nem a saját házának étkezőjébe lépett, hanem egy másik házba. Késő délután volt.
Ez nem lehet- gondolta- hiszen most feküdt le…
A szobába visszatekintve még hallani is vélte, ahogy hűséges társa és a kutya
versenyt horkolnak a zajtalan éjben… Visszanézett… A házban ahová lépett pedig kora délután volt,kellemes meleg és a nagy, a padlótól a mennyezetig érő ablakokon a lenyugvó Nap sugarai szórták szét a fényüket a parkettán. A házban két nő ült a magas háttámlás kanapén.

Mi lesz ha meglátják?
A lakók nem látták meg, ám egy nagy kövér kandúr gyanúsan figyelte a mozdulatait.
A macska látta őt…borzolta a szőrt a hátán, s farkát tekergetve , villámot szóró szemekkel fújt a láthatatlan betolakodó felé.
Az egyik lakó, a fiatalabbik, megfogta a macskát és kitette az udvarra…
Visszatért, majd az idősebb nőhöz fordult.
– Na… észrevette már?- kérdezte
– Nem tudom – felelt az idősebb.
– Miért nem mondod meg neki, hogy hagyjon békén? – kérdezte a fiatal..
– Csak észreveszi, hiszen minden szálat elvágtál már….nem lehet, hogy ennyire hülye legyen.
– De..úgy tűnik ennyire az…- mondta a fiatal…és bevonult egy másik helységbe, ahol magára zárta az ajtót.
Eddig szótlanul figyelt, majd kihasználva testtelen mivoltát a fiatal nő után ment a falon.
Látta, hogy a számítógépe előtt ül és valakivel beszél.
Hallotta, hogy azt mondja, ” nem kell sokat várnotok, lassan elmegy és nem lesz aki figyelmeztesse őket, hogy mit terveztünk” .
Ó- sóhajtott fel – hiszen mindvégig nyilvánvaló volt…
A felismerés olyan erővel húzta vissza a hálószobába, hogy felriadt. Sötét volt…Az órára nézett… 2:10 … ideje felkelni…
Kint viharos szél fújt. A digitális meteorológiai állomáson villogott a fagyot jelző jelzés… Érdekes, az előbb nyár volt, és kora délután, most tél van és hajnali 2:10….
Egy gondolat volt benne csak… :
” Nyugodj meg fiatal barátom, észrevettem, hogy miért távolítottál el, de nagyot hibáztál, mert nem én vagyok a Sorsod forgatókönyv írója, hanem Te magad, én csak a krónikás vagyok, aki lejegyzi majd a történeted…hogy megmenthettelek volna, lehet…de nem érdemelted meg …”

Fiktív a történet, vagy nem.. most vált épp lényegtelenné…
Épp kerestem egy idézetet arra, hogy ” nem veszem észre” és találtam egy nagy igazságot, ami akár lehet az enyém is… mert van amit észreveszek…

kép: pinterest, szöveg Citatum

Éppen azon gondolkodtam az éjjel, hogy megszűnök létezni a netes világban.
Na nem azért írom le ezeket a sorokat ,
hogy jöjjetek meggyőzni az ellenkezőjéről…
csak kifejezem a gondolataim.
Magamnak…
Te meg látod, ha épp nincs szerencséd.
Szóval úgy érzem, hogy bár nagyon kedves és aranyos olvasóim vannak,
az emberi kapcsolatokat elbuktam.
Ennyi… nincs mit ezen ragozni vagy feszegetni…

Miközben ezen gondolkodom, hogy törölni kéne ezt a szart is, minek írogatni?
Minek a Faszbuk? Minek a sok unásig erőltetett téma?
Erre megnyitom ezt a WordPress felületet, épp felugrik a figyelmeztetés,
hogy lejár a blog éves díja
(mert van neki…persze lehetne nem fizetős felület is, de nekem ez kellett)
és azon kapom magam, hogy megújítom egy évre a nevem bérleti díját…
Hát nem nagyon vagyok normális..
És pont egy évvel ezelőtt is azért folytattam az írást, mert kifizettem a “soulleadertucsi.blog” nevet…és nincs pazarlás… 😀
Bakker, bakker, bakker…
És akkor utána egy pillanattal szembesülök vele,
hogy a nagy örömmel fellelt hasonlónak gondolt gondolkodású emberek korrekt módon jelzik, hogy
nem kérnek belőlem, mi a faszt lihegek a nyakukban? 😀

Akkora egy barom vagy te Tücsi!!!!!

Le van (vagyok) szarva…nem fontos mit kínlódom én, hiszen semmi másom nem maradt , csak ez a blog…,
Hogy a “családom” és a “barátaimat- akiknek ott lihegek a nyakukban és nem győznek lerázni” nem érdekli mit írok,
hogy amit írok az vagyok ÉN valójában és nem az aminek ők akarnak tudni?
Ez mindig így volt…
… az ember mindig szeret olyan szekér után kullogni, ahonnan egy laza mozdulattal lelökték…
…különben sose döglene bele a fájdalomba…

C’est la vie

Számomra -is- furcsa poszt lesz ez a mai.
Azért az, mert kicsit elrugaszkodik a látható valóságtól, mégis fontos pont a jelenben ez a megélés.
Jeleket küldött a külvilág, figyelmeztetéseket, melyeket nem tudtam megfogalmazni.
Előző bejegyzésemben említettem a filmeket, Harry Pottert, a Matrixot,
múlt-jelen és a jövőből érkezett hozzá a “Sasszem” című szintén nem mai thriller…ami akkor a jövőt, de félő, hogy most a jelent mintázza.

Idestova kettő hónapja vagyok érzelmi kómában. Olyan dolgokon görcsölök feleslegesen, amit nem tudok megváltoztatni..
Például nem kérhetem, hogy ne csessz át, ha mindig mindenkit átcseszel,azért hogy megőrizd azt az éned, akinek hiszed magad.
Például nem kérhetem, hogy lassuljon a világ, mert én lassú vagyok, ki kell lépni a sorból, ha nem tudom vagy nem akarom felvenni a ritmust.
Például nem értem, hogy miért ragadtam bele egy nagyon alacsony érzelmi rezgésbe? Mi ez az egész? Hol vagyok én valójában?
Olyan sokat harcoltam, küzdöttem értem, hol vagyok én HAHÓÓÓÓ?

Annak sem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget, hogy megjelent a múltból pár érdekes figura, hogy valaki -nem is érdekel milyen szándékkal- de továbbította
az írásaim olyan közegbe, ahol nem kedvelnek. Mit akarnak tudni? Miért nem kérdeznek…Van róla “jegyzőkönyv” valahol zárolva, hogy nem hazudok.
Tudom, hogy mindenki hazudik, igen… de nem mindegy, hogy másokat csapunk be, károsítunk meg anyagilag vagy csesszük el az életüket egy tollvonással, csak mert
mentjük a saját szar ki én-képünket amiről úgyis lekerül a máz. Mert a valóság ott van… soha, senki nem fogja tudni átírni, a pillanatban, amikor majd menni kell vissza, tovább, át… akkor nagyot fog ütni a kép, amit a kristálytiszta víz tükrében látni fogunk önmagunkról. Nem véletlen, hogy fél a haláltól az ember.
Nem a haláltól fél, hanem tudat alatt az igazságtól… Mert számot kell adni. És nem korrupt papok előtt…Az Isten előtt… A Felsőbb Én előtt…

Szóval mindenütt jelek… Érdekes emberek…Majd az éjszakai álmok. Én nagy jelentőséget tulajdonítok az éjszakai képeknek.
Például, míg elméletileg vírus volt a szervezetünkben (?) a karantén alatt előtt és utáni intervallumban abszolút semmi éjszakai utazásról nem maradt meg bennem kép.
Nem jellemző rám, de semmit nem álmodtam, vagy nem tudatosult..Aztán amikor beindultak a munkahelyi változások, kaptam egy csomó képet olyan fordulatokról, emberekről, gondolatokról, ki nem mondott szavakról, amik megdöbbentettek. Nem kértem őket, és nem volt bennem kérdés, mert nem érdekel a holnap már. Mégis…
Az utolsó ilyen képsorban meglőttek. Hiába találtak el, nem haltam meg és nem okozott semmilyen fájdalmat a lövés. Mentettem az embert aki velem volt…

Fájdalom nélküli sérülés? Mit akart ezt jelenteni?
Nem értettem.. Aztán tegnap pár szót sikerült váltani lélektársi szinten itt a Messengeren, ahol felgyúlt a fény az elmémben.
Miért jelentek meg a ragadozók akkor, amikor vége lett egy ciklusnak az életemben?
Miért akarom fájdalommal megélni, hogy az abszolút fizikai szinten élők nem tudnak mit kezdeni velem?
Miért közelítek minden változást arról az oldalról ami bennem fájdalmat okoz, miért zárom be ezt a fájdalmat, miért táplálom, mikor felemészt?

A miértekre nem érthetem még a választ.
AZT ÉRTEM, hogy ez NEM ÉN VAGYOK…
Azt TUDOM, hogy olyan “lény” vagyok, akinek az energiája meghatározó a Földön lévő élőlények számára.
Azt is TUDOM, hogy ha ki van kapcsolva a tudatosság bennem, akkor jelerősítőként működöm, és a kívülről belém táplált jeleket (hangulatot, érzelmet) erősítem fel,
és azt is TUDOM, hogy azért lettem realista programmal feltöltve, mert a realista és valósághű emberek könnyen válnak “vezetővé” mert hitelesek.
Bár nem szereti senki az igazságot, néha jól jön és ha valaki arra vágyik, akkor kezd engem figyelni vagy megkeres mondva csinált okokkal..
Ám mivel az igazságot is lehet más-más töltéssel tálalni, így könnyen válok eszközzé, ha nem bírálom felül a töltés minőségét… Mert például a negatív jelent, lehet nézni az áldozat és a túlélő szemszögéből is… És én belekeveredtem az áldozat szerepbe. ÉS ez a szerep mérhetetlen fájdalmat generál bennem, ami a legerősebb energia.
A félelem=fájdalom…a lélek fájdalma…a “negatív” oldalon a legerősebb energia, és vannak entitások, akik ebből táplálkoznak.
A pozitív oldalon a szeretet kevés, ha nincs hit… a “világkormány” (benne az egyházzal) a hitet átfordította a félelemben tartás általi hitbe és ezzel globálisan gyengült a “jó-nak” tartott oldal…

A lényeg.
Nem veszem észre, mikor belesüllyedek a fájdalomba. Pont úgy nem, ahogy nem vesszük észre, mikor alszunk el.
Amikor benne vagyok már késő, mert már a fájdalom munkál és ezt közvetítem. Ám azt észrevettem, hogy keményen küzdök ellene,
erre a küzdelemre a példa(ha rossz példa is) a “jó reggelt kép” a Facebookon, mert nagyon nehéz megszólalni, ha összenyom a fájdalom.
De teszem…mert erősebb a hitem a Belső Hangban, az Őrzőkben, akik nem egy szebb jövőt, nem a lottó 7-est vetítik elém, hanem a legfontosabbat,
(számomra a legfontosabbat), hogy NEM HAGYNAK EGYEDÜL.

Az egó – annak ez egónak a szerepe, akivel nem vagyunk túl jóban– most válik láthatóvá.
Amikor erőteljes bennem a fájdalom és épp mászom kifelé, mindig jön valaki, aki rálép a fejemre és igyekszik benne tartani.
Ez a valaki nem a hétköznapjaim része.
Tehát senki ne vegye magára, ha így is érezné, mert mondjuk tett olyat, mondott valamit,
amivel nekem vélhetően fájdalmat okozott. Egy fizikai kapcsoltban nincs olyan erő, hogy képes legyen tartósan a víz alá nyomni a fejem.
A realizmus pont azért munkál bennem 101%-on, mert tisztában vagyok azzal, hogy egy abszolút fizikai lény, akinek az a fontos, hogy mások mit
gondolnak róla, nem érti az én világom, így nem is vágyik a része lenni. Hiába kedvelem vagy próbálom megértetni magam, nem lesz sikeres a művelet.
Tehát a hétköznapok apró egoista dolgai csak az egó szinten tudnak pillanatnyi fájdalmat generálni, de ez semmi ahhoz képet, amit a spirituális világban
művelnek egymással a magas spirituális energiával szerelt emberek.

Az egóm ennek ellenére most a segítségemre sietett és a segítségével sikerült kiemelnem a fejem a mocsárból.
Miután megdöbbentem azon, hogy minden jó szándékom ellenére képes valaki csak azért “figyelni”, hogy lent tartson, mert a fájdalmam energiájával építkezik ő vagy a megbízója, ez feldühített…ha már ember vagyok és ÉN, akkor nem fogom hagyni, hogy csak azért ne tudjam folytatni a küldetésem a Földön, mert vannak, akik a sajátjukat fontosabbnak érzik.
Hát nem…
Az enyém is fontos..
És senki rovására nem megy , ha én boldog vagyok!
Legalábbis azokéra nem, akik az öröm energiájával tudják szépíteni a világuk.
Azoké nyilván sérül akik mások bajából táplálkoznak, de vannak bőven olyanok, akik szívesebben fájnak mint én..

Tegnap pakolászás közben
jön a tavasz.. ezt biztos, mert akkor kezdek egyre nagyobb lendülettel szelektálni,
pakolni, na meg végre vége a fiúk egy hónapja tartó kényszerszabadságra ítélésének a törvény nevében, így csak a homeschoolhoz kell igazítanom a porszívó macskahátánszőrtborzoló hangjáttaláltam egy kézzel varrott babát, ami hirtelen kicsit hasonlítani kezdett a voodoo babára.
Gondoltam kipróbálom 😛
Nem, nem…senkit nem rontottam meg, magamból kellett kiirtani pár gondolatot.
Decemberben volt kettő éve, hogy a Margit hídról szélnek eresztettem egy velem irtó gonosz emberke rám nehezedő
terhe miatti negatív gondolatokat egy égő papírlapon a szakadó esőben.

Akármilyen hihetetlen, de működött a dolog. Ahogy elégett a lapon az utolsó sor is, elpárolgott belőlem a fájdalom.
Hogy mennyire van szüksége az agynak vagy a léleknek a rituáléra?

Szerintem a figyelem összpontosítására van CSAK szüksége, hogy
semmi mással ne foglalkozzon abban a pillanatban, csak azzal, amit épp csinál.

Egy rituálé minden figyelmet egy pontba irányít,
így az energia nem kószál szanaszéjjel, hanem egy pontban koncentrálódik.

Bár nem hiszek az “angyalokban” a szárnyas emberszerűnek ábrázolt lényekben,
azért többször előfordul, hogy segítségül hívom őket.
Általában akkor, ha valakim beteg, a smaragdzöld rikító fényben pompázó hatalmas zöld fénygömböt
a köznyelv Rafael arkangyallal azonosítja.
Sokszor próbálom emberi módon fehér virágokkal “köszönni” a reagálást a kérésre.
Ez is rituálé és minden figyelmem és hálám a virágokon keresztül a szándékomba koncentrálódik,
ami megfoghatóba rejtve próbálja megköszönni a megfoghatatlannak a segítséget.

Tegnap ráírtam a kézzel varrott babára a terhet,
amit cipelek és átadtam a Felsőbb Tudatnak a megszabadítás iránti kérésem.
Elég volt.
Olyan sok időt töltöttem a tudatosság hiányában, hogy lassan kezdett megkövesedni bennem a fájdalom.
De miért fájok? Emberek miatt, kiket nem sikerült “megmentenem számomra”?”
Vagy azért, mert becsaptak?
Miközben tegnap korán visszavonultam a közélettől a világításként funkcionáló tévében
a Harry Potter aktuális részének kétszázadik ismétlése ment az egyik csatornán, a másikon a Matrix megint…
Sosem néztem egyiket sem meg, most is csak részleteket láttam…
Mindegyik ugyanarra hívta fel a figyelmem.
Arra, hogy a változás bennünk zajlik, a változást csak én magam tudom kivitelezni és
és az én belső változásom fogja maga képére formálni a külső világot.

Amikor átadtam az Felsőbb énnek az elmelényem fájdalmát elkezdett levonulni az agyamról a sötétség.
Látom az összefüggéseket.
Például nem engem csapnak be, ha hazudnak nekem, hanem önmagukat.
Hogy aki nem őszinte, nem csak velem nem az…senkivel sem az.
(És ki vagyok én, hogy pont miattam változna meg?
Hiszen én sem mások miatt változtam meg, hanem mert jött az életembe valaki, aki segített ebben.
Én is ilyen ember vagyok, aki segít megváltozni, mert maximálisan elfogadó vagyok,
de nem erőltethetem senkire rá a valóságot.
Itt rontottam el.

Erőltettem…nem teszem.
Várok és segítek, szeretek, elfogadok és megbocsátok,
ha eljön az ideje…az igénye….)
Hogy aki nem kedvel, az sosem fog,
mert az energiáink nem kompatibilisek egymással, de nem is kell.
Nem vágyom szeretetre.
Én a valóságra vágyom.
Azt képviselem.
Az én valóságomon keresztül a NAGY IGAZSÁGOT!

Szóval rájöttem újra és újra, hogy működik a teremtés.
Csak tudatosság kell hozzá.
A figyelem egy irányba való koncentrálása…
Nem kell messzire menni, erre épül a reklámmarketing.
A figyelem egy irányba való fordítása.
A tudatalattiba küldött ingerekre…
A perifériás programozásra…
Sosem az a lényeg, ami ki van elénk téve,hanem ami a háttérben van.
Az igazság nem hivalkodik, az van…
Minden más csak manipuláció.
Baromi erős vagyok, ha koncentrálok…és nagyon jó a lelkem, hogy nem nyírtam ki még senkit.
Sajnos nem ez a feladatom.. pedig baromi jó lennék benne 😛 😛 😛
Nekem mégis más….mást kaptam…
De az a tudat, hogy bármikor bármire képes vagyok,
segített kicsit levegőhöz jutni.

Az emberi gyarlóság eltörlése nem az én feladatom.
Addig nem szűnik meg, míg az ember nem szembesül vele,hogy mit tett.
Én szembesültem vele.
Baromi fájdalmas.

Éppen abban a szakaszban vagyok,
amikor a hazugságaim a múltból revansot vesznek rajtam.
Apró gondolatmagok formájában beleülnek a tudatomba

és szétrohasztják bennem a jóérzést.
MI VAN HA?…..ez a mondat olyan mint a rák…lassan öl…
Nincs mi van ha…..

Az van aminek lennie kell.
S bár a karma bevégződik, az összes fájdalom, amit okoztam vissza fog érkezni,
mert a bűnbocsánatot sem pénzért, sem miatyánkért nem lehet megvenni,

csakis az átélt fájdalom az, ami
a tudatosság szintjére emeli azt , amit tettünk…de van enyhítés…

Nem kell belehalni…
Akkor sem, ha esetleg mást megöltünk vele…
A látvány sokkal kegyetlenebb mint a halál…
Tudom…
Mert ezt kapom épp.

(De megérdemlem b@sszammeg)

Bakker… nem tudom meddig tudom tartani magam, de azt megállapítottam, hogy
akármekkora a nyomás én önmagam soha nem veszítettem el benne.
Azt képviselem, amit vagyok…
Akkor is, ha ezen múlik ez az életem IS… IS …IS….
Van ami nem változik ….

…hogy ne legyen a történet félreérthető,
én nem a munkahelyi változások miatt szántok mélyen az élet szántóföldjén,
hanem mert nem voltam hajlandó a helyén kezelni, illetve elfogadni a helyem egy kapcsolatban, annak ellenére sem, hogy
finoman, nem finoman erre folyamatosan figyelmeztettek.
TEHÁT, az, hogy én jelenleg várakozó állásponton vagyok a munkavégzés helyét illetően
nem oka a depressziónak, az csak hab a tortán.
Realista vagyok, nyilvánvaló volt számomra, hogy merre halad a világ.
Az is, hogy eljön az idő, mikor nem lesz rám, a magamfajta emberre szükség a Földön,
és az helyett, hogy ezen rágódom, nyugodtan kivonulhatnék végre a látómezőből és élhetném békében az éltem a kertben,
az kismadarak és a kutyák, cicák társaságában….

Megnéztem egy videót a Youtube-on, egy gyilkos beszél arról mint jelent NEKI a szeretet.
Látszólag semmi párhuzam nincs az életünkben, mégis olyan “felkiáltójeleket” rejtettek a videóban, melyek kapcsolódtak
az én kérdőjeleimhez.

Megbocsátanom kell, de nem másoknak, hanem magamnak.
Amiért ilyen hülye érzéseim, gondoltaim vannak..
Amiért meg akartam felelni …
Amiért fontos volt mások véleménye…
Amiért hagytam magam fájni, félni, haragudni, gyűlölni…
Amiért azt hittem, hogy szeretetért szeretet, bizalomért bizalom, megbecsülésért megbecsülés,
nyílt kommunikációért, nyílt kommunikáció jár…
Amiért nem voltam elfogadó…

A jóságos programozók segíthetnének megszabadulni az érzelmeimtől végre, vagy
ha van itt vámpír, harapjon már meg, hogy élőholt legyek ,
ne legyen soha többé szükségem a szívemre…
Amúgy meg…
Döntés…
Annyi döntést meghoztam és mind jól..
Nem hozhatnék végre egy olyan döntést, hogy
megbocsátom mindazt, amit meg nem lehet…?

Meglehet…
De valóban két ember kell hozzá…

Megyek…új életet kezdek…

Hogy vagyok?
Szarul….
Miért vagyok szarul?
Lehet nem is vagyok szarul…
Vagy mégis…
Vagy mégsem…
Rossz a nézőpontom most…
Na nem azért, mert felesleges lettem…
…hanem mert olyan események szemtanúja és megélője
voltam a 3 napban, amikor időm nagy részében az “új” buszomban
ülve néztem a buszpályaudvaron folyó
“életet”, amelyek egyes részleteiben mélységesen megdöbbentettek.
…. úgy foglalnám össze, hogy biza
a nyulak viszik a puskát…
Borzalom…
Aztán megtapasztaltam, hogy bizony azoknak van a legtisztább látásuk,
akik szókimondóságukkal a legkegyetlenebbnek tűntek azelőtt, és hogy mekkora szívük van,
és mennyire megpróbáltak kiráncigálni a gödörből…
Megdöbbenve vettem tudomásul, hogy a világ legnagyobb lúzere és nyomoréka vagyok,
akit a szemrebbenés nélkül b@sznak át azok, akiben megbízom annak ellenére, hogy
a Belső Hang nem támogatja a bizalmat abba az irányba, ahonnan sorozatos az átb@szás…
Gyűlölöm magam azért, mert annak ellenére, hogy tudom, hogy nem mondanak igazat,
én szeretem őket…
Ideje megtanulnom nem szeretni…
Vagy magam nem gyűlölni ezért…
HALÁL REÁM!

Amúgy… minden szép és jó…
Nem megyek oda, ahol nem látnak szívesen.
Jelenleg nem tudom feldolgozni az elmúlt két hónapban ért
lelki sérüléseket. Lehetséges, ahogy ebből még baj lesz…
Most várakozó állásponton vagyok.
Eljön biztos az a pillanat, ahol majd pont arra lesz szükség, ami én vagyok.
Addig meg… addig meg megbecsülöm ami van.

… nagyon elgondolkodtatott és pörgetem az időt vissza,
hogy keressem azt a pontot, amikor
én valakinek a hazugságommal ,
vagy az igazság elhallgatásával így megnyomorítottam volna a lelkét, életét
mint ahogy én érzek most.
Értem, hogy valószínűleg ez az állapot, ez a helyzet,
amiben vagyok, ez a flegma letaposás, a
hozzám állás, annak fel nem fogása, hogy jelenleg az összeomlás szélén állok attól,
hogy én mindent megint beletettem valamibe, amit elfogadtak tőlem, majd kibasztak a kukába egy karmikus
visszajátszás… NEM tanultam meg a leckét még mindig…

Ember, ha ide eljut az olvasással, ha mást nem is fogadsz meg másoktól tanácsként, egyet kérlek
fogadj meg tőlem..
SOHA SENKINEK NE AKARJ MEGFELELNI….
..mert úgyis cserben hagynak… 😦

Még nem múlt el az “utolsó nap” imádott járataimon,
de már gondolkodtam azon, hogy vajon miért alakította úgy a Sors (?),
hogy minden szálat elvarrt abban az irányban,
ahol folytathattam volna tovább a ragaszkodásom a huszonöt éve választott iránynak.
Pontosan 20 évnyi hosszabbítást kaptam, mert pont húsz éve kínlódott az Önkormányzat azon,
hogy üzemeltetni akarja helyi tömegközlekedést…

Ajándék volt nekem ez a 20 év … az életem értelme.

Vannak bennem gondolatok és le fogom írni őket, mert
ezt az utasítást kaptam tegnap, amikor támogatásként megjelent a “pók” szimbólum, mint
totem, és kivételesen nem a hullaszállító autó rendszáma(mert azé is az),
hanem egy mifelénk családi autómárkának számító,
és kicsit sem kedvelt -ezüst- színű Peugeot típusú autó jött szembe IRJ rendszámmal…
Tehát parancs értettem…írom én aranyom, írom…

Visszatekintek a 46 évemre és pár dolgot bánok:
– az egyik az, amikor félelemből hazudtam magam másnak, mint ami vagyok (gyerekként)
-a másik az, amikor előre aggódtam.
Mert ahol félelemből hazudni kell, ott teljesen mindegy, hogy igazat mondok-e vagy sem,
mert nem vagyok elfogadott, és mert az előre aggódás teljesen felesleges energiapocsékolás….

-bánom, hogy nem hallgattam a Belső Hangra…
-bánom, hogy nem fogadtam nyitott tudattal a változásokat…
-bánom, hogy a fix pontom magamon kívül kerestem, pedig bennem van…
-bánom, hogy nem tanultam meg az emberek nyelvét , ahogy nem tanultam meg angolul, oroszul és németül…
-bánom, hogy félelemből maradtam benne kapcsolatokban
(nem kimondottam párkapcsolatra gondolok, azok egyrészt nem voltak annak nevezhetőek,
másrészt nem maradtam bennük 😛 )
-bánom, hogy azt hittem, hogy létezik olyan, hogy “bizalom” “feltételnélküli szeretet”
..és bánom, hogy ahonnan mégis ezt kaptam, azt nem becsültem meg…
– bánom, hogy azt hittem, hogy lesz aki értékeli a -bárhol végzett- munkám,
és bánom, hogy nem becsültem eléggé azokat, akik mégis értékelték…
-bánom az összes egózásom, a csúnya szavakat, a türelmetlenséget, a néha rám törő bunkóságot,
de nem bánom, hogy megtapasztaltam mindezt magamban is,
mert könnyebben elfogadom, hogy másokban is lakhatnak ezek
a tulajdonságok..
-bánom, hogy nem ébredtem fel előbb, de azt is, hogy egyáltalán felébredtem,
mert boldogok kik alszanak, mert övék a múlt, s a nem létező jövő…

Amit nem bánok..mert olyan is van:

Nem bánom,hogy itt vagyok és mindezt leírtam.
Nem bánom a fájdalmas felismeréseket, a könnyeket, a nyomorult életem,
amit sikerült ilyen faszán elcsesznem a téveszméimmel.
Nem bánom, hogy éltem azzal a lehetőséggel, hogy a valóság útját járhatom,
mert nem visz el energiát a hazugságaim gondozása…
Nem bánom, hogy jelen életemben tudatossághoz jutva végigszenvedhetem a karmikus adósságaim,
mert lesz választási lehetőségem a híd másik oldalán.
Nem bánom az elmúlt 25- 46 évem egyetlen pillanatát sem.
Nem bánom , hogy ilyen...nem is tudom milyen jelzőt használjak- balfasz emberke lettem valóságlátás által,
mert még ilyen nyomoréknak
látszó lélekkel is többet érek, mint a vagány és jó játékos,
másokat kicsit (nagyon) hülyének néző régi én…


46 éve nem voltam egyszer sem ilyen helyzetben, hogy nem tudom mit hoz a holnap.
Jelenleg még van munkám.
De ezzel a lépéssel, hogy elvették tőlem azt a területet, amiben a legtöbbet tudtam adni magamból
olyan állapot állt elő,
hogy ha nem tudom átadni tovább, amit eddig, önmagam által az Univerzum azon csodáját,
amit úgy hívnak ” a másik ember életébe hozott apró jó pillanat“,
akkor nem fog gondot okozni, hogy felálljak
és keressek egy olyan utat, ahol folytathatom a küldetésem.
Mert az elmúlt 25 éveben voltam olyan vonalon, ahol nem volt erre igény…
Itt “nálunk” a helyi közlekedés olyan volt ,mint egy nagy család…
Ez nem BKV, nem több száz idegen, hanem
ez egy kis város (volt) ahol a 25 év alatt felnőtt a szemem láttára egy generáció,
ahol mindig tudtuk ki honnan, hova, mikor mire kell
figyelni, kit honnan kell várni és ha elveszítettünk egy-egy utast,
mint éppen nemrég épp a karanténom alatt eltávozott idős
Barátunk, bizony úgy érintett minket, mintha egy családtagot veszítettünk volna el.
Nem csak én vagyok ilyen itt, nem csak én álltam így az emberekhez.
Ezért nem értik a nagyvárosi barátaink,
hogy miért olyan különleges egy buszvezető vidéken..
Mert mindenkinek van “buszvezetője” akit vagy szeret,
vagy utál, de ragaszkodik ehhez az érzéshez és hozzá…
Hát ez a kötődés az, ami most elszakadt…
és ezt a kötődés az, ami ehhez a szakmához kötött…

A mai világban nem előny a kötődés…
Nem tud az áramlással haladni az, aki a fix pontját magán kívül tartja.
Ha ragaszkodik valamihez, valakihez, azt a mai világ elveszi tőle..
Mert csak a külső pontban tartott fix pontjaink sebezhetőek.. azokat nem tudjuk megvédeni, csak
önmagunkat. Minden más, mindenki más csak ajándék, amivel addig rendelkezhetünk,
ameddig a fejlődésünket szolgálja.
Ezt sajnos(vagy lehet így a jó) nem mi ególények döntjük el, hanem a
felsőbb tudatunk.. és soha nem ér minket váratlanul semmi,
mert minden egyes alkalommal előre
jönnek a jelek, a válaszutak, a lehetőségek…
…még mielőtt becsukódik mögöttünk az ajtó, kinyílik egy ablak..
csak nem akarjuk észrevenni…

Amikor felfogom, hogy a a fix pont én vagyok, és nem veszíthetem el soha,
végtelenül szabad vagyok…

matraimelinda2

Mindennek helye van, mi szívemnek tetsző...

Gondolkodó

gondolatok, személyes élmények, emlékek, versek, munkanélküliség...

Bagoly mondja

Huhogok a sötétben...

Judit blogja

Mindenről szól

Netfisz napjai

ego kontra lélek blog

Netfisz Blog

Élet Netfisz szemén keresztül

angellilith.wordpress.com/

"Én vagyok a hírnök, én vagyok a hír, mindegy, hogy ki szeret, de ért, aki érteni bír"

Férfiak, nők, ilyesmik...

...minden annyira determinált...

Angel Lilith - Verseim

...aztán megpróbálkoztam a versírással is...

Amon Ra

Gondolatok, dallamok, üzenetek

%d blogger ezt szereti: