t.t.

kézzel írott sor(s)ok

Bár a pillanat maga nem volt vicces, a végeredmény végül is az…
Valamikor réges-régen nem voltak “problémáim”.
Azt hittem azért volt így, mert fiatal voltam és bohó…
Aztán tegnap rájöttem, hogy miért nem voltak 🙂

Az önboncolás útján rájöttem arra, hogy végülis a “jó-ság” ebben a világban
egy nem kívánatos dolog, ám mire rájöttem addigra annyi belső előnnyel járt,
például a remény arra, hogy el tudom érni még élve a tudatosság azon lépcsőfokát, hogy nem
úgy halok majd meg, mintha aludni mennék és nem tudom megfogni a pillanatot, hogy ne
a “kötelező” bemész az alagútba, majd ott várnak a rokonok
(életemben sincsenek rokonaim, mert nem értem el az anyagi jólétük szintjét,
így meg lettem tiltva a putrimmal és az életemmel,) engem ott senki se várjon közülük,
hanem ki tudjak egyezni a Főnökkel abban,
hogy miután körbenézzük az Univerzum csodáját egy másikféle létezésbe enged,
és nem írják ki a felhőkre, mint a Facebookról való meneküléskor,
hogy “Tündi, 278 ismerősöd vág majd eret a távozásod miatt,
nem lehetsz ennyire önző, hogy egyedül hagyod őket a nagy testvér óvó tekintete alatt…”

hogy nem volt kedvem visszaalakulni az Univerzum legnagyobb játékosává…
Ám a “jó-ság” egyfajta túlérzékenységgé vált.
Ez a túlérzékenység olykor átcsap mindenféle túldramatizálásos
önsajnálatba, menekülni vágyásba és ezek kifelé kommunikálásába.
Hiába a sok óvatos figyelmeztetés, meg olykor a
bunkó, nem nagyon vettem a fáradságot,
hogy felülbíráljam önmagam és a viselkedésem, holott tisztába
kellett legyek a következményeivel.
Mivel a stressz már testi tüneteket is produkál,
ideje volna leállni a negatívumok minden irányba történő kommunikálásával,
ám amíg van erre csatorna, addig az ember nem hagyja abba.

A régi énem és a mostani között a “jó-ság” mellett volt még egy nagy különbség.
A régi énemnek nem volt kinek panaszkodnia.
Bár volt “legjobb” barátom, nem volt csere a mély gondolatok között.
Az alapszabály, hogy bármilyen kapcsolatban csak annyit szabad beletenni a megosztásokba, amennyit a partner is beletesz,
hogy egyenlő legyen a mérleg, akkor talán nincs visszaélés az információkkal.
Nekem régen idegenek mondták el a bánatukat,
de sem “jótanácsra” sem pedig “visszacsatolásra” nem volt igényük, na meg nem is volt olyan az életvitelem, hogy
ezt bárkivel meg kellett volna osztani.
Én nem vagyok “hírtovábbító”, általában minden bejövő infó megáll nálam, főleg azóta,
mióta megfigyeltem, hogy mekkora rosszindulattal tudnak egyesek önmagukból kiindulva azért rám pakolni infót,
hogy egy közös ismerősünknek majd én továbbítsam a véleményüket,
ami pont azért nem történik meg, mert tudom mit váltana ki.
Én nem vagyok hírvivő… arra megvannak a szélesnyelvűek,
ott kell böfögni, majd azok tovább fingják..

A lényeg az, hogy ha nincs kinek sírjál-ríjál, akkor nincs is mit…Mert minek?
A probléma akkor létezik, ha kap energiát. Minek szenvedni, ha nem sajnál senki?
Minek megosztani a félelmeinket, ha mindenki a sajátjával van elfoglalva?
Minek tanácsot kérni, ha úgysem fogadjuk meg?
ÉS milyen önző dolog másoknak azért fájdalmat okozni, hogy ne egyedül szenvedjünk…?
Baromi önző vagyok…ejjjjj ….
Nem irigy..hanem önző… a végtelenségig…illetve tegnapig…
Tegnap belekezdtem a mondandómba, s bár poénból indult akkora vihart kavart,
hogy úgy megdöbbentem , akkora pofon volt nekem ez a tükör, hogy még most is
szégyellem magam.
Az egyetlen szerencsém, hogy tudom, hogy a tisztulási, tanulási folyamat része ez,
és elmúlik a döbbenet, talán nem lesz többet önkínzós kínlódásom,
mert nincs kinek…és tényleg nincs kinek …illetve nincs olyan ember
a közelemben, aki megérdemelné ezt a fájdalmat, ami bennem lakott, elvégre
a belső valóságát senki nem adja nekem, nincs csere…tehát marad a csend.
Tény, hogy nem így terveztem leélni az életem.

Azon gondolkodtam, hogy az írások minőségén mennyit fog ez változtatni?
De valószínűleg oda nem hat ki, csak ki kell hagyjam ezentúl az egóm rezgését a tartalomból.
Mert nincs itt sem helye… a megélés meg nem önsajnálat, hanem egy létezési szinten elérhető
tapasztalat…kb ennyit a novemberi kezdésről…
Tehát nincs problémám,… minden szuper… mint mindig.
Az, hogy mi történik a Tündivel ?
Azt meg nézzük tovább majd külső szemszögből és jókat nevetünk a renitens “jó-ságos”
peremvidéki, enyhén cinikus, de valóság-hű emberi létezőn..

Szép napot mára Nekünk!


…nem is emléxem, hogy mikor feküdtem utoljára a laptoppal az ölemben, gyomorgörcstől mentesen,
na nem a tudatosság tette mentessé a pillanatot, hanem az a 4 fájdalomcsillapító, ami ha nem öl meg, akkor lesz egy
nyugodt éjszakám…amikor nem fáj ez a kurva létezés.

Nem szoktam gyógyszert szedni. Azért sem, mert vezetek…
Ez a tény, hogy vezetek mentette meg eddig az életem.
Sok mindentől távol tartott az állandó készenlét.
Nem, nem a céghez voltam készenlétben, még mielőtt valaki,ezt is kiforgatja, hanem a családomnak..
Amíg nincs mindenki a házban, addig bármi történhet…
Addig se gyógyszer, alkohol, no azt meg amúgy sem..
Értékrend…se cigi, se szesz, se tetkó, se ékszer, se festék…se maszek meló a szexiparban, csakis a háztáji már több mint két évtizede..
Pont tegnap beszélgettük, hogy értékrend…Nekem ez az értékrendem…tudok nagyjából helyesen írni,
van szövegértésem, ha nem tudok valamit megkérdezem, nem szégyenlem. Tudok írni, olvasni, tudok hallgatni, figyelni,
szeretek tenni-venni, szeretek dolgozni, nem szeretem a munkakerülőket, az ügyeskedőket.
Szeretem a tiszta egyenes kommunikációt, nem szeretem a társadalmai szintek szerinti elkülönülést, de én is elkülönülök..
Barátságos vagyok, de már nem barátkozom. Szeretek egyedül lenni, de folyamatosan online kapcsolatban vagyok a világgal.) l
Már nem vágyom a fizikai egy helyen tartózkodást. Nekem ez az értékrendem.
Rájöttem, hogy azért lettem ilyen nyomorék, mert elhittem, hogy számít, mások mit tartanak értékesnek.
Mivel nem vagyok szép, kövér lettem és trampli és nem vágyom más lenni ,
s nem okos sem, csak józan paraszti bölcsesség jutott a magolós értelmetlennek
tartott egyirányú tudásfelhalmozás helyett, nekem más értékeim vannak, amikre büszke voltam valaha..
Például az empátiám,
a változás képessége, hogy képes voltam a világ legnagyobb játékosából a legnagyobb lúzerévé válni,
mert úgy gondoltam, hogy nyugodtabb az élet hazugságok nélkül,
mert én nem tanultam meg pofátlan módon elvenni mások
tulajdonát, mert én szívtam mások mocskosságát, és tudom milyen megalázottnak lenni, mert én visszakaptam már
amit alvó értelmem alatti időszakomban másokban kárt okoztam…én nem akarok többé senkit bántani,
s ezért jó célpontja vagyok a kizsákmányoló fasiszta kapitalista világnak..
Én tisztán látom a szándékot.., tisztán érzékelem a valóságot és tisztán látom az emberek szándéka mögötti tartalmat.
Érzem a gondolatok minőségét….nekem ez az értékem.
Közben balfasz, kétségbeesetten menekülni vágyó, értéktelen senkinek tartom magam, ez is egy értékrend.
Köszönöm azoknak, akinek része van benne. Lehet más lenne ha valaki olyan is van a környezetemben, aki olyan
mint én.. aki lát bennem valamit, ami kapaszkodó lehetett volna akkor, amikor hittem a kívülről jövő értékelésekben.
Már nem érdekes…lényegtelen.

Telik a Hold… iszonyatos gyomorgörcsöm van ettől az egész koronamizériától.Is.
Erre rátetőzött a dombóvári napjaim második napján a jobb egybe költöző furcsa energiagombóc néni.

.
Egész úton beszélt és beszélt, furcsaságokat egymás után, aztán észrevettem a szabadon lévő kezem
(mert a másik fogja a kormányt) felvette a szokásos védekező “mudrát”,

nem veszem észre mikor veszi fel a kezem ezt az állást…
Sokszor van így, ha olyan utas száll fel aki rámkapcsolódik. Ez nem szándékos… De nem is kívánatos.

onnan szoktam rájönni, hogy viszik az energiám.
Nem vicc, lefehéredett a hajam mire Dombóvárra értem.
Olyan furcsán beszélt, szavak egymás után, amik semmi értelmes mondatot
nem alkottak. Beszélt és nevetett rajta. Olyan volt mint Móra Ferenc Malvinkája a Kincskeresőből..
Kétszer két órán keresztül már már ijesztő volt. Ezért voltam eddig helyijáratos.
Ott nem tartózkodott senki 20 percnél többet a fedélzeten. Illetve volt aki igen..de ez a már a múlt.
Teljesen úgy érezem, hogy soha többé nem akarok emberek közé menni.
Telik a Hold…
Baromi erős… olyan tiszta, olyan erő az energiája, nem enged disztingválni.
Takarítani kell. Ami nem fér bele az értékrendünkbe, azt ki kell rakni, mert megöl…

Elegem van abból, hogy mindenhol figyelni kell arra,
hogy nehogy megsértsem a nagy színészek nagy alakításait,de pont ettől lehettem végre önmagam.
Nem érdekel már, hogy szeretnek-e, holnap úgyis kivégeznek…
Akkor ma itt az ideje, hogy a Hold erejével feltöltve
az értékrendünk szerint játsszuk el az utolsó felvonást…
…nem én akartam , hogy így legyen…

Hát na… azért jelzés értékű, hogy majdnem egy hónap telt el az utolsó inváziós poszt óta.. 🙂
Azóta már csak az maradt életben aki nem halt meg…
Hogy mi a helyzet Magyarhonban novemberhez közeledve?
Nem tudom.
Az egyéb népvezető és butító eszközökön megjelenített adatok szerint mind meghalunk.
Mint laikus, mint külső megfigyelő azt mondom, hogy ha normális emberek ülnének a trón közelében nem történt volna semmi változás.
Aki megbetegedett az elment volna az orvoshoz…
Aki nagyon beteg biztos jutott volna neki hely a kórházakban.
Jelenleg aki beteg nem mehet orvoshoz, aki nagyon beteg meg eldöntheti,
hogy magányosan a kórházban hal meg, vagy otthon a szerettei körében,
ha még vannak olyan emberek akik szeretik egymást.
Vannak ismerőseim több szférában, mindenhonnan érdekes információk jönnek szépen sundibundiba,
de én már nem kérdezek és kerülöm a témát.
Hatalmas keserűség és csalódás van bennem.
El sem tudom képzelni, hogy mit tennék, ha jelenleg az egészségügyben dolgoznék.
Már azon a részen távoztam volna, ahol a “kötelező” tesztelések zajlottak.
mert senkiben nem bízom.
Elgondolkodtató, hogy mi vezet oda, hogy egy élete felén túllevő ember,
aki a letöltött élete felét arra tette fel, hogy a maga módján másokat szolgáljon
eljut arra a szintre, hogy senkiben nem bízik meg és senkire nem bízná rá a tyúkszaros életét.
Vajon miért? Mi vezet ide?
A sok megalázás, a lenézés, az elismerés hiánya, a sorozatos elnyomás, a sok érdekember?
Már teljesen mindegy…
Nagy szolgálatot tettek nekem a felsőbbrendűségben szenvedők, mert megtanítottak olvasni a szemrebbenésből, a lélegzetvételből, a testszagokból,
melyek megváltoznak ha az ember hazudik… hát én biztos nem vagyok kovidos,
mert idáig érzem a fertelmes bűzt, amit ez az
egész nyamvadt ország magából kibocsájt…

HOMEOFFICE…


Most éppen az ONLINE OKTATÁSban tartok szünetet…
Ágyban párnék közt, kényelmesbe, pizza, kóla, Mikrobi, …és Munka-, Környezet-, Tűzvédelem…
Szerintem ez király!
Én sajnos becsületes ember vagyok és megnézem amit kiadtak, hogy meg kell…
Nem mondom, hogy érdekel is, de egy csomó
információ átfut rajtam, amit ide-oda kapcsol az agyam…
De az, hogy nem kell egy oktatóteremben ülni ahol vagy hideg van vagy meleg,
vagy nem látom a kivetítőt és ha rosszul van sorsolva a vezénylés, akkor egy-két
kurva okos ember is ott hőbölög az oktatónak, ez azért a “kovid” oldalára billentette a mérleget.
Jó én könnyen vagyok mert nekem nem probléma a
számítógép kezelése, valahogy “belém született”, de nyilván vannak akiknek igen.
Ma olyan fáradt vagyok , hogy megengedem nekem, hogy önző legyek.
Nekem bejött ez a Online oktatás…
Az elméleti rész simán lefut így is… mindenkinek szívügye, hogy mennyire él vele…
Most jönne a poén része, ha nem vezethetünk, akkor lenyomunk a busz szimulátoron pár kört és máris megvan a napi meló is..
😀
Nem semmi lenne, ha Péter bácsi mászna fel a szimulátor képernyőjén
a buszra menetrend szerint, hogy a napi betevő hidegindítójához eljusson a
kocsmába 😀

Amúgy érdekes a kezelése ennek a “második hullámnak”…
Valami miatt már tudják, hogy jövő nyárig korlátozni fogják az életünket.
Jövő nyárig lehet remete leszek és ez már így marad.
Nem szeretek már beszélgetni, elegem van a sok hazugságból.
Elfogadom mindenki nézőpontját, de nem tudok mit kezdeni vele.
A sajátommal tisztában vagyok, legalább nekem van sajátom..
Egyre több az olyan ember, akinek “elmennek” otthonról.
Megdöbbentő, hogy elvesztik a realitás érzéküket.
(és most ki sem térek arra, hogy milyen magabiztosak az emberek olyan pozíciókban amihez nem is értenek, és
milyen nyomorúságos lehet azoknak látni ezt akik viszont értenek hozzá, de nem tehetnek semmit… brrr.)

Már nem pánikoló, hanem unott és szomorú emberek vannak mindenütt.
Már nem nagyon van igény az (pozitív) emberi megnyilvánulásra. Nem kell a maszk mögött a mosoly.
A szervezkedések, a háttérben futó pénznyelők üzemeltetése, az emberek kizsákmányolása folyik szépen tovább.
Senkit nem érdekel semmi…

Én…Én köszönöm tömény gyomorgörccsel küzdök a folyamatos hányingerrel, amit kivált belőlem ez az egész.
De nem csak a kovid nevében ellenünk elkövetett bűnök, hanem a holnap, amiben nem látható az irány,
mert vannak emberek, akik játéknak tekintik az életünket…
Itt van ez a “kényszeroltásos” gondolat… elgondolkodtam ezen.
Nem is lenne baj, ha mindenki be lenne oltva , mert egyszerre halunk mind…de nem így lesz.
Akinek van pénze majd megveszi az orvost…ahogy eddig… Megveszik az igazolását annak, hogy
“védettek”… Aztán vannak, akik majd belehalnak…lesznek akik meg sem érzik, ahogy azt sem, hogy már
lezajlott bennük a betegség…de nem a testbe fecskendezett bármivel , méreggel vagy
ne adj isten “chippel” (ez hülyeség, de persze nem elképzelhetetlen) van a baj…
Nem ez a baj... a TUDAT a baj… a TUDAT, hogy nem vagy szabad, hogy kiszolgáltatott vagy, hogy azt tesznek veled, amit akarnak, hogy semmit nem ér az életed..ez halálos gondolat.
Évekkel ezelőtt tönkretették az oktatást, és tönkretették a rendvédelmet azzal, hogy “jogokat” adtak azoknak, akik
nem értik a szót “kötelesség”, most mindenkitől elvették jogot, hogy ember legyen.
Persze járványhelyzet van…Persze értem én, csak ha valódi lenne a baj, akkor minden szinten
baj lenne, nem csak a közszférában.

Azt nem értem, hogy miért nem tudom elengedni a feszültséget.
Ha úgyis mindegy, akkor miért nem tudok beállni a sorba a sok birka mögé
és legelni a szart… mert ez a feladat.
Miért fut bennem a fránya “értékrend” program?
Talán mert az egyetlen dolog, ami itt tart a Földön az, hogy van értékrendem, ami az enyém,
nem örököltem, nem lettem erre nevelve. ÉN MAGAM VAGYOK AZ ÉRTÉK-REND…
és semmi másom nincs. Ezt az Én-t ezt az értékrendet nem becsüli senki.
De nekem csak ez van… ez a fix pontom. Ezt az értéket, ezt az én védik az Őrzők és
segítik támogatják a legnehezebb időkben is.

Olvastam, hogy a vidám embereknél a szerencsés véletlenek nagyobb százalékban jelentkeznek, mint a morcosabb típusoknál.

Ezen információ tudatában megfigyeltem egy napom, és tényleg igaz, hogy sokkal több információ és összefüggés látható,
ha vidámsággal vagyok feltöltve,
maximumon van a jelolvasási képességem és sokkal szélesebb spektrumban látom a világunkat,
mint akkor amikor morcos vagyok.
Ez utóbbikor teljesen beszűkül a látótér és semmi más nem látszik csak a probléma felturbózva egy atomtöltettel…

Most

Csak azt nem tudom, hogy mikor veszítem el a tudatosságom s süllyedek bele a sötétségbe.
Olyan ez pontosan, mint az ébrenlét és az alvás közti lépés…
Nem veszem észre nem tudatosul a pillanat, csak azt veszem észre hogy megint lent vagyok,
hideg van, fájok, semmi sem jó és holnap világvége.

Aztán összekaparom magam, elkezdtek menni a fény felé,
újabb igazságokat ismétlek magamnak (s neked),
újra és újra csak ismétlem, s nem értem, ha elméletben megy, hol marad el a gyakorlata?

Pedig bármit meg tudunk teremteni, ha képesek vagyunk a figyelmünket nem levenni róla.
Bármit…
A legirreálisabb dolgot is össze tudjuk hozni,
ám ha egyszer is elbizonytalanodunk, vagy hitünket vesztjük,
a projektünk úgy dől össze mint a kártyavár.

Pedig birtokoljuk a tudást, csak megtanultunk nem hinni benne…

A poltergeist jelenségtől indulva…az “én (érték) rendemig

A poltergeist ismeretlen erő, amely megmagyarázhatatlan zajokat vagy tüzeket okoz, tárgyakat mozgat anélkül, hogy láthatóvá válna.
A jelenséget tudományosan rekurrens spontán pszichokinézisnek (RSPK) nevezik “( Wikipédia)

Tanultam némi pszichológiát és tudom, hogy a szavakhoz, gondolatokhoz az agyunkban tárolt információk úgy vonzódnak, mint fémhez a mágnes…
Szerettem azt a “játékot” pszichológia órán, mikor mondott egy szót a tanár és le kellett írni egy szóban,
hogy mi jut eszünkbe arról a szóról, majd azt, amit arról ésatöbbi.
Aztán a végén nagyon érdekes volt, hogy értelmében milyen távoli is volt az utolsó szó,
mint az első…és valójában semmi kapcsolat nem állt közöttük.
Így történt, hogy amikor tegnap részt vettem Paulinyi Tamás szerdai LIVE-szeánszán,
a poltergeiszt tevékenységről beszélt kedvcsinálóként az általa vezetett egyetem kurzusaihoz, eszembe jutott egy csomó másféle gondolat.

A mai kiindulási szavam tehát a : poltergeist avagy a “kopogó szellem” volt…

Erről az “energiajelenségről” az jutott eszembe, hogy az első film amit ebben a témában láttam az a Tűzgyújtó volt,
a kislány, aki ha dühös volt lángra lobbantotta maga körül a világot és ezt kontrollálatlanul tette.
Az energiák akaratlan átcsoportosítása lehet ez a “kopogó” szellem, ami akkor jelenik meg,
ha azt valaki vagy valami egy helyre koncentrálja.
Megragadott az előadásban az a gondolat, hogy nem okozott kárt az élőlényekben, csupán a tárgyakra,
elektromossággal működő eszközökre hat.
Tehát a kopogó szellem ezen irányon haladva “fogva tartott energia”, ami a szabadulása közben képes a sűrűbb kötésű ,
kisebb mozgást tanúsító energiákat (mint a szilárdnak látszó tárgyak) kimozdítani a helyzetükből.

Erről a fogva tartott energiáról az jutott eszembe, hogy miképp működik tudatosan az energiák koncentrálása,
amikor én akarom megmozdítani a tárgyat anélkül hogy ezt látható eszközökkel tennèm,
kell-e hozzá a jelenleg ismeret fizikai összefüggéseket tudni,
vagy elég gondolni arra hogy ez a tárgy innen egy másik helyre telepítése át magát?

Ha elég hozzá a tudat, az akarat vagy a szándék, akkor vajon kell-e hozzá valami “zavar” a “normális” idegrendszerben?
A normális idegrendszer, avagy a normális ember nem azt jelenti ezek után,
hogy az a “jó”, hanem azt jelenti, hogy valaki normális, hogy megfelel
a fizikai felépítménye a sablonnak.

Azaz mindenből pont annyi van benne, amennyit megtervezett a Teremtője..
A programja “normális”, a kémiája, a hormonok által vezérelt teste “normális”, mindent úgy “lát” ahogy az elő van írva,
mindent úgy tesz, ahogy az elő van írva… ez a “normális”…
Ha valaki “nem normális” tehát nem működik a program szerint, ha valamiből más benne az összetétel, akkor annak találtak valami
betegséget , és amíg tudták jól bezárták őket valahová. nehogy valaki meghallja, hogy ők miképp látják maguk körül a világot.
Egy csomó dolog van, ami nem felel meg a fizika törvényeinek,
néha úgy érzem, hogy igenis a gondolataink által és a belénk táplált hitrendszer miatt vagyunk
egy mintába zárva, rabságban …és a gondolataink megváltoztatásával akár az energiák felett is képesek lehetnénk uralkodni.
(de talán, hogy ha nem)

Azt mondják, hogy nem lehetséges, hogy valaki lebegjen a föld felett, mert a gravitáció mindenre hat…
Mégis van aki erre képes rácáfolni.
Ő azért képes rá, mert szembe tud az elméje fordulni a programmal, ami a gravitációt beleépítette a tudatba és ezáltal hatása alá kerültünk
vagy tudja azt a “titkot” amivel meg tudja szüntetni ezt az energiát,
vagy képes olyan ellenenergia kibocsájtására, ami által ezt az energia visszahatást gyakorol a fizikai valóságára?

Szóval ott tartunk, hogy a gondolataink által képesek lehetnénk egy másik valóságot is létrehozni,
de csak akkor, ha mindenki egyformán azt a valóságot “akarná”.
Erről meg az jutott eszembe, hogy képtelenség lenne az embereket egy irányba terelni még egyszer a gondolataik által,
illetve nem is annyira biztos hogy képtelenség, mert éppen ezt teszi a médián keresztül a felénk tornyosuló hatalom…
Az elménket próbálja úgy programozni, hogy azt a valóságot lássuk, amivel az ő(k) szolgái maradunk úgy, hogy még ezt önként és dalolva akarjuk is…
Azzal nem számol ez a hatalom, hogy ők is emberek és ők is ez szerint a program szerint léteznek,
amelynek felülírásához nekik sincs meg a kulcsuk ,mert a közprogram az elme/ego rendszert irányítja,
a hatalom, az irányítás feletti vágy csak az egoban létezik, tehát önmagát nem fogja megszüntetni.
(ne menjek már bele, mert tudom, de nem értem úgysem)
Egyszóval biztosítva afelől, hogy mindannyian ugyanazt a képet
látjuk, amikor az utcára lépünk, csak a részletekben lesz eltérés a lelkünk állapotának függvényében.

A lelki állapotunk nagymértékben befolyásolja körülöttünk az események alakulását.
A magas frekvencián rezgők körül sokkal több számukra pozitív változás következik be mint a pesszimistáknál.
Az utóbbi idők eseményeiben találtam meg ennek az igazságát.
Szerettem volna érteni azokat a folyamatokat melyek bennem zajlanak a változások miatt, mert veszélybe került az egészségem,
és a megoldást megtaláltam amikor a kopogó szellemekről hallgattam az előadást.
A lelki állapotom befolyásolja az energiákat körülöttem…itt ebben volt a kulcs.
A lelki állapotom szintje annak a függvénye, hogy mennyire kanyarodok le arról az útról, amit magamnak jelöltem ki.
Tehát…keresek egy életszerű példát…
Nekem van egy (érték)rendem.
Az én értékrendem azt jelenti, hogy úgy élek, az szerint cselekszem vagy nem cselekszem, hogy én
mit tartok fontosnak, jónak.
Például… van egy társkapcsolatod, vagy egy barátod/ barátnőd…de vannak ebben a kapcsolatban konfliktusok.
Közben érkezik egy új barátnő/ társ jelölt, aki látszólag sokkal könnyebb eset, Te hogy döntesz?
Lepasszolod a régit, és megmagyarázod a világnak, hogy fejlődni, változni kell és ehhez kell az új eszköz, az új barátság?
Vagy küzdesz tovább a régivel, mert a Te rendedben elsősorban a hűség a fontos?
Teljesen mindegy hogyan döntesz, ha az a TE döntésed…
Mert ha a TE döntésed, akkor a TE értékrended követed és az energiák, melyeket mozgatsz magad körül tudatlan
azt az utat fogják támogatni, amit választasz…
De ha szembe mész önmagaddal, mert egy másik embert értékrendjét követed, akkor az energiák
ellened fognak fordulni, mert a belső rended pontosan ellentétes energiákat fog mozgósítani, mint egyféle “vírust” azonosítja az új utad, a más rendjét.
Ebben folyamatosan problémát fogsz teremteni, egyfolytában konfliktusban leszel önmagaddal, és akár meg is betegedhetsz.

Mi a lényeg?
Eljutottam a Poltergeiszttól ide az Én rendembe.
Csupán az agyam, a folyamatosan összefüggéseket kereső és jelolvasó agyam most ébresztett rá,
hogy egyetlen egy dolog tud számomra fix pont lenni, ahová mindig visszatérhetek , ahol mindig van helyem az az ÉN, az ÉN világom.
Nem érdekes, hogy másoknak ez nem tetszik és szerintük miért döntök rosszul szinte mindig.
Senki sem támogatja az embert sem a jó sem a rossz döntései következményében.
A jó döntések következményeire irigyek, a rosszakon meg szórakoznak.
Akkor miért is lenne fontos bárki véleménye a mi életünkről és a benne meghozott döntésekről?
Nagyon boldoggá tesz, ha vannak körülöttem hasonló értékrenddel szerelt emberek,
mert nem érzem magam annyira egyedül, de egyik sem dönthet helyettem az élet semmilyen területén.
Azért van ekkora feszültség a világban, mert olyan “rendet” akarnak ránk erőltetni, amivel nem tudunk együtt élni.
És ez a vírusos mizéria pont ilyen..az arcunkat maszk takarja, az érzelmeinkre szájkosár került,
most a lelkünk jön, hogy elektromos ketrecekbe kerüljön,
nehogy valahonnan valaki mégis rávilágítson arra, hogy mi az igazság….

Furcsa, vicces, de mégis nagyon jó gondolatom támadt reggel,
mikor hazafelé autózva az utat felújító munkások közül a munka jobbik végét megnyerő “forgalomirányító” munkatárs,
– ja ja a szaki a piros tárcsával- egy bazinagy “jó reggelt”-et kívánt és dobott mellé egy széles mosolyt ahogy elhaladtam mellette lehúzott ablakkal…
Hirtelen úgy éreztem magam mint egy kutya, aki meglát egy másikat, akit szintén pórázon vezetnek a gazdik és farokcsóválva, széles vigyorra húzódó
pofával loholna a másik irányába, hogy héééééé végre egy fajtabeli, egy testvér…!
Nyilván visszapattintottam a jó reggeltet boldogsággal felturbózva egy nagy mosollyal.
Mivel ma MOST nap van, és leszarom a holnapra koncentráló gyomorgörcsöm, elgondolkodtam ezen a hirtelen hatalmas melegséggel és
boldogsággal megtöltött pillanaton.
Írhatnám, hogy szomorú, hogy egy jó reggelt mosollyal megszórva ekkora nagy dolog…
Én régóta gyakorlom ezt és szórom szerteszéjjel, de egyre több irányban talál csukott ajtót és ablakot ez a valaha természetes reakció
embertársaink felénk forduló figyelme láttán.
Nemrég hasonló posztot találtam a Faszbukon, amiben szintén -számomra- hétköznapi reakción örömködött valaki és még gondoltam is, hogy
milyen kedves, hogy így örül ennek a dolognak. Aztán most jöttem rá, hogy én épp ugyanezt teszem. Annak örülök, hogy valaki rám mosolygott és azt mondta jó reggelt anélkül, hogy valamit akart volna ezzel elérni önmaga számára.

Tegnap mondtam pont egy kedves utasomnak, hogy nagyon nem vagyok boldog amióta a becsületesek útját járom.
És hoppá, meg is van az a pont, hogy hol romlott el minden az életemben. ITT … a becsületes résznél….
Nem tudok egyetlen olyan embert mutatni a környezetemben, akit ne taposnának, vagy ne próbálnának kihasználni azért, mert
becsületes… A tisztesség és a becsület nem alaptulajdonság ezek szerint, mert nem párhuzamos az életösztönnel.
A túlélésért is, de jobban az anyagi gazdagságért folyamatosan trükköznek az emberek.
Számomra teljesen hihetetlen, hogy létezik olyan,
hogy valakit azért szeretnénk, vagy akarna például egy cég foglalkoztatni, mert tisztességes.
A tisztességes embert nem szeretik sehol, mert szabálykövető.
A szabályok betartása viszont akadályozza a csalás lehetőségét…
Szerencsére azért annyira nem vagyok “tisztességes”, mert saját értékrendbe nem fér bele az emberekkel szemben hozott törvények
vagy utasítások betartása, de -már rég, a 2000-res világvége óta (nem vicc, ott megfordult minden)-nem csalok, nem lopok(gondolatokat vettem el előtte) és nem hazudok.
(Mert aki hazudik az csal, aki hazudik az lop, hazudni csalni csúnya dolog)
( a hazugság szó alatt most értsd azt, hogy saját előnyhöz jutás, avagy érdekből,
illetve mások kárára nem ferdítem el a valóság ívét, mert én tudom, hogy aki hazudik,
az bizony megkapja érte a jutalmát, ha nem is azonnal..
Például, aki betegségre hivatkozva húzza ki magát valami alól,
az biza megbetegszik… mivel ezt vágyat a hazugsága által)

Szóval mint a “kutyák”,mi is felismerjük egymást…és látványos, ahogy örülünk…
Eláruljak egy titkot? Nekünk,a mi fajtánknak nem számít, hogy emberi minőségedben épp ki vagy.
Hogy orvos, tanár, eladó, ápoló vagy éppen egy otthon nélkül maradott. Az számít, hogyan szólsz hozzám, hogy mit mutat az arcod, vagy ha az most nincs is,
mit sugallnak a szemeid. Ahogy hozzá fordulsz, ahogy megszólítod, , ahogy reagálsz a másikra függetlenül attól, hogy ő milyen jeleket küld feléd.
Már nem keseredek el, ha nem úgy reagálnak, ahogy én, mert nem várom, hogy reagáljanak, viszont nagyon boldog tudok lenni attól a pillanattól, ha
nem fekete lyukba, hanem egy tükörbe szalad a mosolyom… Egyre kevesebb a tükör ember és egyre több a sötét fekete tátongó üresség, ami csak magába
engedi mindazt amivel találkozik, de nem hat rá, csak elnyeli, eltűnik benne, mint egy süllyesztőben.

Régen többet nevettem, sokkal többet és mindig mosolyogtam….
Most jöttem rá, hogy önző dolog volt tőlem abbahagyni a nevetést.
Egy tök”egyszerű” ember, egy idősebbnek látszó úr, narancssárga szerkóban egy piros tárcsával az út szélén állva ma
megmentette az életem.
Köszönöm!

Keservesen fájt a lelkem s tőle a gyomrom napok óta. Nem alszom. Nem, nem gondolkodom … Csak aggódom. Sok ember aggódik valamiért. Nem is fontos miért, inkább az a fontos, hogy van-e értelme a holnapon aggódni a tegnap megéléseivel felpakolva?

Ma egy előre bejelentett szituációra reagáltam előre,hogy én aztàn nem fogok szólni egy kurva szót sem. Aztán nyilván szóltam, mert “adni vágytam” egy kis ént… Most tudatosult,hogy teljesen felesleges a forgatókönyvírokat meghazudtoló módon előre eltervezni, hogy más leszek,mint ami vagyok, mert a szituációkban mindig önmagam fogom adni. Ez a szerencse és azt hiszem ahogy ez tudatosult bennem akkor jöttem rá, feltétel nélkül bízom a Felsőbb Énben, a Belső Hangban…mindegy hova visz,az a jó út számomra. A Feladat!

Sokkal könnyebb elfogadni azt a reakciót, ami bizonyos helyzetekben belőlünk szakad fel, mert azok vagyunk mi, mint egyfolytában mások elvárásai szerint megpróbálni saját magunkat megszexuálni,hogy igazodjunk egy olyan puzzle képbe,amihez nincs is csatlakozási pontunk. El kell fogadni,hogy ez van, ilyen vagyok, nem kellek így akkor menni kell tovább… Szószátyár, szókimondó, olykor ostobán fecsegő, de valódi, tiszta és kevésbé rossz szándékú…

Ma azt is kimondtam végre, hogy nem érdekes,hogy kinek milyen az értékrendje, én csak a sajátom szerint tudok létezni! Az én értékrendem, az ”én rendem”, az szerint élek s ítélek csendben, az szerint nyitok vagy zárok emberek előtt kaput a lelkemhez.

Két évtizede próbálom érteni a MOST, a JELENLÉT lényegét, és azt hiszem kezd derengeni valami fény ennek az alagútnak is a végén. Az összes fájdalom bennem a holnapba kivetített gondolatok visszatükröződéséből fakad. A múlt nem opció, a múltat nem piszkálhatom, nincs is értelme, csak tudni kell,hogy minden úgy van jól, s tanulni abból,ha nem úgy döntöttünk,ahogy vágytunk,hanem más vágyait követve. Nem okoz blokkot, inkább csak a kivetített jövő pesszimizmussal festett képe hoz létre bennem folyamatosan szörnyeket és ezek a szörnyek tartanak ébren, ülnek a mellkasomra és rágják szét a testem belülről szép titokban.

Most nagyon szeretnék egy szőrnytelen időszakot, egy kicsit legalább és erre a legjobb idő van most, amikor a változás tisztába teszi bennem az embereket, azt,hogy hol szerepelnek bennem és azt is, hogy én hol szerepelek ebben a világban. Az én rendem szerint.

Az éjszaka újra átéltem a “most biztos meghalok” érzést…
Valószínűleg az őszi menetrend szerinti gyomorfekély is hozzájárult, de nálam is dúl a második hullám ( illetve az első hullám második hulláma)
mert hullafáradt vagyok, de nem a munkától, hanem attól, hogy nem hagyják végezni.
Megdöbbentő volt a tegnapi napom, ám nyilván a megdöbbenés azért jöhet létre az emberben, mert vannak elvárásai.
Szerintem olyan nem létezik, hogy az embernek ne legyen elvárása.
Például egy munkahelyen..
Ha nem lenne elvárás, akkor nem lehetne minőségi munkát végezni.
Néha azt vágyom, hogy bárcsak lenne valakinek elvárása a minőségi munkára,
és ehhez biztosítaná is a feltételeket például azzal, hogy különböző üzemterületek együttműködésére nagyobb hangsúlyt fektet.
Erről legyen ennyi elég.
Szívesen megosztanám mi történt tegnap, mert alig van olvasóm, ami nem baj, mert nem ebből élek,
csak az “alig vanban” jelen van olyan is, aki nincs irányomban segítő szándékkal.
Így átadom az “ügyet” az Teremtésnek és majd az rendezi a sorokat, ahogy eddig is tette.
Szóval elvárná az ember, hogy segítsék és ne hátráltassák a munkavégzésében, főleg, mert azt becsülettel teszi. Ennyi.
Megdöbbentő, hogy bár senkinek nem okoztam kár, mégis én vagyok akit lehet alázni felsőrendűségben szenvedők által, mondjuk régen még meghatott,
mára annyira nem, legalábbis azt hittem, hogy nem.
Ehhez még hozzájön a fészbukon nyomott szintén számomra megdöbbentő kommunikációja ennek a kovidos szarnak.
Megdöbbentő az, hogy rákban, egyéb betegségekben meghalt emberek felett léptünk át évezredeken át és most a félrekommunikált
kovidos áldozatokból politikát csinálnak a közemberek.. “a kormány hiábája”
Ez nem a kormány hibája ember…
A Tiétek.. mert mindent elhittetek és ezt akarjátok hinni és ezt tápláljátok!

Az egész világ egy gondolat, melyet a gondolkodó hoz létre a gondolatai által és aki ezt elfogadja azt teremti, amit a gondolkodó akar….,
mert két kib@szott programod van melyekre csak akkor jössz rá,
mikor Szent Péter átad majd a Lucifernek és arra a buszra raknak fel,
ami megint csak idehoz, hogy ismételd a ” materiális valóság” osztályt a Teremtés játékai egyetemen, az egyik az “életösztön”,
amit csak nagyon mély “katarzisban” tudsz felülírni, a másik meg a “közmegállapodás”… EZT LÁTJUK… EZ VAN..
De nem ez van.. 🙂

Tegnap újra beindult a “gyomoridegem”, de olyan szinten, hogy az ágy is hullámzott velem felvéve a gyomrom ritmusát..
Nem tudtam eldönteni, hogy mit tegyek.
Feküdni nem tudtam, ülni fáradt voltam,forgott velem a szoba, ki akartam menni a testemből..
El akartam menni innen a f@szba, mert ebből az egészből( mindenből)kurvára elég..
Ez a háború nem az a háború, amikor ezerrel nyomatod az adrenalint, mert küzdesz az életedért.
Az agyunk nem talál emléket a kollektív szopásra, a kollektív szivatásra,
pedig biztos volt a történelemben, hiszen nem csak vírusok okán,
hanem például “jó célból mégis félremenve” voltak generációk laboratóriumi kísérletek szenvedői,
de inkább kicsit a holokausztra hasonlít bennem az élmény, bár arról sem lehet
közvetlen megélésem, de mégsem hasonlít, mert őket fegyverrel kísérték a halálba,
mi meg önként megyünk, miközben a testünk a sok
hazugság miatt önmagát megbetegítve fog minket visszaküldeni az anyarezgésbe,
ahonnan jöhetünk újrajátszani a történetet, hogy újra és újra eltévesszük azt
az útkereszteződést…

Rájöttem, hogy tudni kell kockáztatni.
Be kell tudni vállalni a bukás lehetőségét, főleg azért, mert már rég nem számít senki véleménye,
vagy látható öröme a bukásaink láttán.
Meg kell kockáztatni, hogy merjünk hinni valami másban, mint amit mások akarnak
ránk kényszeríteni.
Sokat kibír az ember.
Nincs olyan helyzet, amiből ne tudna kijönni, ha hisz benne.
De hinnie kell benne és
igaz az a tanítás, hogy nem arra kell koncentrálni, hogy mint NEM akarunk, hanem csak arra, hogy mit IGEN!!!
A falakat csak akkor tudjuk magunk mögött, ha látjuk mi van mögötte. Ha célunk eljutni valahova, akkor fel kell állni és lépni kell.
Akadály addig van az ember előtt, míg nincs hite önmagában. Az akadályok tesztek… Tesztelik az akaratunk…
Magamról tudom, hogy nem volt régen előttem lehetetlen. tegnap sem volt.
Ha én azt akartam, hogy megoldjunk egy problémát, akkor
megjött rá a válasz.
Tegnap olyan szituációban kaptam választ egy probléma megoldására, amihez nem értek, nem tanultam és mégis kimondtam
és azonnal megoldotta a problémát.
Nem először élem meg, hogy kimondom , hogy MEG KELL OLDANI, ENNEK MŰKÖDNIE KELL,
ENNEK SIKERÜLNIE KELL.. Akkor is, ha mások nem akarják…
Én sosem akarok olyat, ami másoktól elvesz.., ami másoknak kárt okoz.
Én nem akarok embereket megváltoztani, nem akarok az emberektől semmit,
de ahogy én odalépek nem tudatosan és segítek, és az élet
minden területén képes vagyok odaállni- csak spontán- és belenyúlni bármibe és érzem,
hogy valami nálam erősebb, nagyobb, okosabb vezeti a kezem,
vagy képes vagyok megállni és azt mondani, hogy NEM, mert TUDOM, hogy NEM SZABAD akkor egy lépéssel tovább lépni,
és nem lépek és nem kutatom, hogy miért jött ez az utasítás,
mert feltétel nélkül hiszek abban az erőben, aki/ami a bajban segít, a bajban sokkal erősebbé, okosabbá és bölcsebbé képes tenni
aki képes arra, hogy olyat tudjak amit senki egy pillanatra csupán és képessé tesz arra,
hogy higgyek benne, ne kérdőjelezzek, csak cselekedjek az Univerzum minden tudása segítségével,
akkor képes kell legyek akarni, hogy JÓ IRÁNYBA FORDÍTSAM A FIGYELMEM és ne vegyem le szemem a célról.

Eddig sem az volt a baj, hogy nem tudok irányt tartani, hanem az, hogy nincs CÉL….
Annak , aki tudja, hogy ez számára felfoghatatlan az élet(?) a materiális világ létezésének célja, azon felül, hogy ez inkább
egy fejlődésben lévő kisded tudat gyerekjátéka, nagyon nehéz célokat kitűzni, ami után tűzön vízen át kergeti magát.
De most van célom…
Nem akarok idejönni többet.
Éppen ezért… tovább kell menjek az önismeret útján és növelni kell a tudatosságom, ez a CÉL..
És ehhez a folyamatosan fejlődő célnak egyik állomásán jöttem rá, hogy valahol kell lennie egy pontnak, ahol
az az én, akit senki és semmi nem tudott megállítani a céljában egyszer csak gyomorgörccsel fetreng és végrendelkezik, mert
elviselhetetlenségig feszül benne a kilátástalanság hite és a stressz!
Hol van ez a pont?
Kell-e tudni ezt a pontot ahhoz, hogy megváltozzon a hitem önmagamban?
Nem.
Hinni kell Önmagunkban!
Lehetetlen elbukni, ha az ember hisz önmagában, mert minden ajtó, mely a fejlődését szolgálja ki fog nyílni előtte.
De ehhez le kell nyomni a kilincset.
😉

Röviden és “gyönyören” a lényeg az, hogy önmagunkkal kell tisztában lenni és támogatni a vágyaink, tudni kell, hogy mit akarunk,
tudni kell hova tartunk. Senki nem mondhatja meg.
ÁM ha nem tudjuk , hogy mit akarunk, mi a vágyunk, akkor be kell menni egy közösségbe
és beállni a sorba. Nem kell szenvedni. Akkor megmondják majd mások, hogy mit tegyünk és tegyük azt..
Majd elkezdjük újra a játékot.
Nem kell összehasonlítani az emberi közösségek egységét a “minden és mindenki egy” elmélettel…ez téves út..
Azok a közösségek jók, ahol mindenki egyedi és az egyediségét adja a közösbe, ettől válik egésszé…
Ha mindenki egyforma egy közösségben, az csak egy rész az egészben.. valóban egyek..de nem egyediek…
Az egyedi ember,önmaga alkot egy egységet és az egysége az egységekkel együtt alkotja az egészet, ami megint egy egysége egy nagyobb egésznek..
és újra és újra és újra..


.
Lényegtelen az “Újra” szempontjából, hogy TE önálló vagy vagy csoporttudat.. 😛
Neked nem mindegy.. 😉 A programod egyedi, akkor nem leszel sose birka.. max belehalsz a birkaságba.. azonban, ha nem egyedi a programod,
akkor meg nem olvasol most úgysem engem, hanem valahol bééégetsz.. 😀
Pussz….

Ha hinnék a Sorsban azt mondanám drágán vettem magamnak a borzongást.
A Vörös oroszlán bűvkörében lebegve teltek a múlt hét utolsó munka napjának szabad percei.
Otthon azonban nem vagyok képes az olvasásra.
Egyszerűen elsodornak a könyvbeli események mondhatnám úgy is,
hogy elalszom,de ez így nem igaz…a sztoriba lépek, a sztoriban létezem tovább.

Mivel nem folytattam az olvasást,helyette másfajta tevékenységet végeztem,
az új telefonom egy óvatlan pillanatban a beton szegélyre vágódott arccal lefelé.
Hiába a túlbiztosított védelem, az üveg betört. Apát soha nem láttam ilyen elkeseredettnek.
Biztos szeret engem, mert ha nem tenné most tuti szíjat hasított volna a hátamból.
Nemrég vette… miután a másik másodszor is összetört.
Drága és problémás ez a telefon,nem volt kérdés, hogy ez a hónap sem a spórolás hónapja lesz számomra,
mert azonnal felvettem a kapcsolatot a Duna pláza metró szintjén lévő Duna GSM -el (ez itt a reklám helye),
ahol az előző telefonom is egy laza plázaséta idején belül elkészült. Volt kijelző raktáron,így hétfőn el is indultam Pestre.

A Vörös oroszlánt kiraktam a táskámból, hogy ne nehezítse, ám visszamászott.
Jól van gondoltam, majd olvasgatok, úgysem tudom a telefont nyomkodni felfelé…
A buszon meleg volt, maszk, pára, vörös oroszlán…mintha a Pokol felé tartottunk volna.
Ez a könyv sötét..izzó pokol…bordó, vörös és fekete…
Ismerem, mint a tenyerem a sztorit, mégsem engedi átlapozni a részeket…furcsa rosszullét fog el. Hányingerem volt…
A maszk és a meleg? Vagy a könyv? Miért lennék rosszul egy könyvtől?
Bár szerettem volna,ha ez a regény valóság, azt nem tudom miért,
de akartam, hogy az legyen…de nem…egy márványtábla mögé rejtett urna mélyén hallgat az igazság,
s hagyja, hogy megkeseredett keresők lelküket ajánlják fel
a megszabadulásukért cserébe ebből a fizikai testbe való folyamatos visszatérésből.

Ahogy leszálltam a buszról megszűnt a rossz közérzet, illetve másfajta rosszra cserélődött.
A BKV automata továbbra sem fogadja el a kártyám.
A villamos megállóban egy ,a társadalom legalján héderelő emberállat hörgő,
vonyító hangot hallatott, s vele sivalkodott az asszonyállata…azt ordította :”-vérzek!”…
A villamos megállt…
Gondoltam tuti egy lábbal kevesebb van neki,ha így ordít, de nem lábtáji, hanem padlás szintű volt a probléma.

Most nem tett boldoggá Pest rezgése.
Tudtam, hogy nem a telefon miatt vagyok itt.
Az eső szakad, vizes közegben erősödnek a jelek. Befelé figyeltem.
Mit akar mutatni ma itt egy telefon javítási áráért nekem?
Figyeltem a folyamatot.
Én, aki minden ügyintézést utál, s akinek pénze sosincs ez sorsszerű “baleset” után fél órával “leszállítottam” a megoldást.
Lehet így megy majd jövőre a munkakeresés is?
Talán nem vagyok annyira nyomorék balfasz,mint aminek akarnak hitetni mások?

Apropó mások…
Az emberek mennyire nem foglalkoznak azzal,hogy szavaik mit okoznak a másik emberben.
Most, hogy naponta többször sajnálkozik valaki azon, hogy nem sokára búcsút int nekünk a cég (ők már ezt biztosan tudják),
minden szavukkal tőrt forgatnak bennem.
Valami miatt azonban inkább megerősítenek most ezek a sebek abban,
hogy nekem is jobban oda kellene figyelnem a beszólásaimra a család viszonylatában,
mert elég brutális és hülye dumám van olykor,és bántó azok számára akiket véletlenül ama hibás programmal szereltek,
hogy engem kedvelnek. Nem nagyon egózom már azon,amit mondanak, jobban bánt az ahogy ezt teszik.
A jövőmre vonatkozólag jelenleg ötletem sincs, rábíztam magam a Belső Hangra.

A plázában nem volt tömeg.
Nem nézelődtem, utólag jutott eszembe,hogy vehettem volna egy jövő évi naplót.
Tavaly ilyenkor már belefirkáltam ezt-azt, most jót szórakozom az egy évvel ezelőtti énemen…
Másfél órát ülhettem talán, elkészült a mobilom…és se egy fotó,se vágy arra, hogy a felhőkoronába bújt budai hegyeket megörökítsem,
igyekeztem elérni a buszt hazafelé.

Hazaúton újra olvasnom kellett, újra rosszul lettem.
Most kezdek rájönni,hogy az agyam mindent képekre fordít,amit a könyv soraiban és mögöttük talál.
Fordít és betölti az elmémbe. Az író aprólékosan mutatja be a környezetet, az embereket, a karaktereket.
Azt veszem észre, hogy miközben olvasom, a saját sorsom is megelevenedik a lapokon.
A saját valaha erős kemény “asszony” karaktere, aki nyüszülő szukává alacsonyodott valami gonosz varázslat folytán.
A könyv lapjai olyanok,mint egy térkép.
Az elmémben utazó lélek pokoljárása.
Olvasom magamról a jellemzést, mint anyáról,mint gyermekről, mint uralkodóról, mint cselédről,
mint magiszterről, mint keresőről, gyógyítóról, betegről élőről és holtról… emberről és szellemről…

Egyszerre látja az agyam ezt térben és időben…sok…szédülök…fulladok megdagad a torkom,
nem tudom lenyelni ezt sok látnivalót…egyszer vagyok minden, minden síkon,minden időben. Igaz amit a könyvről állítanak,minden tudatszinten mást mutat. Most úgy érzem a könyv által kiváltott rezgés maga a kulcs az ”örök élethez” megszabadulást hoz ha mentális és asztrális síkon egyszerre nyitja a lezárt kapukat…

Valami megváltozott… nem akarok már senkitől semmit.
Egyetlen önző kérésem van csupán!
Megtartani –s növelni ,míg elbírom-ezt a rezgés tartományt, és ha eljön az idő,
a birtokomban lévő kulcsokkal azt az ajtót szeretném majd nyitni,ahol a lépcső más irányba vezet.
Én nem látom másnak ezt a földi életet, mint kényszerű ismétlődésnek.
Mindig ugyanaz történik, mindig ugyanaz a lényeg.
Van egy időspirál,mely mellett újra és újra bejárjuk ugyanazokat az eseményeket.
Nyilván felpakolva a megtapasztalásainkkal. de az ember lényege egy…uralkodni… mindenek felett…
De sosem fogja megkapni azokat a kulcsokat amelyekre vágyik és ezért újra és újra születni és szenvedni fog.

Ha hinnék a Sorsban azt mondanám egy telefon kijelzője cseréje árán vettem meg a remény a megszabadulásra ebből az ördögi körből…

-királyi fejdísz mentes poszt-

Nem tudom, hogy kit mi vezérel arra az útra, hogy spirituális mélységeket és magasságokat vágyjon megismerni,
de azt igen, hogy engem nem tudatosan egy testen kívüli élmény vezetett rá, bár már abban sem vagyok biztos, hogy nem álmodtam az egészet.
De azt hiszem ebből az időtávlatból már nem is lényeges, hiszen elindított valami “az úton”…
Sokszor elhangzott, a friss vagy nem olyan rég óta skubizók kedvéért elmondom, hogy sok izületi műtetem volt, gondolom gyártási hibából
kifolyólag elég gyenge a kötése az elég erős csontozatomnak, szóval itt-ott farigcsálás történt, s ezen farigcsálások 90%-ban narkózisban hajtattak végre.
Nekem az “altatás” már élmény volt, mert nem nagyon emlék szik az ember arra a pillanatra, amikor átlép az alvás fázisába, hacsak nem
épp a bárányokat számolja és emlékszik rá. hogy Biri még átugrotta a kerítést, de Bari már csak félig és következő pillanat már az ébresztő
kicsit sem vágyott zaja volt, ám az intravénás altatásnak megvan a pillanatnyi szépsége (az “anesztes orvos” gyönyörű szemein kívül )
igyekeztem kitolni azt az időt, míg a vénába adagolt altató hatni kezdett…
Nyilván nem sikerült megfogni..de nagyon közel volt …
Egy ilyen akció túl jól sikerült, és nem voltam ébreszthető…
Vagy történt valami vagy nem..de felülről láttam a kórtermeket.
Ennyi volt a történet, és ezen történetbe kapaszkodva kezdetem el kommunikálni a “spirituálisnak hitt fejlődésem” az én hitem és megélésem szerint.
Vörös Oroszlán az elsők között 1994-ben….nem értettem, elolvastam…de nem érintett meg jobban…azonban a magokat szépen elszórta az akkor
még terméketlenséget mutató talajomon… (aztán olvastam 2006-ban, amikor a fejemre esett a polcról…,
aztán 2012-ben, 2015-ben és most 2020-ban is újra, kicsit más nézőpontból, minden szót, vesszőt értelmezve került napirendre “Adam Cadmon kézirata”
)
De nem erről akartam írni, illetve… A Vörös oroszlán egy regény…elméletileg fikció, ám sok regényt ismerve egy sem volt ennyire élő és valóságnak
hihető mint ez. Folyamatosan változtatja a hangsúlyos részeit olvasás közben, magával ragadja az embert és soha többé el nem ereszti.
Pont ezért ide is kell illesztenem ezt az idézetet az elejéről, mert ez így igaz:

„A titkos tudományok útjára senki se lépjen rá vakmerően, mert ha egyszer elindult rajta, célhoz kell jutnia, különben elveszett.
Ezen az úton kételkedni annyi, mint eszelőssé válni,megállni annyi, mint elbukni, visszahőkölni annyi, mint feneketlen mélységbe zuhan.
Te, aki e könyv olvasásába kezdtél, ha végigolvasod ésmegérted, uralkodóvá vagy őrültté leszel.
Ám tégy vele, amit akarsz – se megvetni, se elfelejteni nem fogod.
Ha tiszta vagy, fáklya lesz előtted, ha erős vagy, fegyverré válik kezedben, ha bölcs vagy, bölcsebbé leszel.
Ha azonban romlott vagy, akkor ez a könyv a pokol tüzévé lesz benned; éles tőrként hatol át lelkeden,
s lelkiismeretedet a megbánás és örök nyugtalanság súlyával terheli meg.”
                        (Eliphas Levy: Rituel de la Haute Magie)

Ha regény ha nem, önmagát akarta megíratni és a legjobb EMBERT választotta ki magának ehhez.
Szepes Mária úgy fogalmaz minden művében, hogy képes az agyat rákényszeríteni arra,
hogy azt lássa, amit a legnagyobb tudásához képest látni bír.
A Vörös oroszlán elég nehéz olvasmány, mert sok benne az olyan szó, amit nem ismerhet mindenki,
köztük én sem, és vagy utána olvas, vagy teljesen értemét veszti az egész.
A szavak jelentéstartalma csak azok előtt válik a könyv “lelkének” szándéka szerinti értéssé,
ha ugyanazt jelentik az olvasónak, mint a könyv íróján át annak a felsőbb “hatalomnak” ,
ami ezen az úton mutatta meg magát és vált azon útkeresők részévé akiket kiválasztott magának.
Varászkönyv…
Nem mondom, hogy boldogság az olvasása..
Engem mérhetetlenül elkeserített az első két alkalommal..
Mint már írtam én a sült galamb várók népes táborában dekkoltam sokáig ezen a területen (is)
és nem nagyon tetszett, hogy nem ígér a könyv könnyű megvilágosodást, sőt semmilyent.
Ezek után illetve közben találkoztam OSHO összes művével, aki szintén nem kecsegetett semmi jóval,
sőt kioperálta a mélyemből az egóm és azóta szellőzik és próbálgatja a határait egyáltalán nem okozva ezzel nekem örömöt.

Tehát mondjuk úgy az internet -a házunkban- megjelenése óta (2004) indul a komolyabb “lélekfejlődés” bennem.
Közel 16 év telt el úgy, hogy szinte minden irányzatba belekukkantottam, olvastam, hallgattam, néztem, gondolkodtam.
Megtanultam megélni mindent kívülről értékelve a tapasztalataimat. Megjártam az egóm poklait.
Az összes (vagy legalábbis a negatív oldalon eléggé sok) személyiségmintát lemodelleztem.
Irigység, önzőség, ostobaság, nem is tudom már hogyan fogalmazzam meg a kínokat,
amiket nem tudtam magaménak elfogadni, de kétségtelenül belőlem jöttek elő démonként szorongatva az összes csakrám.
Nyilván fejlődtem, felismertem őket, bennem, másokban….kimondtam a nevüket, eltűntek…
így ment ezt 16 éven át…
Az utóbbi egy-két évben azonban valami megváltozott. Már kívül nem kerestem a hibákat.
Nem nyúltam bele emberi sorsokba, s bár van még elengedési feladat, csak arra koncentrálok,
hogy a saját programomból kiírjam azokat a jegyeket melyek nem szolgálják az utam,
engem és olyanokkal cseréljem ki, melyeket megtagadtam bennem.
A negatívum nem attól lesz negatív, hogy neked nem teszik bennem egy tulajdonság,
pl “önértékelési zavar” , hanem attól válik negatívvá., hogy akadályoz a haladásban.

Azt tudjuk, hogy addig maradnak számunkra negatív emberek a környezetünkben,
illetve addig tűnik fel a töltésükben a negativitás, míg magunkban nem fedezzük fel önmagunkban a bennük felfedezett negatívnak érzékelt jegyeket.
Ha megtaláltuk akkor eltűnnek…nem lesz fontos többet, hogy Sheepbácsi meddig púposkodik még látóhatáron,
a figyelmünk egy újabb feladat fogja lekötni nem az, hogy ezt figyeljük, mikor helyeződik végre a látómezőn kívülre.
Azokat az embereket, akik bennem örömöt váltanak ki ajándéknak tekintem a Sorstól, pedig ők is hordoznak valamit belőlünk.

Azonban azon az ominózus temetőjárásos napon minden megváltozott.
Összeomlottak bennem a hitrendszerek.
Teljesen üresnek, és ostobának éreztem magam először, majd könnyűnek és szabadnak.
Csak egy dolog maradt biztos bennem:
A VEZETŐM BELÜL VAN.
Kívül vannak tanítók, mesterek…igaziak és sarlatánok, teljesen mindegy.
A sarlatánokat azok találják meg, akik pénzért akarnak tudást venni.
Az igazi mestereket meg azok találják meg, akik munkával akarnak fejlődni.
A sarlatánok utánad viszik a tudást… a mesterek nem mennek senki után, hogy eladják a portékájukat, mert
megtalálják őket a tanítványaik…
A VEZETŐM BELÜL VAN.
A mesterek rávilágítanak utakra, a mesterek a kezedbe adnak eszközöket, a mesterek megtanítanak látni,
megtanítják azt amit ők tudnak, de egy mester sem
fogja azt mondani, hogy csak az ő tudása, csak az ő hite, csak az ő útja a jó.
Az egyetlen és igaz út a BELSŐ HANG útja, mert csak a BELSŐ HANG, a FELSŐBB ÉN TUDJA, hogy MENNYIT BÍROK EL…

Gondoltál már arra, hogy egyszer rájössz, hogy “hazugság volt minden, amit hittél” ?
Minden összeomlik, ha megmozdul az alap…
Ott marad az ember egymaga…
Vajon mit tesz?
Halálra siratja magát a romokon?
Vagy újból összetákolja a maradékból magát?
Újra ráépít a romos alapra?
Másokhoz kuncsorogja be magát?
Mások templomában lel nyugalomra, feladja a keresést és
beáll a birkák közé, hogy kolompszóra legelje az lerágott letaposott fű maradékát?
(nem, most nem hivatkozunk a birkabigyókra…! NEM! NA…)

Én most mit teszek?
Először is elmondom, hogy ne kövess, mert nem vagyok vezető..
Ne higgy nekem, mert nem vagyok tanító…
Semmim nincs…
Képeim vannak a fejemben, eldönthetem, hogy igazak vagy sem.
Hogy Adam Cadmon létezik és itt bóklászik, vagy éppen a Facebookon LIVE-ol…
Vagy hogy került a Vörös Oroszlánba Saint-Germain és vajon ha csak regény, miért kerestük tizen éven át őt,
paraszti sorba nem fog lehajolni egy nemes sem, és tudnom kellene, hogy Szepes Mária sem
és a barátai és követői sem az én társadalmi szintemről valók…
Mit keresnék mégis én itt ebben a gondolathullámban és mit akar nekem elmondani a tükörbolt?

Semmit nem tudok, csak azt, hogy a VEZETŐM BELÜL VAN és az irány, amibe tartok az jó, az az enyém.
És boldoggá tesz, hogy írok.. mert egyre többször és egyre szabadabban teszem ezt.
Az internet segítségével munka közben sem maradok le érdekes előadásokról, éy meglepően nyitott az agyam a jó
előadók történeteire, amik egytől egyig mind olyanok, mintha már hallottam volna őket, pedig nem.
16 évnyi keresés végén elmondhatom, hogy nem jutottam sehova, de sokkal bölcsebb vagyok mint 16 éve…
A bejárt út ezek szerint egy másik dimenzióban vitt messzire és kanyarodott velem újra ide.
Egy nagy dolog változott..
Nem mondom többé, hogy itt vagyok és tanítsatok..
Azt mondom helyette, hogy elindulok, és tanulok.
Én választom a szakot…
Én választom a mestert…
Az én belső vezetőm mutatja az utat , de én már templomot többet nem építek.
nem kötelezem magam el egy hitrendszer mellett sem, de nem zárkózom el egy pásztor szava elől sem, mellyel
saját nyáját tereli, mert mindenben ott lapul a tanítás és mindenben ott van az eszköz arra, hogy újabb ismereteket
szerezzünk, tapasztaljunk, éljünk meg, és adjunk tovább…

Semmi sem biztosabb annál, mint amit a Belső hang súg,
és ha látszólag félre is vezet, vagy szembe visz a tömeggel,
okkal teszi, akkor is az a mi utunk…


Ó….majd elfelejtettem..
Volt mindig egy vágyam, amit a Tükörbolt hallgatásakor kicsit meg tudok élni.
Egy olyan “ember” mint a tükörboltos, aki át tudja törni a falakat és
el tud vinni egy másik dimenzióba úgy, hogy nem felejtem el…
De ez a dolog azt hiszem még nagyon sokáig várat magára…

A


CHARON INSTITUTE

The New Eon

Bagoly mondja

Huhogok a sötétben...

Judit blogja

Mindenről szól

CSENDES FORRADALOM

A Tudat evolúciója

Netfisz napjai

kézzel írott sor(s)ok

NotToPutPublications

Not To Put Too Fine A Point On IT

Netfisz Blog

Élet Netfisz szemén keresztül

angellilith.wordpress.com/

"Én vagyok a hírnök, én vagyok a hír, mindegy, hogy ki szeret, de ért, aki érteni bír"

Férfiak, nők, ilyesmik...

...minden annyira determinált...

Angel Lilith - Verseim

...aztán megpróbálkoztam a versírással is...

Amon Ra

Gondolatok, dallamok, üzenetek

%d blogger ezt szereti: